THREE DAYS GRACE - „Létrehoztunk valamit, ami nagyobb nálunk”
November 14-én a Budapest Arénában indította aktuális Európa-turnéját a Three Days Grace, mégpedig a nyár végén az RCA kiadó gondozásában megjelent Alienation album bemutatása apropójából. A sokszoros platinalemezes kanadai sztárcsapat nyolcadik stúdióanyagának legfőbb érdekessége, hogy készítésében ismét szerepet vállalt az eredeti frontember, Adam Gontier. A fedélzetről még 2013-ban önszántából távozott énekes visszatérése azonban nem vonta automatikusan maga után utódja, Matt Walst elköszönését, éppen ellenkezőleg: a Three Days Grace pikáns módon ettől kezdve két énekessel megy tovább, az ötfős felállás létjogosultságát pedig egyértelműen igazolja a friss mű, az Alienation: a kritika és a rajongótábor által egyaránt kedvező fogadtatásban részesített lemez listás helyezései világ összes fontos zenei piacán felülmúlták a három évvel ezelőtti Explosion korong eredményeit. A budapesti koncert előtt lehetőségünk nyílt helyszíni interjút készíteni Barry Stock gitárossal, aki többek között azt is elmagyarázta, hogyan lehet működőképes egy rockbanda két énekessel a fedélzeten.
Nemrég megjelent a visszatérő albumotok, az Alienation, ami az eredeti énekes, Adam Gontier visszatérését dokumentálja, miközben az utódja, Matt Walst is maradt a bandában. Mesélj erről a szokatlan helyzetről!
Miután Adammel elváltak útjaink 2013-ban, Matt került a banda frontjára, és baromi jó köröket futottunk vele. Aztán 2019 körül elkezdtünk arról beszélni, hogy milyen jó lenne, ha egy napon Adam újra csatlakozna hozzánk, egyesíthetnénk a Three Days Grace két korszakát. A Covid viszont közbeszólt, jöttek a lezárások, minden lelassult. 2022-ben megcsináltuk az Explosions albumot, majd elkezdtünk turnézni vele, Adam visszatérésének lehetősége pedig újra felmerült, mint ötlet. Érdekes módon pont Matt volt az, aki a leginkább forszírozta a dolgot, azt viszont nem tudtuk, hogy Adam mit szólna hozzá. Brad (Walst, basszusgitáros) végült felhívta, ő pedig nagyon boldog volt és azonnal igent mondott. A 2023-as turné lecsengése után tartottunk egy rövid szünetet, majd a téli időszakot követően 2024 elején jöttünk össze újra. Először csak telefonon zajlott az egyeztetés, aztán elkezdtük a tényleges felkészülést a folytatásra. Én magam Indiana állam déli részén élek, Adam pedig Nashville-ben, szóval viszonylag közel voltunk egymáshoz. A többiek Kanadában élnek, de akkora már ők is lejöttek hozzánk. Emlékszem, legelőször nálam találkoztunk, és elég furcsa helyzet volt. Úgy értem, Adammel tíz éve voltunk utoljára egy szobában. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen lesz a viszontlátás, egyáltalán szimpatizálunk-e még egymással? Ez abszolút nem volt magától értetődő, de ahogy Adam belépett az ajtón és megöleltük egymást, mindenki tudta, hogy a dolog újra működni fog. Olyannyira jól éreztük magunkat vele, hogy két nap leforgása alatt megírtunk két új dalt, a Mayday-t és az Apologies-t. Elégedettebbek nem is lehettünk volna azzal, ahogy alakult a visszarendeződés. Mindannyian izgatottak voltunk a jövőt illetően, alig vártuk, hogy nekilássunk az albumnak, amit aztán gyorsan össze is raktunk.
Ezek szerint könnyedén fel tudtátok venni a fonalat…
Pontosan, de ez azért is sikerült ilyen zökkenőmentesen, mert a munkamódszereink soha nem változnak: mi mindig együtt dolgozunk ki mindent, nálunk sosincs olyan, hogy valaki közülünk előáll egy kész dallal. Minden úgy zajlott, mint mindig, ezért is volt olyan a helyzet, mintha Adam nem is lett volna távol egy évtizedet. Biztos vagyok benne, hogy mindig is a munkamorálunk volt az a faktor, ami a sikereink kulcsát jelentette. Anno amikor Adam kiszállt, majd megérkezett Matt, minden ment tovább a maga útján. Hiába volt más személyiség, a zenekari egység nem bomlott meg. Adam újbóli csatlakozásával pedig nyertünk még egy humánerőforrást, aki a tehetségét megint a banda szolgálatába állította. Ez egy olyan szituáció, amiből nem jöhettünk ki rosszul!
Szívmelengető, hogy Adam visszatérése után nem váltatok meg Mattől. Úgy értem, annyira menő két énekessel vinni tovább a zenekart, mégpedig a legnagyobb egyetértésben. Ilyesmit biztosan nem lehetett volna elképzelni a régi klasszikus rockbandáknál, a Black Sabbath-nál, a Van Halennél vagy a Deep Purple-nél…
Rátapintottál a lényegre, mert az én fejemben ugyanez motoszkált akkoriban! Tudod, én vagyok a legidősebb a zenekarban, és mindig nagy rajongója voltam az említett bandáknak, főleg a Van Halennek. Imádtam a David Lee Roth-korszakot, Adam pedig a mi David Lee Roth-unk volt, ha érted, mire gondolok. Aztán a Van Halen Sammy Hagarrel ment tovább, akivel ugyancsak frenetikus sikereket arattak. Annak idején sokat gondolkoztam azon, hogy vajon miért nem egyesítik erőiket, miért nem csinálnak egy olyan világkörüli turnét, amiben mindkét énekes szerepet vállal? Az lett volna a rocktörténet legnagyobb dobása. Ők azonban nem lépték meg ezt, mi viszont igen, nekünk sikerült egyesíteni a két korszakunkat!
Könnyen alkalmazkodtatok ehhez a helyzethez, amikor az új album dalait írtátok? Két különböző hang, két különböző személyiség… Hogyan tudtátok ezt kezelni az első néhány hétben?
Nem sejthettük, mi fog kisülni ebből az összeállításból, de ahogy már említettem, az első találkozásnál minden eldőlt. Visszatekintve azt mondom, hogy biztos nehezebb dolgunk lett volna, ha egykoron Adam helyére egy vadidegen srácot vettünk volna be. Matt azonban sosem számított ismeretlennek, hiszen Brad öccse, és amúgy is ott volt mellettünk a kezdetektől. Matt már a legelső albumunkon szerepelt társszerzőként, szóval mindenki ismerte, a Three Days Grace család tagja volt az első naptól kezdve. Mindketten fenomenális énekesek és egyedi karakterek, mi pedig kihasználhattuk a összjátékukban rejlő extra potenciált. Elképesztően jól menedzselték le egymás között, hogy ki mit énekeljen az új lemezen, ebből adódóan így olyan dolgokat is megvalósíthattunk, amiket korábban nem: a sok éneksávnak köszönhetően lehetőségünk nyílt izgalmas megoldásokat eszközölni a dalokban. Érdekes volt megfigyelni, ahogy inspirálták egymást, az pedig egyenesen mulatságos volt, ahogy az elején mindketten a másikat próbálták előtérbe helyezni! (nevet) Ment a túlzott udvariaskodás közöttük, de aztán mindketten belátták, hogy erre semmi szükség. Mindent ki akartunk hozni ebből a helyzetből, éppen ezért bíztuk meg Zakk Cervinit az ének produkciós munkáival. Zakk az egyik legnagyobb mai mestere az ének felvételének, ráadásul mindkettejükkel dolgozott már korábban. Úgy voltunk vele, hogy nála jobban senki nem tudja egyesíteni őket, ami végül be is jött, mert elképesztő eredményre jutott.
Épp akartam kérdezni, hogy miért vontatok be három producert is a stúdiómunkába? Zakk mellett Howard Benson és Dan Lancaster is rajta hagyta a keze nyomát az anyagon…
Első körben még nem foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. Csupán azt akartuk, hogy álljon lábra a projekt, és kezdjünk el dolgozni amilyen gyorsan csak lehet. Aztán beugrott Zakk Cervini neve, aki a zenei rendezők fiatal generációjához tartozik, és nagyon érzi a modern rockhangzást: többek között a Bring Me The Horizon és a Bad Omens lemezeit is felügyelte korábban, nekünk pedig nagyon tetszett a látásmódja. Dan Lancastert Neil (Sanderson, dobos) javasolta, mert voltak közös ügyeik, és nagyon jó tapasztalatokat gyűjtött mellette. Dan is részt vett a dalszerzésben, de mivel Kaliforniában él, Zoom-on keresztül dolgoztunk vele. Ő egyébként ismerte Zakket, mert a Bring Me The Horizon egyik lemezét közösen csinálták: Zakk volt a producer, Dan pedig a keverős. Szóval ismerték egymást, és ők maguk is jó gondolatnak tartották, hogy ismét egyesítsék szakértelmüket. Később aztán Howard Benson is bejött a képbe, aki szintén hozzátette a maga részét a lemezhez. A legfontosabb célunk az volt, hogy az ének ne hagyjon kívánnivalót maga után, mert jól tudjuk, hogy az a Three Days Grace legerősebb pontja, a producerek pedig tényleg mindent megtettek annak érdekében, hogy az anyagból mindent kipréseljünk.
Az interjú elején egy mondat erejéig megemlítetted a csapat dalszerzői metódusát. Pontosan hogyan készülnek a dalaitok?
Ahogy mondtam, mindig közösen dolgozunk ki mindent, és nincsenek leosztva a szerepkörök: a riffek nem mindig tőlem jönnek, ahogy a szövegeket sem mindig az énekesek írják. A lényeg az, hogy ennek a hajónak nincs kapitánya, aki önhatalmúlag áll a kormány mögött. Nyilvánvalóan akadnak olyan pillanatok, amikor nem értünk mindenben egyet, de ezeken hamar túl szoktunk lendülni. Ha az ötből két embernek nem tetszik egy ötlet, azt bizony nem erőltetjük tovább, hanem félredobjuk. Csak olyan témák mennek át a szűrőn, amivel mindenki elégedett. Az is érdekes velünk kapcsolatban, hogy nem feltétlenül a riffek oldaláról fogjuk meg a dalszerzést. Általában visszafelé dolgozunk, és a refrénnel kezdjük, mivel az a dal legfontosabb része. Persze előfordul, hogy valami gitártémával indulunk el, az is jól járható út. A különböző részek jól tudják motiválni egymást. Azt viszont megfigyeltem, hogy sok banda a hangulatból próbál kiindulni, egy bizonyos érzés köré igyekeznek felépíteni az adott dalt. Ezt én mindig baromi nehézkesnek találtam, ezért inkább a kórusra koncentrálok. Ha ez megvan, akkor már sokkal egyszerűbb kitalálni, hogy a verze mit kíván, illetve azt, hogy az átkötés milyen legyen. Nálunk ez a formula működik. Ezúttal különösen elemünkben voltunk, mindenki fel volt tüzelve és tele volt ötletekkel, ami nem csoda, hiszen a helyzet mindenki számára új volt és sok izgalommal kecsegtetett. Az Alienationnel bizonyos értelemben létrehoztunk valamit, ami nagyobb nálunk, amivel leckét adtunk a világnak. Megmutattuk, hogy így is lehet: két énekessel, akik jól kijönnek egymással, ugyanabba az irányba tartanak, ugyanazon cél érdekében tesznek erőfeszítéseket. Ebből mások is csak tanulhatnak.
A zenekar hívei amúgy mit szóltak ehhez a speciális új felálláshoz?
Ami azt illeti, próbáltuk körültekintően tálalni a dolgot, és ehhez párszor megszondáztuk a tábort. Az első telefonhívás Adam irányába 2022-ben történt, de akkor még az előző lemez volt nálunk terítéken, ezért csak mint távlati tervként beszéltünk róla. Aztán elkezdtünk turnézni, ha jól emlékszem a Shinedown társaságában, és éppen Alabamában, Huntsville-ben játszottunk, amikor lehívtuk Adamet az ottani bulira. Meghagytuk neki, hogy senkinek ne szóljon, csak jöjjön fel az utolsó három számra. Tesztelni akartuk a közönséget, hogy milyen reakciót vált ki belőlük. Ahogy arra számítani lehetett, óriási érzelmek szabadultak fel, az emberek sírtak! Mi magunk is alig tudtuk visszatartani a könnyeinket, elképesztő pillanat volt! Ugyanezt megismételtük Nashville-ben, ott is megőrültek az emberek. Az interneten aztán elkezdett futótűzként terjedni a hír, a felfokozott várakozás pedig nyilvánvaló volt. Ennyi elég is volt nekük, ez meggyőzött minket arról, hogy az Adammel való újjáalakulásnak most van itt az ideje.
A Three Days Grace egyike volt az utolsó olyan rockbandáknak, akik még több millió példányt voltak képesek eladni a lemezeikből, azóta viszont gyökeresen mnegváltozott a zeneipari berendezkedés. Szerinted van még értelme pénzt és energiát fektetni teljes albumokba, és kiadni őket vinylen, valamint CD-n?
Szerintem igenis van értelme ennek. Tudod, én még azt a korosztályt képviselem, amelyiknek ez számít. Viszont azt látom, hogy a fizikai kiadványoknak újra van keletjük. Nyilván nem abban a volumenben, mint régen, de a jelenség így is szembeszökő. És ez szerintem azért van, mert az internettől toltál elkényelmesedett a zenei világ, ami most már unalmas lett. Sokáig mindenki rettentő boldog volt, hogy egyetlen kattintással megszerezhet egy lemezt, mára viszont elkezdték hiányolni azt a tartalmat, ami régen a zenéhez járt. Nagyon sokan újra át akarják élni azt az élményt, hogy milyen kézben tartani egy albumot, feltenni a lejátszóra, majd a hallgatása közben lapozgatni a bookletet, olvasni a szövegeket. Zenészként emellett a digitális platformokat is hasznosnak tartom, mert sokkal több emberhez el tud jutni így egy korong híre, ugyanakkor az albumformátum az, amihez addig ragaszkodnék, ameddig csak lehet. Jól tudom, hogy a mainstream pop már nem így működik, és ott csak a single formátum számít, egy nagylemez azonban teljesen mást mutat meg egy zenekarról. Az album egyfajta kordokumentum, ami időkapszulaként megőrzi mindazt, ami abban a bizonyos korszakban jellemezte az adott előadót. Aztán jön a következő lemez, ami másfajta érzésekkel lesz tele, és így tovább. Ezek egyszeri és megismételhetetlen dolgok, és baromi lényegesnek tartom amolyan összegzés formájában megörökíteni ezeket a történeteket az utókornak. A nagylemez formátuma pont erre való!
Írta: Danev György
2026. február 15. 04:59