„Szerencsés vagyok, hogy ilyen széles skálán kiélhetem magam” – interjú Áron Andrással
Áron András neve sokfelől köszönhet vissza ránk: zenekarával, az Apey & the Pea-vel ősszel adtak nagysikerű, teltházas koncertet az a A38 színpadán, ahol harmadik, „HEX” című nagylemezüket hallgathatta meg élőben a közönség, rendszeresen színpadra áll a Trillion élén is, továbbá októberben mutatta be új akusztikus szólólemezét, a Strangert. Az új album harmadikként követte a 2016-ban napvilágot látott Foxes-t, ami azonban hosszú „hallgatás” után jelent meg a 2010-es Feathers, Black Flowers után. Áron ’Apey’ András tehát szinte folyamatosan színpadon van, ha nem valamelyik bandájával, akkor a Stranger dalait játssza valahol, legközelebb a fővárosban például január 4-én hallgathatjuk meg az új albumot a Kuplungban. Áron Andrissal beszélgettem.
Elég sok minden történik körülötted mostanában. Hogy bírod?
Egyébként jól, köszönöm, aminek nagyon örülök is. Nekem is ugyanúgy vannak rossz és jó napjaim, de az utóbbi időben próbálok odafigyelni magamra egészségügyileg és szellemileg is, már amennyire tőlem telik. Elég régóta könyörgött érte a szervezetem [nevet].
Nem feltétlenül lehet egyszerű a váltás a „gonosz” hörgésből a blues-os, akusztikus önkifejezésbe. Hogyan fér meg egymás mellett ennyi egymástól különböző produkció?
Igazából nekem elég egyszerű, de a szövegekkel sokszor problémám van, ezt általában úgy oldom meg, hogy kiröhögöm magamat, aztán jön a következő rész [nevet]. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen színes skálán kiélhetem magam. Egyszer üvöltök és riffelek, a következő napon pedig egyedül kell lekötnöm egy hajónyi ember figyelmét, aztán három „NB1-es” zenésszel játszom a Trillionban, bármelyikről is legyen szó, imádom.
Gondolom, amikor éppen nem zenélsz valahol, akkor sem marad túl sok időd magadra, vagy színpadon vagy, vagy az interjúkérdéseivel zaklat valaki. Hogyan pihensz? Nem megy az alkotás rovására a folyamatos „zsongás”?
Ugyanazokra a kérdésekre válaszolni rendszeresen szerintem mindenki számára idegesítő lehet egy idő után, én nagyon utálom a monotonitást, szóval interjút adni sem a legkedvencebb elfoglaltságom, elhiheted [nevet]. A „zsongástól”, illetve leginkább a mai zenészlét által megkövetelt kötelezettségektől rosszul vagyok, ha nem nyomkodod a telefonod és nincsen kint minden az adott időben az adott felületeken, akkor nehezen létezel a kibertérben, ahol mindenki él ugyebár. De hát ez legyen a legnagyobb bajom, szegény én, nyomkodnom kell a telefonomat [nevet].
A Strangerre nem készültél annyit, mint mondjuk a Foxes-ra, legalábbis nem teljesen ugyanúgy. Ez a lemez gyorsabban követte az előzőt, mint ahogyan az megjelent. Sietős volt a tempó? Tudtál kiegyenlítetten haladni vagy inkább rapszodikusan változó folyamat volt?
A lendület és a magabiztosság most nagyobb volt a Foxes után, pontosan tudtam, mit szeretnék és azt is, hogy hogyan. Itt inkább maga a zenei része és a komplett elképzelés érkezett késve, most nem volt kedvem szétstresszelni magam az egészen, szimplán szerettem volna egy klasszikus lemezt összerakni, és ezt ki kellett várnom. A szobám falára jegyzeteltem, és amikor összeállt a 11 bűvös szám, akkor két hét alatt megírtam és augusztus elején fel is vettem itthon.
Hogyan inspirálódsz?
Keresgélek, néha az ölembe pottyan, hallok valamit valahol, valamiben. Ma például megtaláltam gyerekkorom kedvenc meséjét, amihez gyönyörű filmzenét írt a – sajnos már elhunyt – Kossuth-díjas Ránki György, könnyezett a szemem, amikor ma megtaláltam és meghallottam újra ezeket a dallamokat 22 év után. Nem felejtettem el őket.
Szembetűnően vidámabbnak hat a Stranger az elődeinél. Van ennek valamilyen oka, vagy csak jókedvedben talált meg a múzsa?
Nem lehetek mindig a padlón. Nem tudom, ez most így sikerült, de nyugodjon meg mindenki, valószínűleg még leszek szarul [nevet].
Van esetleg olyan dal az albumon, amit különösen szeretsz vagy büszke vagy rá?
Mindegyiket, a High Blues a kedvencem, mert Jappán zongorázik benne és imádom azt a részt. A Circle of Life szintén az általa kreált, kissé „beteg” plusz világ. Zseniális élmény volt Jappánnal és Barnsz-szal dolgozni.
És most hogyan tovább, mi a következő? Mik a tervek a közeli és távoli jövődre nézve?
Talán újra padlóra kerülök. De előtte még befejezzük a második Trillion lemezt ,amit most kezdtünk el írni szeptemberben, nagyon izgatott vagyok emiatt. Közben van egy „agresszívabb” side-projectnyi ötletem pár jó barátommal, amit szintén szeretnék kicsomagolni jövőre. A negyedik Apey & the Pea nagylemezre meg csak úgy gyűlnek és gyűlnek a riffek, a lemez címe már meg is van. Ahogy Janó Mihály mondaná: „nyugodjunk meg, aztán látjuk” [nevet].
Varga Zsófia
2018. február 27. 20:02