THE BRAND NEW HEAVIES - Kérlelhetetlen zeneiség
Ritkán adódik olyan, hogy egy harminc éve pályán lévő zenekar tizenegyedik stúdióalbumán ne kiszámítható rutinmunka, hanem valami egészen friss kreatív erőtől duzzadó, végtelenül izgalmas dalgyűjtemény legyen található. Az acid jazz műfaj egyik alapcsapatának tartott The Brand New Heavies szeptember folyamán TBNH címmel kiadott új lemeze túlzás nélkül elhomályosít mindent, amit a brit banda mostanáig felmutatott, pedig az eddigi életművük sem akármilyen minőséget képviselt. A csodálatos hangszerelési finomságokban és méregerős dalokban tobzódó pop/jazz/funk-lemezről az egyik fő dalszerző és alapító, Andrew Levy basszusgitáros-billentyűs számolt be magazinunknak.
Úgy érzem, hogy a most megjelent TBNH-album az eddigi legerősebb a sorban. Egyet tudsz érteni velem?
Andrew Levy: Természetesen nem nehéz azonosulnom ezzel a kijelentéssel! (nevet) Miután készen lettünk a lemez keverésével és maszterelésével, majd bevittük megmutatni a kiadóhoz, csak ennyit mondtak: “túl sok a jó dal, nem kellene párat félretenni a következő albumhoz?” (nevet) Mi persze csak annyit feleltünk erre, hogy a jó a lemez így, ahogy van, nem óhajtunk már változtatni rajta! Szívügyünkké vált ez a korong, hiszen az alapító dobosunk, Jan Kincaid 2015-ös kiválása után nem voltunk biztosak benne, hogy egyáltalán elkészülhet-e. Még az is benne volt a pakliban, hogy ez lesz az utolsó munkánk. Emiatt roppant magas elvárásokat határoztunk meg magunkkal szemben, rengeteg munkaórát fektettünk az elkészítésébe, és végül tényleg olyan lett, amilyennek elterveztük. A gyerekeim is imádják, táncolnak rá, éneklik a szövegeket. Ezt látni egészen mágikus élmény!
Milyen kritikákat kaptatok eddig és hogy tetszik a híveiteknek?
Andrew: Elég felmenni a Facebook-oldalunkra és mindenki láthatja a hihetetlenül pozitív reakciókat! Elképesztő, hogy mindenki megőrül az albumért! Olyanokat írnak, hogy ez az eddigi legjobb lemezünk és képtelenek kiválasztani a legjobb dalt róla. Csodálatosan motiváló az ilyen rajongó hangvételű megjegyzésekkel szembesülni, mert nem mindig volt ez így. A ‘90-es évek óta sok mindenen keresztülmentünk, voltak hullámvölgyeink, kaptunk hideget-meleget, de ez most egészen más és rettenetesen élvezzük!
Nagyon sok zenész vett részt az album elkészítésében, a hangszerelések pedig elképesztően sokszínűek, rengeteg a hangszer a dalokban. Mai füllel hallgatva kicsit furcsa is ez a színkavalkád, a legtöbb lemez nem így készül manapság…
Andrew: Pontosan így van, hiszen mostanában a lemezkészítés kimerül abban, hogy egy srác leül egy laptoppal vagy egy iPaddel… Ez a korszellem. Nincs vele bajom, mindenesetre úgy gondolom, ha az ember nekiáll valaminek, akkor azt csinálja rendesen, pontosan, és hozza ki a témákból a lehető legtöbbet. Nálunk igazi fúvósok és vonósok játszanak, nem hangmintákat használunk. Tudom, hogy ez a zenei éra nem erről szól, mi azonban ezt képviseljük. Persze az is lehet, hogy csak öregek vagyunk… Akárhogy is, szeretjük inspirálni azokat, akik érzékenyek az ilyesmire. Itt valódi hangszerek szólnak és ha valaki ennek hatására elkezd zeneórákat venni, már megérte belefektetni az energiát!
A zenekar több korábbi énekesnője is szerepel az albumon. Mit akartatok ezzel elérni?
Andrew: N’Dea Davenport és Siedah Garrett egyaránt jelentős szerepet töltött be a zenekar életében, mindketten sokkal járultak hozzá a csapat történelméhez. Úgy gondoltuk, hogy lenne értelme újra bevonni őket a történésekbe. Annyira mélyen kapcsolódnak a hangzásvilágunkhoz, hogy bolondok lettünk volna nem kihasználni azt az inspirációt, amit a közreműködésük generált. Csodás emberek, dalszerzők és énekesek!
Ami a dalokat illeti, a legtöbb igazi sláger lehetne egy ideális világban. Van esélye manapság a zenekarnak felkerülni a brit sikerlistákra?
Andrew: Noha eddig egyetlen single-t sem jelentettünk meg hivatalosan a lemezről, úgy gondolom, hogy nem lehetetlen feladat. Egyébként ennek a dolognak már rég nincs akkora jelentősége, mint egykor. Ma már nem kell olyan sok lemezt eladni ahhoz, hogy felkerülj a listákra. Nem mondom, jó érzés az ilyesmi is, de az fontosabb, hogy a koncertjeinkre eljöjjenek az emberek.
A rádiók mennyire játsszák a dalaitokat Angliában?
Andrew: Roppant komoly támogatást kapunk a BBC-től, rengeteget forgatják a dalainkat. Főleg a Radio 2 csatornán lehet találkozni velünk, amit 15 millióan hallgatnak folyamatosan, szóval nincs okunk panaszra ebből a szempontból.
Ha már a rádióknál tartunk: mi a véleményed a mai mainstream zenékről?
Andrew: Nos, én, aki az 50-es évei elején jár, mondhatnám azt is, hogy régen mennyivel jobb zenék születtek, mint mostanában, de nem biztos, hogy megtehetem, mert ami nem nekem szól, hanem a 16 éveseknek, arról nem szerencsés véleményt alkotnom. Annyit viszont mondhatok, hogy a mai énekesek kétségbeejtően egyformán szólnak. Ez az én problémám, ami főként a női énekesekre igaz. Mindegyik Beyoncét másolja, pedig Ella Fitzgerald is lehetne a példaképük. Akkor talán ki is alakulhatna valami egyéni stílus náluk, így viszont nem jósolok túl hosszú karriert nekik.
A lemez produkciós munkáit magatok végeztétek egy dal kivételével. A These Walls zenei rendezését Mark Ronson vállalta magára. Miért döntöttetek úgy, hogy ezt az egyetlen dalt valaki más csinálja meg?
Andrew: Mark óriási szakember és nagy rajongója a bandának. A negyvenedik szülinapján rendezett partin mi is felléptünk és már akkor mondta nekünk, hogy ha valaha is szeretnénk vele dolgozni, akkor bármikor örömmel áll rendelkezésünkre. Szaván fogtuk, és nagyon élveztük a stúdiózást vele. Mark fantasztikusan képzett zenész, szinte minden hangszeren tud játszani, a billentyűs részeket, a basszusgitárt és a dobokat is ő tolta fel a dalhoz! A hozzájárulása persze kissé kommerszebb dalt eredményezett, de nincs ezzel semmi gond. A zene legalább annyira üzlet, mint művészeti forma, csak az arányokról nem szabad megfeledkezni.
Melyek a kedvenc dalaid a TBNH-ről?
Andrew: Produkciós és hangszerelési szempontból mindenképpen az It’s My Destiny a favoritom. Közel tökéletes darab, az egyik legjobb, aminek a megírásában valaha is részt vettem. A Dance It Out szintén nagy kedvencem, ezt éppen most tanultuk be a koncertekre, de nem mehetek el szó nélkül a Stupid Love mellett sem. Nehéz ügy ez, legszívesebben az összes dalt felsorolnám!
Mi a helyzet a Together című darabbal? Ezt akár valami klasszikus James Bond-film betétdalaként is el tudnám képzelni…
Andrew: (nevet) Hidd el, nekem sem esne nehezemre azonosulni ezzel! Ez is egy csodás szerzemény. Az alapjait, tehát a dobot, a basszust, a ritmusgitárt és a billentyűket George Clinton stúdiójában vettük fel Floridában. Az ottani környezet elég inspiráló volt, akárcsak George, aki nagy bálványom. Én magam rengeteget molyoltam a témával, főleg az énekkel és a dobokkal. Gyönyörű dal lett, aminek a mondanivalója is nagyon fontos számunkra, hiszen majdnem feloszlottunk a dobosunk, Jan távozása után. Pont akkor született kisbabánk, 10 napos volt, amikor ez történt. Nyilván elsősorban a családomra akartam fókuszálni akkor, tehát rosszabb nem is lehetett volna Jan időzítése. Elkezdtük lemondani a koncerteket, de aztán idővel valahogy mégis túljutottunk a krízisen és továbbra is együtt vagyunk. Ezt a sztorit meséli el a dal.
Mindig is te magad és Simon Bartholomew számítottatok a fő dalszerzőknek a bandában, ugyanakkor külső szerzőket is bevontok időről-időre. Szerettek külsősökkel dolgozni?
Andrew: Abszolút! Bárkit szívesen látunk, akinek a megfelelő ötlete támad a megfelelő helyen és időben. Tudod, én nem vagyok tanult dalszerző és zenész, ugyanakkor nem mindent autodidakta módon sajátítottam el. Zeneelméleteti képzésben már azelőtt részesültem, hogy hangszert vettem volna a kezembe, és a tudásom ennek megfelelően eléggé szerteágazó ebben a témában. Egyébként azt látom, hogy manapság a fiatalok túl sokat gyakorolnak egyedül, pedig végső soron az lenne a cél, hogy másokkal együtt játsszanak a színpadon. Egymástól sokat lehet ám tanulni, és így van ez a dalszerzésnél is.
Mikor kezdtek koncertezni az új anyaggal?
Andrew: Jelenleg Angliában koncertezünk, de októberben volt már fellépésünk Szlovéniában, Horvátországban és Szerbiában is. 2020 elején tervezünk újra útra kelni. Imádjuk Magyarországot, szívesen mennénk játszani hozzátok is!
Interjú: Danev György
2020. március 30. 14:19