MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Tájékoztató rendezvényeket tartanak a zeneipari háttérmunkásoknak

Meghosszabbította internetes kutatásának határidejét a Szent György Nonprofit Kft. és a Hangszeresek Országos Szövetsége, így szeptember 15-ig lehet kitölteni a kérdőíveket. A két szervezet a hang-, a fény- és a látványtechnikusok munkaerőpiacának itthoni helyzetéről készít felmérést. Többek között annak kívánnak utánajárni, hogy a szektor foglalkoztatása hogyan zajlik, kik, milyen körülmények között, mekkora bérezéssel dolgoznak. 

Még nyár közepén indították el a kutatást, amire egy 2018-ban megírt, és 2019 legvégén megnyert GINOP-os pályázat által nyílt lehetőség. Többek között annak kívánnak utánajárni, hogy a szektor foglalkoztatása hogyan zajlik, kik, milyen körülmények között, mekkora bérezéssel dolgoznak. A projekt másik eleme a szektorban dolgozó hangtechnikusok szakképzettségének javítása, a Hangosító szakképesítés e-learning fejlesztése.

A kutatást végző Winwinwin Kutató és Tanácsadó Kft. munkatársai közel félszáz szakmabelivel készítettek mélyinterjút. Mostanra több mint háromszázan töltötték ki a kérdőívet, ami továbbra is megtalálható a https://hanosz.hu/hang-feny-ervenyesules/kerdoiv/ linken. Ezekhez kapcsolódnak fókuszcsoportos beszélgetések, és így fog összeállni a szakma megismerését megalapozó információ.

A kutatás eredetileg augusztus 31-én zárult volna, de a dátumot módosították szeptember 15-re. A szervezők hat régióban személyesen is tájékoztatják a szakembereket a kutatásról és az online oktatásról. Szeptember 7-én Győrben, 11-én Pécsett, 14-én Szombathelyen, 21-én Miskolcon, 28-án Szegeden és október 5-én Tatán várják a szakmabelieket. A belépés ingyenes, de regisztráció szükséges a szervezes@hanosz.hu címen.

További információ a képre kattintva:

2020. szeptember 1. 14:58

Minden jog fenntartva. 2020 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA