MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Újra hallat magáról a We Are Rockstars

Hosszú csend után újra hallat magáról a budapesti elektro-rock zenekar, a We Are Rockstars. Október 17-én jelenik meg vadonatúj daluk, melyhez egy látványos videoklip is társul – ezzel hivatalosan is kezdetét veszi a formáció következő korszaka.

A We Are Rockstars 2010-ben alakult, tagjai pedig már az induláskor sem számítottak ismeretlen szereplőknek a hazai zenei életben. A zenekart Ligeti György (énekes-dalszerző), Faragó Tamás (gitár), Szijártó Tamás (billentyűk) és Kovács Csaba (dobok) alapították, akik korábban olyan zenekarokban játszottak, mint a The Puzzle, Zagar, Nemjuci, The Trousers vagy a Newgatti.

A zenekar védjegyévé vált az elektro-rock hangzás, amelyet a ’80-as évek szinti-popjának és a modern indie rock világának különleges fúziója jellemez. Zenéjükben felfedezhető a Beatles, a Depeche Mode, a Primal Scream vagy épp a The Killers hatása – de a figyelmes hallgatók Doors-utalásokat is kihallhatnak egyes dalokból.
2011-ben megjelent debütáló albumuk, a Let it Beat, azonnal berobbant olyan slágerekkel, mint a Run, Run, Lift Me Up vagy a The Day Hits The Night.
2013-ban követte a Second című második lemez, amely már magyar nyelvű számokat is tartalmazott – ilyen például az Én leszek minden, illetve a Rólunk szól, a Paperbacks on the Shelf magyar verziója.

Az első aktív években a zenekar intenzíven koncertezett országszerte, kluboktól a nagy fesztiválokig, különösen Budapesten váltak a fővárosi zenei szcéna meghatározó szereplőjévé.
Az utóbbi években ugyan csendesebbek voltak, de 2025-ben újra megszólalnak – frissebben, céltudatosabban. A tagok szerint ez nem visszatérés, hanem a történet természetes folytatása: „Nem terveztük, egyszerűen elkezdtek jönni az ötletek. Volt mit mondani, volt mit játszani.” – fogalmazott Ligeti György.

A zenekar jelenleg új dalokon dolgozik, és hamarosan újra színpadra lépnek – a most érkező single és videoklip mindennek az első állomása.

Ligeti Gyurit kérdeztük a We Are Rockstars énekes-dalszerzőjét:

Október 17-én jelenik meg az All Night Long című új dalotok. Mit érdemes tudni róla?

Ligeti György: Ez az első hivatalos klipes dalunk a készülő új lemezről, és szerintem remekül megmutatja, hová fejlődött a zenekar. Az All Night Long egy lendületes, szintikkel átszőtt pop-rock szám, amiben benne van minden, ami miatt a We Are Rockstars-t szeretni lehet – dallam, dinamika, játékosság.

A videoklip is friss és szórakoztató – honnan jött az ötlet?

L.Gy.: A sztori alapötlete teljesen spontán jött: mi van, ha a dobosunk sosem ér oda a próbára? Egy vicces, kicsit szürreális helyzet, amit minden zenekar átélt már valamilyen formában. A klip egyfajta könnyed önreflexió – miközben vizuálisan is hozza azt az energiát és frissességet, amit a dal képvisel.

Mit árul el ez a dal az új albumról?


L.Gy.: Azt, hogy új fejezet kezdődött nálunk. Ugyanazok vagyunk, de letisztultabb a hangzásunk, és talán céltudatosabb is a dalszerzés. Az új anyagban ott van a múltunk, de benne van az is, ahol most tartunk. Az All Night Long ennek az egyik legjobb példája – energikus, de nem túlbonyolított, egyszerre régi és új.

Többen is úgy érzik, ez inkább egy folytatás, mint visszatérés. Te hogy látod?

L.Gy.: Teljesen egyetértek. Nem volt nagy visszatérési terv, egyszerűen csak újra elkezdtünk zenélni, és jól esett. Ez inkább egy természetes folyamat volt. Most újra ott vagyunk, ahol a dolgok történnek – csak egy kicsit másképp.

Mik a következő lépések?


L.Gy.: Jönnek az új dalok sorban, a lemez már alakul, és a koncertekre is készülünk. Ha minden jól megy, hamarosan színpadon is találkozunk a közönséggel.


2025. október 17. 05:23

Minden jog fenntartva. 2025 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA