Szóra érdemes! - Szabó Leslie
A Szóra érdemes! hatodik részében az egyik legsokoldalúbb dalszövegíróval beszélgetek, akiről Horváth Attila az utódjaként beszél, és aki, ha „a csapból is ő folyik”, akkor is tud új témákat hozni a magyar könnyűzenébe.
Major Eszter interjúja Szabó Leslie-vel
Azon gondolkodtam, hogy én mikor találkoztam először a neveddel, és képzeld, úgy, hogy Leslie és Roy. Arra emlékszem, hogy ültök egy-egy bárszéken és a More Than Words-öt éneklitek az Extreme-től, magatokat kísérve. Aztán egy ország beszélt a Roy és Ádám dalszövegekről, amiket te írtál, majd a Megasztárban és A dal műsorokban láttalak. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan jött az életedbe a zene.
Tulajdonképpen a zene gyerekkoromtól kezdve átszőtte az életemet. Nem tudom pontosan, hogy hány évesen kezdődhetett az, hogy visszaénekelgettem a dalokat, de mindig is jól éreztem magam, ha szólt. Márpedig mindig szólt, mert édesanyám és édesapám is nagy zenekedvelő volt. Ami a hetvenes években magyarul fellelhető volt, szinte mindent hallgattunk: LGT-t, Piramist, Fonográfot, Koncz Zsuzsát, Zoránt, és emellett rengeteg olyan külföldi előadót is, amit itthon még nem is nagyon lehetett elérni, de nekünk már megvolt lemezen, mert külföldről hozta apukám. Aztán elvittek egy zenei előkészítőbe, hogy „a Lacikának jó hangja és hallása van”, és még az általános iskola előtt elkezdtem oda járni, arra emlékszem. Az első szolfézs tanárnőm, Mariann néni mondta azt, hogy „meglásd, ha hegedűn megtanulsz, utána minden más hangszeren könnyebb lesz megtanulni játszani”. Bár én a zongorát és a gitárt favorizáltam, de teljesen igaza volt. Az általános iskolában később mozgalmi dalokat tanultunk egy klubban, ott ismertem meg az alapakkordokat, aztán tizenegypár évesen már Bródy dalokat tanulgattam, vagy ami éppen tetszett. Közben zongorát is kaptunk, akkor azon is elkezdtem játszani. Majd 15 éves korunkban az egyik osztálytársunknak hatalmas kincs érkezett az otthonába egy videomagnó formájában, ami akkoriban tényleg egy csoda volt. Mindenféle kazettákat hordtak be külföldről, és egyszer csak szembesültünk a breaktánccal, amit először poénból próbáltunk meg utánozni, aztán azon kaptuk magunkat, hogy különböző bulikban azt kérik tőlünk, hogy mutassuk meg, miket tudunk. Aztán ebből az lett, hogy egyre több mindent tudtunk. Aztán egyszer csak egy tánciskolában találtuk magunkat, és versenyeket nyertünk, majd az artistaképzőbe is felvettek minket, és szerződtettek a Maximba Varietébe, a kor egyik legnevesebb szórakozóhelyébe.
Most azért dobtam egy hátast!
Igen, akkoriban ez a legnagyobb varietéműsort szolgáltató szórakozóhely volt, és mi esténként két műsort is adtunk egymás után. Szóval mi is dobtunk ott néhány hátast, sőt! Aztán egyszer csak jött a '86-os Országos Diszkótáncverseny, amit akkor majd’ az egész ország nézett, és nekünk volt szerencsénk az egyik társammal az ifjúsági páros kategóriát megnyerni. Itt megjegyzem, hogy a felnőtt kategóriában csak azért nem indultunk, mert tudtuk, hogy a Kátai Robiék (Robby D-ék) ügyesebbek nálunk.
Tehát akkor a zene háttérbe szorult?
Egy picit igen, de nagyon nagy vágyam volt, már csak a külföldi mintára is, hogy egyszer majd saját zenére lépjünk fel. Én nem is tudom, hogy kitől kaptunk szintetizátort, és milyen technikával és hogyan, de egyszer csináltunk egy alapot, és egy rap nótát előadtunk. Szóval a '80-as évek eléggé zajlott velem, jött a katonaság, akkor még kötelező volt, aztán letettük az akkor fontosnak számító ORI vizsgát egy olyan csapattal, akikkel egy komplett táncos, bűvésztrükkös műsorral készültünk volna külföldre. De aztán végül abból nem lett semmi, ott barátság is tönkrement, a lehetőségek is elúsztak, és akkor én ott feladtam. Több olyan tényező volt, ami azt mutatta, hogy a táncvilág nagyon más irányba akar átmenni, mint amiről mi álmodtunk. Szóval ez véget vetett ennek a csodálatos pár évnek, de a lényeg, hogy mi ott lehettünk a kezdetek kezdetén azokkal, akikkel elindult ez az egész őrület. Zseniális időszak volt, tényleg! Ezután visszakanyarodtam a zene felé, miközben mindenféle alkalmi munkákat vállaltam.
Ha nem így alakul az életed, akkor most szerinted mivel foglalkoznál?
Mondhatnám, hogy fogalmam sincs, hiszen ki tudná azt megmondani, mi lenne vele úgy, ha most nem így lenne, és hogy nekem nem nagyon volt más opcióm, mert a zene és a hangszeres zenélés gyerekkorom óta szerves része az életemnek, és már hét évesen operát akartam írni. De komolyan belegondolva, lehet, hogy asztalos lennék. Egy darabig voltam is, és mind a mai napig nagyon szeretek a fával dolgozni. Az otthonunk több bútorát és fabeépítését is én készítettem.
És végül hogyan lettél énekes-gitáros, dalszerző-szövegíró?
Akkoriban még sokat zongoráztam, de egyre inkább a gitár felé fordultam, mert azt könnyebb volt magammal vinni, és egyedül kísérni magamat, az nekem jobban tetszett. Amikor elkezdtem zenét írni, először verseket zenésítettem meg, aztán egyszer csak jöttek a saját gondolatok és a saját dalok is, és abból a nagyon régi időből is egy-két dalom felkerült némelyik lemezemre. Aztán jött az első kezdeti formáció egy basszusgitáros sráccal és egy fiatal énekeslánnyal, akit az egyik húgomon keresztül ismertem meg, és így hármasban kezdtünk el Éjmenüett néven zenélni. Na, és akkor bejött az életembe Roy. A már említett basszusgitáros barátom révén ismerkedtünk meg, és mint kiderült, egyébként két háztömbnyire laktunk egymástól. Úgyhogy az volt a csoda, hogy korábban nem találkoztunk. Bár végül is igen, mint utólag kiderült anyukáink elmondása szerint, babakocsiban. Egy jó darabig csak összejártunk, gitározgattunk. Nem azt mondom, hogy teljesen ugyanaz volt a zenei érdeklődésünk, de voltak nagyon széles spektrumú átfedések benne. És ami nekem nagyon tetszett, azzal én fertőztem meg Royt, és így volt fordítva is. Ő egy kicsikét rockosabb volt, én egy kicsikét líraibb voltam, így aztán mindketten hatottunk egymásra, ez egészen biztos. Volt például egy olyan dal az első lemezünkön, amit úgy írtunk közösen, hogy nem is beszéltük meg, miről szóljon (Hogy mondjam el?). Ő is írt hozzá versszakokat és én is, és kiderült, hogy tulajdonképpen ugyanarról a témáról írtunk. Roy kétségtelenül rengetegszer inspirált, sok olyan ötlettel, sorral, gondolattal rukkolt elő, amiket gyakran fel is használtam. Én pedig elég jól ismertem a lelkét, az elképzeléseit, a stílusát és azt, hogy szövegileg mi állhat jól neki. Hogy mennyire jól ismertem, arról később dal is született Nagy Ádám zenéjével. Ez lett az Az én órám másképp jár. Mikor a szűk baráti társaság szembesült azzal, hogy hát tök jók vagyunk együtt, azt kérdezték, hogy miért is csináljuk csak a négy fal között? És nem tudom már, kinek volt az ötlete, aki bedobta, hogy a Halászbástyán nagyon nagy utcazenei élet zajlik, és hogy ott nálunk ezerszer rosszabbak vagy tehetségtelenebbek is ezreket keresnek, és hogy menjünk ki. Na hát, azért azt látni kellett volna, vagy felvenni kamerára, hogy mi a nagy álmokkal, meg hogy persze mi majd megfejtjük a világot, ha éppen nem volt ott velünk egy barát, akinek „zenélhettünk” volna, akkor nem is mertünk leülni. Volt, hogy tényleg másfél-két órán keresztül kerestük az ideális helyet. Mindegyikkel volt valami baj. Valójában egyébként semmi baj nem volt egyikkel sem. Amikor a Roy-jal már jártunk pubokba itt-ott zenélni, egyszer betévedtünk egy kis pubba, amiről kiderült, hogy Kiss Áronék családi vállalkozása, kis színpaddal, zenével, és azt éreztük, hogy ó, itt a helyünk, kész, gyerünk! Aztán az Áron gyakorlatilag úgy lett a menedzserünk, hogy mi ketten nem mertük magunkat reklámozni, és megkértük, hogy „neked olyan jó dumálókád van, itt a kazettánk, menj be vele ezekre és ezekre a helyekre, vagy bárhová, ahová gondolod, és hogyha valahova sikerül minket eladni, akkor abból te is részesedsz.” És Áron volt a felbujtó, úgy emlékszem abban is, hogy elkezdtem másoknak szöveget írni, mert amikor már Ádám is bejött a képbe, és hozott zenei ötleteket, akkor a saját dalaim szövegei alapján az Áron felvetette, hogy mi lenne, hogyha én próbálnék ezekre is írni. Szóval így lett az első két szerzőtársam Roy és Ádám, akik meghatározók voltak a későbbi dalszövegírói karrierem szempontjából is, hiszen az első közös dalainknak köszönhetően (A csapból is én folyok, Trambulin, Csak egy pillanat stb.) kerestek meg más előadók is (többek között Éliás Gyula, Szekeres Adrien, Emilio, Környei Attila, Kozma Tibor, majd még a TV2 is egy műsorához) dalszövegíró munkákkal.
És te tudtad, hogy tudsz elkészült dallamra szöveget írni?
Nem, fogalmam nem volt, mert nekem addig egyszerre jöttek ezek a dolgok, vagy egyszerre faragtam a dalon vagy a szövegen annak érdekében, hogy amerre akart menni, megszülessen, ami kikívánkozott. Adott dallamra, kötött prozódiára, na, igen, hát ezt tudjuk, ezt te is tudod, hogy az nehezített műfaj!
Kik voltak azok, akiknek a dalszövegei a legjobban hatottak a tieidre? Mondasz pár kedvencet?
Tizenéves koromban Bródy János és Adamis Anna szövegei fogtak meg a legjobban, de hamar csatlakozott hozzájuk Sztevanovity Dusán, Demjén Ferenc és több produkció zseniális rock költőjeként, a pár évtizeddel ezek után mentorommá is vált Horváth Attila. Ugyanis több zenekar dalai esetében is csak később tudtam meg, hogy mind-mind Horváth Attila dalszövegeit éneklik. És hogy mely szövegek a kedvenceim tőlük? Rengeteg van, gyakorlatilag ők voltak az én tanítómestereim, nehéz lenne csak egyet-kettőt kiemelni. Valamint másképp éreztem akkor, kölyökként a „hátsó udvarban” és kicsit másképpen értem ma már az akkori etalonjaimat. Pusztán azért kiemelek most egyet, mert ez például gyerekkoromban nem tartozott a legnagyobb kedvenceim közé, mai fejjel pedig már egészen mást mond, és az egyik legjobb szövegnek és dalnak érzek: Horváth Attila A kőfalak leomlanak című dalkölteménye, cseppet sem mellesleg Balázs Fecó zseniális zenéjével.
Te melyik dalszövegeiddel érted el a legnagyobb sikereket?
Abszolút saját dalként az Utazással, másnak írt dalszövegként pedig A csapból is én folyok és a Trambulin voltak a legnagyobb sikereim, de mindenképpen ide tartozik még három külföldi sláger magyar szövege is, melyekre az eredeti szerzők adtak engedélyt: Paul McCartney – Ebony and Ivory (Feketén a hófehér), George Michael – Last Christmas (Lesz minden) és Chris Rea –Road to Hell (Pokoli út).
És mik lettek a kedvenceid magadtól?
Ez megint nagyon nehéz kérdés, mert mindegyik „gyerekemet” nagyon szeretem, nem véletlenül írtam meg őket. Az Utazás és a Bakelit örök kedvenceim, de ott van az Édesanyám emlékére írt Fényünk összeérhet vagy a Hogy segíthetnék? is. A humorosabbak közül pedig a Drága Prága, A sör az én Istenem! vagy a Group’n’Swing zenekarnak adott, majd velük közösen felvett Swing című dal. Aztán nagy kedvenceim a másoknak írtak közül természetesen a Trambulin, vagy a Szekeres Adriennek írt Szebb vagy mindennél és az Álmomban, vagy a Weisz Viktor & Charlie duett, a Hiteles vallomás, és a legújabbak közül Vadkerti Imre Létkatlan című lemeze, ami idén jelenik meg. Viktor és Imi lemezeinél az összes dal zeneszerzője és hangszerelője is én lehettem.
A szövegeid kifejezetten saját élményekből születnek?
A legtöbb szöveg eleve a saját élményeim miatt kívánkozott dal formátumba, vagy ha felkérésre írtam - akár megadott téma szerint –, akkor is biztos, hogy az egyes mondatokat, sorokat valamilyen szinten átszőtte az én szellemiségem, élettapasztalatom. De vannak olyanok, melyek ötlete vagy néhány sora, egy megélt pillanatnak köszönhetően szinte azonnal kipattant… Ilyen például a Drága Prága, amiben a refrén szövege az első prágai kint létem első kocsmájában, a legeslegelső korsó sör kézhezvételekor már elkezdett összeállni. Amúgy pedig a legismertebb dalom, az Utazás is egy azonnali élményből, egy HÉV-ezésből született fejben, két végállomás között. Akkor még nem voltak mobilok, papírfecnire jegyeztem fel a szöveget és a fejemben összeállt akkordokat, és az énekdallamot is leszolmizáltam.
Van-e olyan szöveged, amit félreértelmeztek?
Az A csapból is én folyok-at tulajdonképpen meg lehet említeni félreértettként. Bár szándékosan írtam egyes sorokat olyannak, hogy kissé pimasznak tűnjenek Roy szájából – ez némelyik későbbi daluknál is koncepció volt, például a Gyanús slágernél aztán abszolút –, de sokaknak, azok közül is, akik kezdettől fogva szerették ezt a dalt, nem tűnt fel, hogy tulajdonképpen maga a zene énekel magáról és nem az énekes bármiről, bárkiről.
Nem tűnsz pimasznak.
Ritkán születnek azért ilyen dalaim, aminek meg is volt a hatása. Egyszer írtam egy Bulvárbuli című dalt, annak hatására akkor az összes ilyen… hát, ilyen semmit nem érő búvárlapokból gyakorlatilag ki lettem tiltva, de a Danubius Rádióból is.
Megérte?
Ez nagyon érdekes volt. Azért megérte, mert az egyik legviccesebb sztorim született ebből. A Jáksónál voltam a műsorában ezzel a dallal. Hát, ő azért tudja úgy forgatni a szót, hogy mindig övé legyen az utolsó, és hogy mindig egy kicsikét a másik jöjjön ki kellemetlenül a párbeszédekből. Ettől függetlenül legalább kétszer berakta a dalt a beszélgetés alatt. És közben nem vitatkoztunk hevesen, csak megvitattuk a bulvársajtónak a létjogosultságát, és hogy én kevésbé szeretem, ő meg azt mondta, hogy szerinte ez is jó, meg ez is kell. Én meg erre azt mondtam, hogy hát persze jó, ha ez is van, csak bárcsak lenne legalább ugyanennyi csatornája az értékeknek is. És ennek valahogy az lett a vége – ezen teljesen meglepődtem –, hogy akkor én egy darabig, köszönjük szépen, nem kívánatos személy lettem a Danubiusban és az újságokban. Őszintén bevallom, azért ez nem zavart annyira. És képzeld el, hogy akkoriban hívott el a Herczeg Zoli, akit az éjszakából, a Fészek Klubból ismertem, a 10 éves jubileumi divatbemutatójára a Népszigetre. Mondtam, hogy jaj, de kedves vagy, Zoli, persze, oké, elmegyek. És mentem is, nagy volt kint a tömeg, millió ismerős, zenészek, színészek, más közéleti emberek. Aztán kiderült, hogy nem vagyok rajta a listán, én pedig hiába mondtam, hogy megbeszéltem a Zolival. Már ott volt a fél Megasztáros csapat, úgyhogy nagy nehezen engem is beengedtek a hostessek, mert már nekik volt ciki a helyzet. Bent pedig néztem, hogy milyen óriási a hely, hogy nagyzenekar játszik, aztán mikor Gáspár Lacival kértünk egy whiskey-t, kiderült, hogy minden ingyen van – gondoltam is, hogy Herceg Zolinak milyen jól megy. Amikor később Tóth Verát kérdeztem, hogy hol van a kifutó, ő meglepetten kérdezett vissza, hogy „Milyen kifutó?”, erre meg már én értetlenkedtem, hogy „Hát, amelyiken a Herczeg Zoli divatbemutatója lesz!”. Vera pedig ekkor végre tisztázta a helyzetet, hogy „De hát ez nem a Herczeg bulija, az a szomszédban van!” „Akkor ez itt mi?” – kérdeztem döbbenten. Erre Vera: „A Danubius rádió 20. születésnapi partija”. Ekkor érettem meg, hogy miért találkoztam Jáksóval a hely előtt, és miért nézett rám olyan csúnyán.
Na szóval nem vagyok én alapból beszólogatós, de azért elmondtam a véleményemet például a Gyanús slágerben is:
Ő az, aki szót kér mindennap a rádióban,
S a TV-ben is mutatják,
Akár a talajvíz, úgy tör föl a csúcsra,
Még lelőni sem tudják.
Ő rá ébred a város és a kenyérgyáros
Is fütyüli a dallamot,
Ahogy a tésztába gyúrja, a boltokba jutva,
Végül te is bekaphatod!
Azért ez így erős, csak hát a szövegkontextusban kicsit mást jelent. De ezt szándékosan tettük bele, és nagyon jó lett ennek a dalnak a klipje is, emlékszem.
Van még számodra fontos téma, ami eddig kimaradt?
Nagyon sok mindenről írtam már és rengeteg stílusban is, de persze azt nem merném mondani, hogy minden témában alkotott már a tollam, hiszen újra és újra felbukkanhat valami olyan kihívás, ami még újdonságként érhet. Ilyen volt legutóbb egy megtisztelő felkérés Paks városa által, hogy írjak nekik egy úgy nevezett városi dalt. Ez lett a Jöhet a taps (ez mind Paks).
Te is a refrénnel kezded, amikor szöveget írsz?
Sokszor jönnek klassznak tűnő soraim, amiket el szoktam menteni, s habár többször használtam is már fel ezek közül, vagy folytattam ezeket és végül dallá váltak, azért a legtöbbször a refrénnel kezdem, legfőképp megrendelések esetén. A tapasztalataim szerint a refréneknél az első vagy az utolsó sor különösen fontos tud lenni. Képzeljük el, hogy nem csak maga a hang, hanem mondjuk egy dal is hullámokból áll, a versszakok a hullámvölgyeknek tekinthetők, a refrének pedig a hullámdomboknak, a hullámok teteje pedig a refrén legfontosabb része, sora, szava, üzenete. Gyakran ez képezi magát a dal címét is. Így emelkedik ki ez a fő gondolat a szavak közül, mint hullám teteje a vízből. Az egész környezet fontos, együtt alkotják a folyót, tengert, vagy óceánt, de a hullám teteje a legkiemelkedőbb kell, hogy legyen, így törvényszerű.
Melyek voltak a leggyorsabban és a legnehezebben megírt dalszövegeid?
Szekeres Adrien Így jó című dalszövegét másfél nap alatt írtam meg. De például a Hogy segíthetnék? zeneszerkezettel együtt 20-30 perc volt; mintha diktálták volna.
Aztán volt egy olyan szituáció Royék első lemezénél, hogy az egyik Roy által írt dalszövegbe (én csak picit belejavítottam) a zenei producer belekötött (pedig teljen rendben volt) és átíratta valaki mással. Azt pedig Roy nem akarta úgy felénekelni. Viszont nem nagyon volt idő a leadásig. Állt a balhé. Végül azt a kompromisszumos megoldást találták ki, hogy ha nekem sikerül gyorsan írnom egy olyan verziót, ami mindkettőjüknek tetszik, akkor az lesz, ha nem, akkor marad a producer által íratott szöveg. Egy délelőttöm volt rá. Végül az én átiratom maradt, szerencsére Roy eredeti refrénjével, amibe talán csak egy picit szóltam bele. Ez lett végül az Egyetlen hang. Az egyik leghosszabb ideig készült dalszöveg pedig valamiért a Fekete Jenőnek írt Úton lett, ami az ötlet kipattanását követően azt hiszem csak hét év múlva született meg. Ugyanígy a Chris Rea átdolgozásom, a Road to Hell is az ötlettől a megvalósulásig majdnem nyolc évig tartott, pedig hamar megvolt a Pokoli út bemondás.
Hát igen, amikor megvan a tökéletes bemondás, akkor az ember megnyugszik.
Na, én nyolc évig nyugodt voltam. Néha-néha eszembe jutott, de nem jött semmi. És aztán egyszer csak nekiültem, és ott, amikor elengedtem, hogy arról szóljon, mint az eredeti, gyorsan meg is született.
Emellett a sok minden mellett írtál gyerekdalokat is.
Pedig eszem ágában sem volt ebben a műfajban utazni, de addig piszkálgatott a menedzser barátom, meg a párom is, hogy miért nem, hogy végül írtam egy dalt Holvoltholnemország címmel. Ez lett aztán a címadó dala az egész anyagnak. Dunakeszin egy kis kávézóban, ahol egy időben rendszeresen játszottam, és tudtam, hogy a korai kezdés miatt sokszor gyerekekkel jönnek, úgy döntöttem, hogy megmérettetem ezt a dalt. És ott kiderült, hogy mind a felnőtteknek, mind a gyerekeknek nagyon bejött. Na, innentől kezdve már nem volt megállás, elkészült az egész anyag, amit a Kifli zenekarral vettünk fel. Én is elmentem néha velük óvodákba fellépni, és baromira élveztem, pedig nem gondoltam, hogy én valaha kisgyerekeknek fogok játszani. És hát basszus, mint a Beatles koncertek, olyan volt, őrült sikoltozás ment!
Most éppen min dolgozol?
Jelenleg a különböző tematikájú fellépéseim mellett egy regényem kiadási feladatain dolgozom, ami még idén megjelenik Paraplé címmel. A témájában nem hazudtolom meg a zenei gyökereimet, világomat, hiszen abban játszódik. Egy énekesi babérokra vágyó srác a főszereplője, aki viszont tökéletes antitalentum. Ennek ellenére mégis ünnepelt sztár válik belőle, aztán egy haláleset erősen belekavar a karrierjébe, majd bűnözőkkel és egyéb bonyodalmakkal találja szembe magát. Mindez pedig abszolút szórakoztató műfajban történik, nem is kicsit görbe tükröt mutatva a popszakma mai helyzetéről és kulisszáiról.
És legvégül még áruld el, hogy mit tartasz a legnagyobb erényednek és szakmai elismerésednek?
Mivel olyan hangszeres, énekes előadó vagyok, aki zenét is szerez és hangszerel, ráadásul mindezt több mint harminc éve művelem, talán egy picit jobban rálátok a dalok testet öltésének egyes fázisaira, mint olyan valaki, aki esetleg csak a betűk világában van otthon. Például szinte minden kedves énekesnek, akinek eddig volt szerencsém dalszöveget vagy dalt írni, jól jött – vagy egyenesen igényelték is –, hogy a megírt szöveget előénekelve megmutatom azt, hogy én mit, hogyan éreznék a dalban, legfőképpen a helyes prozódiát szem előtt tartva. A maximalizmusomat is tarthatnám erénynek, de ezt azért nem sorolom ide mégsem, mert szerintem a maximalista hozzáállás minden alkotó ember alaptermészetéhez hozzá kellene, hogy tartozzon.
Díjaim csak olyanok vannak, mint például Presser Gábor véleménye rólam anno a Megasztárban, amikor a kétperces időkorlátunkról írtam egy dalt és azzal álltam ki: „Itt egy ember, aki mer és tud is dalt írni…”.
Vagy amikor Horváth Attila egy tévéműsorban gyakorlatilag engem nevezett meg mintegy utódjának. Ezeknél és a közönség szereteténél fontosabb elismerést nem tudok elképzelni.
2024. december 2. 06:36