Tompox: A harmadik lemez után
Danev Gyuri kolléga javaslatára került hozzám a Tompox interjú lehetősége. A menetrend a szokásos volt, kapcsolatfelvétel, majd postán érkezett a CD, ami nekem tetsző instrumentális zenét tartalmazott. A csapat legénysége sem ismeretlen arcokból áll, illetve már három megjelent albummal is rendelkezik a gárda, így indokolt volt egy hosszabb lélegzetű anyag elkészítése, melyet Mátyás Szabolcs gitárossal öntöttünk írásos formába.
Kérlek, mutasd be a zenekart! Mióta léteztek, milyen zenét játszotok?
A Tompox zenekart Pócs Tamás „Tompox” basszusgitáros (Solaris, Napoleon Boulevard) alapította 2008 októberében. A név onnan jött, hogy angol nyelvterületen a nevében szereplő „cs” betűt x-nek ejtették. Így lett a zenekar neve Pócs Tamás nevéből Thomas Pox, azaz Tompox.
A Solarishoz hasonlóan a Tompox zenéjében is fontos szerepet játszik a fuvola. A zenekar jelenleg instrumentális zenét játszik, de az indulásnál több énekes is megfordult a zenekarban. A műsorban sokáig több Solaris dal is helyet kapott, aztán ezek aránya idővel csökkent, ahogy sorban készültek a saját kompozíciók. Az utóbbi két-három évben sokszor csak saját szerzemények kerültek be a műsorba, de azért időnként szívesen elővesszük a Solaris valamelyik klasszikusát is. Hosszú, koncepcionális és rövid tételek váltják egymást a lemezeken és a koncerteken is.
Eddigi lemezmegjelenések?
2019-ig három albumunk jelent meg, a Magyar Eklektika (Hungarian Ecletic, 2011), A Nap sötét oldala (The Dark Side of the Sun, 2013) és a Reinkarnáció (Reincarnation, 2019). Az első két albumot a Periferic Records adta ki, a harmadik anyagot pedig magánkiadásban jelentettük meg. A forgalmazást Magyarországon jelenleg a TMPX Media Team Kft. és a Periferic Records intézi, külföldön pedig a CD Baby.
Tagok-hangszerek? Ki, honnan érkezett?
A jelenlegi felállás:
Pócs Tamás Tompox basszusgitáros (2008-), a Solaris és Napoleon Boulevard zenekarokban basszusozott. Jelenleg a Progress együttesben is játszik.
Hangszerei: Yamaha TRB 6PII hathúros basszusgitár, Trace Elliot ELF erősítő, Trace Elliot ELF hangfal (2 db), Line 6 HX Stomp effekt.
Balla Endre billentyűs hangszerek (2008-), korábban a Dózis és Balla Quintett zenekarokban játszott. Jelenleg a KEP RBB-ben és az All Out-ban is zenél.
Hangszerei: Korg Kronos, Roland AX-Synth.
Kovács Sára (Dizna) fuvolista-énekes (2016-), a Napoleon Boulevard és DAA zenekarokban fuvolázott. Jelenleg a MagyarVista Social Klub, Dawhy és Samsara Boulevard oszlopos tagja.
Hangszerei: Yamaha 271, Sankyo Silver 67362 fuvolák.
Elek István szaxofonos (2016-), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének tanára. Szinte mindenkivel játszott már Magyarországon (pop-rock: Korál, Komár László, Apostol, Orszáczky Jacky, LGT, Demjén Ferenc, Metró, Ferenczi György, Cserháti Zsuzsa, Charlie, Hevesi Tamás; dzsessz: Deák Big Band, Besenyő Blues Band, Besenyő Brass, TEA, Tisza Bea, East Side Jazz Company, ESP, Németh Gábor Project, Bosambo, Balla Quartett stb.). Jelenleg az Elek István Quartet, Fusio Group, BJC Big Band, Majsai Swing Star, Equinox és Black Diamond Big Band zenekarokban zenél.
Hangszerei: Selmer Mark VI tenor- és altszaxofon, Yamaha 475 szopránszaxofon, B and S baritonszaxofon, Selmer klarinét (9-es széria), Yamaha 21S fuvola.
Mátyás Szabolcs gitáros (2013-), korábban a Notre Dame, Azok a Fiúk, Hot Shot és Napoleon Boulevard zenekarokban gitározott.
Hangszerei: Charvel GG, Suhr Standard, Ibanez JEM7 VBK, Ibanez AT300 AV, Schecter Jeff Loomis 7FR, Godin xtSA gitárok; Bluguitar AMP1 Mercury, Engl Retrotube 100 és Victory V30 erősítők; Marshall, Victory, Bluguitar hangfalak; Kemper KPA, Eventide H9 Max, Rocktron, Analogman, Jam Pedals, Wampler, Dunlop, Guyatone, BOSS effektek; GigRig G2 switcher, Rocktron és Engl midi footswitcher; Rotosound húrok; Hawk, Dunlop, Dava pengetők.
Szula Péter dobos (2008-), korábban a Kontinens, Broadway és Arden zenekarokban dobolt.
Hangszerei: Gretsch és Pearl dobok, Paiste cintányérok.
Török Andor ütős hangszeres (2019-), korábban a Bruce Lewis Band, Patricio Baeza Band, Éliás Gyula Jr. + Barry White Emlékzenekar, Rió Brasil és Gerendás Péter Band csapatokban is zenélt.
Hangszerei: Meinl kongák, LP „csörgők-börgők-herkentyűk”, Roland HDP 20 hand pad.
Te hogyan és mikor kerültél a zenekarba? A korábbi tevékenységeidet is vázolnád?
Én a már „jól bevált” módon - később elmagyarázom, hogy mit értek ez alatt- kerültem a zenekarba. 2013 májusában egy vasárnap este Alapi Pisti (EDDA, Front stb.) hívott, hogy a Tompox zenekar gitárost keres, mégpedig sürgősen. Nem sokkal később Endre és Tamás is jelentkezett. Kedden lementem a próbájukra, csütörtökön pedig már négy dalban játszottam is velük a Városligeti Sörsátorban. Ez a koncert volt az előző gitáros - Berdár Gábor, Scorpions Tribute Band- búcsúkoncertje. A következő héten volt még egy rövidebb szabadtéri fellépés a Dráva utcában, ahol Rózsa Zoltánnal (a Tompox korábbi gitárosa) együtt gitároztunk, aztán a következő hétvégén már másfél órás koncertet játszottam a csapattal a Református Fesztiválon. Azért mondom, hogy a már „jól bevált” módon kerültem a zenekarba, mert a legtöbb bandámmal rohamtempóban indult a közös munka. Az Azok a Fiúk esetében, 1994-ben, a turné előtt három héttel, a Hot Shot-ba, 1998-ban, pedig az első koncert előtt kb. két héttel léptem be. Volt olyan is, hogy három nap alatt tanultam meg a másfél órás koncertanyagot. Például 2012-ben, a Symphonium zenekarba is így ugrottam be Papp Béla gitáros-zenekarvezető helyettesítésére. 2014-ben pedig Vámos Zsolt barátom kért meg, hogy helyettesítsem a Napoleon Boulevard-ban egy mezőkövesdi koncerten. Arra is három napot tudtam készülni és egy közös próbánk volt.
A Symphonium Malmsteen-es zenét játszik és vannak hosszabb, gyors hangszeres részek, ahol a gitáros és billentyűs együtt játszik. Az első koncertem velük a Crazy Mama klubban volt, ahol a színpadi fények miatt nem láttam a kottáimat. Mezőkövesden, a Napoleon Boulevard-al pedig a szél fújta el a kottákat a kottaállvánnyal együtt - rögtön az első dalnál. Mondjuk a Napoleon popzene volt, kevesebb hangszeres résszel, így csak két-három kritikus nóta volt a programban, ami nem volt még a fejemben. Szerencsére majdnem mindig készítek harmóniavázlatot is a dalokról, így mindkét esetben az mentett meg, hogy a következő szám előtt gyorsan átfutottam a harmóniákat és a kritikus részeknél improvizáltam.
A kezdetektől hogyan alakultak a dolgaid?
A nyolcvanas évek elején kezdtem zenélni. Tizenhárom éves koromban egy bolgár Orpheus basszusgitáron kezdtem a pályafutásomat. Nem volt elég pénzem, hogy megvegyem a hőn áhított Verhovina robogót, így maradt a hangszer, hogy a lányok előtt fel tudjak vágni. Aztán tizenöt éves koromra beláttam, hogy a basszusgitárt nem nekem találták ki. Az első gitárom egy csehszlovák Jolana Iris gyártmányú Telecaster formájú gitár volt. Erre volt csak pénzem, de nem voltam kibékülve a formájával, így felkerestem Medgyesi Tibor hangszerész mestert, hogy csináljon belőle Stratocaster-t. Ebben nyilván szerepet játszott, hogy az első nagy kedvencem Ritchie Blackmore volt. Szerencsére Tibi lebeszélt a tervemről. Közben elkezdtem gitárórákra járni Gábor László roma dzsesszgitároshoz. Ő főleg az OSZK vizsgaanyagot erőltette az órákon. Számomra mégis azok a pillanatok voltak a legélvezetesebbek, amikor én kísértem, ő pedig Wes Montgomery vagy George Benson stílusában improvizált. A rock gitározás távol állt tőle, így azt kénytelen voltam autodidakta módon magam elsajátítani. Ez akkoriban csak kazettákról vagy bakelit lemezekről, fülre leszedett dalokon és szólókon keresztül működött. Így Van Halen „tappinges” témáit vagy Yngwie Malmsteen „sweep arpeggio”-it sokáig váltott pengetéssel próbáltam kivitelezni. Talán mondanom sem kell, hogy nem volt teljes a siker, de legalább a pengetéstechnikám sokat fejlődött. Gitárosok terén egyébként mindenevő vagyok, Paul Gilbert-től Allan Holdsworth-ig, Johnny Hiland-tól Joe Pass-ig mindenféle gitáros zenét szívesen hallgatok.
Az iskolai zenekaraim (Reciprock, Joghurt Group, Alma, DNS, Bravo) után az első majdnem befutott zenekarom a Notre Dame volt (1989-1997). Előtte még 1988-ban egyszer találkoztam Fejes Zolival (Classica), éppen a Jericho nevű külföldi rockzenekar előtt játszottak a PECSA-ban. Kölcsönadtam neki a BOSS ME-5 multieffektemet a koncertre. Amíg állítgattuk a hangszíneket, Zolika magabiztosan hozta a Malmsteen-es figurákat. Később koncerteken is megcsodálhattam a gitározását. Akkoriban annyira inspirált a játékából áradó erő, hogy a Notre Dame-al kezdetben én is neoklasszikus rockzenével próbálkozni. Később, Lőrincz Karcsi (Asphalt Horsemen) belépésével változtattunk a stíluson és lassan eltűntek a neoklasszikus hatások a zenénkből. 1992-ben bejutottunk a Rock Gyermekei tehetségkutató döntőjébe és én nyertem meg a legjobb gitárosnak járó díjat. Ott ismerkedtem meg személyesen Alapi Pistivel (Edda Művek, Front stb.), aki gitárórákat tartott a táborban. Ezzel egy időben az Ifjúsági Magazin tehetségkutatóján lemezfelvételt nyertünk az Utópia Stúdióba. Mivel szinte semmilyen tapasztalatom nem volt a stúdiófelvételek terén, így Pistit kértem meg hogy segítsen. A Boss ME-5 multieffektem és a Rock Gyermekei Táborban a legjobb gitárosnak járó Marshall Valvestate tranzisztoros kombó kombinációjával próbáltunk valami elfogadható gitárhangzást kicsiholni. Pisti csodákat tett a cuccommal, de talán mondanom sem kell, hogy nem ez lett a 90-es évek etalon gitárhangzása. Alapit viszont megismerték a stúdió tulajdonosai, így végül több száz lemezre került fel a gitárjátéka. Nagyon sokat köszönhetek neki, rendszeresen vendégünk a Tompox koncerteken is. Bár formálisan sohasem voltam a tanítványa, azért az elmúlt huszonhat évben nagyon sokat tanultam tőle. Ha beugrok hozzá, akkor hamar előkerül valamelyik gitárja. Ilyenkor aztán jönnek a kérdéseim, hogy például a Nyitány című dalában (Belső világ) milyen arpeggiókat játszik stb. Pistin kívül vagy sokszor éppen rajta keresztül szinte az egész hazai gitáros mezőnyt megismertem az évek során.
Vámos Zsolttal is 1992-ben találkoztam először. Egy kispesti szabadtéri koncerten játszottunk az Exotic előtt. Következő héten már együtt néztük Kee Marcello és Al Di Meola oktatóvideóit. Tőle is sokat tanultam a színpadi felszerelések használatával kapcsolatban. Lukács Petával az 1993-as Rock Kristály tehetségkutatón ismerkedtem meg. Azóta is őrzöm a tőle kapott Warning kazettát. Már akkor, tizenöt évesen is fantasztikusan gitározott. Pár évvel később Medgyesi Tibi gitárboltjában találkoztunk újra. Éppen a Fender Heartfield Talon gitáromat vittem beállításra. Peta akkoriban ott dolgozott. A nyak beállítása közben megbeszéltük, hogy kivel, mi történt a tehetségkutató után. Legutóbb Paul Gilbert koncertje előtt futottunk össze. Madarász Gábort (Madi) az Azok a Fiúk révén ismertem meg. Ő volt az első hazai gitáros, akinek a kezében héthúros gitárt láttam. Az ő színpadi és stúdiós gitárhangzása is lehengerlő. Notre Dame zenekarom búcsúkoncertje, 1997-ben, pont Madi egykori zenekara, a MEX előtt zajlott, az akkori Wigwam klubban. Dandó Zolikával frissebb a kapcsolatom. Ő egy két lábon járó zenei enciklopédia. Hihetetlen humora van és irgalmatlan rutinja a stúdiófelvételek területén. Nagyon megfogott, hogy a Backstage Klub kicsi színpadára is három gitárral érkezett. Úgy érezte, hogy az egyik dalba pont a Gibson Firebird gitárja passzol a legjobban és nem volt lusta azt is elhozni. Nemrég stúdiózás közben csodálhattam meg a Friedman erősítőjét. Halper Laci a triójával volt vendégünk egy Tompox koncerten, két éve. Hendrix dalokat játszottak teljesen egyedi módon. Olyan zenélés volt a színpadon, amit nagyon ritkán lát az ember. Nem csoda, hogy a fúziós zene legnagyobb sztárjai játszanak az albumain. Koncert előtt mesélt a világsztárokkal kapcsolatos élményeiről is. A koncerten pedig olyan hangerővel játszottak a színpadon, hogy a halkabb részeknél akusztikusan is lehetett hallani Laci pengetését. Mégsem éreztem a hangerő hiányát. Hendrix dalai új életre keltek. Lacinak úgy sikerült átharmonizálni a dalokat, hogy arra Jimi is csettintene egyet.
Rajtuk kívül idővel még rengeteg hazai gitárossal hozott össze a sors. A teljesség igénye nélkül többek között Cserfalvi Zoltán, Daczi Zsolt, Fábián Zoltán, Fejes Zoltán, Lovas János, Lovrek Krisztián, Kertész Márton, Kékkői Zalán, Magasvári Viktor, Magyar Zoltán, Mezey Zsolt, Nagy Norbert, Pál Balázs Jenő, Sárközi Lajos, Sárközi Viktor, Tátrai Tibor, Varga János, Váczy Nándor neve ugrik be elsőre, akikkel volt alkalmam beszélgetni a gitározás rejtelmeiről. A legtöbb gitárost ugyanaz a tűz hevíti. Így két perc után gyermeki lelkesedéssel tudunk beszélgetni valamelyik kedvencünkről vagy gitárokról és egyéb kütyükről. Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy régi történet. Alapi Pisti volt vendégségben nálam, egy kisebb baráti társasággal együtt. Aztán Pistinek megmutattam Tony Bacon Nagy gitárkönyvét, amit nem sokkal azelőtt vásároltam meg. Onnantól kezdve megszűnt körülöttünk a világ. Néztük a gitárokat és mindegyikről percekig beszélgettünk. A végén meg is kaptam a többi vendégtől, hogy ha ilyen „széles” az érdeklődési köröm, akkor máskor ne hívjam meg őket.
A Notre Dame zenekarom 1993-ban bejutott a Ki Mit Tud döntőjébe, szerződésünk volt Boros Lajos Satyrock nevű cégével. Akkor úgy tűnt, hogy van esélyünk a befutásra. Közben, 1994-ben, Alapi Pisti gitározta fel az Azok a Fiúk zenekar harmadik albumát (Ártatlan évek). A turnéra viszont nem tudott elmenni és engem ajánlott. Nem tudom, mit mondott rólam, de Skatcék meghallgatás nélkül vettek be. Ez az első koncerten okozott azért némi meglepetést. Demjén Rózsi turnéján voltunk előzenekar. Menyus (Menyhárt János) az első buli előtt nagylelkűen felajánlotta, hogy az ő Marshall erősítőjén játsszak. Engem lepett meg a legjobban az a mindent elsöprő, bődületes gitárhangzás, ami a Marshall-ból áradt. Ami jó lett volna egy Mr. Big koncerten, az ott Zánkán meglehetősen stílusidegen volt az Azok a Fiúk dalaiban. Így, a turné következő állomásain maradt a saját szedett-vedett motyóm (ART multieffekt, Peavey Classic tranzisztoros erősítő). A 18 állomásból álló nyári turnét úgy nyomtam le, hogy napközben az ÁNTSZ élelmiszer-bakteriológiai laborjában dolgoztam, laborvezető helyettesként. Mivel akkoriban még nem volt autóm, így általában valamelyik zenésztársam (többnyire Gizsó) vett fel délután és vitt le a vidéki koncertek helyszínére. Ha ezt nem sikerült megszervezni, akkor viszont maradt a vonatozás. Néha csak egy-két órát tudtam aludni a reggeli munkakezdésig. Évekig biztosan nem bírtam volna ezt a tempót, de a nyarat valahogy sikerült túlélnem. Aztán szeptembertől ritkultak az élő koncertek. Hétvégeken diszkókba jártunk „playback” fellépésekre. Ez akkoriban indult el és sok zenekar így vészelte át a 90-es éveket. Jól lehetett keresni ezekkel a haknikkal, de az Azok a Fiúk nem erről szólt. Azért voltak még emlékezetes pillanatok a SOTE Klubban vagy a Nyugati téren, amikor rengeteg ember jött el az élő koncertünkre is.
Ha már szóba kerültek a diszkós haknik, akkor elmesélek egy ilyen történetet is. Az egyik diszkóba - valahol Nyíregyháza mellett- késve érkeztünk. Csak néhány perc maradt a színpadra lépésig. A színpad mellett egy sötét, elfüggönyözött részen raktuk le a kabátokat és vettük elő a hangszereket. Nem láttunk szinte semmit, de éreztük, hogy a lábunk alatt nagyon csúszós a talaj. Pár perccel később már egy vörös bársonnyal borított színpadon ugráltunk. Ekkor derült ki, hogy egy részeg fickó hányadékában csúszkáltunk a fellépés előtt. A bakancsunkról minden lépésnél fröcsögött a maradék trutymó. Giret Gabi, látva az elképedt arckifejezésemet, odajött hozzám és ezt mondta: „Szabikám, na, erre mondom én, hogy szaftos hakni”. Utána végig röhögtük a kb. 20-30 perces „fellépést”.
A színpadi zenélésnek is megvannak a fortélyai, rutin és megfelelő felszerelés nélkül ugyanúgy elvérzik az ember, mint a stúdióban. A turnéért és diszkós haknikért kapott pénzből így gyorsan vettem egy Hughes and Kettner Access előfokot és egy CF-200 végfokot. Ez azért már tisztességesebb hangzásra adott lehetőséget a tranzisztoros végfok ellenére. A 90-es években a zeneiparban lezajló változások (grunge és techno megjelenése, klubok megszűnése, CD másolás stb.) végül a Notre Dame és az Azok a Fiúk zenekarokat sem kímélték, így 1997-ben mindkét együttes felfüggesztette a működését. Ezúton is köszönöm egykori zenésztársaimnak - Notre Dame: Lőrincz Károly, Korompay Zsolt, Seres Norbert, Dörflinger Éva, Jevgenyij „Zsenya” Krivickij, Novotny Péter és Azok a Fiúk: Szerdahelyi László, Giret Gábor, Hetényi Zoltán, Kiss Zsolt, Vass Attila, Jevgenyij „Zsenya” Krivickij - a támogatásukat és a közös élményeket.
Volt szünet is a pályafutásodban…
1997-ben úgy döntöttem, hogy felhagyok az aktív zenéléssel és a civil szakmám mellett szobagitárosként folytatom a zenélést. Civilben egyébként mikrobiológus vagyok. Két diplomám mellett később doktori (phD) fokozatot is szereztem klinikai orvostudományokból. A civil munkám miatt egy kicsit mindig „kívülállóként” éltem meg a zeneiparban töltött időt. Néha éreztem is előítéletet emiatt. Ezt általában sikerült hamar feloldani, amikor profi zenésztársaim látták, hogy a gitározás nekem is „szent” tevékenység, amit nagyon komolyan veszek. Kétlaki életem viszont mindig nagy türelmet igényelt a családomtól. Ezúton is köszönöm feleségemnek és gyerekeimnek a támogatásukat.
Aki egyszer megtapasztalta a színpad varázsát, az nehezen válik meg ettől az élménytől, így 1998 októberében örömmel vállaltam el a Hot Shot zenekar felkérését. Alkalmi beugrásnak indult, de tizenkét év lett belőle. Ez alatt egy albumot (Ébredés) adtunk ki magánkiadásban. A második albumhoz 2008-ban kezdtünk demókat készíteni, de végül nem vágtunk bele a felvételekbe. Sokat koncerteztünk kisebb-nagyobb színpadokon. 2002-ben egy barátunk segítségével nyáron, minden második szombaton játszhattunk a Rock Hajón, valamelyik neves hazai előadó előtt. Ott találkoztam Daczi Zsolttal, akinek éppen a koncert előtt ment tönkre a Crate ládája, így az én hangfalamon játszott a Bikinivel. Azon is úgy szólt, mint a sajátján. Megtiszteltetés volt Tátrai Tibuszék előtt játszani. Koncert után beszélgettünk, így személyesen tőle kérdezhettem meg a jellegzetes Tátrai-féle gitárhangzás titkát. A műsorunkban nagyon tetszett neki a Dongó Kee Marcello-féle feldolgozása. A beszélgetés végén a vállamra tette a kezét és ezt mondta: „Jól gitározol. Hagyd a csajos popozást és játszd inkább a bluest!”. Csak mostanában kezdem megérteni, hogy mit értett ez alatt.
A Hot Shot-al 2010 októberében volt a búcsúkoncertünk. A zenekar működése végén már jobb felszerelésre (Laney TT-100, Marshall JVM 410 stb.) tellett, így egyre élvezetesebbé vált a színpadi és stúdiós muzsikálás.
A Hot Shot után 2013-ig ismét szobagitáros lettem, de örömmel vállaltam el alkalmi felkéréseket (Empty Rooms, Special Guest, Nagy Gaby Band, Symphonium). Aztán 2013 májusában jött Tamás és Endre telefonhívása, Alapi Pisti ajánlásával. 2013 májusa óta a Tompox az „anyazenekarom”. Két kitérőm volt menet közben. 2014. június végétől, Vámos Zsolt távozása után két évig én voltam az állandó gitáros a Napoleon Boulevard-ban. Furcsa érzés volt húsz év után újra több száz vagy több ezer ember (pld. Csíkszereda) előtt játszani. Aztán a 2016. júniusi 30 éves jubileumi Cirkuszi koncert idején már látszott, hogy Vincze Lilla és szervező-menedzsernője „session” zenészeket akar zenekar helyett. Én viszont azt szeretem, ha igazi zenekarként működik egy produkció, így augusztusban kiléptem. Két héttel később aztán Tamás is otthagyta a zenekart. 2017 nyarán Galántai Zsolt (ex-Ossián, ex-You and I stb.) dobos barátom keresett meg azzal, hogy Szabó Gergővel szeretnék újra színpadra vinni a You and I zenekar klasszikus albumát, az Exit-et. Sok próba és demófelvétel után végül 2018 szeptemberében a Trip hajón mutatkoztunk be a Pribill Gyuri emlékére szervezett koncerten.
Édesapámon 2017 végén már láttam, hogy rohamosan fogy az életereje. Nem panaszkodott és élete végéig megőrzött valamit jellegzetes humorából. 2018. október 31-én halt meg. Lelkileg nagyon megviselt, hogy közben a M.A.Y.A. zenekarral éppen egy olyan albumot tanulok a próbákon, amelynek témája a halál utáni állapot, a Tibeti Halottaskönyv alapján megközelítve. Éppen elkészült a Tompox új albuma is, aminek történetesen Reinkarnáció lett a címe. Vajon mindez véletlen egybeesés volt? Más családi okok is szerepet játszottak abban, hogy a két zenekart nem tudtam párhuzamosan működtetni. A Tompox-ban megszokott és megszeretett szabadabb zenélés távol állt a M.A.Y.A. utolsó hangig kidolgozott zenéjétől. Így idővel érezhetővé vált, hogy nem én vagyok a megfelelő gitáros számukra.
2018. november 17-én zenésztársaim segítségével egy különleges dupla koncerttel emlékeztem édesapámra. Először a M.A.Y.A. zenekarral játszottuk el a teljes Exit albumot. Ez volt a búcsúkoncertem velük. Azután édesapám kedvenc zenekara, a Tompox lépett a színpadra. A műsorban Balla Endre gyönyörű lírai dalával, a 12. dimenzióval emlékeztünk rá. Köszönöm zenésztársaimnak, hogy segítettek összehozni ezt a koncertet. Több mint harminc év gitározás során megtapasztalhattam, hogy az érzéseimet sokszor a gitáromon keresztül tudom a legjobban kifejezni.
Instrumentális a Tompox zenéje – egy kivétellel a lemezen-, Pócs Tamás érintettsége okán, mennyire lehet ezt a muzsikát párhuzamba, kapcsolatba hozni a Solarissal?
Már csak a fuvola miatt is van hasonlóság a két zenekar megszólalása között, de a Tompox az évek során kialakított egy saját hangzásvilágot. Elek Pisti (szaxofon) érkezésével pedig kicsit elmozdultunk a dzsessz-rock irányába is. Koncerteken gyakran van „jam session”, ami általában nem jellemző a progresszív rock zenekarok többségére. Ott általában kötöttebb formákban születnek a kompozíciók. A műfaji határokat mi igyekszünk tágítani. A Tompox tagjaként, zeneileg szinte teljes szabadságot élvezhetek. Koncerteken sok dalban abszolút nincs megkötve, hogy mennyit szólózhatok. Fúvósaink (Elek István, Kovács Sára) révén pedig még színesebb a hangzás. Édesapám, amíg tudott jönni, szinte minden koncertünkön ott volt édesanyámmal együtt. Fiatal korában fúvós zenekarokban zenélt. Először klarinétozni tanult, majd később trombitán, illetve pisztonon játszott. Egyik formációjával többek között a Bergendy együttes előtt is felléptek az egykori legendás Budai Ifjúsági Parkban. A Tompox-al kapcsolatban volt az a mondása, hogy: „Örülök, hogy végre rendes zenészekkel játszol”. Persze csak viccnek szánta. Korábbi zenekaraim koncertjeire is gyakran eljött. Azért a Tompox fúvósai nyilván közel álltak a szívéhez. Nagyon hiányzik a jelenléte a mindennapi életben és a koncertjeimen is.
Egyébként a mai napig rendszeresen játszunk Solaris dalokat is. Nekem annak idején megvolt a Marsbéli krónikák bakeliten. Nagyon szerettem azt az albumot és kezdő gitárosként kiváló iskola volt megtanulni néhány szerzeményt. Akkoriban az East mellett a Solaris volt a másik kedvenc magyar zenekarom. Ki hitte volna akkor, hogy egyszer még színpadon is játszom majd a legendás kompozíciókat. Idén nagy örömünkre még szorosabb lett a két zenekar kapcsolata. Gömör Laci (Solaris, Napoleon Boulevard) januárban vendégként játszott velünk a 10 éves jubileumi Tompox koncerten. Tamás pedig novemberben lépett fel újra a Solaris-al.
Vincze Beáta énekel a legutolsó szerzeményben, ki ő, és miként jött, hogy lesz egy kakukktojás is az instrumentálisak között?
Bea Tamás barátnője, így nem volt nehéz énekest találni a felvételhez. A Neverending Dream című dalt egyébként még Kiss Zoltán énekessel együtt írta a zenekar. Bónusz dalként került fel az egyébként majdnem teljesen instrumentális albumra. Ezen kívül csak „A Szaturnusz gyűrűje” című dalban van egy rövidebb vokális rész.
A stúdiómunkálatok, hol, miként zajlottak? Milyen technikával dolgoztatok? A szerzemények megírása hogy történik nálatok?
A stúdiómunka Pálfi Balázs barátom (Hot Shot, ex-Keresztes Ildikó Band) Sonic Garden Stúdiójában zajlottak. Nála szinte minden professzionális mikrofon és előfok megtalálható, ami a jó hangzáshoz kell. A hazai zenei élet színe-java megfordult már nála. A Reinkarnáció albumon négy dallal én is bemutatkoztam szerzőként (Illúziók nélkül, Pompeji, Sebességkorlátozás, Csillagok között), illetve Endre néhány dalában társzerzőként. A szerzemények nagyobb része úgy születik, hogy Endre vagy én már valami konkrét ötlettel megyünk a próbára. A dal végső formája aztán itt alakul ki, így a többiek is részesei az alkotómunkának. Én szeretem otthon szerkezetrészre hozni az ötleteimet, de nyitott vagyok a változtatásra. Endre zeneszerzést tanult a Jazz Tanszéken. Nagyon sokat tanultam tőle hangszerelési technikákkal kapcsolatban. Az Old Buda című dal viszont minden előzmény nélkül, egy próbatermi örömzenélésből született.
2016 óta Kemper-t használok az otthoni felvételekhez és most a stúdióban is ezzel dolgoztunk. A Kemper a modellezős digitális cuccoktól eltérően úgynevezett profilokat használ. A profilozás során egy adott erősítő dinamikai paramétereit konvertálja át a berendezés. A korábbi digitális cuccaimtól (Axe FX Ultra, Axe FX II) eltérően itt nincs szükség programozásra, bár a paraméterek egy része utólag változtatható. A saját erősítőmet (Engl Retrotube 100) is profiloztuk. Így otthon a szobámban is a kihajtott 100 Wattos erősítő hangját tudtam használni. A Kemper-ben azt szeretem, hogy a pengetés dinamikájára is hasonlóan reagál, mint egy igazi csöves erősítő. Balázs stúdiójában egyébként lett volna lehetőség arra, hogy hagyományos módon vegyük fel a gitárokat, de a Kemper mindkettőnket meggyőzte. A saját erősítőm profilján kívül főleg a Guido Budenstock és a Top Jimi profiljait használtam. Néhány szerzeményben analóg pedálokat (Xotic SP Compressor, Jam Pedals Tube Dreamer + Overdrive) kötöttünk a Kemper bemenetére. Az analóg pedálokra is úgy reagált a szerkezet, mint egy igazi csöves erősítő. Életemben először a gitársávok nagyobb részét otthon tudtam felvenni stúdió minőségben. Otthon egy 2009-es iMac-et és Audient id44 audió interfészt használtam. Az id44 esetén lehetőség van arra, hogy megkerüljük az interfész előfokát, így az nem fogja „színezni” a hangot. Egyébként kiváló az Audient saját előfoka is, de Balázs előfokai azért más kategóriát képviselnek. A száraz gitárjelet is rögzítettem a „reamping” lehetősége miatt. Végül csak egy-két gitársávban cseréltük ki utólag a hangzást. A kíséretek 90 %-át és két-három dal szólóját otthon vettem fel. A többi szólót viszont inkább Balázs segítségével játszottam fel. Így sokkal élvezetesebb volt a munkafolyamat. Nem kellett nekem indítanom a felvételt és közben a legjobb hangzással hallottam magamat. Balázsnak nagyon jó füle van, így teljesen rábízhattam magamat. A gitárjaim közül 80 %-ban a Charvel GG szerepel az albumon. A Charvel mellett a Suhr Standard és az Ibanez JEM7 VBK került még bevetésre. A Pompeji című dalban pedig a Schecter Jeff Loomis héthúros modellt is használtam a kíséretben. A többi gitárom (Ibanez AT300 AV, Godin XT SA) most lemaradt a felvételekről.
Néhány billentyűs sáv kivételével a többi hangszer és az ének felvétele is a Sonic Garden Stúdióban folyt. A felvételekkel 2018 elejére elkészültünk, az album viszont csak 2019-ben jelent meg - magánkiadásban. A késés abból adódott, hogy a lemezre két olyan dal is felkerült, amelyik eredeti formájában feldolgozásnak, pontosabban átiratnak számított. Az Utazás léghajóval című dalba Endre beleszőtte a Led Zeppelin együttes Whole Lotta Love és Stairway to Heaven című dalainak motívumait. A címadó dalban (Reinkarnáció) pedig Jimi Hendrix Hey Joe-ja bukkant fel. Megpróbáltunk engedélyt szerezni a jogtulajdonosoktól, de sajnos 2018 októberéig nem kaptunk választ. Így végül át kellett dolgozni a dalokat és az új részeket fel is kellett venni a stúdióban. Az album végül ezekkel a módosításokkal jelent meg.
Pályafutásod során, stúdióban, koncerten milyen felszerelésekkel dolgoztál még? Illetve, mi volt a fejlesztés iránya?
Ahogy az interjú elején említettem a gitárjaimon kívül sokáig nem volt pénzem profi felszerelésre. Szüleim és nagyszüleim anyagi lehetőségeikhez képest kezdettől fogva segítettek. Az első profi gitárjaimat (Ibanez Roadstar, Ibanez Artist, Ibanez Radius és Ibanez JEM 7VBK) nekik köszönhetem. Komolyabb erősítőre viszont csak később tudtam beruházni. Közel a negyvenhez jött el az a pillanat, amikor végre megfelelő összeg állt a rendelkezésemre, hogy minden tekintetben profi felszerelést tudjak venni.
Itt egy kicsit el is szaladt velem a ló. Olyan voltam, mint egy gyerek, aki beszabadul a játékboltba. Az évek során rengeteg olyan cuccot vettem, amit végül alig volt alkalmam használni. Például az ISP Decimator Prock Rack G zajzár végül csak a próbateremben lett felavatva. Azt is elmondhatom, hogy előbb volt Axe FX Ultra processzorom, mint Steve Vai-nak vagy John Petrucci-nak. Mondjuk az Axe-t legalább használtam stúdióban és néhány koncerten is. Egyszer kölcsönadtam Alapi Pistinek egy hétvégére. Neki volt türelme programozgatni és egy az egyben megcsinálta Steve Lukather hangszíneit. Szégyelltem is magamat, mert ő egy hétvégén jobban kiismerte a kütyümet, mint én fél év alatt. Ezt nevezik „Gear Aquisition Syndrome”-nak (G.A.S.).
Amikor a Notre Dame zenekarral elindultunk 1990-ben, akkor éppen a digitális multieffektek voltak felfutóban. Így én is ilyenre vágytam. Szüleim támogatásával még 1988-ban vásároltam egy Boss ME-5 multieffektet. Ez volt a Boss első digitális cucca, digitális Overdrive és Distortion szekcióval. Mai füllel borzalmas volt a hangja, de nem volt mihez hasonlítanom, így elfogadtam ezt a hangzást. Aztán a tokaji Rock Gyermekei Táborban és a Demjén turnén Menyus révén volt alkalmam igazi „Marshall stack”-en játszani. Így már volt fogalmam arról, hogy egy gitárnak hogyan kellene megszólalnia. A 90-es években viszont még mindig azt hittem, hogy 127 különböző hangszínre van szükségem. Így akkor is egy programozható HK Access előfokot vettem Marshall JCM-800 helyett, az Azok a Fiúk koncerteken keresett pénzemből. Ehhez viszont már csak a tranzisztoros CF 200-as végfokot tudtam megvásárolni. A következő választásom 2002-ben még mindig egy HK Zentera modellezős erősítő volt. Pedig a „Marshall stack” óta ott volt a fejemben az etalon „gitársound”.
Az első „full” csöves motyóm végül egy Laney TT-50-es fej volt 2007-ben, majd a következő évben jött a Marshall JVM 410. Sajnos még mindig az volt a fejemben, hogy nekem négy csatornára és csatornánként három kapcsolható „Gain” fokozatra van szükségem. Mindehhez pedig valamilyen digitális multifeffekteket (Digitech GSP 1101, Rocktron Xpression stb.) használtam. Aztán jött a felimerés, hogy minden cuccomból ugyanazt a három-négy különböző hangzást próbálom kihozni. Ráadásul a digitális kütyük A/D és D/A átalakítója rendesen rontja a dinamikát. Így jött végül az Engl Retrotube 100-as erősítőm, ami kétcsatornás, csatornánként két „Gain” fokozattal. Az összes fontos funkció kapcsolható midi vezérlővel is. Az így elérhető négy különböző „Gain” fokozat lefedi a teljes palettát a tiszta hangzástól a sikítós szólóhangszínig. A kisebb klubokba viszont túl sok a 100 Watt, bár a Retrotube kisebb hangerőn is dinamikusan szól. Így kénytelen voltam kisebb cucc után nézni. 2015-ben egy magazinban láttam először Thomas Blug hirdetését a Bluguitar AMP1 erősítővel. Ez egy teljesen analóg 100 Wattos erősítő, aminek a végfoka egy teljesen új konstrukció, egy orosz hadiipari „nanocső”-vel felvértezve. Az egész cucc 1,2 kilogramm és mégis jól szól. Tavaly kijöttek egy újabb változattal (Mercury Edition), ami hangzásában még közelebb került az általam is imádott Marshall erősítőkhöz. Így 2015 októbere óta főleg az AMP1-et, illetve tavaly óta, a Mercury változatot használom koncerteken, Bluguitar FatCab hangfallal és Eventide H9 Max effekttel. A H9 digitális multieffekt, de párhuzamosan van bekötve az „effekt loop”-ba és csak annyi jel megy rajta keresztül, hogy ne vegye el az AMP1 dinamikáját. Ez a motyóm egy nagyobb aktatáska méretű „flight case”-be is belefér.
Egy régi vágyam is teljesült időközben. Tamási Zsolt és Pálfi Balázs barátaimmal összeraktunk egy teljesen analóg pedalboard-ot, válogatott butik pedálokkal (Jam Pedals Tube Dreamer+, Analogman Bi Chorus és Dual Delay, MXR Ohase 90, Guyatone FL-4 Flanger, Wampler Faux Echo, Xotic SL Complressor stb.). Ehhez pedig vettem egy 30 Wattos Victory V30 erősítőt a hozzávaló egyhangszórós ládával. Ez a motyó kisebb klubokba is megfelel, csak a pedalboard mérete és súlya miatt kevésbé praktikus, mint az AMP1. Időnként azért bevetem, hogy „full analóg” üzemmódban nyomulhassak.
2016 óta a színpadi felszerelésem elmaradhatatlan része a Deeflexx System. Ez egy úgynevezett „hang deflekciós” eszköz. A speciális kialakítású akril lapot a hangszóró elé kell tenni. A hangszóróból érkező hanghullámokat felfelé tereli, pont a zenész füléhez. Így, egy kb. hét méter sugarú félgömb alatt homogén, kellemes gitárhangzást produkál. Amióta a Deeflexx System-el koncertezem, nem kellett kérnem a monitorba gitárt. Kisebb és nagyobb színpadokon (pld. Szarvasi Vízi Színház) is nagyon kellemes élmény volt így játszani.
Milyen koncertlehetőségeitek adódnak ilyen komplexebb zenével? Jelentősebb fellépések?
Erdős Pétert idézve: „Nem erre basz…k a magyar”. Sajnos a koncerthelyszínek elsőre megijednek attól, hogy instrumentális zenét játszunk. Ahol végül adtak lehetőséget a bemutatkozásra ott sohasem okoztunk csalódást. 2016 óta a Legenda Sörfőzde Center a törzshelyünk. Ezúton is köszönjük Kovács József (Olasz) támogatását. A Legendában minden hónapban játszunk. Ezen kívül volt koncertünk az Old Budában, a Polgári Mulatóban és az óbudai harisnyagyár klubjában is. Idén sajnos kimaradtunk a Református Fesztivál programjából, de remélem, hogy 2020-ban Böszörményi Gergely (Periferic Records) gondol majd ránk is. Vidéken, az utóbbi években Győrben és Dorogon voltak koncertjeink, de szeretnénk máshová is eljutni. Például Miskolcra is szívesen mennénk. Ezzel kapcsolatban előre is köszönjük a segítségedet!
PAYA
2019. december 30. 05:54