Új hang a beatkorszak és a diszkó hajnalán – 2. rész
Zenész vagy üzletember? A boldog-szomorú hatvanas évek eleje-közepén – a magyar beat és a ma már ősnek nevezett Neoton együttes szárnybontogatásának idején – a kérdés fel sem merülhetett. Mi több, még a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, az eurodisco hullámaira felkapaszkodott Neoton Família berobbanását követően sem, hiszen a monopolista, állami tulajdonú nagyvállalatok időszakában az akkori törvények szigorúan tiltották a magán-, illetve zenekari menedzselési tevékenységet. Pásztor László, a zenekar alapítója, motorja, gitárosa, szerzője, énekese – egyszóval mindenese – korszakról-korszakra, nehézségeket leküzdve, kapcsolatokat keresve, három és fél évtizeden keresztül egyengette a Neoton pályafutását. A beszélgetésből az is kiderül, hogy lehet valaki – igaz, életpályája utóbbi szakaszában – zenész és üzletember is egyben.
Jakab György és a Kócbabák csatlakozásával új dimenziók nyíltak meg a zenekar előtt. Mennyire tartod sikeresnek, vagy éppen útkeresésnek az 1972 és ’77, a Família megalakulása közötti időszakot?
Szóval Balázs és Som – el, Galáczcal főtt a fejünk, de az egyik próbára eljött egy bajszos – akkoriban nagyon menő volt a bajusz – fiatalember, kopott ballonkabátban. Leült eléggé egyszerű hangszeréhez és tudtuk, ő az, aki kell nekünk. Ő viszont még egyáltalán nem volt ebben biztos, hiszen a legjobb zenészekkel játszott különféle formációkban (Kis Rákfogó, Winkelmayer Brass). Szerencsére a felesége, aki szerette a Kell, hogy várjt, meggyőzte, hogy hozzánk jöjjön. Érkezése mindenképpen új korszakot nyitott a zenekar életében. Pláne, amikor meghallottuk, ahogyan énekel. Úristen! Addig a legtöbb dalt Galácz énekelte, persze én is rikoltoztam párat, de Jakab Gyuri mindenkit überelt.
Viszont Galácz szép tiszta tenorja, Gyuri recegős csodája meg az én elég matt énekem sehogy sem akart összeállni normális vokál hangzássá. Ekkor jött az ötletem, hogy lány hangokkal össze lehetne simítani a különböző férfihangokat. Valaki ajánlotta a Kócbabákat, akik a sikeres Ki mit tud után már haknizgattak, és nyáron, Siófokon a Matróz bárban is felléptek. Ha a nevükön kívül – mindhárman Évák voltak – különböző fazonokat és személyiségeket valaki el tud képzelni, az valószínűleg hazudik, vagy téved. Mindegy, meg kell próbálni…
Néhai Jakab Gyuri és te két különböző zenei egyéniség voltatok. Hogy zajlott a közös munka, a zeneszerzés?
Először külön-külön írtuk a zenéket, azután kiválasztottuk, melyikkel foglalkozunk – az menjen szövegírásra –, ki fogja énekelni és így tovább. Hallgatólagosan nagyjából fele-fele alapon ment ez és nekiláttunk hangszerelni. Készítettünk egy vázlatot, amiben már benne volt a hangszerek zenei funkciója, utána mutattuk a többieknek. Nekem először szokatlan, de nagyon izgalmas volt, hogy Gyuri – dzsesszes múltja miatt – egészen másképp harmonizált, mint annak idején Fecó, vagy én, akik a komolyzene felől jöttünk. Nem mondom, hogy percek alatt összecsiszolódtunk, sokat vitatkoztunk, de nem veszekedtünk. Legalábbis zene miatt nem…
Előbb a Menedékház, majd a Família első albuma (mindkettő 1976-ban látott napvilágot, amely úgyszintén kuriózum) a Csak a zene már a funky disco stílusjegyeit hordozza. A három évvel későbbi Napraforgóhoz képest hova helyeznéd, hogyan értékelnéd a két nagylemezt?
Sok-sok év próbálkozása után ismét csak az útkeresésbe futottunk bele. Az viszont alapvető különbség volt, hogy már nem egyedül kerestem azt a bizonyos zenei irányt, hanem Gyurival. Az ebben a korszakban született zenéinkről szerintem bárki meg tudja mondani, ki volt a zeneszerző. Ő írta a lírákat és a funkyt, én a popot. Mindenfajta különösebb szándék nélkül azért kialakult közöttünk némi vetélkedés. Emese (ötven éve a feleségem) kitalálta, hogy ő bizony szövegíró lesz ؘ– mivel erős nő, nem beszélve arról, hogy tehetséges is –, az lett. Akkortájban támadt az ötletem, hogy, attól függetlenül, ki hozta az alapot, mindent hárman írjunk. Ez nem csupán a vetélkedést csökkentette, de rendkívüli mértékben felgyorsította a dalszerzés folyamatát is. Gyártottuk az ötleteket, cseréltük a kazettákat és megpróbáltuk kiegészíteni a másik ötleteit. Először a Napraforgó lemezen alkottunk így, és ezen később sem változtattunk.
Még a korszakváltó Napraforgó lemez generálta óriási népszerűség előtt Galácz Lajos – aki azon túl, hogy Neoton alapító tag, és akihez személyes jó barátság fűzött – kilépett a zenekarból. Azon túlmenően, hogy az aktív zenéléssel is felhagyott, döntésében nem játszhatott közre, hogy egy kiváló énekes és a lányok mellett feleslegesnek érezte magát?
Semmiképpen sem. Laja kitűnő énekes volt, és remek fazon, fel sem merült, hogy háttérbe szorulástól kellett volna tartania. Nem beszélve arról, hogy barátok is voltunk, nem csupán zenész társak. Az ok tiszteletreméltóan egyszerű. Választania kellett a család és a zenélés között. Döntését később sikereink tükrében sem bánta meg, nagyon szép karriert futott be egy multinacionális cég kelet-európai vezetőjeként.
Innentől csaknem a rendszerváltozásig szépen ívelő pályát tudhatott maga mögött a Neoton, amelyben nem kis szerepe volt a hanglemezgyár márkamendzserének, Dr. Erdős Péternek. Akinek személye meglehetősen ellentmondásos: volt, akiket kedvelt, támogatott (Dinamit, Neoton Família), volt, akiket megtűrt (táncdalosok, Illés, Metró, Omega) a különleges, fajsúlyos zenét (Liversing, Kex) a rockzenét (P. Mobil, Beatrice, HIT, Radics Béla formációi) utálta, sőt egyenesen üldözte. Mindezek ismeretében, több mint ötven esztendő elteltével, visszatekintve, meg tudod-e ítélni objektíven globális szakmai tevékenységét, és persze a Neotonhoz való viszonyát? El lehet-e vonatkoztatni e tevékenységet – a Neoton tekintetében a gyakorlatban is – Évával való kapcsolatától?
Szerintem Péter szerepe az egész beat-pop-rock korszakban félre van értékelve. Az ő feladata volt, hogy a lassan erodálódó rendszerben próbálja megóvni a fiatalokat olyan – nyugati típusú – zenéktől, amelyek tömeghatásuk miatt bármilyen módon veszélyeztetik az ingatag társadalmi békét. Vállalta, hogy nem ért a zenéhez – a szövegekhez viszont igen – és hol elővigyázatosságból, hol felső késztetésre a szövegeket, na meg a külsőségeket ítélte meg, illetve el. Őt is kötötték bizonyos dolgok: „Ezt nem lehet, mert a Bors azt mondta, hogy az Aczél azt mondta, hogy a…” Így kerülhettünk mi képbe, népszerű zenét játszottunk és nem voltunk balhés banda.
Mai napig terjednek a városi legendák, kivel, mikor és miért szúrt ki. Viszont a rendszerváltás után, amikor már nem csupán egyetlen hanglemezcég volt, hanem több tucat, az elnyomottak közül igazából nem nagyon sikerült senkinek bebizonyítani, hogy Péter igaztalanul bánt vele, és íme, most sztár lett. (Érdekességképpen azért megemlítem, amikor a Hungaroton éléről leváltották Bors Jenőt, új cégének egyik első kiadványa a Feró vezette Beatrice volt, jelezvén, hogy a múltban nem volt semmi személyes indíttatás a részéről).
Nagyon sokat tanultam Pétertől. Rendszeresen összejártunk velük, miután kialakult Évával a kapcsolatuk és nem csupán viszontagságos élete, hanem a jövőre vonatkozó víziói is regénybe illőek voltak. Tulajdonképpen évekkel korábban prognosztizálta a rendszerváltást.
Éva szerepe a zenekarban nem volt kiváltságos, hanem épp ellenkezőleg, tőle várta el a legtöbbet. Nagyon keményen elmondta neki a véleményét, még egy sikeres koncert után is. Éva pedig hallgatott rá, tanult, fejlődött és tessék megnézni, mai napig sztár a színpadon és az életben is.
(Folytatjuk)
Hegedűs István
2024. július 4. 08:02