Wolf Kati
A szeptemberi szemeszterben indul a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetében az első, egyetemi diplomát kínáló könnyűzenei képzés, ami nemcsak hazánkban, de Közép-Európában is egyedülálló. Az ének szakra felvett hallgatóknak Wolf Kati oktatja a hangképzést, erről is mesélt Rozsonits Tamásnak.
Legendás zenészcsaládban születtél, ez nyilván nagyban meghatározta a pályaválasztásodat, de kislányként milyen gyerek voltál?
Nagyon fontos, hogy szüleim részéről semmilyen nyomás nem terhelt, hogy zenész legyek. Két bátyám van, mindketten más területen teljesedtek ki, holott nagyon muzikálisak, hangszeren is játszanak. Idősebbik bátyámmal, Gáborral, még fel is léptünk gyermekkorunkban, ő dobolt, én zongoráztam. A kisebbik bátyám, Dani remekül gitározik. Nagyon szép és ideális gyermekkorom volt, minden gyerek ilyen érdemelne. Szeretetben, szabadon nőttünk fel, úgy, hogy közben észrevétlenül figyeltek és vigyáztak ránk.
Szóval nem kergettek fakanállal a zongora körül, hogy tessék gyakorolni!
Egyáltalán nem, sőt, lebeszélni sem tudtak volna a zenéről. Tizenhét évig zongoráztam, kicsit fuvoláztam is, és amióta az eszemet tudom, énekelek. Viszont a zongorát nem szerettem gyakorolni és ott azért már volt némi szülői ellenőrzés, ha tanulok valamit, azt tegyem rendesen!
Zeneiskolába jártál?
Sőt, képzeld el, hogy már zeneoviba is Nagyon szerettem a szolfézst.
Na ne…
A matekot is, amúgy ez a kettő nagyon összefügg. A nagyszüleim is zenészek voltak, az anyai nagyapám karvezető és szolfézs-tanár. Sokszor vitt ő az oviból a zeneoviba. Általános iskolában zenetagozaton tanultam, onnan a konzervatóriumba mentem szolfézs szakra, majd a Zeneakadémia tanárképzőjén diplomáztam karvezetés-szolfézs-zeneelmélet szakon. Pici korom óta tudtam, hogy a zenével szeretnék foglalkozni. A családi legendárium szerint előbb énekeltem, mint beszéltem, de szívesen táncoltam is. Egy darabig kérdéses volt, melyik irány lesz az erősebb. Nem vagyok pl. hajlékony alkat, emiatt a tánccal megküzdöttem nagyon, sokkal nehezebben ment, mint az éneklés. A szüleink úgy álltak hozzánk, hogy találjuk meg azt, ami boldogságot okoz, és utána tanuljuk meg alaposan, mert minden egy szakma. Azt gondolom, hogy a popzene is az. Nyilván a tehetség és az adottság is lényeges, de minden tanulható, fejleszthető. Rengeteg dolog akad az énekesi pályán, amit meg kell tanulni, és nem tudsz kikerülni.
Akkor ismert meg az ország, amikor hét évesen a Vuk című rajzfilmsorozat főcím-dalát énekelted lemezre.
Édesapám, Wolf Péter a rajzfilm zeneszerzője, nem kizárólag ezt az egy dalt komponálta, hanem a rajzfilm teljes zenei anyagát is. Leült a zongorához és alkotott, én pedig megtanultam közben ezt a dalt. Odamentem hozzá, hogy szeretném elénekelni, mert nagyon tetszik. Előadtam neki, és ő javasolta, hogy vegyük lemezre, mert nagyon bájos. Bementünk a Magyar Rádióba, ahol felénekeltem, majd megjelent kislemezen, melynek országos sikere lett.
Hány éves korodban választottál zenei kedvenceket és mely műfajból?
Alapvetően a popzene volt mindig a meghatározó. Habár az iskolákban klasszikus műfajt tanultam, de világ életemben könnyűzenét hallgattam, főleg nemzetközi előadókat, illetve musicaleket. A Macskák és a Jézus Krisztus Szupersztár rengeteget forogtak nálunk. Ritkán maradtam egyedül, ám akkor bezártam az összes ajtót-ablakot, feltettem ezeket a korongokat és ordítva táncoltam a nappaliban. Barbra Streisand lemezei sok-sok funky Earth, Wind & Fire, Kool & The Gang, Chicago Peter Ceterával, Donna Summer, fekete zene, Michael Jackson… sokféle, de mindig minőségi zene szólt otthon. Whitney Houston összes dalát megtanultam, a mai napig elképedve hallgatom, micsoda zseniális énekes volt. Amikor már lehetett, koncertekre is jártunk, így Michael Jacksont a családommal együtt néztük meg Bécsben, fantasztikus volt.
Mikor mentél először énektanárhoz?
Kamasz koromtól jártam Dékány Endréhez énekelni, egészen pár évvel ezelőttig, haláláig. Az első órán megkérdezte, hogy mi a vágyam és a célom? Akkor azt mondtam, úgy szeretnék tudni énekelni, mint Barbra Streisand. Nála éreztem, hogy nem azt énekli el, amit éppen eltud, hanem, amit akar. Mesterien bánt a hangjával. Így indult az énektanárommal a hosszú-hosszú, csodálatos és néha bizony nem könnyű munkánk.
Hogyan kerültél hozzá?
Édesapám kortársa, nagyon jóban voltak. Soha nem szólóének szakra jártam az iskolákban (olyan is van), hanem szolfézsre, tehát a zene elméleti részét tanultam. Kiskoromban kiderült, hogy van ehhez affinitásom, de mire felnövünk – főleg a nők -, sajnos addigra összeszedünk sok rossz beidegződést, amit ki kell „kalapálni” ha az ember hangszere a hangja.
Például?
Gátlások félelmek, bizonytalanságok, ezek mind mind kihatnak a hangképzésre. Kamaszkoromban azt éreztem, hogy nem tudok úgy bánni a hangommal, ahogy szeretnék. Szorítom, erőlködök. Ekkor határoztam el, hogy ezt megtanulom. Elmentem Dékány Endréhez, aki alapjaiban változtatta meg az énekléshez és saját magamhoz való viszonyomat. Csodálatos mester volt ő, nem csupán énektanár. Adott egyfajta életszemléletet is. A bel cantot tanította, aminek az a lényege, hogy természetesen énekelsz, műfajtól függetlenül. Dékány Endre nem is énektechnikát tanított, hanem embert nevelt. A kisfiúkból felnőtt férfi előadókat, a kamasz kislányokból érett előadóművészeket. Ő az énektechnika tanításán keresztül annak a szemléletnek volt híve, hogy ha valaki énekel, hangszeren játszik vagy például fest, az egy önkifejezési mód, amelyhez felnőtt, kész ember kell. Ő elvárta, hogy minden dalszöveget szavaljunk el prózában, mielőtt elkezdtük énekelni tanulni. Volt olyan óra, hogy csak légzéstechnikát vettünk és szavaltunk. Az éneklésben rengeteg a pszichológia és az emberi tényező: ha ideges vagy, összeszorul a torkod, ha izgulsz, gombóc van benne. Ezeket mind-mind át kell dolgozni pszichésen ahhoz, hogy valaki megtanulja úgy használni a torkát, mint egy hangszert.
Voltak gátlásaid? Ha igen: ezek legyőzésében hogyan segített a mestered?
Rengeteg gátlásom volt, mert mire hozzá kerültem, összeszedtem sok rossz beidegződést, mint amúgy nagyon sokan mások is. Emiatt nem lehet például a mutálás előtt éneklést tanítani, mert abban az időszakban nagyon sérülékeny a torok. Lehet úgy is énekelni, hogy feszítesz, erőlteted, csak ez egy idő után tönkreteszi a torkodat. Olyan, mintha egy Steinway hangversenyzongorát ütnél folyamatosan kalapáccsal. Egy hangszert lehetséges lecserélni, de a hangodat nem. A mai napig fejlesztem és még most is előfordul néha, hogy nem vagyok megelégedve magammal. Amióta magam is tanítok, máshogy jutnak eszembe Dékány Endre szavai. Huszonhat évig jártam hozzá és még az utolsó órán is tudott újat mondani. Zseniális tanár, zseniális ember volt! A mai napig áll róla egy kép a zongorám mellett. Gyakran nézek rá és várom a válaszait a kérdéseimre… aztán jönnek is. Hallom magamban a hangját. A Mesternek vannak olyan szavai, melyek most érnek meg bennem.
Hogyan következtek a zenekarok az életedben?
Többféle zenét is énekeltem, az első zenekarom a gimiben alakult Szentendrén. Milyen érdekes: Herr Attis, aki ott a basszusgitáros volt, ma újra velem játszik a mostani csapatomban. A gimiben egy rock-blues bandánk volt, de az élet elsodort minket egymástól.
Saját dalokat játszottatok?
Nem, és ez volt az egyetlen „baj” az összes zenekarommal. Sokféle formációval énekeltem, mire kialakult a mai felállás. A főiskolai tánczenekarunk három lányból, alapzenekarból, fúvós kórusból állt, de nem volt saját zenénk. Velük tizenhat évet zenéltünk együtt. Egy másik csapattal latin zenét játszottunk, autentikus dél-amerikai muzsikát, spanyolul énekeltünk. A popzenekaromban is, négyen lányok énekeltünk, négy szólamban elsősorban fekete zenéket és disco-dalokat. Következett a dzsessz is egy nagyon jó társasággal, volt Queen emlékzenekar, szóval tényleg mindenféle.
Mikor érkeztek a saját dalok?
Az X-faktor után. Nem az volt az első próbálkozásom arra, hogy ismert énekes legyek, jelentkeztem a legelső Megasztárba 2003-ban. Bekerültem volna az élő show-ba, ahol már csak ötvenen voltunk versenyben. A műsor készítői elmondták, hogy csak az menjen tovább, aki vállalja, hogy gyökerestől megváltozik az élete. Ettől megrettentem, mert akkor már nagyon szerettem volna családot, gyereket, ezért felálltam és eljöttem, utána tényleg anya is lettem. Amikor az első X-faktor beharangozója elindult 2010-ben, már két lányom volt. Így már családdal a hátam mögött tudtam belevetni magam az éneklésbe.
2011-ben te képviselted hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. Erről milyen emlékeket őrzöl?
Az X-Faktorból sokkal hamarabb kikerültem, mint ahogy szerettem volna. Tudtam, hogy át kell fordítanom a veszteséget nyereségbe. Amíg a többiek még versenyeznek, én közben már kijöhetek saját új dallal. Rengetegen nézték a műsort és mire kikerültem, egy ország ismert. Amint kiestem, azonnal megkeresett a Rakonczai Viktor – Rácz Gergő páros, hogy a műsor alatt megfigyelték, miket énekeltem jól, milyen a stílusom, a hangmagasságom, hol szól erősen. Elém rakták a Szerelem, miért múlsz? című dalt, amihez Geszti Péter írt zseniális szöveget. Azonnal beleestem a dalba, és hatalmas boldogság volt elénekelni. A dal pedig óriásit futott, nagy sláger lett. Ha nincs az Eurovíziós Dalfesztivál, ez akkor is nagyot robban. Abban az időben még nem volt itthon dalválasztó műsor, hanem az MTVA pályázatára lehetett benevezni. Beküldtük a dalt, és lecsaptak rá, mindenki érezte, hogy azon túl, hogy nagyon erős zene, igazán a dalfesztiválra való. Ettől kezdve mindenhol ez a szám szólt. 2011-ben Düsseldorfban rendezték meg a versenyt, és soha nem adnám ezt az érzés, azokat az élményeket semmiért. A dalunk mellé állt az egész ország. Ez óriási motiváció és egyben iszonyú teher is volt számomra. Mostanában is járok fellépni eurovíziós fan clubokba és a többi dalomat kint van, hogy magyarul (!) éneklik az emberek. Az eurovíziós közösségben ez a sláger szinte himnusz lett.
Magyarországon pedig „Az évtized dala”.
Igen, ez lett 2011-ben az évtized legtöbbet játszott rádiós slágere.
Mennyiben voltak mások a körülmények egy nemzetközi versenyen, mit egy hazain?
Az X-Faktor, ahova belecsöppentem, még új volt akkor itthon. Nagyon profi szervezés, amelyben lubickoltam. A stáb, a technika, a kreatív csapat, az operatőrök, a rendezők, a stylistok, a fodrászok, a koreográfusok… a szakma legjobbjai dolgoztak benne odaadással, hittel. Aztán a németországi Eurovízió, melyre kijutottam az itthoni körülményekhez képest is még nagyobb szabású verseny volt. A helyszín egy 35 000 nézőt befogadó aréna volt, mellette egy kisebb stadion a sajtó számára. Rengeteg ember nézte élőben és ki tudja, hány millió televízión keresztül.
Gondoltál arra, hogy külföldön próbálj karriert építeni?
Gyerekkoromban persze, hogy majd Prince és én duettezünk. Az Eurovízió idején viszont én már felnőtt nő, kétgyermekes anyuka voltam. Azt gondolom, sokkal jobb így, hogy ennyi idősen futottam be, mert érettebben tudtam mindezt megélni. Ezen a pályán keménynek kell lenni, én pedig az vagyok. Tisztában voltam azzal is, hogy befutni sem könnyű, de fennmaradni, az az igazán nehéz. Nem hiszem, hogy itthonról el lehet érni nemzetközi karriert. Még senkinek sem sikerült és ez nem véletlen. Külföldön még nagyobb a sor, mint itthon, olyanok állnak előtted és mögötted, akik ott nőttek fel, ugyanúgy rezdülnek. Ők ott vannak otthon. A koncertjeimen magyarul énekelek és a zsigereimben érzem, hogy összekötődöm a magyar közönséggel. Ez külföldön, angolul énekelve nem működik. Bármilyen jól beszéled a nyelvet, nem az a hazád. A popzene fellegvárai Anglia, az Egyesült Államok és esetleg Svédország. Mi le vagyunk azért maradva, fejlődési szakaszokat pedig képtelenség átugrani. Nem tartunk ott popzenében, mint a külföld, bár haladunk a saját tempónkban. Vannak kimagasló tehetségeink, de nem hiszek benne, hogy külföldön ismertté lehet válni. Az eurovíziós dalfesztiválnak valóban van egy nagyon erős saját rajongóbázisa, ott ismernek, és ha fellépek európai klubokban, ott tudnak rólam, de ez nem jelent európai, pláné nem a világot jelentő ismertséget.
Koncertezni vagy lemezeket készíteni szeretsz jobban?
Koncertezni imádok! Most jelent meg a legújabb dalom, amelynek én írtam a szövegét. A zenét Madarász Gábor Madi szerezte, és amikor megszületett a zene, felmerült, hogy nekem kéne szöveget írnom hozzá, akkor lesz igazán az enyém a dal. Hetekig ültem egy üres lap fölött és semmi nem jutott az eszembe, ha valami mégis, az csak közhely. Aztán rájöttem, hogy nem akarok költőt játszani, hisz nem vagyok az, csak a saját szavaimmal alkotni, és azonnal megindultak az ötletek. Koncertezni sokkal könnyebb nekem. Az egy extázis, az írásért viszont meg kell szenvedni.
Fontos az számodra, hogy milyen zenészek vesznek körül?
Nagyon! Tudom, hogy vannak zenekarok, ahol a tagok külön autókkal utaznak, aztán a színpadon együtt játszanak, de utálják egymást. Nekem ez teljesen elképzelhetetlen. Nem bírom, ha nincs harmónia. Sem a magánéletben, sem a munkában. Azt szeretem, ha derű és egymásra figyelés uralkodik. Egy éve új a zenekarom. Az előző zenészeimet is nagyon szerettem és nagyon jó muzsikusok voltak, de az egy session-zenekar volt, rengeteg helyettesítéssel. Gondoltam, kell egy fix csapat: A Banda! Akikkel már egy éve együtt dolgozom. Dandó Zolika a gitárosunk, Herr Attila a basszusgitáros, Galambos Zoltán a billentyűs, és Zombori Atus a dobosunk. Zseniális zenészek és emberileg is csodálatosak! Nem tudom elképzelni, hogy valaki olyannal dolgozzak, akivel nem találom meg a hangot vagy nem tudom szeretni. Van egy nagyon erős kapocs, ami összeköt minket. Mindenki őrült, aki ezt a pályát választja. Ugyanakkor a zenészeim viccesek, értelmesek, mélyérzésűek. Nem vagyok már egyedül, mindegyikünknek szívügye a zenekarunk. Ez a lényeg. Az X-Faktor után én is gyakran jártam CD-kísérettel fellépni. Az nagyon nagy hiba volt.
A koncertidényben majd találkozhatunk veled és a zenekaroddal, emellett tanítasz is. Mikor és hogyan kezdődött? Megkerestek és felkértek rá?
Több barátnőm, akik mindannyian zenészek-énekesek és tanítanak is, többször kérdezték, hogy tanítanék-e? A COVID előtt erre nem jutott időm és kedvem sem volt hozzá. A járvány alatt négy fal közé szorultunk. A pandémia nagyon durva részének lecsengése után, gondoltam: itt az ideje elkezdeni tanítani. Vállaltam pár tanítványt, ami nagyon érdekes tapasztalat, nagyon nehéz feladat. Az adta az inspirációt, hogy tudtam, csak úgy érdemes elkezdeni, ha azt adom a tanítványaimnak, amit anno én is kaptam. Alaposan felkészültem és belevágtam. Ez egy elementáris élmény, ami nem rólam szól. Amikor belép egy diák, onnantól kezdve ő van a középpontban. Nem magamat kell megvalósítanom benne, hanem őt kell segítenem, hogy megtalálja a saját hangját, gondolatait, önkifejezését. Ez egy nagyon hosszú és nehéz folyamat. Fontos, hogy ezt az utat magam is végigjártam, másképp nem is tudnék tanítani.
Véleményed szerint mindenkit meg lehet tanítani énekelni?
Igen. Bárkit, akinek nincs fizikai betegség a torkában. Az más kérdés, hogy ki meddig jut el. Szóval elkezdtem tanítani. Ezzel egy időben megkeresett a Debreceni Egyetem, hogy indul egy Könnyűzenei Intézet az egyetem keretein belül, ami Magyarországon, de Közép-Európában is újdonság. Nagyon fellelkesültem és vártam az új lehetőséget. Egy egyetemi akkreditáció azonban rendkívül hosszadalmas folyamat. A COVID alatt a Berkley mintájára indítottunk egy online képzést. Ez nekem nem vált be. Az énektanításhoz szükséges a személyes kapcsolat a tanítvánnyal. Enélkül nem tudtok egymásra hangolódni. Jelen kell lenni! Az egyetemi szak szabad utat kapott, és idén ősszel elindul a képzés nappali tagozaton.
Hogyan lehet felvételizni?
Ahogy a többi egyetemre, már lezajlottak a jelentkezések, hamarosan indulnak a felvételik.
Kikből áll a tanári kar?
Vegyesen budapesti és debreceni zeneművész-tanárokból.
Te mit tanítasz?
Alapvetően hangképzést. Teljes körű, átfogó képzésben részesülnek a hallgatóink.
A főtárgyon túl lesz zenekari gyakorlat, produceri, menedzsmenti ismeretek, színpadi jelenléttel foglalkozunk, lesz vokáléneklés, stúdiómunka, zenetörténeti ismeretek, stb.
A tanítványaiddal milyen lesz a nexus?
Az énektanár és tanítványa között rendkívül bizalmas a viszony, szinte, mint egy pszichológusnál. Ott is minden kiderül azonnal az emberről. Az éneklés egy önkifejezési eszköz. Én is rengeteget gondolkodtam, beszéltem, sírtam, örültem az énekórán. Ahhoz, hogy az ember önazonos legyen, szembe kell néznie azzal, ami belül van. Addig nem lehet énekelni, amíg nincs tisztában saját magával. A gondolataival, a félelmeivel, az örömeivel, a nyűgjeivel. Nagyon fontos, hogy a tanár és a diák között egy tiszteletteli bizalmi viszony alakuljon ki.
Zongorán és fuvolán is játszol. Mennyire segíti az éneklést a hangszereken való jártasság?
Régen jól játszottam zongorán, de ma már szinte egyáltalán nem használom. Viszont az énektanulás során rengeteget számított a hangszeres tanulás is. Az énektanulás során meg kell tanuljuk úgy használni a hangunkat, mint egy hangszeres a hangszerét.
Írta: Rozsonits Tamás
Fotók: Horizont Records
Köszönjük a PResston PR Kft. közreműködését
2023. április 13. 07:05