Szóra érdemes - Bérczesi Róbert
A Szóra érdemes! vendége Bérczesi Róbert, Artisjus-díjas dalszövegíró, akiből egyelőre nem lett sci-fi író, de a dalszövegivel már igazán maradandót alkotott, és a művein átsejlik, hogy a mai napig szerelmes abba, amit csinál.
Mindig is zenésznek készültél? Vagy volt gyerekkori álomfoglalkozásod?
Igen, volt. Valamiért egészen sokáig sci-fi regényíró szerettem volna lenni, próbálkoztam is sokat a magam gyermeteg módján, de igazán komolyat és maradandót sajnos nem tudtam alkotni. Kamaszként fogtam először gitárt a kezembe és kezdtem el rajta dalokat írni, és az azóta eltelt bő harminc év során nem is volt semmilyen más, „rendes”, polgári foglalkozásom, vagyis őszintén szólva fogalmam sincsen, hogy mit csinálnék, ha nem lenne az életemben a muzsika, a dalszerzés.
Mit szóltak ehhez a szüleid?
Mivel a gimnáziumban nagyon jó tanuló voltam, és gyakorlatilag bárhová felvettek volna, Édesanyám nagyon örült volna neki, ha ügyvéd vagy orvos lesz belőlem, de én már tizenöt évesen eldöntöttem, hogy a gimi után nem fogok továbbtanulni, hanem elmegyek katonának (akkor ez mifelénk még muszáj volt), aztán felköltözöm Budapestre, és profi zenész-dalszerzővé válok. Ettől a célomtól semmi és senki nem tudott eltántorítani.
Hány évesen írtad meg az első dalodat, és mikor koncerteztél először?
Tizenhat éves lehettem, amikor megírtam életem első dalát, amelynek A Fátyol címet adtam, és arról szól, hogy szívesebben élnék a '60-as években, mint most, viszont akkor mostanra már öregember lennék, és néznék vissza magamra azon a Fátylon át, ami eltakarja előlünk az időtlen Mögöttes Világot. Az első fellépésünk pedig gimi elsőben volt az osztálytársaimból verbuválódott rockzenekarunkkal. Akkor még csak feldolgozásokat játszottunk, Walk of Life, Runaway Train, ilyesmiket.
Aztán jött a hiperkarma. Mit jelent a név?
A karma az anyagi világban elkövetett cselekedetet követő visszahatást jelenti, vagyis, hogy azt kapod, amit adsz, a hiper pedig egy görög eredetű előtag, ami az utána lévő kifejezés túlzott jelenlétét jelöli, emellett az én személyes sorsom is. Na ezt add össze!
Összeadtam! Nézzük meg, hogy a sorsod kikkel hozott össze a pályádon!
Sok dalszerző kor- sors- és pályatársammal írtunk már közösen dalokat az elmúlt évtizedek során, (a teljesség igénye nélkül: Müller Péter Sziámi, Molnár Tamás, Agócs Márton, Nemes András, Pajor Tamás, meszka) és mindegyik rendkívül élvezetes munka volt, de a magányos dalszerzés az, ami a leginkább jellemző rám. Csak olyan emberekkel vagyok képes közösen alkotni, akiket szeretek, akikkel baráti viszonyban vagyok, hiszen a dalszerzés egy intim, bensőséges folyamat, ahol az ember kitárulkozik, mindemellett pedig a másik fél érzéseit, meglátásait, ötleteit is nyitottan kell fogadnia, mert úgy az igazi.
Stúdióban dalszerzés közben, vagy a színpadon érzed inkább jól magad?
Mindkét hely csodás tud lenni, de mindkettő másért: a stúdióban a közös alkotás öröme hoz leginkább lázba, amikor a semmiből együtt létrehozunk, megteremtünk valamit. Imádom hallgatni, ahogy szépen kirajzolódik egy-egy dal hangképe. A koncert pedig a zenésztársaimmal és a közönséggel történő kapcsolatfelvételről szól, az energiákról, amik köztem és a körülöttem lévő emberek között cikáznak a zenei hangok és rezgések által. Alapvetően egy introvertált típusú ember vagyok, ezért azt mondanám, hogy a dalszerzés nagyobb örömet okoz, de az előadás is fantasztikus tud lenni, szóval majdhogynem holtverseny.
És hogy kerülsz flow-ba a koncerteken?
Koncert előtt öt-tíz perccel gondolatban felkapcsolok magamban egy kapcsolót, amitől átváltok színpadi üzemmódba, majd a buli végén ezt a kapcsolót lekapcsolom, és visszatér a hétköznapi énem. Bő húsz évem ráment, hogy ezt a kapcsolót megtaláljam.
Nagyon szerencsés vagy, hogy megtaláltad! De nyilván ez nem csak a szerencsén múlt. Az kiderült az évek alatt, hogy melyik dalszövegeddel azonosítanak a legjobban?
Erről a közönséget kellene megkérdezned, mert én nem tudom, de 2019-ben Artisjus-díjat a Napsütötte Rész című dalom szövegéért kaptam.
És te melyik szövegeddel tudod azonosítani magad?
A Jószerencsét! című dallal elég önazonos vagyok, meg a Napsütötte Résszel, a Lidocainnal, A Falon Túllal, a Felejtővel, a Zöldpardonnal, a Boldog Méggel, a Hiperkarmával és még sorolhatnám. A dalaim az édes gyermekeim, így mindegyiküket egyformán szeretem, csak mindegyiküket másért. Koncerteken természetesen leginkább azokat a dalokat játsszuk, amelyeket a közönség a legjobban vár és szeret.
Egyáltalán, te milyen zenéket szeretsz? Vannak kedvenc zenéid, dalszövegeid?
Nem igazán hallgatok zenét. Rengeteget olvasok, és nagyon sok filmet nézek, de a zene valahogyan kimaradt az életemből. De azért vannak kedvenceim: az első három Kispál lemez és a Beatles összes.
Mesélj a legnagyobb sikerekről, amiket elértél!
Életem eddigi legnagyobb sikerének azt tartom, hogy sikerült úrrá lennem a húsz éven át tartó kábítószerfüggőségemen, a gyerekkorom óta velem lévő kényszerességen, és hogy úgy általában véve megtanultam kordában tartani a szenvedélyeimet.
Hogyan sikerült ezt megvalósítanod, mi volt a motivációd? Kik voltak melletted?
Az önfegyelmet magamtól tanultam meg, belső hangok segítettek megvalósítani, élő ember nem volt mellettem ebben, és hát pont ez volt a motivációm is: hogy közelebb kerüljek az élethez ezen a bolygón.
Miben más most az alkotás? Újra kellett tanulnod alkotni tisztán?
Amióta az eszemet tudom, kreatív, alkotó ember vagyok, mindig is hoztam létre dolgokat, és ez ezután is így lesz, amíg élek. Az alkotás számomra majdhogynem olyan, mint a levegővétel: létszükséglet, szükségem van rá. Ez valószínűleg hozott dolog, tehát nem ebben az életemben ragadt rám. A drogokkal való szakításom után szükségem volt közel három és fél évre ahhoz, hogy újra tudjak írni. Azóta ismét folyamatos az áramlás, de volt idő, amikor feladtam, azt hittem, hogy a drog megölte bennem a kreativitást. Istennek hála, nem így történt. Egyszerűen csak meg kellett tisztulnom. Amikor leálltam, az egyik legelső dolog, amit eldöntöttem, az az volt, hogy ha soha többé nem fogok tudni dalt írni, akkor sem fordulok a drogokhoz. Akkor majd kitalálok valami mást. Bármit, de oda vissza nem megyek.
Honnan meríted leggyakrabban a témáidat? A világra reflektálsz, vagy belülről jönnek?
A dalaimat az életem zenés naplózásának tekintem, vagyis minden dalom saját, személyes élményből született, és azt a történetet tükrözi, meséli el, ami a megírásának az idején történt velem, körülöttem. Az eseményekre, és az ezekhez kapcsolódó érzéseimre figyelve zajlik nálam az alkotás. A Boldog Még című dalt például 2016 karácsonyán Komlón írtam Édesanyámnak, mert szerettem volna, ha születik egy olyan hiperkarma szám, amivel ő is maradéktalanul elégedett. A Sors úgy hozta, hogy végül ez lett a leghallgatottabb dalunk a YouTube-on. Az Amodó megírásakor borzasztóan el voltam szállva, és teljes transz állapotban, automatikus írással jegyeztem le a szövegét, minden szót az azt megelőző szóra asszociáltatva. A Dob+Basszus egy átmulatott éjszaka utáni hajnali tömegközlekedéses hazaútról szól, és arról, hogy közben fejben komponáltam meg a dalt. Régen papírfecnikre írogattam fel az ötleteimet, ma már inkább úgy csinálom, hogy leülök a gép elé, és leírom, ami jön, ami éppen foglalkoztat. Befelé figyelek, úgy írok, mint egy médium: a legjobb tudásom szerint lecsatornázom az információt.
Akkor elmondhatjuk, hogy az alkotás segít neked minőségibb életet élni?
Igen, szinte kizárólag terápiás célzattal írok. Talán önző módon hangzik, de számomra a hiperkarma mindig is egy egyszemélyes titkos társaság, egy önsegítő egylet volt, amelyben a személyes lelki fejlődésem állomásainak dalok formájában történő naplózását hallgathatja meg bárki, akihez eljut és érdekli.
A Lidocain című dalodról készült tudományos elemzés, valamint volt egy év, amikor a Mitévő dalszövegének elemzése választható érettségi tétel volt. Eljutottak ezek hozzád? Igazából miről szólnak ezek a dalok?
Nem, csak a tétel leírását olvastam, és bevallom, már annak a szövegezése is magas volt nekem kicsit. De azért ezek nagyon jóleső dolgok számomra! A Lidocain arról a megvilágosodásról szól, amikor 1999 nyarán egyszer csak felemeltem a fejemet, körülnéztem a világban, és döbbenten tapasztaltam, hogy ebben a rövid, törékeny életben mi, emberek milyen szinten vagyunk képesek bántani, becsapni egymást és magunkat, és úgy alapvetően folyamatosan csak színészkedni, vetíteni. Pedig az élet nagyon hamar véget ér, egy pillanat alatt elmúlik a nyár. A Mitévő pedig egy bennem zajló párbeszéd: egy erős, határozott és egy naiv, ártatlan énem párbeszéde.
Melyek voltak a leglassabban elkészült dalszövegeid és leggyorsabb “szülések”?
A Falon Túl című számot kisebb-nagyobb megszakításokkal közel tíz évig írtam, ugyanúgy, ahogy a Konyharegény címűt is, de például a Napsütötte Rész, vagy a Jószerencsét! kis túlzással körülbelül annyi idő alatt születtek meg, amennyi idő alatt legépeltem a szövegüket. A Konyharegényt eredetileg negyven percesre terveztem, maga a dal lett volna a teljes harmadik hiperkarma album. Végül feladtam ezt az elképzelést, és egy négyperces részét használtam csak fel a végleges verziónál. A Falon Túl esetében pedig nehezen találtam meg a dal tempóját és lüktetését, az évek során rengeteg változtatáson ment át, úgy, ahogyan a szövege is. Amúgy meg nem tudom, miért van, hogy egyes dalok könnyen születnek, mások meg évekig váratnak a végső formájukra. Titokzatos dolgok ezek.
Mikor ülsz le alkotni: amikor jön, vagy tudatosan írsz? Zenére szöveg vagy szövegre zene?
Így is, úgy is. Van amikor csak úgy leülök, hogy na, most akkor írok valamit, de olyan is előfordul, hogy beugrik a semmiből egy dallam vagy egy szövegfoszlány, és abból kiindulva születik meg egy dal, sőt, sokszor álmomból felébredve érkezem kész dallamokkal. De a legtöbb dalomat a kanapémon ülve írom akusztikus gitáron, aztán a dalszövegeket már az asztali gépemen pötyögöm be. Akár egyedül, akár szerzőtárssal dolgozom, a helyszín és a módszer ugyanaz. Volt már olyan, hogy a kész zenémre, adott dallamomra írtam szöveget, és olyan is előfordult, hogy a szöveg volt meg előbb, de a leggyakoribb munkamódszer nálam az, hogy gitározok és közben dúdolok egy dallamot, kezdetben érthetetlen, halandzsa mondatokkal, amikből aztán szépen, puzzle-szerűen előbújik a kész dalszöveg. Varázslatos élmény, imádom.
Mit tartasz a legnagyobb erényednek?
Legnagyobb erényemnek a folyamatos megújulásra való képességemet tartom, ez ad nekem erőt az életem minden területén. Az eddigi bő harminc éves dalszerzői pályafutásom alatt hosszú utat jártam be, rengeteget fejlődtem, de ami a legfontosabb, hogy mindig képes voltam, és még most is képes vagyok olyat alkotni, ami nekem és a közönségnek is tetszik.
Milyen területeken van szükséged még megújulásra? Hogy néz ki Bérczesi Robi élete most?
Magánemberként szeretnék jobban belemerülni az élet hétköznapi, normális dolgainak a megismerésébe, ezen a téren ugyanis jócskán el vagyok maradva. Ami a munkát illeti, jelenleg leginkább az Írd és Mondd! című új hiperkarma album november 13-i megjelenésével vagyok elfoglalva. Nagyon örülök, hogy hat évvel a megírásuk után Somogyvári Dániel hangmérnök-producer-sound designer barátom segítségével végre a nagyérdemű elé tárhatom drogos „pályafutásom” végjátékának dallenyomatait. Ezen kívül az ország legkiválóbb jazz zenészeivel megalapítottuk a Bérczesi Jazz Band-et, ahol többek között hiperkarma dalok jazz átirataival lépünk fel, legközelebb december 2-án a Hunnia Bisztróban, illetve az idei év legnagyobb zenei vállalása számunkra a december 27-én a Magyar Zene Házában megrendezendő Hiperkarma Akusztik koncertünk lesz, tízfős zenekarral, hegedűvel, fuvolával, csellóval, zongorával, vokalistákkal és csodás kamarazenei hangszereléssel. Amúgy az életem valójában mindig is egyszerű volt, mint ahogy valahol én is egy egyszerű ember vagyok: reggel felkelek, elkészülődök, e-mail-eket olvasok, válaszolok, eszem, iszom, dolgozom. Ami miatt különlegesnek tűnhetek, az az, hogy rendkívül érdekes és izgalmas munkám van. Ennyi évtized után is szerelmes vagyok a zenébe, és szentül hiszem, hogy dalszerzőnek lenni a legjobb meló a világon.
Major Eszter
2026. január 12. 05:00