Temesi Berci: Csak azt játszom, amit szeretek, ami kijön belőlem, ami jólesik
Temesi Bercire sikeres labdarúgó és/vagy néptáncos pályafutás várt és ezért mindent megtett. Aztán tizenhét évesen egy frontális karambol a zene, egészen pontosan a basszusgitár felé irányította. Azóta az egyik legfoglalkoztatottabb muzsikus hazánkban, sőt: a zenediplomáciából is alaposan kiveszi a részét: több testület vezetőségi tagjaként képviseli kollégái érdekeit. Véleményére odafigyelnek, tanácsait várják. Rendkívül sokoldalúan képzett, nem csak a zene területén. Rozsonits Tamás a készülő, hatodik nagylemezéről is faggatta.
A tinédzseréveid utolsó harmadáig a sport és a néptánc határozták meg az életedet, méghozzá Veszprémben…
Herendről származom, egy gyönyörű kis ékszerdoboz. A porcelán miatt világhírű. A családomban valamilyen szinten mindenki a porcelángyárhoz kötődik vagy porcelánfestéstőként, vagy gipszmintakészítőként. Egyedül én nem, hiszen inkább a műszaki pálya felé orientálódtam később, így Veszprémben is ezt tanultam: gépgyártás-technológiát és számítástechnikát. Nagyon szerettem a középiskolát, jó osztályunk volt. Szerencsére Herenden a Német Nemzetiségi Általános Iskolában a mi korosztályunknak már nem az orosz nyelv volt a kötelező, így németül tanultam, később középiskolában Veszprémben angolul is jó szintre jutottam. A zene mindig az életem része volt, otthon is állandóan szólt. A bátyám rockzenerajongó volt, Scorpions, Helloween, Ronnie James Dio, V’Moto-Rock, Edda, édesanyám pedig Dirty Dancing filmzenék, Barbra Streisand, stb... ez a vonal. Én is rockzene-párti lettem, mindig hallgattam a Garázst a rádióban Nagy Feróval. Akkoriban a zenei televíziók is sugároztak már jó zenéket, a ’90-es években járunk. Szerencsés generációban nőttem fel, aminek köszönhetően jó zenéket hallgattam. Metallica, Pantera, Obituary, Sepultura korszakom is volt, de Nirvana plakátokkal is tele volt a szobám egy időben. Hangszert akkor még nem fogtam a kezemben.
Viszont néptácoltál…
Ami édesapám révén érkezett, ő sok rendezvényt szervezett Herend és Veszprém környékén, mellette focizott, néptánc-pedagógusként és koreográfusként is dolgozott és néptánc-csoportot is alapított, rendszeresen felléptünk külföldön is: Hollandia, Belgium, Németország, Csehország… rengeteget utaztunk. Édesanyám barátnője Herencsár Viktória cimbalomművésznő volt, aki rendszeresen előfordult a herendi táncsoport fellépései rsorán, így a hangszeres zene is korán a közelembe került és mivel már hét évesen színpadon táncoltam, sosem okozott gondot, hogy szerepeljek. Állandóan zenét hallgattam, először a walkman majd a discman, később mini disc lejátszó le sem került a fülemről.
.jpg)
Koncertekre magával vitt a bátyád?
Oda nem, hiszen tíz évvel idősebb, más korosztály. De nagyon sokat foglalkozott velem gyerekként, sokat köszönhetek neki is. Nagyon sok jó zenekar működött a környéken, édesapám pedig sok fellépést szervezett, így ismertem meg a veszprémi Session nevű csapatot, akik ma is léteznek, csak más tagokkal, ők Led Zeppelint játszottak, Cseh Balázs basszusgitározott, (manapság Révész Sándor zenekarában, a Tengeri Püspükben, vagy a Soundgarden tribute zenekarban is játszik), ő volt az első, aki engem inspirált. Jártam a koncertjeikre, de a hangszerek tizenhét éves koromig nem hoztak lázba.
Viszont a labdarúgás igen…
Valóban, NB-III-as igazolt játékos voltam, később eljutottam a megyei válogatott szintig. Nagy álmom volt a foci-karrier.
Hol tört ez meg?
Veszprémben jártam középiskolába és a technikum ötödik évében a hagyományoknak megfelelően mi szerveztük a 24 órás non-stop focit. Addigra kitűnt, hogy van érzékem a szervezéshez, nyilván édesapámtól örököltem és rám bízták a szponzorok felkeresésétől kezdve a szervezés minden fázisát. Nagyon jól sikerült a rendezvény, de napokig nem aludtam, majd elindultam haza, de vezetés közben elnyomott az álom és frontálisan karamboloztam. Túléltem, de a tánc és a foci pályafutásom derékba tört. Műtétek sorozatát követően három hónap kihagyás után próbáltam visszaevickélni az életbe. Később koncertekre jártam az Enyhe Fintor klubba Veszprémbe, hatalmas grunge-őrült lettem, Alice In Chais, Pearl Jam, Soundgarden, Stone Temple Pilots, olvasgattam a Metal Hammert, Rockinformot, és egy magyar zenekart találtam, aki ezt a stílust képviselte itthon, ez pedig a Black-Out volt. Jártam a veszprémi koncertjeikre. Herend és Veszprém között van egy pici település, Bánd, ahol üzemelt egy rock-kocsma, a Rock Ranch, amit egy basszusgitáros barátunk, Pichner György Gyuresz üzemeltetett, a Grog nevű Deep Purple cover band tagja. Nagyon jól működött a klub, jó zenekarok koncerteztek, ott ismerkedtem meg például Lukács Petával is, aki akkor a Warning nevű zenekarával játszott ott. Ezek a hatások hozták ki belőlem, hogy keressek valamit a sport és a tánc helyett és húsvéti locsolópénzből vásároltam egy akusztikus gitárt. Sokáig csak a sarokban hevert és azt vettem észre, ha bármilyen zenét hallgatok, nem az akkordokat figyelem, hanem az alaphangokat, amit akkor még nem tudtam, hogy a basszusgitáron szólaltatnak meg. Herenden egy darab basszusgitár volt akkoriban, azt megvásároltam és autodidakta módon elkezdtem tanulni.
Milyen márkájú volt a hangszer?
Egy Musima, NDK gyártmány, fekete színű Jazz Bass, amit egy 10 wattos Regent combóba dugva használtam. A Bazár újságból rendeltem Pécsől kottákat, tabulatúrákat, így tanultam meg az első Nirvana és Metallica dalokat. Addigra már nyitottam a matek-metal irányba is, mint a Dream Theater, nagyon megtetszettek a hat húros basszusgitárok. Mentes Balázs barátom, aki akkor nagyon kiemelkedett a veszprémi dobosok közül, már akkor fúziós stílusban dobolt, ő vitt például Dave Weckl irányába, így nevelődtem rá arra, hogy nyissak a jazz, a fúziós funk irányába, mint az Incognito, a Brand New Heavies, így nyílt szélesre a paletta. Neki, és Somogyi Zoli barátomnak - az akkori Stonehenge zenekar basszusgitárosának – köszönhetem a John Patitucci iránti rajongásomat is. Velük voltam Nagykanizsán ’97-ben Patitucci koncerten először. Megkeresett egy veszprémi barátom, Pallagi Attila, akivel készítettünk egy saját dalos demót is. Aztán az Enyhe Fintor klub előtt egy koncert alatt kilopták a felszerelésünket egy Trabant Combiból, így az első Yamaha édesanyámék annyira jófejek voltak, hogy nagyon hamar vettek nekem egy Fender Telecaster Bass gitárt. Folytattuk a demózgatást, nevünk is volt a grunge műfajhoz hűen: Ceremony. Képzeld, most sikerült megszereznem ezeket a demókat, úgyhogy megvannak! Két nagyon híres zenekar működött akkoriban Veszprémben, az egyik gothic thrash metalt tolt, ők a Without Face, velük egy próbatermet használt a progresszív metalban igen sikeres Stonehenge zenekar. A Without Face átalakult és hívtak, hogy csatlakozzak. Az énekesüknek, Szabó Andris eladóként dolgozott Veszprémben az MCD lemezboltban, oda rendszeresen bejártam zenét hallgatni. Machine Head, Biohazard, Jerry Cantrell, … elképesztően szóltak CD-ről! A zenekarunk később Angliába költözött, ahova én nem tartottam már velük, hanem egy nagyon kedves tanítványom, azóta is jóbarátom Maros Gergő vette át a helyemet. Viszont a próbateremben összebarátkoztam a Stonehenge basszusgitárosával, a már fentebb emlegetett Somogyi Zolival, és mivel ő inkább az egyetemi tanulmányaira fókuszált, felkértek, hogy legyek én a Stonehenge basszusgitárosa. 1998 környékén járunk. Velük vettem részt először lemezkészítésben. Akkoriban nagyon pörgött a progresszív rock, pár népszerű zenekarral (Eclipse, After All, Symmetry, Aebsence, Nemesis, Gold Water) országszerte klubokban turnéztunk. Nagyon sok jó zenészt megismertem és összebarátkoztunk. Ennek köszönhető, hogy 2000-ben közel kerültem a Black-Outhoz. Közös turnéra mentünk velük a Nemezis társaságában. Rajongóként akkor rengeteget beszélgettem Fehérvári Attissal, a Black-Out basszusgitárosával. Közben két év autodidakta tanulást követően úgy döntöttem, hogy szeretném ezt jól megtanulni és elkezdtem Cseh Balázstól órákat venni, majd Budapesten Zsatyitól, Studniczky Lacitól. Előtte Székesfehérváron tanultam Kisteleki Győzőnél is egy rövid ideig. Zsatyi a manhattani Bass Collectiven John Patitucci tanítványa volt, rengeteg kottát hozott haza. Sokáig jártam hozzá, őt tekintem a fő mentoromnak. 2002-ben épp Debrecenbe mentem egy Marcus Miller koncertre, a kígyózó sorban hárommal előttem várt a bejutásra Fehérvári Attila, bekötözött kézzel. Észrevett és megkérdezte, hogy az ínhüvelygyulladása miatt nincs-e kedvem beszállni a Black-Outba? Így kerültem abba a zenekarba, akiknek gyerekkoromban Herenden egyetlen magyar kedvencként a plakátjaival tapétáztam ki a szobámat. Mint egy álom! Rajongó is voltam, mint a zenekar bassszusgitárosa. Elképesztő élményt jelentett! Független attól, hogy belecsöppentem fiatalon a rock and rollba, megtartottam a sportolói énemet, nem ittam és nem is dohányoztam. Így aztán a bulikban én voltam mindenki sofőrje. 1999-ben felvételiztem a Budapesti Műszaki Főiskolára, könnyűipari mérnöki szakára, aztán félbehagytam a tanulmányaimat. Nem jutott rá időm a Black-Out mellett, viszont egy számítástechnikai üzletben kezdtem el dolgozni. Aztán zenei újságíró lettem a zene.hu oldalon, de egyre többen kerestek azzal, hogy tanítanám-e őket basszusgitározni, így elkezdtem magánórákat adni. Heti negyven órát toltam, rengeteg tanítványom volt, vidékről is jártak hozzám. Online is elkezdtem oktatni már nagyon hamar és rengeteg video oktató anyagot is készítettem. A zene akkoriban vette át a főszerepet az életemben. 2003-ban Kowával a Black-Out mellett párhuzamosan létrehoztuk a Kowalsky meg a Vegát, készítettünk két lemezt, rengeteg fesztiválon játszottunk, ahol sok-sok zenésszel ismerkedtem össze, például Czutor Zolival, akivel 2005-ben létrehoztuk a Belmondo zenekart. Mindamellett, hogy fix zenekaraim voltak, Zsatyinak köszönhetően sok helyen játszottam, ahol őt is helyettesítettem. A Francia Intézet előtt a francia napokon Szabó Ferivel, Orosz Zolival, kísértük Hobót, Vári Éva, Kútvölgyi Erzsébetet. Első igazán komoly koncertem session zenészként Hevesi Tomival volt például Pécsen. Magába szívott a session zenei élet és egy idő után észrevették, hogy átfogóan kézben tartom a produkciót a hangosítástól a szállításig, így aztán kézről kézre adtak az énekesek, produkciók.
Kottából nyomtad azt a rengeteg és változatos anyagot?
Meg fejből. Intézményesen nem tanultam zenét. Középiskolában osztálytársam Kovács Karesz, és Gájer Bálint. Bálint és én nem zenéltünk akkor még. Kovács Karesz osztálytársunk meg már hét éves kora óta dobolt. A veszprémi Csermák Zeneiskola zenekarában nem volt basszusgitáros, Karesz elhívott egy szalonzenei fellépésre, akkor papíron beiratkoztam, de nem tudtam bejárni a nappali órákra, csak bőgő órákra, ahol a nyomtatott Montág-iskolából tanultam, így ismerkedtem meg a kottával. Aztán később Székesfehérváron folytattam. A jelenlegi Kodolányit megelőzte még a Lauschmann Zeneiskola, ahova bejártam órákra. Mits Gergőnek is nagyon hálás vagyok, hogy látogathattam az óráit. Sokat jártam Budapesten is magánórákra: Glázer Petitől walking basst tanultam, Egri Jancsi is párszor átugrott hozzám, próbáltam felvenni minden olyan információt, ami ahhoz kell, hogy jó muzsikus legyek. Éliás Gyuszit kísérve összeverődött egy jó csapat, akikkel aztán sokat dolgoztam, sok-sok előadót kísértünk, sokfelé jártunk. Előfordult, hogy szinte egy időszakban tizenkét igen ismert előadót kísértünk. Jómagam összesen százötvenet. Száznyolcvannégy koncertem volt egy évben és szerencsés voltam, mert soha nem ütközött semmi semmivel. Így pörgött az életem 2010-ig. Összebarátkoztam Nagy Laci Gitano-val, akivel bekerültünk a televízió élő Lottó-Luxor műsorába, mi lettünk a fix zenekar. Lacinak köszönhetően kerültem közeli kapcsolatba a televíziózással. Jött a Magyarország, szeretlek! című műsor, lésőbb az Ének iskolája a TV2 csatornán. 2012-ben a Jazzy Rádiónak köszöngetően én lettem a Whitney Houston emlékkoncert zenekarának vezetője. Nekem kellett összeállítani az előadókat és a zenészeket. Közben Brian Culbertson, világhírű jazz-zongorista-pozanos is meghívást kapott Magyarországra és az őt kísérő zenekart is én állítottam össze. A Whitney-koncerten Rakonczai Viktor is fellépett, látta, hogy dolgozom, hogyan fogom össze a produkciót. Akkoriban ő az X-Faktor zenei anyagait írta, majd Kocsis Tibor lemezét is ő rakta össze. Bemutatott minket egymásnak, elkezdtünk együtt dolgozni. Ennek a körnek köszönhetően kísérhettük Janicsák Vecát is, és mág sokakat. Nagyon jól működtek ezek a színpadi produkciók. Tibó akkori menedzsere Schiwert-Takács László volt, aki felhívott, hogy elindul az RTL2 csatorna egy élő koncert-műsorral, az X-Faktor akkori sztárjaival. Elmondta, hogy a Kiscelli Múzeumban veszik fel ezeket az élő zenei epizódokat és rám bízta az egész produkciót. Nagyon jól sikerült, a mai napig ismétlik. Fogalmam nem volt róla, de ez volt a „vizsgaanyagom”. 2012 őszén járunk, Schiwi felhívott, hogy szeretné, ha találkoznék a „jobbkezével”, Verebély Marcival. 2013 év elején leültünk beszélgetni, ahol felkért, hogy legyek az RTL zenei rendezője. Kérdeztem, mi a feladat, mire ő: minden, ami zenei. Mindig az volt a célom, hogy a kereskedelmi rádiókba és televíziókba élő zenét csempésszek, ezért ezt a felkérést jó lehetőségnek találtam és belevágtam. Az is motivált, hogy sok-sok zenésznek tudtam így munkalehetőséget biztosítani. Kérdeztem, mikor kellene kezdeni, jött a válasz: „holnap!” A Szombat esti láz volt az első munkám ott, aztán ősszel megkaptam az X-Faktort. Egészen 2024 februárjáig hetvennégy tv-műsoron dolgoztam, volt, amelyiknek húsz epizódja volt, másnak tíz. Több, mint 1000 epizódon dolgoztam mindhárom televíziós csatornának zenei rendezőként, munkatársként. Aztán idén februárban abbahagytam.
Miért?
Eltelt tizennégy év, úgy érzem, a célkitűzéseim teljesültek és büszke vagyok erre. Amit tehettem, megtettem. Élő zenét csempésztem a műsorokba és rengeteg kollégának tudtam munkát adni. Szenes Andreával is dolgoztam egy évig, ott is élő zenekar kísérte a produkciót a Rezső téren, ami ma már Szenes Iván tér.
Hogyan kerültél a Hangszert a kézbe utazó csapatába?
Megtisztelő számomra, hogy Andrásik Remo barátom hívott. Az a legnagyobb fontossága a rendhagyó énekóráknak, hogy nem a jelenlegi klasszikusnak mondott zenei oktatás ellen megyünk, mert fontos, hogy minden itt élő ismerkedjen meg a népzene és a klasszikus zene alapjaival és legyen arra büszke, mert komoly értéket képviselnek a hagyományaink. Viszont fontos számunkra, hogy a könnyűzene is bekerüljön a zeneoktatásába. Mivel egyelőre államilag más lehetőség nem nyílik erre alapfokon, nagyon hálás vagyok az NKA-nak, és a Hangszert a kézbe programnak, Remonak, a rendhagyó énekóráknak! Bárcsak minél többek jutnának hasonló lehetőségekhez, akik jó előadásokat tartanak. A Hangszert a kézbe! mellett az Öröm a zene! sorozat állomásain is előadunk, Andrásik Remo és kollégái hatalmas munkát végeznek! Tornóczky Ferivel még külön is járjuk az országot, NKA-s pályázatoknak köszönhetően. Eljutottunk így több mint százezer gyerekhez, akik nagyon jól veszik a lapot. Hogy frissek maradjunk, folyamatosan újra írjuk az anyagot, reflektálva az állandóan változó újdonságokra, hogy a gyerekek érdeklődését fenntartsuk. Az a legfontosabb, ha egy gyerek az előadásunkat hallva valaha is hangszert fog a kezébe, ő már talán különbséget tud majd tenni igényes és kevésbé igényes produkciók között. Ferivel ez a missziónk. Vele egyébként a Kőbányai Zenei Stúdióban is együtt tevékenykedünk.
2009-ben újra az iskolapadba ültél.
Beiratkoztam egy reklám és marketing iskolába, mert vágytam egy mélyebb tudásra. Elvégeztem és ezáltal egy kicsit más közegbe pozícionáltam magam, ami jót tett. Ingatlanos téren is kiképeztem magam, de mivel a zene a központi szál az életemben, elvégeztem a Kőbányai Zenei Stúdiót is. Fura ezt elmondani is, de idén ősztől már Kőbányán tanárként is dolgozom. Ami ezen a téren még fontos, hogy hamarosan diplomázom, éppen a szakdolgozatomat írom. Egerben, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem zenekultúra szakán vagyok végzős hallgató. Ez klasszikus irány, opera irodalom, zenetöri, filozófia, karvezetés, partitúra-olvasás, szolfézs, zeneelmélet, opera ének, mindezek mellett a zenei informatika kurzusokat is hallgatom, ami tv-rádió szakirányt is ad. Nagyon szeretek oda járni, imádom, amit tanulok és a várost is. Kiváló tanároktól tanulhatok, elképesztő hatással vannak rám. Mindeközben egy hangmérnöki iskolát is elvégeztem a Szent György Média- és Filmművészeti Technikumban. Nagyon fontos, ha tanul valamit az ember és belelát egy szakmába, onnantól másképp tiszteli azokat az embereket, akik azt űzik. Másrészt hitelessé válik. Így lesz globális rálátásom az egészre és ha bármiféle bizottságban vagy elnökségben ülök, hitelesen tudom képviselni a szakmámban dolgozókat. Szeretnék így, összegyúrva minden területen segíteni a kollégáknak.
Milyen testületeknek vagy a tagja és milyen posztokon?
A legelső, Gyimesi Lacin keresztül az Előadói Jogvédő Iroda volt, ahol a jogdíjbizottság tagja lettem, majd a küldöttgyűlésé is. Ezzel párhuzamosan jött létre a Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete (SZERZŐK), melynek elnökségi tagja lettem 2011-ben, tagja vagyok a Máté Péter Bizottságnak is miniszteri felkérésre. Közben megalakult a Music Hungary Szövetség, elsősorban a könnyűzenei háttérszolgáltatók átfogó képviselete, ahol szintén elnökségi tag vagyok. A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete idén áprilisban szavazott meg alelnöknek, ott főleg a nemzetközi ügyeket képviselem, de ennek köszönhetően kerültem igazán közel a Kőbányai Zenei Stúdióhoz is. Alelnökként hálás vagyok, hogy Brieber János elnök úr, Papp Tímea alelnök, Dorogi Ákos ügyvezető titkár, és Fekete Krisztina szervező titkár társaságában tehetem a dolgomat tagjaink érdekében.
A hatodik szólólemezed készül és nemrégiben egy óriási meglepetéssel szolgáltál…
Az első lemezem 2012-ben készült, a jazz területére kirándultam, mert azt éreztem, hogy ebben a zenei irányzatban még nem fürödtem meg, így modern, fúziós jazz lett az általam preferált irány. A Jazzy Rádió befogadta a dalaimat, sőt, még díjazott is, ahogy a Magyar Jazz Szövetség is, de előadóművészként erre kaptam Artisjus-díjat is. Ettől kezdve elindult egy olyan folyamat, hogy egyik évben alkotok, a másikban koncertezem. A második lemezemre hatással volt az első, de a populárisabb jazz irányába nyitottam. A harmadiknál öltött ez igazán testet, mert azon már szöveges dalok is helyet kaptak. Sok vendég-énekest hívtam, akikkel korábban már dolgoztam. Jó kis pop-funk-jazz lemez lett. A negyedik egy szimfonikus anyag a BDZ Dohnányi Zenekarral, dupla CD, az egyik instrumentális, a másikon énekes átiratok szerepelnek. Élőben is előadtuk Budafokon a negyvenedik születésnapomra. Ez a lemezem Fonogram-díjas lett, amire nagyon büszke vagyok! Az ötödik lemezem egy szomorú helyzetből fakadt: a COVID utáni időszakban készült és egy családi tragédia történt, amiről nem szívesen beszélek nyilvánosan. Aki ismer személyesen, és közeli barátunk, mindent tud erről a szomorú helyzetről. Tizenegy naposan elvesztettük csodálatos feleségemmel kislányunkat, Hannát. Eleinte erős férfiként próbáltam feldolgozni, közben a feleségemnek igyekeztem segíteni, aztán én estem össze lelkileg. Annyira intenzív volt ez az időszak, hogy egy hét alatt kigurult belőlem ez a zenei anyag. Az elkészítése egy évig tartott, az volt a koncepció, hogy különböző dobosokat hívok meg. Tizenkét dal tizenkét különböző dobosra hangszerelve. Több mint ötvenen játszunk azon a lemezen. Két éve kezdtem el a hatodik lemezen dolgozni, fúvós orientált big band lemezt kezdtünk el összerakni. Az összes lemezemnél a szerző- és producer társam Bubenyák Zoli, aki kiváló billentyűs is, nélküle nem készült volna semmi az eltelt években. Jövőre jelenik meg, de egy dal már kijött, az Incognito énekesnője, Deborah Bond énekli a Soul is the flavour című dalt. Instrumentális lemezt képzeltem el, de három dal esetében éreztem: kell a szöveg, és az izgalmas ének hang.
Hogyan sikerült megnyerni egy világsztárt?
A Jazzy Rádióban indult, majd a Radio Cafe-ra költözött a Soul Session című rádió műsorunk Bogyó Tomi barátommal, aki hatalmas LP gyűjtő, csupa ritkaságokkal. Csak a ’70-es évektől ’85-ig bezárólag gyűjt zenéket és igyekszik kapcsolatot is fenntartani élő legendákkal, akiket a műsorban élőben rendszeresen felhívunk. Így kerültünk kapcsolatba Deborah Bonddal is. Mikor kipattant belőlem a dal, Tomitól kértem tanácsot, milyen hang illene ehhez, ő azonnal Deborah-t javasolta. Kálmán Tomi barátom megírta az angol nyelvű szöveget, de az énekdallam megírásában is segített. Megkértem Bencsik Tamarát, hogy demózza fel, ezt küldtük ki Deborah-nak, aki meghallgatta és öt perc múlva ezt írta vissza: „Azonnal csináljuk!” Elindult a közös munka, küldözgettük egymásnak a sávokat, elkészült a felvétel és még a videoklipben is szerepet vállalt. Ő Amerikában, én itt forgattam az egészet. Nagy büszkeség, hogy a fiam, aki 23 éves és az ELTE fotó-videó szakán végez hamarosan, vágta a klipet. Ez az első közös ilyen jellegű munkánk.
Tornóczky Ferivel mióta játszol együtt?
2005 óta játszunk együtt. Akkor kipattant a fejemből, hogy hozzunk össze egy csapatot és játsszunk Sting, Police dalokat jazz-rock stílusba áthangszerelve, amit imádok. Ez lett a Forever Sting Band. Rendszeresen játszottunk az Old Man’s Pubban, az Alcatrazzban, az Orfeumban, de a Szigeten is. Azóta elválaszthatatlanul dolgozunk együtt mindenféle produkcióban. Szabad időnkben ment a foci, squash, ping-pong, horgászat. Aztán, amikor elveszítettük Feri édesapját (id. Tornóczky Ferenc), Szapit (Szappanos György), majd Egont (Póka Egon), egy olyan űr tátongott bennünk a Boom-Boom eltűnésével, éreztük, hogy van egy küldetésünk, ami a Hobo Blues Band, Deák Bill Gyula, Tátrai Tibusz, Charlie, Révész Sándor, Generál, Skorpió, Török Ádi, életművek továbbvitele. Ők olyan lábnyomot hagytak, ami nagyon értékes, a power blues zenét. Feri is ezt szívta magába Egontól a Kőbányai Zenei Stúdióban. Feri azt mondta: te hozod a dobost, én az énekest. Így hoztam magammal Zombori Atus barátomat, akit már tizenhét éves kora óta igyekeztem felkarolni, barátok vagyunk és mindenhol velem játszik, Feri pedig Nagy Ricsit hozta, akinek Kőbányán volt az osztályfőnöke, és ott is végzett tanulóként kiválóan. Így áll össze a zenekar a Tornóczky All Access és amikor lementünk az első próbára, nem volt kérdés, hogy megalakul ez a csapat. Igyekeztünk nem feldolgozás-zenekar lenni, két éve létezik az együttes, a múlt évben megjelent az első, saját dalokat tartalmazó lemezünk „Elkezdték, folytatjuk...” címmel. Lombos Marci írta a szövegeket, ő tulajdonképpen a zenekar ötödik tagja. Szerencsére rengeteg helyre hívnak minket, sokat koncertezünk. Ez egy boldog zenekar! Még ebben az évben felvesszük a második nagylemezünket.
Rengeteg műfajban kipróbáltad magad. Melyik a kedvenced?
Zene és zene között nincs különbség. Minden ugyanaz, csak a csomagolás más. A csomagolás itt a hangszerelést jelenti. Büszkén vállalom, hogy a rockzenéből jöttem, de minden műfajban megmártóztam, ebből tevődött össze az énem, akit most a lemezeimen keresztül próbálok meg átadni, mindenféle megfelelési kényszer nélkül. Azt játszom, amit szeretek, ami kijön belőlem, ami jól esik, teljesen ösztönösen. Mert így őszinte és ami őszinte, az működik. Nem is tágítok emellől. A rock and roll mindenben benne lesz, amit játszom, a jazzben és a funkyban is. A rock and roll nélkül nincs dög, nincs tűz, nincs érzelem, érzékenység és szenvedély.
A hangszereidhez hogy viszonyulsz?
Rengeteg hangszerem volt, készítettem is róluk két dokumentumfilmet a youtube csatornámra, két és fél órás anyag. Több száz hangszer futott át a kezemen azért, mert meg akartam érteni a funkciójukat. Jelenleg a Blasius hangszerek töltik be a központi szerepet az életemben. Egyrészt azért, mert olyan barátokat köszönhetek nekik, mint Szappanos Gyuri vagy Mihályi Balázs. Másrészt olyan világszínvonalú hangszerek a Blasiusok, amiket Balázs a kezemre farag, hogy semmi más a nyomukba sem ér. Egy éve még harminc hangszer lógott a stúdióm falán, jelenleg tizenkettőre redukáltam, ezek az akusztikus és a szólógitárjaimat leszámítva valamennyien Blasiusok. Mind elsősorban a hang és a kényelem érdekében, a kezemre faragva. Csak a hangszínben van köztük különbség, mindegyiket más zenei stílusban tudom használni. Analóg módon szeretem megszólaltatni őket, nem szoftveresen. Szinte naponta kézbe veszem mindet. A fő hangszerem a zöld, amit 2016-ban épített Balázs a terveim alapján, a nevemre, ez egy Blasius Berci-modell, amely a világ számos helyén megtalálható Japánon át Ausztráliáig, ami büszkeséggel tölt el. Mindegyik hangszeremet nagyon szerettem és az összesnek megvan a maga története, de ahogy haladunk előre a korral, az ember kényelmesebb: szeret otthon lenni, barátokat hívni, sütni-főzni, így vagyok a hangszerekkel is: egyre jobban szeretem, ha könnyű és kényelmes egy hangszer, de ez ne menjen a hang rovására. Mélyre ástam magam a fák jellemzőivel kapcsolatban, a hangszedő pozíciók tekintetében, a hangszerek felépítését illetően. Kéthetente Balázsnál vagyok a műhelyben, egymást inspirálva, segítve fejlesztgetjük a hangszereket. Rajtam kívül több kiváló basszusgitáros is jár Balázshoz, akik átadják tapasztalataikat, és ők is beépítik a mi tapasztalatainkat és javaslatainkat a fantasztikus hangszereikbe.
A Bartolini endorseredségnek mi a története?
Több szálon futott: Mihályi Balázs az egyik, aki épít a hangszereibe ilyen hangszedőket, protezsált engem. Párhuzamosan ezzel Fejes Tomi barátom, a Bartolini hazai forgalmazója szintén elindított egy útvonalat Kuszák Tibivel, a harmadik egy felvidéki barátunk, aki marketinges szakember. Ezek összeértek valószínűleg, majd kaptam a cégtől egy hivatalos levelet, hogy köszöntenek a cég artist csapatában.
Tényleg jók a termékeik?
Nagyon! Először a ’90-es években tapasztaltam meg személyesen a Bartolinik zsenialitását. Akkoriban a modern hangú mesterhangszerek már eleve Bartolinikkel épültek, mint például a Tobias. Később ebből lett az egyik favoritom, az MTD. Balázs és Szapi alaposan körülnéztek a frankfurti hangszervásárokon és Balázst ez is erősen inspirálta a hangszerépítésben. A Bartolni tudja a vintage és a modern vonalat is. Amikor először láttam Szapit a Medgyesi hangszerén, vagy Zsatyit a 6 húros akkor még Mihályi Balázs által készített Ré hangszerén játszani, azokban is Bartolini pick-upok voltak. Nekem arra húz a fülem! Engem inspirál, hogy gyerekkoromban mi hatott rám.
Ahogy beszélgetünk, érzem, hogy számodra mennyire fontos a hit.
Érdekes, a családomban a szüleim nem voltak kifejezetten vallásosak. A vallások engem sem feltétlenül érdekelnek, a hit annál jobban! Mikor Zalában az imádott nagypapámmal – édesanyám apukájával - az asztalos műhelyében tettünk-vettünk, vasárnaponként felvette a kalapját, a napszemüvegét, a makulátlan öltönyét és a hófehér ingét, kézen fogott és elvitt a misére Zalaszántón. Ez nagyon meghatározó volt számomra. Herend egy nagyon összetartó, négyezer fős kis sváb település, ott eljárni hittanra és templomba meghatározó volt az életünkben. Közösséget kovácsolt. Megtanultunk viselkedni is. Volt egyfajta fegyelem. Budapestre költözve ez az egység megtört az életemben: mást éreztem itt egy templomban, mint Herenden. Az a rituálé, hogy én vasárnap eljárjak misére, megszűnt. Viszont a hitem bennem van. Minden nap foglalkozom vele és minden nap hálát adok azért, hogy étel van az asztalunkon. A feleségem családja református, ahogy Szapi barátom családja is, az összes felmenője református lelkész volt. Mikor a feleségemmel, Katával elhatároztuk, hogy összeházasodunk, nekem, mint bérmálkozó római katolikus kereszténynek és neki, mint konfirmált reformátusnak, el kellett döntenünk, mi történjen. Mivel a reformátusok befogadóak, így református szertartás szerint házasodtunk össze. Alsónémedin élünk és nagy a családdal büszkélkedhetünk, nálunk minden vasárnap húsleves kerül az asztalra, családi ebéd, amit ki nem hagynék. Mondtam már le koncerteket vagy tévé felvételt is a vasárnapi családi ebéd miatt. Ez nálunk egy fix vasárnapi családi program: összeülünk és hálásak vagyunk, hogy együtt lehetünk. A barátaim között sokan, sokféle vallást követnek. Vannak buddhista, krisnás, és zsidó barátaim is. Így van rálátásom ezekre és az a véleményem, hogy tulajdonképpen minden egy irányba mutat. A hitünket és Istent magunkban találjuk meg.
Mi az, ami a szabadidődben kikapcsol és feltölt?
A főzés. Nagyon szeretek főzni. Szuvidálok, grillezek, bográcsban főzök, sütögetek… megnézem, mik az összetevők, kóstolgatok, ízlelek, összedobok kajákat. Nagyon szeretek Ferivel és a zenekarral horgászni, imádom a természet közelségét. Mindenben az a legfontosabb, hogy legyen barátkozás. A főzés is akkor a legnagyobb élmény, ha vendégek jönnek, adhatok nekik valami finomságot a teraszon. Nagyon szeretem az állatokat és minden állat szeret engem! A legharapósabb kutyák hozzám dörgölőznek. Ha az utcán szembe jön egy állat, én már fekszem is a földön és dögönyözöm. Ehhez képest jelenleg nincs otthon házi kedvenc, mert idén veszítettük el a kiskutyámat, aki húsz évig a társam volt mindenhol, mindenben. Nagyon nagy ajándék volt ő az életemben. Rengeteg mindenre megtanított. A sport is fontos maradt, de lassan öt éve elszakadt a vádlim foci közben és nem rehabilitálódott teljesen. Odafigyelek rá, lassan csempészem vissza az aktív mozgást a mindennapjaimba.
Mit gondolsz, miért a basszusgitárosok a zenekarok vezéregyéniségei? Frenreisz Karesz, Póka Egon, Som Lajos, Demjén Rózsi, Paul McCartney, Lemmy, sorolhatnám…
Ez nem véletlen. A basszusgitár fogja össze a ritmus- és a harmónia-hangszereket, így alkot kohéziót az egész. Ezt lefordítva: a basszusgitárosoknak azért ilyen a szervező képességük, mert a zenében is csak a basszus funkcióval kel életre a dal stílustól függetlenül. Emiatt ez így rajtunk ragadt… összefogjuk a csapatot, miközben a háttérben csendben tevékenykedünk. Mi tesszük meg azokat az adminisztratív, verbális vagy kommunikációs dolgokat, amikre azért van szükség, hogy egyben tartsuk a közösséget. Ezt igyekszem képviselni én is!
Youtube: https://www.youtube.com/@bercitemesi
TikTok: https://www.tiktok.com/@temesi.berci
iTunes: https://music.apple.com/hu/playlist/temesi-berci-all/pl.u-WabZ68ji6kR1XR
Spotify: https://open.spotify.com/artist/2J9ZyGOo23SrKKeod9Lb7O/discography/album
Deezer: http://www.deezer.com/hu/artist/5132282
instagram: https://www.instagram.com/temesiberci/
FaceBook: https://www.facebook.com/bercitemesi/
Official homepage: http://berci.hu/
2025. március 15. 08:20