Ugyanazok, mint eddig – interjú az AWS zenekar három tagjával
Múlt hónapban több olyan este is volt, amikor előre eltervezetten leültem a tévé elé. Nem túl gyakran esik ez meg velem, emiatt alakulhatott úgy, hogy véletlenül megnéztem egy fél SzerencseSzombatot, de az is így történhetett meg, hogy láttam a barátaimat, amint megnyerik A Dalt. Nem is feltétlenül arról a legfontosabb beszélni, hogy egy kevésbé „fogyasztóbarát” műfaj ilyen diadalt arat a közmédiában, hanem inkább arról, hogy ezek a srácok úgy meneteltek végig a műsorban, mintha éppen csak koncertet adnának bármelyik vidéki klubban. Ők ugyanilyenek voltak 10 éve is, amióta én ismerem őket, de feltehetőleg 12 éve is, amikor megalakult a zenekar. Az AWS-ből beszélgettem Örssel, Ronival és Somával.
Én magam a Gitármánia táborhoz kötöm a veletek való ismeretségemet. Mindannyian megfordultatok ott, ugye?
Örs: Olyannyira megfordultam, hogy vissza is fordultam oda többször. Volt egy olyan év, amikor mindannyian lementünk és ott kezdtük el írni az első lemezünket, ezért nem is nagyon jártunk el kurzusokra, amit utólag nagyon bánok. Ebben az évben kaptuk azt a híres seggberúgást is Remotól és Hajdu Zolitól, amiért nem indultunk el a tehetségkutatón.
Roni: Én meg fejen is álltam ott többször. Piros Symphonia cigivel a számban, mert estére csak azt lehetett kapni a büfében. Igen, mindannyian voltunk ott, sőt, annak idején ott vettük fel az első demonkat, ami „It’s my world” névre hallgatott. Később rájöttünk, hogy a címadó dal gyakorlatilag a Control a Puddle of Mudd-tól.
Soma: Én a táborban találkoztam a zenekar előző basszusgitárosával, Gergővel, aki aztán bemutatott a többieknek, akikkel most itt ülök.
Miért pont a Viszlát nyár lett a dal, amivel elindultatok?
Örs: Egyrészt ez a dal volt készen, másrészt pedig mindenképpen olyat akartunk beküldeni, ami teljes mértékben azt tükrözi, amik mi vagyunk, tehát 100 százalékban AWS. Érdekes amúgy, hogy amikor ezt a dalt írtuk, egyáltalán nem gondolkodtunk rajta, hogy bárminek vagy bárkinek megfeleljünk, csak magunknak akartunk. Aztán ez lett belőle.
Soma: Vicces, mert amikor megtudtam, hogy bekerültünk a 30-ba, meglepődtem, mert nem emlékeztem, hogy végül beküldtük.
Mi volt a cél, amikor elküldtétek, mit vártatok ettől? Meddig mertétek sejteni az eljutást?
Roni: Én majdnem biztos voltam benne, hogy nem kerül majd be a 30-ba, ez volt az első nagy meglepetés. Aztán minden egyes fordulónál jött egy még nagyobb, én elég pesszimista vagyok ebből a szempontból, egyáltalán nem mertem feltételezni, hogy sokáig jutunk vele.
Soma: Miután bekerült a 30-ba, én feltételeztem, hogy mondjuk két fordulón továbbjutunk, ez nagyjából reálisnak tűnt. De a legelején egyáltalán nem gondoltuk, hogy ez lesz, sőt. Mondom, én el is felejtettem, hogy beküldtük, szóval erre én sem számítottam.
Örs: Nem számítottunk erre, azt hittük, nem kerül be. „Nincs mit veszítenünk” alapon beadtuk. Nem iszunk még egy pálinkát? Kezdek rosszabbul lenni.
Hogy telnek a győzelem óta a mindennapok?
Roni: Betegek is voltunk, meg vagyunk is még kicsit, meg hát amúgy is. Stresszesen. Felkelek reggel, és nem tudom, hogy most akkor hirtelen minek álljak neki.
Örs: Rengeteg minden van most körülöttünk, folyton interjúzunk, forgatásokra és próbákra járunk, ezért nem tudunk dolgozni, cserébe nincsen pénzünk. Jelenleg az egész ország ismer minket, de Daninak nincs pénze tankolni. Majdnem ugyanaz van, mint eddig, csak valahogy százszoros lett minden. A jó és a rossz dolgok is. Amit 12 év alatt elértünk, azt most belesűrítettük egy hétbe.
Soma: Igen, ez nagyon jól jellemzi a helyzetet. Sokan azt hiszik, hogy most dől a dollár, de nem éppen ez történik.
Biztos elment rá a pénz, hogy megbundázzátok a győzelmet.
Roni: Nem, már elmondtuk, hogy nem fizettünk, hanem házimunkát végeztünk a zsűritagoknál.
Mennyire volt idegen számotokra a közeg, illetve az, amiben most benne vagytok?
Soma: Nagyon.
Roni: Igen, nagyon.
Örs: Abszolút. Furcsa, mert ez a közeg, amibe bekerültünk, nézettségről szól, népszerűségről meg keresletről, mi meg nem ilyenek vagyunk. Mindemellett nagyon jó fej embereket ismertünk meg, de mi azért nem vagyunk egészen „idevalók”.
A döntő előtt eljátszottatok már a gondolattal, hogy akár nyerhettek is?
Roni: Én maximum 10 másodpercig. Belegondoltam, milyen durva lenne, ha nyernénk, aztán rájöttem, hogy úgysem fogunk.
Soma: Én azért elszórakozgattam a gondolattal. Persze meglepődtem én is, de eszembe jutott párszor, hogy nagy poén lenne.
Mik a „látható” pozitív változások? Megnövekedett a kedvelések száma, gondolom.
Roni: Igen, ez nagyon jó, de én utálom a social media-t.
Örs: Nagyon örülünk, hogy ilyen sok reakciót váltottunk ki az emberekből. Eddig nem annyira volt lehetősége ilyen jellegű zenekarnak érvényesülni a médiában, ezért most nyilván sokan nemtetszésüket fejezik ki, de ez a dolog velejárója. Az mindenképpen jó, hogy ilyen sokan találkoznak most ezzel a műfajjal.
És hogyan kezelitek a „nemtetszésüket kifejezőket”?
Örs: Elolvassuk a hozzászólásokat, néha még szórakoztatóak is. Nagyon sokan nem írják le, hogy egészen pontosan mi a bajuk ezzel a zenével, csak jajgatnak meg mocskolódnak kicsit, amivel meg nem igazán tudunk érdemben foglalkozni. Nem igazán vártunk mást. Nemes-Jeles László azt mondta pár éve a Saul fiát nem túl kifinomult módon kritizálók hozzászólásairól, hogy ha csak azokra figyelne, az olyan lenne, mintha egy komolyzenei koncert felvételéből csak a köhögéseket hallgatná. Mi is próbálunk így állni ehhez.
Roni: Igen, elolvassuk őket, de azért nincsenek túl nagy hatással az érzéseinkre.
Soma: Meg azért azt fontos megjegyezni, hogy még mindig sokkal több a pozitív hozzászólás.
Terveztek indulni esetleg máskor is?
Soma: Nem. És igen, erre ezzel az egy szóval tudok válaszolni.
Roni: Nem. Most már induljon az Apey and the Pea.
Örs: Mi ezt most megnyertük, és nagyon jó lenne látni, ha más hozzánk hasonló zenekarok is visszaköszönnének a médiában ezután.
Vannak-e félelmeitek a lisszaboni fellépésetekkel kapcsolatban?
Soma: Én nagyon várom. Tudom, hogy nehéz lesz, de eddig kevés ilyen jellegű igazi kihívás volt az életemben, ez pedig az lesz. Szerintem az egyik legkirályabb dolog lesz, ami csak megtörténhet velem. Gyakorlatilag ez a legnagyobb őrültség, amibe valaha belementem. Meg aztán énekelni is fogok, ami elég durva.
Roni: Tényleg, basszus, énekelni fogok én is! Igazából ettől rettegek.
Háromszor adtátok elő ugyanúgy a dalt, Portugáliában sem fogtok majd változtatni?
Soma: Mi is vokálozni fogunk, ez azért elég nagy változtatás. De amúgy ezen kívül nem, és igazából ezt is a helyzet szülte, mert csak egy vokalista lesz velünk, így a csapatért nekünk is be kell vállalni.
Tervezitek valahogyan áthidalni a nyelvi akadályokat?
Roni: Angolul felénekli Örs a dalt, a szöveg már meg is van. Aki nagyon kíváncsi, annak elérhető lesz, de előadni természetesen magyarul fogjuk.
Örs: Igen, mert ez a dal magyarul van.
Mik a tervek a továbbiakban? Van most időtök bármire is?
Soma: Én nagyon sokat dolgozom az új albumon, ennyit biztosan állíthatok.
Roni: Időnk nincsen sok, de azért mind ügyködünk az új dalokon.
Örs: Az a cél, hogy 2018 végére megjelenjen a negyedik AWS album, csak most a verseny miatt is rengeteg dolgunk van, meg aztán aktívan koncertező zenekar vagyunk, nemsokára indul a fesztiválszezon, az is elég sűrű lesz, de nyáron a lemezre akarunk koncentrálni, már nagyon sok témánk kész van.
A srácoknak ezután sietniük kellett a Fonogram díjátadóra, pár óra múlva pedig koncertjük lesz az A38-on, szóval lassan én is elkezdek készülődni. Nem tudom, pontosan mi történik majd Lisszabonban, de büszke leszek és izgulni fogok értük a tévé előtt ugyanúgy, ahogyan ma este a közönség soraiban állva. Annyi biztos, hogy ahogyan ugyanazok ők 10 éve, ezután sem lesznek majd mások. És ez az, ami igazán fantasztikus.
Varga Zsófia
2018. április 1. 08:57