MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Tátrai Tibor supergroupját választották az év produkciójának az Artisjus díjátadóján

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenkét zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Menyhárt János életműdíjat, Török Ádám pedig posztumusz életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől, a többi könnyűzenei kategóriában Szendőfi Péter, Molnár Tamás, Takács Dorina (Deva), Vörös Cintia (Sisi), valamint a godfater. és a Nagy Emma Quintet tagjai vehették át a díjat június 5-én a Magyar Zene Házában. A komolyzene területéről Balogh Máté, Kutrik Bence és Dobri Dániel részesült az elismerésben. Az év magyarnóta-szerzője Horváth Péter lett. 

Az Artisjus 23. alkalommal díjazta a legkiválóbbnak ítélt kortárs zeneszerzőket és szövegírókat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a sikeres zenei produkciókra és az ezekbe fektetett szerzői munka jelentőségére. Az elismerés presztízse többek között abban rejlik, hogy a pályatársak ítélik oda a díjakat a kitüntetett művészeknek. Ezúttal is az Artisjus szerzőkből és egy zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottakról, a könnyűzenei alkotók kiválasztását külön szakmai bizottság - nevezetesen Bágyi Balázs, Both Miklós, Jónás Vera, Kocsák Tibor és Sebestyén Áron - készítette elő. A könnyűzenei junior kategória idén több szempontból is kivételes: most először kapta mindhárom díjat női alkotó vagy női dalszerző vezetésével működő csapat, emellett a 22 éves Takács Dorina (Deva) az Artisjus-díj történetének legfiatalabb egyéni díjazottja.

Menyhárt Jánost életműdíjjal, Török Ádámot posztumusz életműdíjjal, Szendőfi Pétert az év könnyűzeneszerzője címmel, Molnár Tamást pedig az év könnyűzenei szövegírója díjjal tüntették ki. Az év produkciójának Tátrai Tibor supergroupját, a godfater. zenekart választották. Junior Artisjus-díjat kapott Takács Dorina (Deva), Vörös Cintia (Sisi), valamint a Nagy Emma Quintet tagjai, azaz Nagy Emma, Cseh Péter, Dénes Ábel, Klausz Ádám, Oláh Krisztián. Az év magyarnóta-szerzője Horváth Péter lett.

Az év komolyzenei műve kategóriában idén két alkotást is díjaztak: Balogh Máté Sinfonia Nr. 1, valamint Kutrik Bence Tavasz-esti dal című műve érdemelte ki az elismerést. A komolyzenei Junior Artisjus-díjat Dobri Dániel kapta. 

2023-ban az alábbi kategóriákban osztottak ki Artisjus-díjakat:

Könnyűzenei alkotói életműdíj
Menyhárt János
Török Ádám (posztumusz)

Az Év Könnyűzeneszerzője
Szendőfi Péter

Az Év Könnyűzenei Szövegírója
Molnár Tamás

Az Év Produkciója
godfater.

Az Év Junior Könnyűzenei Alkotója
Takács Dorina 'Deva'
’Sisi’ Vörös Cintia

Az Év Junior Könnyűzenei Alkotói közössége
Nagy Emma Quintet

Az Év Komolyzenei Műve
Balogh Máté: Sinfonia Nr. 1
Kutrik Bence: Tavasz-esti dal

Az Év Junior Komolyzenei Alkotója
Dobri Dániel

Az Év Magyarnótaszerzője
Horváth Péter


Az Artisjusról 
Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület a zeneszerzők, szövegírók, zeneműkiadók és irodalmi szerzők egyesülete. Az alkotók azzal bízták meg, hogy egyes szerzői jogaikat kezelje, s így jövedelemhez jussanak munkájuk után. Ezért jogdíjat szed azoktól, akik a műveket – egyebek között profitszerzési céllal – nyilvánosan felhasználják, és a beszedett díjat kifizeti az érintett szerzőknek. Az Artisjus küldetésének része, hogy minél egyszerűbbé tegye az alkotók és az alkotásokat használók viszonyát mindkét oldal megelégedésére; ezért közvetítő szerepre törekszik a zenerajongók, könyvbarátok, illetve a szerzők és a jogalkotó között.

Az Artisjus jogelődjét 1907-ben alapították a magyar zeneszerzők, szövegírók és zeneműkiadók. Ma közvetlen megbízással mintegy 22 ezer magyar szerző jogait kezeli, 527 ezer magyar művet tart nyilván, ezen kívül a hasonló külföldi szervezetekkel kötött szerződései alapján több millió zenei és irodalmi szerző jogkezelését végzi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál bejegyzett közös jogkezelő szervezetként.
www.artisjus.hu


 

2023. június 6. 08:00

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA