Varga János Project: Kettő vagy négy Oscar-díj?! (1. rész)
Egy koncert szervezése közben dolgoztunk össze mostanában Varga Janóval, ami Miskolcon lesz majd, április 26-án, a legendás Gárdonyi parkban. És, ha már így összehozott - megint- minket a sors, lezavartunk egy részletgazdag interjút. A fő csapás a Varga János Project története, zenei hatásai, de más zenekarok történetébe is belekaptunk, amiben Janó gitározott. Aztán érintettük a reklámfilm zenéket, illetve, hogy akkor most kettő vagy négy Oscar-díja van e Janónak…
Király István dobossal érkeztek Miskolcra is. Vele még a ’70-es évek elején kezdtél el együtt zenélni, ’75-ben hárman alapítottátok meg az Eastet Móczán Petivel. Előtte már játszottál Istvánnal?
Igen. Én 1973 nyarán kerültem be egy csapatba, az akkor nagyon komoly, menő zenekarnak számító Angyalok nevű formációba, István már ott dobolt.
Szegeden volt ez, ott működtetek.
Szegeden, így van. Szegeden vagyunk, 1973-ban, akkor tulajdonképpen beleestem egy olyan őrületbe, hogy meg kellett tanulni egy komplett John Mayall programot, meg kellett tanulni egy anyagot, amiben a Blind Faithtől a Tafficig, Hendrixig, Chicagoig minden volt, azokat játszottuk. Szóval, a nagy nótákat abból az időből, a komolyabbik oldalról! Volt egy komplett sajátszámos programunk is, és ezen kívül ez a zenekar más néven free jazzt is játszott! Tudom, hogy ez elég irreális, de azért vezettem elő az egészet, mert ez nem akármilyen história volt. Tulajdonképpen ez a JATE Klubnak a zenekara volt akkor, ott kaptunk próbahelyet, ott tudtunk próbálni, fellépni. Egyébként több helyen játszottunk kinn a városban, meg ott vidéken többfelé is mentünk fellépni. 1974-ben nekivágtunk egy lengyel turnénak, az egyetemnek köszönhetően. Ott is játszottunk egyetemeken, de nagyon sok városi klub bulink is volt. Naponta három koncertet is lenyomtunk! Nem giga méretű helyeken, de hála Istennek, nagyon jó klub bulik voltak. Akkor találkoztunk az SBB-sekkel, és aztán annak köszönhetően, hogy ott sokat koncerteztünk, meghívtak az 1975-ös Jazz nad Odra Fesztiválra. Ez nagyon meghatározta az életemet, olyan volt, mint egy nyugati fesztivál! Wroclawban az egy őrület volt, az egy olyan város, ami meghatározó múlttal rendelkezik, óriási katedrálisok, millió templom. ’75-ben vagyunk Lengyelországban, mindenkinek virág a hajában, derékig érő hajak a csávóknak, tudod, szakállak, teljes hippi őrület volt, miközben egy jazz fesztiválon össze-vissza jöttünk-mentünk.
Magyarországon akkor ez nem volt ennyire jellemző, ugye? Ez a hangulat, meg ilyen zenei rendezvény, külsőségek…
Hát, figyelj, valamilyen szinten nyilván meg volt itt is. Szegeden ugye én csak azt éltem át, amit ott láttam-hallottam, a budapesti nagy őrületeket, ilyen tabáni bulikat nem láttam, abból mi kimaradtunk sajnos - legalábbis én. Ugyan néhány nagy koncertre én is feljöttem - a Kisstadionba például- az unokabátyámnak köszönhetően. Ő mindig nagyon figyelte, hogy mikor, ki jön, szóval voltam itt Pesten a Free koncertjén például. Akkoriban volt a Tremeloes is, mondjuk az egy populáris zenekar volt, de akkor egy nyugati csapatot látni marha jó volt! Mungo Jerryn is voltunk. Ott láttam hasonló hangulatot, meg ráadásul azért a Kisstadion mégis csak 14000 férőhelyes… Ott egyébként később az Easttel játszottunk hál’ Istennek! Mindenesetre az, akkor, nekem ott Lengyelben, egy nagyon-nagyon meghatározó élmény volt egész életemre.
Nézzük még a további Varga János Project tagokat! Istvánnal azért kezdtem, mert vele egészen ’70-es évekig visszamehetünk. A fiad most már állandó tagként szerepel a csapatodban?
Hát persze! A projectben már a harmadik éve van velünk, de hát én már együtt játszottam vele egy latinos formációban korábban is, azzal meg úgy 250-300 bulit lenyomtunk együtt. Ott ritmusgitározott és Nagy Zsolt Liszt barátom zongorázott. De három éve, amikor elment a basszusgitárosunk, akkor azt mondtam, hogy hát itt a Janesz, majd megtanulja ezt az anyagot. Kézenfekvő volt, akkoriban kevés project koncertünk volt, nem akartam senkit becsapni azzal, hogy gyere ide, tanuld meg a 3-4 lemez anyagát…
És itt rengeteg pénzt keresünk majd...
Így van! Nem vagyok ilyen. Mindegy, Janesz itt van, tegnap is marha jót próbáltunk.
Aztán jön veletek Liszt… Ő is állandó?
Igen. Ő is jön természetesen Miskolcra is. Tehát ez egy fullos fölállású zenekar lesz, hegedű is van, perka is, billentyű is. Játszottunk már úgy, hogy nem volt billentyű, egy időben, amikor nagyon belecsaptunk ebbe a világzenének mondott dologba, de hát akkor is ugyanaz a progrock alapja volt egyébként a dolognak. Csak ugye bekerült a perka, és akkor a billentyűs anyagokat, ami az egyes, kettes albumon volt, azokat akkoriban nem játszottuk. De most mindegyikből fogunk játszani. Úgy szerkesztettem a programot… Sőt, szerintem még olyat is játszunk, ami nem is jelent még meg!
Nagyon jó. Neked a Varga János Project mennyire visszatérés az East instrumentális időszakához?
Hát, tulajdonképpen azt is mondhatom, hogy nagyon, meg azt is, hogy nem annyira. Szóval, az egyes lemez, a The Wings of Revelation, az tulajdonképpen régi, az instrumentális East időszakból való néhány témámnak az átdolgozásából és kibővítéséből született lemezanyag. 2000-ről beszélünk most, tehát akkor született és akkor is jelent meg. Először nagyon úgy nézett ki, hogy ez az anyag elszállt a szélben, és nem lesz kiadója. Akkor kaptam egy ajánlatot, hogy ha ezeket a témákat meg tudnám csinálni, akkor kiadná a Periferic Records, Böszörményi Gergely. Először is nekiültem, hogy hogyan szólal meg most az a zene, akkor már volt lehetőség komputerbe feljátszani, a szerzemények meg adva voltak. Aztán elkezdtem egyedül, föltettem a keyboardokat is, és egy csomó dolgot gitár szintivel, gyakorlatilag a billentyűszólók és az élő dob kivételével mindent én csináltam azon az 1-es lemezen.
Megkérdeztem Rezsőt - Király Istvánt művészneve-, hogy akarod, lenne-e kedved ezt csinálni, mert hogy én meg szeretném őrizni mindenképpen az örökkévalóság számára azt a muzsikát. Mondta, hogy persze, csináljuk! Végül is, azóta mi Varga János Project néven működünk. Így, tulajdonképpen egy visszatérés és egy új lépés is egy új irányba, egy új horizont felfedezése. Akkor 2000-ben nagyon azt reméltem, reméltük, hogy majd ez azért működni fog. De valahogy nem annyira... De relatíve sokat játszottunk azért.
Tehát gyakorlatilag ezzel indult a Varga János Project, hogy visszatérés az Easthez – átdolgozva-, utána pedig már jöttek a saját témák.
Vadonatúj anyagok, igen így van.
2000-ben volt az első Varga János Project megjelenés lemezen, akkor ti előtte mikor indulhattatok? Mi volt az az időpont, mikor már azt mondod, hogy volt VJP?
Egy koncert volt a lemez előtt, amit baromira elmosott az eső. Ez volt az első, a Feneketlen-tónál, már nem is tudom, hogy hívták azt a szabadtéri színpadot… De ilyenből kéne sok, 2000 férőhelyes volt körülbelül, és ott az After Crayinggal, meg a Musical Witchcraft nevű zenekarral játszottunk, ami a Solaris zenekar fuvolistájának a csapata volt. Akkor debütált a VJP, gyakorlatilag ez volt az első fellépésünk, és az év végén jelent meg a lemez.
Érintsük már azt is, hogy te azért voltál több fúziós produkciókban is, ahol jazz, meg rock zenészek is szerepeltek - mondjuk Oláh Ali, Németh Gábor, Muck Feri. Az Art Reaktorra és a Crack Orchestrara gondolok. Onnan hoztál-e valamit magaddal? Akár indíttatás, akár komplett témát?
Egy-két számot játszunk, ugyanis a Crack Orchestraból is, meg az Art Reaktorból is az összes nóta az enyém volt. Ezeket én itthon mind följátszottam, megcsináltam. A Crack Orchestra anyag már megvolt, eleinte Németh Gabival duóban játszottunk! Úgy, hogy elvittük a computert, és akkor arról nyomtuk az alapokat. A dob, gitár ment élőben, alatta meg amiket följátszottam stúdióban, a basszusokat, billentyűket, marimbát, tudod, amit szintivel föl lehet rántani. Engem akkor az a zenei ízlés, felfogás nagyon foglalkoztatott, nagyon szerettem. Aztán később kaptunk egy lehetőséget, hogy lemezt csinálhatunk, bakeliten is megjelent az a Crack Orchestra! Huh, hát nem tudnám megmondani hányban volt az, nagyon régen.
1990-ben.
Igen, és akkor meg is szűnt az a kiadó, nem sokkal a lemezünk megjelenése után. Annál az anyagnál már szóltunk Oláh Alinak és Muck Ferinek, hogy jöjjenek el a felvételre. Amúgy Alival az East működésének végén együtt muzsikáltunk. Még Homonyik Sanyi hozta be a csapatba őt, az 5. East lemez előtt. Mi nagyon összebarátkoztunk, családostul is összejártunk, borzasztóan szerettem, és nagyon-nagyon nagy veszteség nekem azóta is, hogy Ali nincs. Jókat muzsikáltunk és jókat buliztunk együtt! Szóval, elhívtam a Crack lemez elkészítésére, és aztán az Art Reaktorba is, tehát koncerteken is játszottunk együtt. Az Art Reaktortól lemez, az úgy nézett ki, hogy volt egy 40 perces anyag, amit megcsináltunk, de nem adták ki, csak jóval később, szintén a Perifericnél jelent meg egy koncert felvétel, ami nagyon jó volt. Kicsit föl kellett turbózni, masteringolni, de ez egy ilyen nagyon érdekes szuper lemez. Marha jó, hogy nem veszett el az a koncert sem, és Alival együtt vagyunk, meg Németh Gabival, Szurcsik Józsival és Mákó Mikivel. És ugye megvan az eredeti is, ami stúdióban készült. Ennek volt egy magyar nyelvű változata is! Nagyon súlyos szövegek voltak, Szurcsik Józsi barátom írta a szövegeket, aki egyébként úgy kötődik hozzánk, hogy Szegedre járt, meg az East lemezborítóknak a grafikai elemeit alkotta. Azóta már zenél is, és hát nagyon komoly festőművész az ember.
Visszatérve, az Art Reaktor egy elég komplex dolog volt. Vetítéssel, elmondott szövegekkel, de az is túl korai volt szerintem Magyarországon.
Zeneileg hogy határoznád meg az Art Reaktort illetve a Crack Orchestrát?
A Crack Orchestra az egy modern fúziós zene, ami ötvözte a repetitív zenét, a funkyt, a rockot, és valamennyire a jazzt. Ugye én nem vagyok jazzista – sajnos az kimaradt életemből, ezt nem tanultam meg-, de Ali időnként tett bele csoda dolgokat, meg Muki is. De ők is inkább rockosan álltak hozzá. Muki nagyon jó fej volt, mondta, hogy hát ő megtanult saxofonon gitározni, mert annyi zenekarba hívták, tudod, és a hangnemek, a gitárosok nem annyira kamázzák a hogyhívjákot…
Ha transzponálni kell?
Így van! Úgyhogy azt mondta, megtanultam rockosan szaxofonozni, gitáros aggyal.
Szóval az mindenképpen fúziós muzsika volt, egyszerűbben: jazz-rock talán. De mondom, a repetitív zene akkor nagyon hatott rám, csak én nem azt a változatot csináltam meg, amit az Amadinda például. Ők a klasszikus dolgokhoz nyúlnak, ilyen Steve Reich-es muzsikát csinálnak, meg a világzenéből vett repetitív dolgokat. Nagyon érdekes muzsika az, tudod, vannak késekre írt darabok, meg egy csomó érdekesség. Tehát ilyen nagyon elborult megközelítés. Én vettem ötleteket a repetitívből, és azt megpróbáltam a rockzenével ötvözni. És akkor ezt gyönyörűen megkoronázta Ali, meg Muck Feri. Azt talán nem is kell mondanom, hogy Németh Gabi dobolása is milyen. Ez egy őrület volt Gabival! Full hangerőn mentek a próbák is.
És tegyük hozzá, hogy Gabi aztán az SBB-be is bekerült egy időszakra.
Így van. Bizony 5 vagy 6 évet lehúzott velük. De még visszatérve a kérdésedre, az Art Reaktor szintén egy repetitív zene volt, de az meg ötvözve a vizuális művészettel – az is Szurcsik Józsi feladata volt -, meg a szövegek… Ott azt úgy gondoltuk, hogy mindenképpen kellene szöveg. Először én azt akartam, hogy legyenek énekes nóták is. Aztán végül nem lett, mert a szövegeket úgy írta meg Józsi, hogy inkább ezt elmondták a zenére Mákó Mikivel, aki a trombitás volt. Én viszont írtam olyan dolgokat is, ami az indiai zenében van, amikor a ritmusokat mondanak, énekelnek el. Taktagónigum, Takitatakita… Rága-szerű dolgok, ilyeneket azért énekeltünk ott. Szóval ez szintén egy nagyon nagy dobás volt, én nagyon-nagyon szerettem csinálni.
Foltatjuk... Paya
2019. április 12. 12:23