Vesztesek magyar módra
Formabontónak is mondható, ám mindenképpen értékmentő, értékteremtő, izgalmas, zenés dokumentumfilmet forgatott Kisfaludy András. Aki zenészként, a legendás Kex együttes dobosaként kezdte pályafutását, ezért is állhatott kellő empátiával, szakmaisággal legújabb alkotása, A Mini és a Bartók on Rock elé. A filmrendező, producer, érdemes- és kiváló művészt nem csupán a film készítésének koncepciójáról, hátteréről, a forgatás közben adódó váratlan eseményekről, de időben visszanyúlva a beatkorszak magyarországi kezdetéről, az azzal összefüggő társadalmi viszonyokról is kérdeztük.
A Mini és a Bartók on Rock címmel – csupán egy-két moziban – nemrég mutatták be legutóbbi dokumentumfilmedet. Mint a címből is kitűnik, a téma két összefüggő szálon fut. Kezdjük az előbbivel: az idősebb generáció még emlékezhet arra, amikor a hatvanas évek végén a Kex, amelynek dobosa voltál, és a Török Ádám fémjelezte Mini hétvégeken „fej-fej mellett” osztozott a nevezetes Bem rakparti művelődési ház klubjának színpadán. Mit érdemes tudnunk erről az időszakról?
Kicsit kiszélesíteném a témakört: lényeges, hogy a beatkorszak indulásáról beszélünk, amely a hatvanas évek közepe-végére tehető, aztán évtizedekig kitartott. Főbb jellemzői többek között a stílus, a gondolkodás vagy az érzésvilág. Ugyanolyan erővel, illetve hatással bírt, mint a történelem egyéb időszakában uralkodó kulturális korszakok, ezen belül a reneszánsz, vagy a barokk. Nem tudtuk, mivé lesz, hová érkezik, ma is furcsán tekintünk vissza rá. A korszak jellemző formái megjelennek az öltözködésben, a zenében, a versszövegekben, a filozófiai tudományágban, vagy éppen a költészetben, illetve a képzőművészetben. Vagyis az összművészetben, de kijelenthetjük, hogy az akkori fiatalok többségének életérzésében, szociális viselkedési normáiban is.
Gondoljunk csak a hetvenes évek elejétől angol, vagy amerikai mintára megrendezett nagy szabadtéri koncertekre, mint a Tabán, vagy a Budai Ifjúsági Park! A magyar gyülekezési jogra vonatkozó törvények miatt nálunk eleinte ugyan nehézkesebben ment, de a fiatalok vágyakozását, szórakozási igényét kielégítendő, mégiscsak elindult egy erre irányuló kezdeményezés. A klubok már korábban, a hatvanas évek elejétől kinyitottak, a fiúknak kötelező tagsági igazolvánnyal, a lányoknak anélkül is látogatható volt. Nagy dolog volt, hogy az államhatalom lazítva a korábbi szigorú szabályozásokon, lehetővé tette a fiatalok kulturált szórakozási lehetőségét: táncolhattak, és szinte az extázisig, kedvükre kitombolhatták magukat.
A Kex együttes, amelynek alapító tagja, dobosa voltam, a Bem rakpartra került, akár a Török Ádám vezette Mini. Ők szombaton, mi vasárnap (vagy épp fordítva) játszottunk a klubban. Egyazon helyszínen, viszont más és más közönség előtt léptünk fel, miután a zenénk is különbözött. Emblematikus helyszínről beszélünk, amelynek megvolt a varázsa. Tőle nem messze a jóval nagyobb befogadóképességű és szabadtéri Ifipark, lejjebb meg a Kapás utcai klub, amely tánciskolaként, de neves zenekarokkal működött. A Kex később fent a Citadellában, a Műszaki Egyetem legendás klubjában, az E-épületben, majd a Párizsi kertben játszott. Ami a felsoroltakban közös, hogy lényegében a budai gyerekek kedvelt szórakozóhelyei voltak.
A közös klub adta lehetőségek következtében a Kex és a Mini között szoros kapcsolat alakult ki. Már csak a stílusok különbözősége okán sem beszélhettünk egymás közti rivalizálásról. Hallgattuk egymás muzsikálását; ha visszagondolok, ugyanannyiszor voltam Minin, mint a Kexen, és ez oda-vissza működött. Térben és időben közel kerültünk egymáshoz. Amikor gitárosunkat, Babos Gyulát elvitték katonának, Závodi János éppen a Miniből igazolt át hozzánk.
Elmondható, hogy az imént felsoroltak adtak inspirációt a dokumentumfilm elkészítéséhez, vagy kifejezetten a Bartók-átirat és annak különböző stációi keltették fel az érdeklődésed?
Mindkettő. A közös zenészmúlt egyértelműen összekapcsolt bennünket, a Bartók-átdolgozás filmre vitelét pedig egy korábbi, 2016-os apropó adta: Ádám szólt nekem, hogy a Kolosy téri Glob Royal klubban mutatkozik be a Mini Acoustik World elnevezésű formációja, vonósnégyessel kiegészített Bartók-feldolgozásokat játszanak. Elájultam attól, amit ott hallottam. Akkor elhatároztam, hogy ezt mindenféleképpen filmre kellene venni.
Magáról a zenéről azt tudom mondani, különleges előrelépés a beatzenei életben, hogy dob-basszus alappal játszották Bartók – Este a székelyeknél művét; méghozzá elképesztő zenei erővel és hatással. Olyan művészi kvalitásokkal találkoztam, mint a zongora-, illetve billentyű virtuóz Papp Gyula – aki a feldolgozásokat is csinálta –, vagy Török Ádám, aki a fuvolájával egészen különleges hangulatot teremtett; minthogyha megállt volna felettük az idő. Ugyanaz a tűz lobogott bennük, ugyanaz a szenvedély fűtötte őket, mint négy évtizeddel korábban. Török Ádám mindig is olyan beat-figura volt, akire mindenki odafigyelt…
… Aki hippynek tartotta magát.
Pedig nem volt az. Talán azért határozta meg így önmagát, mert nem talált rá jobb kifejezést. Vagy éppen a badacsonyi hippy-találkozókra gondolt – ahol a Minivel játszottak –, esetleg az irányzat által hirdetett szabad szerelemre. De Ádám nem élt ennek megfelelő életet.
A hippyk a társadalomból kivonulva a totális szabadságot hirdetve pacifista, háborút elutasító nézeteket vallottak. Ők egy teljesen más, új, hatalom nélküli társadalmat szerettek volna megvalósítani a „flower-power”, vagyis a „virágban az erő” jelszavával. Magyarországon a társadalmi berendezkedés folytán nem alakult ki a hippy-mozgalom, legfeljebb az egyének szintjén; ám a szabadság szeretete, igénye ettől függetlenül fennállt a fiatalok körében. A szabadság és a lehetőség. De a hatalom nem enged...
A jelenséget illusztrálandó, „Szabadság” feliratú ketrecbe zárt fehér galambok jelképében mindez a filmben is megjelenik. Haraszty István mobil szobrász egyik ötletét felhasználva készítettem a képsort, de több magyar pop art képzőművész művét is felhasználtam egy-egy metaforához: például Méhes László vagy Lakner László alkotásait.
A dokumentumfilm műfaji sajátossága a történések lényegre törő, éppen ezért szikár, száraz bemutatása. A Mini és a Bartók on Rock e téren jócskán túlmutat: a hitelesség figyelembe vételével tetten érhető benne a humor, a finom irónia, és nem utolsó sorban emberi érzelmektől sem mentes. Egyéniségedből fakadóan, vagy „csupán” az empátia, a témához való kötődés feszítette szét a felsorolt kereteket?
Ez is, az is. Egyfelől Ádámmal való kapcsolatom, az ő sorsa – előbb betegsége, majd váratlan halála – drámai hatást gyakorolt rám. Másfelől az a megfontolás, hogy nem akartam hagyományos értelemben vett dokumentum mozit csinálni. El akartam térni a sablonoktól. Sokkal inkább érdekelt, miként lépik át a maguk blues-, illetve dzsessz rock világát Bartók irányában. Azt kutattam, hol találkozik a két műfaj. Ebben remek partnernek bizonyult Papp Gyula és Török Ádám, illetve a hozzájuk szegődő Kézdy Luca virtuóz hegedűművész. Óriási bravúrnak és különlegességnek tartom, ahogy dzsessz szemléletet és motívumokat visznek egy Bartók feldolgozásba. Az ő szűrőjükön, látásmódjukon keresztül szerettem meg a zseniális művészt. Török Ádámék munkáját elképesztő erő, zeneiség, dallamosság, dinamika jellemzi; nem egy népi táncegyüttes által előadott műsort látok, hanem a beat, a dzsessz és a rock izgalmas, sajátos ötvözetét.
A feldolgozás története ismert, a filmben is elhangzik: már 1971-ben szerették volna megcsinálni, ám a jogdíjak miatt nem lehetett. Az Emerson, Lake és Palmer trió más úton ugyan, de megszerezte a jogokat, így Bartók Allegro Barbaróját feltették a debütáló nagylemezükre. Később megcsinálták Muszorgszkijtól az Egy kiállítás képei feldolgozást; e két átirattal ők világhírűek lettek, a Mini pedig maradt ott, ahol volt. Mindazonáltal nem túlzás, ugyanazon a színvonalon – világszínvonalon – meg tudták volna csinálni. Ezt a drámát mindenképp ki szerettem volna domborítani a filmben. Utólag visszatekintve, a tényeket egymás mellé rakva kijelenthető, hogy Török Ádámék magyar módra lettek vesztesek.
Ádám váratlan betegsége némileg átrendezte a sorokat, a sztrók alaposan megtört egy folyamatosan harcoló, erősen céltudatos embert. Ehhez a tényhez, de ha doni katonákról beszélünk, ahhoz sem lehet érzelemmentesen hozzányúlni. Mindemellett igyekeztem a kérdést óvatosan kezelni, nem akartam magánügyekbe belemenni attól függetlenül, hogy a filmben megjelenik. Itt is határok húzódnak: Ádám ismert és közkedvelt szereplő, tehát bizonyos mértékig az egészségi állapota közügy.
Beszéltünk arról, hogy a film fő témája két szálon bontakozik ki, ugyanakkor a beszélgetések oldalirányban is leágaznak. Maga a riport dönti el, hogy ezek az oldalágak mekkora jelentőséget kapnak? Gondolok itt a Mini Szovjetunióbeli turnéjára vagy az erdélyi botos tánc gyilkos küzdelmére.
Az említett jelenetek nem előre megírt forgatókönyv alapján, hanem a forgatások folyamán kerültek „képbe”. Azon túl egy csomó dolgot hozzá olvastam. Eközben találkoztam az Andrásfalvy Bertalan által szerkesztett néprajzi gyűjteményben egy Hoffer József nevezetű úr munkájával, aki egy XVI. – XVII. századbeli bírósági ügyet ír le. Ez lett az alapja a filmbeli jelenetnek, a fokossal vívott haláltáncnak, ami több száz évvel nyúlik vissza az államalapítást megelőző időkbe. A bottánc lényege: két fiatal férfi táncmozdulatokkal kísért, fokossal vívott élet-halál küzdelme, tulajdonképpeni párbaja.
Az is kiderült, hogy mongol eredetű rítusról van szó, ami egyaránt beépült a magyar zenébe, táncba, folklórba. És ezt nem a néprajzból kellett levezetni, hanem Bartók Béla zenéjéből. Bartók és Kodály Zoltán erdélyi kutatásaik folyamán rájöttek arra, hogy a Kárpát-medencei népzene több száz éves hagyománnyal rendelkezik. Fontos eleme, hogy a népzene, a népművészet nem csupán a lakodalmak velejárója, a szórakoztatás szolgálója, hanem az önkifejezést szolgálja. A kultúra szerves része.
Visszatérve a főszereplőre: Török Ádám a forgatás vége felé hunyt el. Mindent elmondott, amire kíváncsi voltál, vagy úgy érzed, lett volna még mondanivalója?
Lehetett volna folytatni, de azt gondolom, lényegében mindent elmondott. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a fő hangsúly a zenekari próbákra tevődött, hiszen a próbatermi légkör sokkal szabadabb, könnyedebb, mint egy koncerten. Ilyen módon csakis a zenére tudtunk fókuszálni. A szünetekben beszélgetést folytattunk a zenekari tagokkal, tehát a zenészek élettörténete is megjelenik a vásznon. Egészen más ebben a közegben beszélgetni, mint a koncerten, vagy éppen egy szobában szorongva.
A film kerek egésze szempontjából nem maradt tehát hiányérzetem. Úgy gondolom, erős, dinamikus alkotás született; a kollégáimmal együtt igyekeztem a témát úgy feldolgozni, hogy az mindenféle szempontból kielégítő legyen. De legfőképpen azt a koncepciót igyekeztünk érvényesíteni, hogy ne legyen szokványos.
Hogyan alakul az alkotás utóélete?
Mindenekelőtt két dolog: az egyik, amikor elhatároztam, hogy filmet készítek a Bartók-Mini témából, a szinopszist beadtam az NFI-hez (Nemzeti Filmintézet), lényegében az egyetlen magyar filmtámogatói szervezethez. Elutasították. Ugyanakkor Demeter Szilárd a Petőfi Kulturális Ügynökség vezetője azonnal elfogadta a tervet és támogatásáról biztosított.
Másrészt, amikor a film elkészült, elküldtem a veszprémi Mozgókép Fesztiválra, ahol a versenyből azonnal „kizsűrizték”. Ettől függetlenül, szerződés szerint az MTVA fogja műsorára tűzni, és már eddig is több helyre meghívták a mozit, ahol nagy sikerrel vetítettük.
Hegedűs István
2024. október 8. 08:15