MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Szombaton számíthattunk szenzációkra

Beszámoló a XXVII. Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor utolsó napjáról, 2020. július 25. szombat

Ha már legutóbbi tudósításunkban fesztiválhangulatot emlegettünk, a Tábor utolsó, szombati napja betetőzte minden várakozásunkat, a gálakoncertre rekordszámú, 87 produkció jelentkezett, egy-egy dal előadására kaptak időt a főtéri rendezvénysátorban. Mint jó táborhoz illendő, a kisebbeket és nagyobbakat bizony, sokszor családjuk is meglátogatta eme jeles alkalomból, megnézendő, mit is tanult a csemete eme csoda helyen, melyet sok-sok éve csak, mint „Zenészmennyországot” emlegetünk.

A reggelit követően a Tábor tanárai még utoljára igyekeztek némi információt csepegtetni a hallgatók fejébe a tematikus hangszeres órákon (a tanórák részleteiről korábbi tudósításainkban található leírás), majd még ebéd előtt, a teljes egészében táborozókból alakult ZoZi Top zenekar adott mini-koncertet a központi épület társalgójában. Műsorukban feldolgozások szerepeltek az elmúlt évtizedek közismert, de nem elcsépelt rock-slágereiből, magyar és külföldi előadóktól egyaránt.

Ebéd után – tekintettel a résztvevő produkciók nagy számára – azonnal kezdetét vette a gálakoncert, mely Baranya Tamás hangmérnök talán leghosszabb műszakát jelentette a főtéri rendezvénysátorban, a Szent György Média- és Informatikai Szakgimnázium hangmester szakos hallgatói pedig a keze alá dolgoztak mindenben, hogy tartani tudják az egyes produkciókra kalkulált tizenkét perces időkeretet.

A ceremóniamester szerepét idén is, mint már jó néhány éve folyamatosan, Hajdu Zoli vállalta magára, aki a dalok közötti szünetben köszönetet mondott minden részt vevő segítő szakembernek, a hangszerforgalmazó cégeknek, amelyek, noha nem lehettek jelen mindannyian, mint ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk, de így is mintegy százhetvenmillió forint értékű hangszerrel, és műszaki berendezéssel járultak hozzá a Tábor gördülékeny lebonyolításához. Köszönet illette az összes zenetanárt és meghívott előadót, a próbatermeket berendező és az ottani felügyeletet ellátó céges delegáltakat és magántőkéjükből a rendezvényt támogató lelkes segítőket, az összes órát, zenekari gyakorlatot és előadást, koncerteket fáradhatatlanul végig fotózó Berényi Kittit, a büfét és a palacsintázót biztosító fáradhatatlan Detti nénit és csapatát, a Tiszaliget Turisztikai Központ minden egyes dolgozóját, a karbantartóktól és portásoktól a konyhai dolgozókig.

A gálát a Tábor énekeseinek kórusprodukciója nyitotta Pacziga Linda vezetésével, először élőben elpróbálták dalukat, melynek szövegét ők maguk írták, zenei alapját pedig Bakonyi Bálint tanár úr hangszerelte és rögzítette, majd – mivel videó klip is készült a dalból – elénekelték még kétszer, hogy az operatőr rögzíteni tudja több kameraállásból, de csak, miután a dobosok, ütőhangszeresek bemelegítették a publikumot egy jó kis bachatával. Őket követte a többi nyolcvanhárom alkalmi zenekar és énekes produkció, talán eddig még soha nem tapasztalt műfaji sokszínűségben, a négyszólamú acapella népdalénekléstől kezdve a lázadás megannyi formáját kifejező pop- és rock-dalokon keresztül a kísérleti muzsikákig és a legkeményebb metálig, de előkerült jazz kombó és gazdagon hangszerelt funky diszkó is, fúvós szekcióval. Könnyfakasztóan szép, vagy éppen nagyon ötletes feldolgozások és ígéretes saját szerzemények váltották egymást a színpadon sűrű egymásutánban, hol szem nem maradt szárazon, hol meg éppen táncoló talpak lepték el a széksorok előtti területet.

A koncertfolyam szüneteiben Andrásik Remo táborvezető és a tanári kar még jelen lévő tagjai a következő táborozóknak adták át a szponzorok által rendelkezésre bocsátott tárgynyereményeket, megköszönve az ifjak és a kissé idősebbek egyaránt lelkes munkáját egész héten át:

A dobosok közül Erdei Koppány a Tam-Tam Dobcentrum 50.000Ft-os vásárlási utalványát vihette haza, míg Györki Szilvia egy Murat Diril cintányér készlettel lett gazdagabb. Sárszegi Dávid a nagyobbak, míg Csikós Alex és Hegyes Tamás az apróságok részéről dobos ajándékcsomagot kapott. Az énekesek közül Álló Ramóna Audio-Technica ajándékcsomagot, míg Huszár Aletta Audio-Technica AR3is fejhallgatót vihetett haza, Vitéz Juli és Csapó Vera Audio-Technica ajándékcsomagot kapott, Bánhegyi Panna, Audio-Technica ATM-710 mikrofonba énekelhet ezen túl, Szarka Eszter pedig szintén Audio-Technica ajándékcsomagnak örülhetett.

A gitárosok közül Perger Péter vadonatúj VOX AC10C1 gitárerősítőjén kergetheti a wattokat immár, Kiefaber Panna egy Cort GB54-Alder basszusgitáron biztosíthat bombasztikus alapokat zenésztársainak, Kocska Ádám pedig Márfy Gabriella festményének örülhetett, melyhez a művésznő személyes üzenetet is mellékelt a Tábor résztvevőinek. Botka Nándor VOX VXT1 hangolóval biztosíthatja ezen túl, hogy minden hangja pontosan intonált, Bali Zóra pedig egy Cort CR150-SBS elektromos gitárt vihetett haza. Wohner Zsolt Cort MEDX-M-0P akusztikus gitárjában lelhet új dalszerző partnerére, míg Rózsa Edvárd Rockforth basszusgitáros ajándékcsomagnak örülhetett.

Az elektronikus zenei tanfolyam résztvevői közül Balla Dániel KORG VolcaModular szintetizátorral varázsolhat ezen túl, míg a billentyűs játékosok közül Vígh Roland egy KORG NTS1 mini-szintetizátort állíthat kreativitásának szolgálatába.

Eltelt tehát ez is, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Gitármánia Tábor immár huszonhetedik alkalommal, felnőtt egy-két generáció mindezen évek folyamán, az idősebbek a fiataloknak adják át a stafétát, az ifjak pedig, kiknek tehetsége elemi erővel tör fel, néhány év elteltével visszajárnak majd előadóként, a lehető legjobb példával járva a most még éppen csak szárnyaikat bontogató apróságok előtt. Kívánjuk, hogy a Tábor szellemisége éljen még sok-sok éven át, hogy táplálhassa minden következő generáció magában az alkotó kedvet, a Zene és legfőképpen az együtt muzsikálás örömét!

Az utolsó napról készült képgaléria itt tekinthető meg.

Tisztelettel:
Illés Norbert Géza


2020. július 27. 07:47

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA