MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Tomor Barnabás Trió

Tomor Barnabás, Szumper Ákos, Usztics Péter felállásban megújulva ismét aktív a tíz éves Tomor Barnabás Trió. A kezdetekről és sok minden egyébről kérdeztem a zenekar tagjait az alábbi interjúban.

Mikor alakult a trió, milyen elképzelésekkel és kik az új tagok?

Tomor Barnabás: A triót 10 éve hívtam életre, hogy a gitár-centrikusabb ötleteimet is megvalósíthassam. Már korábban is éreztem (ott motoszkált), hogy előbb vagy utóbb elindul ez a vonal is, hiszen mindig vonzódtam az ilyen irányú jazz-rock formációkhoz és lemezekhez. Kisebb-nagyobb szünetekkel játszottunk és voltak termékenyebb időszakok is, és aztán jött egy spontán nagy szünet és talán egyéb más zenei elfoglaltságok is közbe szóltak. Persze sose ment ki a fejemből és ez idő alatt is jöttek az ötletek, amiket rögzítettem. 2018-ban határoztam el, hogy új tagokkal ismét elindítom a triót, és 2019-ben már rajta is voltam teljes erővel. Az elmúlt 2-3 év során volt egy olyan „gyanúm”, hogy Szumper Ákost kérem fel a dobos posztra, mivel nagyon jól kijöttünk egymással egy-két közös zenélés alkalmával. Nem mellesleg tetszik a dobolása is, ami Illeszkedik a zenémhez és hasonló az érdeklődési körünk. Usztics Péterre, azaz Pepére úgy figyeltem fel, hogy 2018-ban a Bass Loco zenekaromba kellett gyorsba egy beugrós. Aztán jól körbe néztem és jól észrevettem, és nagyon tetszett, amit hallottam/láttam. Elhívtam, és utána hamarosan Őt is felkértem, hogy csatlakozzon a trióhoz. Nagyon örülök, hogy elvállalták.

Milyen zenei tanulmányokat folytattatok?

Tomor Barnabás: Rólam itt olvashatnak az érdeklődök: www.barnabastomor.com/performer/tomor-barnabas. Beszéljenek magukról inkább a srácok.

Szumper Ákos: Otthon kezdtem nagyszüleim és apukám hatására blues kazettákra gyakorolgatni, igazából a foci és más „normális” tevékenységek nem érdekeltek, ezért inkább gyakoroltam a garázsban.  12 éves koromtól Zsámbékra jártam a Gungl József zeneiskolába Ferge Bélához, ahol először szembesültem azzal, hogy létezik dobkotta, amit meg kéne tanulni. Majd az általános iskola elvégeztével egy olyan szakközépiskolába kerültem, ahol a közismereti tárgyak mellett zenét lehetett tanulni. Mindemellett a legfontosabb, hogy rengeteg időnk volt a sulis zenekarokkal próbálni és egyénileg gyakorolni. Ez volt a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola, ahol Mohai Győző kezei közé kerültem, akinek nagyon sok mindent köszönhetek. Majd ezt követően Potesz Balázshoz jártam, akivel esszenciális és az improvizálásra kiterjedő dolgokkal foglalkoztunk. Ezután jelentkeztem a Kőbányai Zenei Stúdióba. Az ott töltött évek is sokat segítettek, Németh Gábor és Solti János voltak a tanáraim. Azóta sajnos nem jártam tanárnál. Bár szerintem egyetlen művészettel foglalkozó személy sem érzi/érezheti azt, hogy már nincs hova fejlődni, hogy nincs már előtte ismeretlen terület. Mert biztos hogy van. Ha mégis úgy érzi, akkor ott megáll a dolog szerintem.

Usztics Péter: Nagyon sokáig teljesen autodidakta módon tanultam gitározni, majd 4 évig a Kőbányai Zenei Stúdió falai között szereztem tudást és tapasztalatot, barátokat és kollégákat. Jelenleg a Kodolányi János Egyetemen folytatom a tanulmányaimat.

Milyen hangszereket használtok a trióban? (...esetleg miért?)

Tomor Barnabás: Jelenleg a Fender Jazz Bass ’83-as hangszeremet használom. Számomra talán ez az, ami annyira univerzális, hogy minden számban szívesen játszom rajta. Bővebben itt is olvashatnak a felszereléseimről: www.barnabastomor.com/hangszereim.

Szumper Ákos: Dobok tekintetében egy Gretsch USA Customot használok az alábbi méretekkel: 20x14 10x8 12x8 14x14 16x16. A pergő az változik a helyszíntől és a kedvemtől (de általában 14”x5” Chad Smith).  Cintányérok terén a Bosphorus cég endorzere vagyok, így ezen belül, 14”Groove Hihat, 22”Syncopation ride, 19”Syncopation crash, 18”&20”Master crash és egy 6”&8”Gold splasht használok.

Usztics Péter: Eddig a fő hangszerem a trióban egy Fender Telecaster V52 (Avri) volt. Backupnak van egy Gibson Les Paul Deluxe. Most pedig szeretnék bevonni egy új hangszert a modernebb sound képviseltetése gyanánt, egy Ibanez JS-1200-ast.

Be tudjátok kategorizálni ezt a zenét?

Szumper Ákos: Valójában, ha le akarnánk egyszerűsíteni, akkor jazzrock, de vannak funk és pop színek is.

Usztics Péter: Egyértelműen jazz-rock. Személy szerint a témák egyszerűsége és fülbemászó dallama miatt tartom izgalmasnak, ezzel szemben az improvizatív részek, reagálások és egymás apró gondolatai is tükröződnek a zenében. Izgalmas!

Tomor Barnabás: Sok féle zene érintett meg, ezekből több is nagy hatással volt rám, amik átfolyva rajtam egy sajátos felfogású jazz-rockban fejeződnek ki. Valami ilyesmi.

Hogy érzitek magatokat a trióban?

Usztics Péter: Nagyon jól! Baráti az egész történet. A próbák mindig jó hangulatban telnek, mindenki tudja a szerepét és nincs őrlődés. Örülök hogy, Barna rám gondolt, amikor elkezdtük a közös munkát.

Szumper Ákos: Remekül! A próbák nagyon laza légkörben zajlanak. Semmi kapkodás, se stressz vagy bármi ehhez hasonló. Másreszt, ami nagyon pozitív és fontos, hogy mindenki egyenértékű.

Csak saját kompozíciókat játszotok?

Tomor Barnabás: 99%-ban igen. Jelenleg játszunk egy Szumpi szerzeményt is, és nem kizárt, hogy abba az 1%-ba bekerül valami átdolgozás vagy egy jó blues.

Jelenleg milyen más formációkban játszotok?

Szumper Ákos: Besh o droM, Szarka Tamás és zenekara, Paprico, Vibe, Face of Bass, Cymbal Rush. Az előbbiek állandó formációim, ezeken kívül session munkákat is szoktam csinálni.

Usztics Péter: Fekecs Ákos Project, Loyal, ATMO, Baricz Gergő és zenekara, Vörös István. Egyéb session munkákat és helyettesítést is szoktam vállalni.

Tomor Barnabás: Ami jelenleg még igen aktív az a Hendrix Project és a Bluestone. Mellette játszom még Fekete Jenővel, a Harakyruban és a Face of Bass formációban, és mindhárman szerepelünk néha-néha a Tomor Barnabás Trió oldalágaiban: a Groupban és a „World Project”-ben.

Fellépési lehetőségek milyenek egy ilyen instrumentális zenénél? Hol játszottatok eddig?

Tomor Barnabás: Mindhárman azt gondoljuk, hogy lehetne több , de minden koncertnek nagyon örülünk, ha „szabad” zenét játszhatunk, amit 100%-osan a magunkénak érzünk. Talán úgy is mondhatnánk, hogy megtalálja a zsák a foltját. A legfontosabb, hogy szeretünk együtt zenélni. A Tomor Barnabás Trió a 10 éve alatt – mint már említettem – kisebb-nagyobb szünetekkel játszott – főleg – kisebb klubokban. Megfordultunk az A38 Hajón, az Újbuda Jazzfesztiválon, a szegedi Jazz kocsmában és a Szekszárd Jazz Clubban, hogy csak pár jó élményt említsek. 2012-ben szerepeltünk egy Magyar Televíziós riportfilmben és 2015-ben szerepeltünk a szerzői estemen, amiből készült egy A38-as koncertfilm. Jelenleg ismét nagy energiát fektetek az új felállású trióba, amivel az első koncertünket – ami úgy érezzük, hogy jól sikerült – Törökszentmiklóson adtuk egy utcazene fesztiválon, a másodikat pedig a Szimpla Kertben, ami már fentebb elhangzott.

Stúdióban dolgoztatok már? Mi készült, hol? Video?

Tomor Barnabás: A stúdióba vonulás tervben van. Az év első felében folytatjuk az új szerzemények összerakását, és eközben hagyjuk, hogy a koncerteken összeérjenek, kiforrjanak a számok. Jelenleg a legújabb szerzeményemről készült egy hang és kép felvétel a budapesti bemutatkozó koncertünkön a Szimpla Kert jóvoltából.

Tervek, elképzelések?

Tomor Barnabás: Szeretnénk a régebbi átpofozott és az új szerzeményeimet stúdióban felvenni és készíteni pár klippet, aztán fellökni a világhálóra. Emellett, sokat koncertezni és folytatni a rendszeres műhelymunkát.

Következő koncertek?

Tomor Barnabás: Nagyon örülünk, hogy már van jazzfeszt fellépésünk, illetve felkérésünk. Eközben a szervezés folyamatos, de amik már biztosak: 2020. április 25., Nyakas Jazz Klub, Zsámbék; 2020. június 6., B52 Jazz Fesztivál, Pilisborosjenő és 2020 június 12., Gödi Jazz Napok.

Feliratkozás: www.youtube.com/barnabastomor
Kedvelés: www.facebook.com/tomorbarnabas
Weboldal: www.barnabastomor.com

Paya


2020. február 7. 17:07

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA