THE JELLY JAM - A Próféta szól belőlük?
Létezik egy olyan progresszív rock szupergroup, amiről nem igazán beszélnek az emberek, szinte még maguk a zenekari tagok sem. A három csendes ember, az itt énekesként is funkcionáló King’s X gitáros Ty Tabor, a Winger és a Dixie Dregs mesterdobosa, Rod Morgenstein, valamint a Dream Theater hathúros bőgőfenoménje, John Myung által alkotott power trió időről-időre, minden különösebb felhajtás nélkül jelentet meg olyan dalcsokrokat, melyek visszafogottságuk ellenére is mértékadóak. Az elmúlt 18 esztendőben négy stúdióalbumot kiadott alakulat legutóbbi munkája Prophet Profit címmel ez év közepén került a boltok polcaira. Ezúttal abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy az elgondolkodtató témát boncolgató alkotásról Ty Tabor és Rod Morgenstein egyaránt megosztotta gondolatait velünk.
A The Jelly Jam történetében első ízben fordult elő most, hogy konceptalbumot készítettetek. Kérlek, avassatok be minket a körüljárt sztoriba!
Rod Morgenstein: A történet egy apokaliptikus világban játszódik, ahol mindent felülír a kapzsiság. A Próféta arra eszmél, hogy a világ vezetői a saját jólétük érdekében semmitől nem riadnak vissza, és ilyetén hozzáállásukkal a bolygó és az ott élők hosszú távú érdekeit figyelmen kívül hagyva taszítanak pusztulásba mindent és mindenkit. A Próféta és a követői minden igyekezetükkel azon vannak, hogy felnyissák a szemüket azoknak, akik ezt nem látják, hogy még időben vissza lehessen fordítani mindent, és az élet újra érték lehessen. Erőfeszítéseik azonban nem járnak sikerrel, és meghátrálni kényszerülnek, majd újjászerveződve mindent kezdhetnek előröl… Nagyon tetszik, hogy nincs happy end a sztori végén, mert így csomó kérdés nyitva marad, amin a hallgató elmerenghet.
Ty Tabor: Ahogy az album címe és borítója is sugallja, alapvetően a jó és a gonosz küzdelmét tettük mérlegre. A Próféta az egyik kezében pénzt, a másikban a planétát tartja. A cím is ezt a kettősséget szimbolizálja. Először csak a prophet szót szerettük volna a borítón látni, de rá kellett ébrednünk, hogy a kiejtésében gyakorlatilag ugyanúgy hangzó profit hozzáadásával árnyaltabbá tehető a kép, és magát a történetet is jobban alá lehet ilyen formán támasztani.
Kinek a fejéből pattant ki ez a meglehetősen aktuális témákat feszegető koncepció?
Ty Tabor: Az én ötletem volt a tematika, és hogy ennek kapcsán akár a teljes albumot felfűzhetnénk eme gondolatmenetre. Ebből kifolyólag a szövegeket is mind magam írtam.
A lemez koncepciózus mivolta okán ezúttal nagyobb kihívással szembesültetek a dalok összeállítását illetően?
Ty Tabor: Érdekes módon úgy gondolom, hogy ezúttal könnyebb dolgunk volt, mint ezt megelőzően. A szövegírás is egyszerűsödött a téma homogenitása miatt, ami magával hozta a hangulat koherenciáját. Mindenképpen mást szerettünk volna csinálni, mint legutóbb – persze, nálunk ez mindig így van. Nagyon egy hullámhosszon volt az egész társaság, és miután kikristályosodott az elképzelés, mindenki tudta, hogyan járulhat hozzá leghasznosabban a munkához. Együtt építettük fel a dalok struktúráit, ami oda vezetett, hogy sokkal több témát dolgoztunk ki, mint ami lemezre került, és ezért a stúdiótevékenység is hosszabbra nyúlt. Azelőtt semmi nem maradt fiókban, minden ötlet az albumon kötött ki, most viszont lehetőségünk nyílt nyugodtabban dolgozni, és kiválogatni a legjobb elképzeléseket. Szerintem emiatt is lett annyira erős az új korong.
Rod Morgenstein: a dalszerzés számomra rendkívül élvezetes Ty és John társaságában. Ahogy összejövünk, egyből rengeteg lattét iszunk, az ötletek pedig csak jönnek és jönnek. Valamikor egy basszusfutam, máskor egy akkordmenet vagy egy groove adja az inspirációt. Relatíve gyorsan dolgozunk, a témák hamar kész dalokká állnak össze. Itt jegyezném meg Ty felbecsülhetetlen értékű munkáját: amint felvettük a részeinket, hazaviszi az összes anyagot, és otthon nekiáll finomítani a gitárokon, megírja a szövegeket, felveszi az éneket, végül pedig megcsinálja a keverést. Minden elismerésen az övé.
Mennyire igényel más hozzáállást egy The Jelly Jam-album, mint egy King’s X vagy Winger-korong?
Rod Morgenstein: Minden zenekarban más és más módszer működik. Alapvető különbségek vannak, hiszen itt együtt alakítjuk ki a dalokat, míg a Wingerben kizárólag Kip Winger és Reb Beach felel a kreatív oldalért. Ott jórészt annyi a dolgom, hogy kitaláljam és felvegyem a dobtémákat.
Ty Tabor: Magam is ugyanezt vallom, egy King’s X-album elkészítése messze nem jár akkora felelősséggel számomra, mint a Jelly Jam korongjai. A King’s X-ben szinte csak a gitárommal kell foglalkoznom, a Jelly Jam esetében viszont én állok a középpontban, aki az énekért és a szövegekért is felelős, ráadásul egyszerre énekelni és gitározni bizony nem könnyű feladat. Sok esetben előfordul, hogy az adott dal ének- és gitártémái más ritmusban vannak, és ezt megtanulni előadni nagyon komplikált. Ehhez még hozzájön, hogy előadás közben a gitáreffekteket is kezelnem kell, szóval ez a muzsika minden szempontból jóval több erőfeszítést és figyelmet kíván.
Hogyan jellemeznétek a The Jelly Jam stílusát? Ty, nemrég azt mondtad, hogy tulajdonképpen nincs is olyan, hogy Jelly Jam-stílus…
Ty Tabor: Így igaz. Ha valakinek be kellene mutatnom, milyen zenét is játszunk, jobb híján youtube-linkeket ajánlanék… (nevet) Az első lemezünk nem a zenekart reprezentálta, hanem saját magát. Ugyanez volt a helyzet a második és a harmadik anyaggal. A friss munka szintén külön világ. Akármit is csinálunk, nem kapcsolható össze az elődjeivel.
Rod Morgenstein: Szerintem a The Jelly Jam egy vokálcentrikus heavy rock banda. A zenénkben éppúgy találhat értéket magának a muzsikus, mint az átlag hallgató. Zeneileg sok olyan érdekességet felvonultatunk a dalainkban, például különleges dallamokat, harmóniákat, ritmusképleteket, melyek a rockzenében nem szokványosak.
Milyen hangszereket használtatok a felvételek során?
Rod Morgenstein: Habár 32 év után már nem köt szerződés a céghez, egy régi Premier dobfelszerelésen játszottam, amit még 1984-ben kaptam tőlük. Egy lábdob, két pergő – melyek közül az egyik 10”-es -, három felső tam, és két álló tam alkotja. A cucc Sabian cintányérokkal volt körülbástyázva a stúdióban, mégpedig a következőkkel: egy szignált 21” Tri-top ride, 13” HH, 15", 16", 17" 18" crash, 10” splash, 10” china, melynek a tetején egy 10”-es splash is van, illetve egy LP ridge rider kolomp tette teljessé a felszerelést. Roppant elégedett vagyok azzal a dobhangzással, amit sikerült kialakítanunk, csodálatosan természetes lett a sound, és ez is Ty érdeme, hiszen a mikrofonozást ő találta ki.
Ty Tabor: A fő erősítőm egy Orange Crush Pro 120 volt, ami a King’s X-ben is hűen kitartott mellettem. Emellett egy Vox Night Train, egy Egnater Rebel 20, valamint két Marshall, a Silver Jubilee és a 30th Anniversary modellek kerültek bevetésre. Gitárok tekintetében három vagy négy különböző Les Paul-on játszottam, és ugyanennyi Stratocasteren, valamint pár ES-335-ösön, illetve néhány saját magam által készített gitáron.
Az örök kérdést nem hagyhatom el: Strat vagy Les Paul?
Ty Tabor: A Les Pault azért az óriási, szupersúlyos, ugyanakkor nyílt hangért szeretem, míg a Stratocastert a dinamizmusáért. Az esetek döntő többségében a Stratocastert preferálom, pontosan a sokoldalúsága miatt. Egész életemben Strat-párti voltam, de a Les Paul is közel áll azért hozzám – mostanában főleg a P90-es hangszedőkkel szerelt modellek…
Ha már itt tartunk, mely hangszedőket kedveled?
Ty Tabor: Ezen a téren nincsenek extra igényeim, jól elvagyok a gyári szerelvényekkel. Hogy mást ne mondjak, van egy mexikói Stratocasterem, amiben az eredeti gyári pickup-ok találhatóak, és akár hiszed, akár nem, ez a legjobb hangzású Strat, amit életemben hallottam! Egyszerűen fenomenálisan szól! Nem véletlen, hogy ezt a hangszert tekintem az első számú gitáromnak. Mostanában egyébként tettem egy kísérletet a Fishman-elektronikával néhány Stratocasteren, az eredmény pedig minden várakozásomat felülmúlta. Annyira gyilkos lett tőle a sound, hogy valószínűleg használni fogom ezt a konfigurációt az elkövetkezendő koncertek alkalmával.
Rod, milyen együtt játszani John Myung basszusgitárossal?
Rod Morgenstein: Nagyon könnyű együtt dolgozni John-nal, azt hiszem, a lehető legjobbat hozzuk ki egymásból. Néha elképesztően különös ötletekkel áll elő, amelyekre okosabb, ha odafigyel az ember. John mellett megtanultam, hogy érdemes nyitott füllel járni, és elgondolkodni, ha egy nem-dobos tanácsokat ad az embernek. Konkrét esetre is emlékszem ezzel kapcsolatban: A Water dal felvételekor játszottam egy konvencionális duplázós lábdob-figurát, amiről azt gondoltam, hogy remekül passzol a témához. Erre John azt kérdezte: „- mi lenne, ha itt valami kevésbé nyilvánvalót játszanál?” Természetesen azonnal védekező állásba helyezkedtem! (nevet) Ám miközben próbáltam bizonygatni az igazam, elkezdte furdalni az oldalamat a kíváncsiság. Végül csak nekiláttam, és rá kellett jönnöm, hogy John nem mondott hülyeséget. A motívum 4:46-nál hallható, és meg is ragadom az alkalmat, hogy ezúton is megkövesselek, illetve tolmácsoljam a hálámat feléd, John!
Az imént szóba kerültek a koncertek…
Rod Morgenstein: Pontosan. The Jelly Jam-ként még sosem álltunk színpadon, de végre ennek is eljött az ideje. Rettentő izgatottak vagyunk, ugyanakkor idegesek is. Noha összesen úgy száz év turnés tapasztalat áll a hátunk mögött, az egészséges drukk azért bennünk van! (nevet)
Végezetül, mi az, amit a legjobban szerettek az új albumban?
Ty Tabor: Azt, hogy valódi csapatmunka eredménye, és hogy jellegében kerekebb nem is lehetne, ami szintén a közös erőfeszítésből adódik. Hűen láttatja, hol tartunk mi hárman zeneileg, és milyen gondolatokat tartunk érdemesnek tolmácsolni a hallgatóság felé. Nem kétséges, hogy a Prophet Profit a kedvenc Jelly Jam-albumom. Az elkészítése ideálisabb módon nem is történhetett volna, az elsőtől az utolsó pillanatig élveztem a munkát, és a koncepció megvalósulásával is roppant elégedett vagyok.
Rod Morgenstein: Azt imádom legjobban a lemezben, hogy érződik rajta, hogy nem összecsapott munka, hanem egy évekig érlelt, maximálisan kidolgozott alkotás, aminek a gyümölcsét pontosan akkor arattuk le, amikor kellett. Sok banda elintézi annyival a lemezkészítést, hogy összedob pár témát, és már kész is, mindenki megy a dolgára. A Prophet Profit nem ilyen. Ez egy monumentális cucc, és büszke vagyok rá, hogy részt vállalhattam az elkészítésében!
Danev György
2016. december 26. 08:10