THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Néha az egész világ sem elég?
A tavalyi év egyik legkiugróbb retro-rock albumát a Soilwork- és Arch Enemy-tagokat is rejtő The Night Flight Orchestra szállította le Amber Galactic címmel, ami bőven elég ok lett volna ahhoz, hogy kapjanak pár oldalt újságunkban. Ám mire erre sor kerülhetett volna, a nehézsúlyú arcokból álló svéd koalíció már be is harangozta a folytatást, ami néhány nappal ezelőtt került a boltok polcaira Sometimes The World Ain’t Enough címmel. Björn “Speed” Strid énekes és csapata ezen a negyedik nagylemezen is ugyanolyan kiváló érzékkel idézi meg a hetvenes évek végének, illetve nyolcvanas évek legelejének arénarock (és arénapop) világát, ahogy tette azt az előző anyagokon. Néhányan talán furcsállhatják, hogy a skandináv extrém metal színtér eme kulcsfigurái ilyen régimódi rádiórockban utaznak, ám elég meghallani néhány hangot a The Night Flight Orchestra eddigi életművéből ahhoz, hogy világossá váljon, ezek a zenészek száz százalékig elkötelezettek azon korszak felé, amikor még olyan zenekarok uralták a rádióállomások hullámhosszait, mint a Foreigner, az ABBA és a Survivor, más szóval még kidolgozott énekharmóniák, elsőosztályú zongorázás, valamint klasszikus élű rockgitár körvonalazták a rádiós slágereket. Az új lemez koncepciójáról a csapat szellemi vezére, az énekes Speed mesél.
Amikor az év elején híre ment, hogy érkezik a negyedik anyag a The Night Flight Orchestra műhelyéből, egyből az jutott eszembe, hogy “ez aztán gyorsan ment”. Más zenekarok évekig nyűglődnek egy stúdióalbum összerakásával, nektek viszont csak pár hónapra volt szükségetek a folytatás elkészítéséhez…
Speed: Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy gyakorlatilag el sem hagytuk a stúdiót az Amber Galactic album befejezése óta! (nevet) A zenekarból ketten is tevékenykednek producerként, ami azt eredményezi, hogy két stúdió is állandóan rendelkezésünkre áll. Egyszerűen csak folytattuk a dalok írását, és fel is vettük őket, közben meg jókat főztünk és remekül éreztük magunkat. Mindig ezt csináljuk, függetlenül attól, hogy tervbe van véve egy újabb nagylemez készítése vagy sem. Nyár végére aztán azt vettük észre, hogy már 14 új dalnál járunk, és ez magával hozta az újabb lemez gondolatát. Logikusnak tűnt, hogy meglépjük, hiszen a dalok azt mutatták, hogy ebből a kollekcióból megint fel lelhetne építeni egy erős, koherens anyagot. Számunkra roppant fontos, hogy ne csak mennyiségre legyen meg egy lemeznyi téma, hanem a dalok egységben határozzák meg az album képét, minden tétel képezze szerves részét a korongnak. Amikor bedobtuk a negyedik lemez ötletét a kiadónak, csak ennyit mondtak: “nos, ha ennyire magabiztosak vagytok, akkor miért is ne?” Egyébként épp tegnap beszéltem Daviddel (David Andersson - szerk.), a gitárosunkkal, aki azt újságolta, hogy már a következő lemezre is van 5 új dala! (nevet) Láthatod, nem tudunk leállni!
Ebből is adódik, hogy stílusát tekintve nincs nagy különbség az új anyag és az elődei között?
Speed: Az egész dalszerzősdi egy soha véget nem érő folyamat nálunk. A The Night Flight Orchestra tulajdonképpen egyetlen hatalmas stúdiós session, amit lemezmegjelenések szakítanak meg… Azt vesszük észre, hogy kész egy album. Aztán még egy, és még egy, és így tovább. (nevet) Nyilván ennek is köszönhető, hogy a stílust tekintve nem nagyon változtattunk a formulán, bár ezúttal a billentyűsökre igyekeztünk még nagyobb hangsúlyt fektetni: olyan hangszereket és hangzásokat akartunk viszonthallani a dalokban, amelyek a nyolcvanas években voltak meghatározóak. A vokalisták szerepeltetése jelenti a másik újdonságot a lemezen…
Épp mondani akartam, hogy a női vokál mennyire jót tesz a témáknak. Hivatalos NFO-tagokká váltak a lányok?
Speed: Úgy fogalmaznék, hogy hivatalos tagjai a turnézenekarnak. A két dolgot el kell különíteni egymástól: van a stúdióprojekt, és van ez az utazó rockshow, amiben fellépnek a vokalista lányok. Persze ezúttal a lemezen is szerepeltek, és meg kell mondjam, egész különleges ízt csempésztek a nótákba, elképesztően jól illenek az ilyesfajta vokálok a dalainkhoz! Noha a kapcsolat zeneileg roppant erős az Amber Galactic és az új munka között, ezek az apró változtatások felfrissülést adnak mind nekünk, mind a hallgatóságnak. Nem célunk sokkolni a közönséget újabb és újabb elemek beépítésével, bár a Turn To Miami lehet, hogy még így is sokkoló lesz pár embernek. Persze csak abból a szempontból, hogy minden eddiginél erősebben érezhető rajta a nyolcvanas évek hatása, és azt hiszem, ez az egész albumra igaz: szándékosan túltoltuk a produkciót, ahogy annak idején is tették!
Nekem még az is feltűnt az album hallgatása közben, hogy ezúttal még bátrabban nyúltatok a funkhoz, mint eddig. A Paralyzed és a Pretty Thing Closing In különösen lüktet ettől…
Speed: Így igaz, mindkét dal baromira táncolható, ami jórészt Sebastian (Forslund - szerk.) ütős-játékából fakad. Gitárosként koncerteken is perkázik, és ez egészen speciális hangulatot kölcsönöz az előadásunknak. Manapság nem nagyon hallani ilyesmit a rockzenében, talán ezért is tud ennyire üdítő lenni.
Az jutott eszembe, hogy vajon mit szólhat egy Soilwork-rajongó, amikor a rádióban meghall egy olyan dalt, mint a Paralyzed?
Speed: Tudom, hogy sokaknak provokatív a szerepem ebben a csapatban, de szeretném, ha mindenki megértené végre, hogy zenei kaméleon vagyok, akiben nagyon mélyen gyökeredzik ennek a stílusnak a szeretete. Ez nem vicc. Mind a Soilwork, mind a The Night Flight Orchestra nagyon sokat jelent nekem. Egyik sincs előrébb a másiknál, így érzem kiegyensúlyozottnak magam zenei értelemben. Ettől függetlenül megértem, hogy sokan nem hiszik el, hogy ugyanaz az énekes követte el a Pretty Thing Closing In dalt és a Soilwork Blind Eye Halo című szerzeményét, de ez már csak ilyen. Jekyll és Hyde vagyok egy személyben… (nevet).
Szerinted mely új dalok lesznek majd olyan közönségkedvencek, mint legutóbb a Gemini és a Domino?
Speed: Mostanában elég sok interjút adok a lemezzel kapcsolatban, és az az érdekes, hogy mindenkinek más dalok tartoznak a kedvencei közé. Mondjuk, a Turn To Miami közös nevező, azt mindenki imádja! Hogy ezen kívül melyik lesz a befutó, nem tudom. Talán a Moments Of Thunder, ami egy nagyívű darab, vagy az álmodozós Pretty Thing Closing In, esetleg a Lovers In The Rain, ami tipikusan nyár végi szentimentalizmust áraszt. Számos érzelem felvonul a korongon, a számok közül pedig a legtöbb alkalmas arra, hogy koncerten is eljátsszuk, szóval majd meglátjuk, melyik lesz a nagy kedvenc.
A címadó dalban is komoly potenciál rejlik szerintem. Nekem eléggé ABBA-hatásúak azok a billentyűs témák…
Speed: Ez tagadhatatlan, amolyan “ABBA rockban”-típusú dal, és valóban nagy az esély, hogy népszerű lesz.
Sok dalotok rádiós sláger lehetett volna a hetvenes évek végén…
Speed: Már én is gondolkodtam rajta, hogy mi lett volna, ha a lemezeink nem mostanság, hanem 35-40 éve jelentek volna meg…
Az eddigi anyagaitok közül melyik a legsikeresebb eddig?
Speed: Mindenképpen az Amber Galactic. Az első kettő egy kicsi olasz kiadónál jött ki, limitált disztribúciós lehetőségekkel, szóval a dolgok igazán az Amber Galactic megjelenésekor indultak be körülöttünk. Nagyon jó kritikákat kaptunk rá, a hírünk futótűzként kezdett terjedni a megjelenését követően.
Ha jól tudom, még a legrangosabb svéd zenei díjra, a Grammis-re is felterjesztették a lemezt…
Speed, Valóban, és alaposan meg is lepődtünk, el sem akartuk hinni! (nevet) Roppant hálásak vagyunk a közönségnek, hogy idáig jutottunk. Úgy tűnik, átment a zenekar üzenete, az emberek megértették, mit is akarunk mondani zeneileg. Megtaláltuk azt az utat a szélesebb közönségréteg felé, amit a Soilworkkel 20 év alatt nem sikerült. Utóbbi bandával is voltunk már a közelében ennek a szintnek, de a végén mindig elvéreztünk, sosem kaptunk jelölést. A zeneipar már csak ilyen kiszámíthatatlan, sosem tudhatod, mivel leszel sikeres.
Említetted, hogy az előző albummal kerültek sínre a zenekar ügyei. Nyilván ebben az is közrejátszott, hogy a német Nuclear Blast kiadóval szerződtetek, ami a legerősebb metal kiadó Európában…
Speed: A Nuclearnak rengeteg zenekara van, mi pedig eléggé ki is lógunk a katalógusukból. Nem igazán találni hozzánk hasonló stílusban működő bandát náluk, de talán nem is baj ez. Kiváló az együttműködésünk, értik, hogy mi a célunk a zenekarral, és ennek megfelelően élvezzük a támogatásukat. Nekik köszönhetően több turnés opció közül is lehetőségünk nyílt választani, és most úgy fest, hogy újra ki tudunk mozdulni Svédországból. Novemberben és decemberben alapos európai körútra megyünk, és ha minden jól alakul, akkor ezután Európából is kitehetjük a lábunkat. Előbb vagy utóbb minden komolyan működő zenekar elérkezik ahhoz a ponthoz, hogy el kell indulnia koncertezni. Ez a Nuclearnak köszönhetően nálunk is bekövetkezett, már tavaly télen is futottunk egy kört a kontinensen. Ebből is látszik, hogy hisznek bennünk, komolyan számolnak velünk, ami kimondottan jó érzés. Szerintem jobb kiadónál nem is lehetnénk.
Ez a turné Budapestet is eléri majd. Mire számíthat, aki elmegy megnézni benneteket?
Speed: Egy valódi rockshow-ra, a szó legnemesebb értelmében. Ízig-vérig zenei ünneppé akarjuk varázsolni a koncertjeinket, ennél nem adjuk lejjebb. Aki szereti a lemezeinket, annak mindenképpen ott a helye a bulin, mert élőben újabb dimenziókkal gazdagítjuk a muzsikát.
Mit gondolsz, milyen típusú embereknek ajánlható a The Night Flight Orchestra?
Speed: Minden zeneszerető embernek, és ezt a lehető legkomolyabban értem. A mi zenénkhez ugyanis bárki képes kapcsolódni, aki szereti a dallamokat. Nálunk pedig vannak dallamok bőven, mégpedig olyanok minőségűek, amilyeneknek minden zenében lennie kellene. A tavaly decemberi koncerteken azt láttam, hogy a közönségünk vegyesebb nem is lehetne: a metalosoktól kezdve a hipsztereken át a poprajongókig minden réteg képviseltette magát, és baromi érdekes volt látni ezt a jó értelemben vett összevisszaságot.
Törvényszerű, hogy egy ilyen típusú banda univerzális közönségre lel?
Speed: Nem is tudom. Egy specifikus label adja ki a lemezeinket, amely a metal közönségre fókuszál, valószínűleg ennek következtében váltunk a metalosok bűnös szenvedélyévé. Egyébként nem találok ebben semmi kivetnivalót. Én magam is metalos vagyok, de csomó más típusú zenét is szeretek, és ebből a szempontból egyfajta misszió, amit a NFO-val csinálunk: megmutatjuk a metalos közönségnek, hogy a torzított riffeken túl is van élet, hogy milyen zenei csemegékhez juthatnak, ha nem zárják be magukat egyetlen stílusba.
Hogy látod, nyitottabbak az emberek manapság a különböző típusú zenékre, mint régebben?
Speed: Mindenképpen nyitottabbak, és nagyon jó látni ezt. Azért az ellenkező típusú gondolkodásmódra is akad még példa jócskán. Nem tisztem, hogy pálcát törjek bárki feje felett, de nehéz megérteni azokat, akik leragadnak egy dolognál, és mondjuk metalt bömböltetnek egész életükben. Persze ez az ő döntésük, amit illik tiszteletben tartani, az viszont biztos, hogy ilyen hozzáállással rengeteg értékes hallgatnivalótól elesnek. Tudom, hogy mindenkinek megvan a maga ideológiája, de eleve elzárkózni annyi felfedezésre váró csodától az én olvasatomban eléggé szégyenteljes dolognak minősül…
facebook.com/thenightflightorchestraofficial/
Danev György
2018. december 10. 23:41