Ne vezessen félre a cím, ugyan CB-ről lesz szó, de messze kerültünk már a taxikban használt rádióktól, ugyanis a QSC a CP-sorozat és a KC12 sikerén felbuzdulva új terméket jelentett be. Rendezvényes tapasztalataim alapján bátran kijelenthetem, hogy ilyen eszközre minden hangosítónak szüksége van, hiszen számtalan olyan helyzet adódik, amikor 220V nem áll rendelkezésre, mégis valahogyan háttérzenét és beszédhangosítást kell abszolválnunk. A mai esküvői trendek például egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy sokan próbálnak elrugaszkodni a konvencióktól és a szertartást a természetben, vagy legalábbis a civilizáció vívmányaitól távolabb szeretnék megélni, ami egészen más hangulatot kölcsönöz egy ceremóniának. Nem árt tehát erre is felkészülni és ha már a buli helyszínén nem kötöttünk kompromisszumot a hangminőségben, akkor itt se kelljen ezt megtennünk! Természetesen hozhattam volna példaként az utcazenélést, vagy ezer olyan szcenáriót, ahol hasonló akadályokba ütköztünk eddig, illetve ahogy a szakmán kívül nevezik a jelenséget: „nincs áram”.
A fenti problémacsomagra persze már számos gyártó kínálja termékeit, de ahogy ez lenni szokott, a QSC tovább gondolta a dolgot és „jövőálló” hangsugárzóval állt elő, mely számos más felhasználási területen is hadrendbe állítható, köszönhetően a jól átgondolt konstrukciónak.
Ez tehát az új QSC CB10, ami a beépített akkumulátor segítségével bárhol bevethető, a megszokott professzionális hangminőségben. A következő néhány mondatot tehát neki szánjuk, de már most előre tudjuk, hogy ennél sokkal többet érdemelne!
Először is vizsgáljuk meg a CB10 felmenőit, vagyis honnan és mit örökölt:
Már a nevében is hordozza a CP-sorozat első betűjét, vagyis kompakt, azonban a dimenzióit bőven meghazudtoló teljesítményre képes. Jelen esetben a „B”, mint battery a powered szót helyettesíti és milyen jól teszi. Térjünk is át a másik ágra, ahonnan egyéb képességei származnak.
A KC12-ben találkoztunk először Bluetooth technológiával a QSC-nél, azonban akkor még mi sem gondoltuk, hogy ez a típusú vezeték nélküli átvitel fontosabb szerepet is fog kapni annál, hogy egyszerűen csak bejátszunk rajta valamit. A CB10-ben már a keverő bizonyos funkcióit is elérjük majd, tehát ha bele kell nyúlnunk a beépített keverő arányaiba, EQ-görbéjébe vagy csak több reverb-re lenne szükség, nem kell a rendezvény közben odasétálni a gondosan elhelyezett hangsugárzóhoz, távolról is megtehetjük! Az ehhez szükséges applikáció szintén a termékkel együtt kerül bevezetésre Loudspeaker Control App néven.
Most, hogy összeállt a kép, beszéljenek kicsit a számok! Kezdjük a beépített (és cserélhető!) Lithium-ION 22.2 V, 4400 mAh, 97 Wh akkumulátorral, mellyel akár 12 órán át képes üzemelni. Teljes töltési ideje kb. 4 óra, erre a gyártó egy év teljes körű garanciát vállal, míg magára a hangsugárzóra a megszokott 6 évet, online regisztrációval! Az akksihoz méretezett 440W-os D-osztályú erősítővel éri el a 127 dB @ 1 m hangnyomást, frekvenciaátvitele pedig 47 Hz - 20 kHz (-10 dB), 90 fokos, axis-szimmetrikus lesugárzással. Hangszórókészlete egy 10 colos mély- és egy 1 colos magassugárzóból áll.
A hátlapba elhelyezett keverőben 2 monó csatornát találhatunk, ezek előerősítése vonal és mikrofon szintre is kapcsolható, további sztereó csatornáján pedig vagy 3,5 mm-es jack-en vagy BT 5.1 kapcsolaton keresztül adhatunk jelet. Kimenete összegzett, ezt azonban az applikációban szintén konfigurálhatjuk, ahogy a lábkapcsoló funkcióit is!
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy ez ugye egy mobil felszerelés, amiben akkumulátor van, tehát a súlya nem elhanyagolható tényező, azonban a fejlett cellatechológiának hála az egész mindössze 12,2 kg, ami megszokott adat egy hagyományos 10 colos aktív hangdoboznál.
Zárásképpen pedig nekifuthatnék újra, hogy hány féle felhasználási módot tudok elképzelni ennek a terméknek, de a terjedelem és billentyűzetem megkímélése érdekében nem bocsátkoznék hosszú fejtegetésekbe, ugyanis a CB10 220V-os hálózatról is használható, tehát szinte számolatlan esetet tudnék felsorolni. Javaslatom, hogy érdemes belőle legalább egyet beszerezni, hiszen bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, amiből könnyen kivághatjuk magunkat vele.