Úton a Road...
… Nem leszünk láblógatós, hátradőlős, otthon ülős rockzenekar! Dupla koncerttel koronázta meg a Road zenekar a Jó reménység Tour 2016 őszi-téli körét Budapesten, a Barba Negrában. Molnár Máté énekes-basszusgitárossal és Szabó Erik dobossal erről is beszélgetett Rozsonits Tamás.
Már a kezdetekben is énekes-basszusgitáros akartál lenni?
Máté: Rám maradt ez a szerep a kezdetektől, amikor tini koromban elkezdtük a zenekarosdit. Leosztottuk a szerepeket, ki milyen hangszert fogjon kézbe, én basszusgitáros lettem. Volt egy énekesünk is, de a srácnak nagyon nem jött be az éneklés: nem szerette, nem tudta, érzéke sem volt hozzá, így lettem énekes is.
Bánod?
Máté: Most már nem. Voltunk és vagyunk páran ebben a pozícióban, például Lemmy, Tom Araya vagy Lukács Laci, csak így hirtelen.
2004-ben kezdődött a Road története, bár – gondolom – nem előzmények nélkül. A Road volt az első név, ami eszetekbe jutott?
Ne akard tudni, milyen hülyeségek jöttek ki előtte belőlünk! Heves megyében, Domoszlón nőttünk fel és volt a környékbeli zenekarok tagjaival a szabadidőnkben egy projectünk az anyazenekarok mellett, a Road project, aztán azt vettük észre, hogy mi így négyen együtt maradtunk. Volt egy nulladik szériás előd-verzió, akkor más volt a dobosunk, de az első lemez felvételei közben kiszállt. A stúdió-munkák kellős közepén érkezett meg Erik, és ahogy beszállt, minden a helyére került. Minden elkezdett úgy működni, ahogy mi azt eredetileg elképzeltük. Beindultak a turnék, először a Depresszióval, majd a Tankcsapdával közösen, aztán önállósodtunk.
Mennyire meghatározó, hogy a Mátra alján nőttetek fel és ott kezdtetek zenélni?
Máté: A Bambi név is felmerült az elején az Öreg néne őzikéje okán… na de komolyra fordítva a szót, Erik válaszol.
Erik: Nagyon meghatározó mind a négyünk életében, nagyon szeretjük az egész környéket. Minden kert vége már a Mátra aljára fut ki, akár indulhatsz is túrázni, de komolyan! Csendes, hangulatos, picike falu, mindenki mindenkit ismer, jó oda hazaérkezni.
Már az indulásnál tiszta volt, hogy ebben a stílusban alkottok?
Máté: Mindannyian más stílusra gerjedtünk. Goyának (Golyán B. Zsolt gitáros) az Overkill, a Slayer, a Sodom és a Behemoth a mindene, de Ákost is nagyon bírja. Imi (Kádár Imre gitáros) a Korn zenéjét szerette, nekem a Rage Against The Machine és a Faith No More a kedvenceim. Mindannyian más zenei világból érkeztünk, más zenei közegből táplálkozunk, de vannak kapcsolódási pontok, közös halmazok az ízlésünkben.
Erik, veled mi a helyzet ebben a tekintetben?
Erik: Amikor a zenekarba kerültem, Imi adott sok támpontot zenékben, irányzatokban. Ő volt az ellátóm, a dealerem, ha úgy teszik.
Miatta lettél függő…
Erik: Így van! Azóta is nagyon szeretem a Rammstein, az In Flames, régebben a Pro Pain lemezeit.
Hogyan működik a Road zenei műhelye? Hogy születnek a dalok?
Máté: Mind a négyünknek van egy adott zenei világképe, ami folyamatosan változik. Tehát képlékeny. Mind a négyen szerzők vagyunk. Mindegyikünk dalába mind a négyen beletesszük magunkat kisebb-nagyobb mértékben. Ez a zenére vonatkozik, mert a szövegírás javarészt rám hárul, ha már úgyis én énekelek, akkor a szövegeket is írjam meg én alapon. Jellemző, hogy a többiek elmondják: kinek mit üzen hangulatilag az éppen készülő nóta. Jó kiindulópontot biztosít ez számomra, mikor megfogom a ceruzát és beteszem a demókat. Maximálisan figyelek arra a belső hangra, hogy mit üzen az adott dalról, amit hazaviszek a próbateremből. Általában elkapom azt a hangulatot, ami a többiekével is harmonizál. Nagyjából egy hullámhosszon vagyunk annak ellenére, hogy mások a zenei gyökereink.
Mennyire ragaszkodik az aktuális ötletgazda a saját riffjéhez?
Erik: Adunk egymás véleményére. Nem vetünk el úgy ötletet, hogy előtte alaposan ki ne veséznénk. Ami a többségnek tetszik, az marad. Tehát kipróbáljuk, mi hogy szól, nem elméleti síkon döntünk. Rugalmasak vagyunk, elfogadjuk egymás ötleteit, mert az a közös cél, hogy jó legyen minden dal.
A Road roadjai beleszólhatnak a dalok kialakításába? Hiszen ők ismerik utánatok a legalaposabban a repertoárt.
Erik: Beleszólhatnának, de a próbákon nincsenek jelen. Ez csak négyünkre van kihegyezve.
Máté: Ha ők velünk vannak, akkor elkezdődik a buli, italozás, kaja, csajok.
Hogyan éltétek meg azt, amikor befutottatok?
Erik: Hosszú folyamat volt, nem egyik pillanatról a másikra következett be. Most sem azon gondolkodunk, hogy milyen ismertek vagyunk, hanem azon, hogyan lépjünk tovább. Tudjuk, mi a dolgunk ma, de azt is, hogy holnap majd mire kell koncentrálni és így tovább. Ez számunkra nem munka, egyszerűen tesszük a dolgunkat. Ha folyamatosan nyomjuk, időt, energiát, pénzt nem sajnálva, akkor meglesz a gyümölcse a sok befektetésnek, sőt, szerintem már meg is van.
Mennyire intenzív a zenekar és a rajongók kapcsolata?
Erik: Amennyire csak lehet! Nagyon fontosak ők nekünk és figyelünk a véleményükre. Azt gondolom, érzik is ezt, hiszen tényleg sok időt töltünk velük. Nem csak a közösségi médiumokat felhasználva, hanem személyesen is, a koncertek előtt és után.
Máté: Az is fontos, hogy sokaknak mi még új zenekarnak számítunk, mostanában fedeznek fel minket. Jó érzés, hogy többen a gyerekeiket is elhozzák a koncertjeinkre, mert fontosnak tartják, hogy megismerjenek minket élőben is. Tökre örülünk annak, hogy a mai napig építkező jellegű ez a folyamat.
A lemezeitek sora, vagy a turnék fontosabbak a Road sikertörténetében?
Máté: Is-is. De a videoklipeket is ide sorolom. Nagyon sok kis építőelemből állunk össze. Addig jó, amíg vannak ilyen kövecskét, amiket össze lehet pakolászni. Amíg mozgásban vagyunk, amíg történik velünk valami. Tele vagyunk ötletekkel, csak az idő, na meg a pénz, ami gátat szab ezek megvalósításában. Nem leszünk láblógatós, hátradőlős, otthon ülős rockzenekar! Ez motivál minket.
Amikor első alkalommal dolgoztatok a stúdióban, nem okozott feszültséget a zenekarban? Sok csapat ott szembesül a kihívás mértékével, jönnek a veszekedések és néha a feloszlás. Ti ezt az akadályt hogyan vettétek?
Máté: Sokkal könnyebb ma egy zenekar dolga a stúdióban, mint 20-30 évvel ezelőtt. Akkor egy lemezfelvétel tényleg vízválasztó volt egy-egy zenész számára. Aki nem birkózott meg a feladattal, azzal nem volt kecmec. Ma, a digitális világban ez már nem szempont. Mi úgy megyünk stúdióba, hogy a felvételre kerülő dalokat begyakoroljuk előtte és úgy vesszük fel, hogy majd a koncerteken is le tudjuk játszani. Amióta Varga Zoli producerrel dolgozunk, a lemezeinket egyben játsszuk fel, nem sávonként. Arra kértük őt, ha már ezt a technikát választottuk, hanyagoljuk az editálást. Az van, hogy bemegyünk egy bazi nagy terembe, mindenkit bemikrofonoznak, három-négy és eljátsszuk együtt a dalt, ha valaki hibázott, szól, hogy bocs srácok, én voltam, kezdjük újra! Volt, hogy ötvenszer is nekifutottunk egy dalnak, mire sikerült hiba nélkül rögzíteni. Na, arra már gyűlöltük egymást is és azt is, amit csinálunk, de sikerült a felvétel és közben jól meg is tanultuk a dalt. Minden lemezen van egyébként egy mumus dal, amire nem áll rá a kezed. Addig-addig gyűrjük, amíg aztán sikerül feljátszani.
A beszélgetésünk korábbi pontján szóba került a videoklipek szerepe. A jó reménység foka című dalotokhoz egy különleges képi megvalósítás társult...
Máté: Czakó Dániel Medárd quartz animátor és Hídvégi Áron paint animátor, a Quartzbox társulás alkotói művészei homok és festékanimációs kisfilmet készítettek a dalunkra. Találkoztam egy munkájukkal a neten, megkerestem őket, hogy dolgozzunk együtt. Rock vagy metal zenekarnak ilyen klipje eddig még nem volt. Meghallgatták a dalt, írtak egy scriptet, készítettek vázlatokat, fotókat. Lelkesek voltak és akarták ezt! Minket ez fogott meg leginkább. Az ő elképzeléseik és gondolataik egyeztek a mieinkkel: amit mi zenében elképzeltünk, ők azt képileg így látták. Így született meg a klip, az első, amelyben nem szerepel a Road zenekar. Olyan klip ez, amely nem szokványos ebben a szakágban. Nagyon tetszik. Nagyon szeretjük!
Hol látható? Vannak TV-csatornák, ahol műsorra tűzik?
Máté: Ezt most komolyan kérdezed?
Nem.
Máté: Nincsen ilyen TV-csatorna, de van youtube. Nagyon sokan megnézték eddig. Elhatároztuk, hogy az egész M.A.T.T. lemezünkhöz készítünk klipeket kisebb-nagyobb vizuállal.
Dupla koncertet adtatok nemrég a Barba Negrában a 2016. évi őszi turnétok megkoronázásaként, ráadásul mindkét nap más-más programmal, ez nem túl gyakori. Mi okotok volt erre? Két jegy árát lehetett kihúzni a rajongók zsebéből?
Erik: Ha-ha, na persze! Komolyra fordítva: az motivált minket, hogy az előző koncertre a dátum előtt hat héttel elfogyott az összes jegy. Egyrészt ösztönző volt, másrészt sajnáltuk azokat, akik kint maradtak. Ezen felbuzdulva két koncertet vállaltunk, mindkettőre elővételben elkelt az összes jegy. Nem mi akartuk, rábeszéltek minket. Végül aztán dupla telt házzal büszkélkedhetünk. Mindkét koncerten más-más repertoárral és díszlettel vártuk a közönséget. Átépítettük a teljes Barba Negrát.
Ennyi számot tartotok állandóan beélesítve, vagy azért rá kellett gyúrni rendesen?
Erik: Erre külön fel kellett készülni. Adott a Jó reménység 2016 turné-repertoár, amit játszunk, azt nagyon begyakoroltuk, viszont a dupla koncert pénteki napján egy best of… programot játszottunk, a szombatin pedig az aktuális turné setlistjét. A rajongók segítségét is kértük és sok javaslatot kaptunk a best of… program műsorának összeállítására vonatkozóan. Ez úton is köszönjük a javaslataitokat.
2017. április 15. 18:07