SZEBÉNYI DANI
„Elindulunk a saját zenekarommal, és ezt a kis családot itthon és a régióban is teltházas koncerttermek várják. Ez igazán nagy dolog.” Szebényi Dani életét gyerekkora óta a zene határozza meg. Már a Led Zeppelin- és Emerson, Lake & Palmer-lemezek borítói között is érezte, hogy valami különös világ hívogatja, majd az első zongorabillentyűk megérintésével végleg eldőlt, hogy be is lép ebbe az univerzumba. Danit mára a magyar zenei élet egyik legsokoldalúbb muzsikusaként tartjuk számon, akit a jazzklubok intim világától kezdve a sportarénák színpadáig mindenhol ugyanaz a tiszta, ösztönös alkotói energia vezérel. Mostani interjúnk aktualitását Nap és a Hold lemeze adja, amely egyik legfőbb üzenete az, hogy a zene mindig megtalálja az útját.
Hogyan emlékszel vissza az első zenei élményeidre? Mi indított el a zenélés útján?
Nagyon nehéz kiemelni egyetlen kezdeti pontot. Gyermekkoromban rengeteg zene vett körül, bár a szüleim nem voltak muzsikusok, a zene mégis mindenre választ adott otthon. Anyukám sokat énekelt nekem, Apukámnak pedig volt egy - gyűjtői szemmel talán nem nagy, számomra viszont hatalmas -bakelitgyűjteménye, amelyhez már nagyon fiatalon hozzáfértem. A lemezek tartója a földön állt, így még én is elértem. Elvarázsoltak a színes borítók, és persze maga a zene is. Emerson, Lake & Palmer, Led Zeppelin, Mike Oldfield, LGT, Hobo Blues Band - csupa zseniális zenekar, akiket már egészen korán megismerhettem.
Az óvodában hangszert is láttam: egy digitális zongorát, amin ösztönösen kezdtem el pötyögni. Teljesen lenyűgözött a gondolat, hogy én irányíthatom a hangokat - legalábbis akkor így hittem. Az egyik nagybátyámnál volt egy szintetizátor, néhány keverő és jó pár érdekes eszköz, amivel játszani lehetett. Nagyon meghatározó élményem volt, amikor először rájöttem, mennyi lehetőség rejlik egy ilyen hangszerben. A magam módján elkezdtem kísérletezni - és ez a mai napig tart.
Milyen szerepet játszott a családod és a környezeted a zenei fejlődésedben?
Ha nem lett volna ilyen támogató a családom, minden egészen másképp is alakulhatott volna. Soha nem kérték tőlem, hogy legyen egy „rendes” szakmám, és nem volt elvárás, hogy mással is foglalkozzam – egyszerűen bíztak bennem. Apukám még fizetéselőleget is felvett, hogy amikor zeneiskolába kerültem, legyen otthon egy pianínónk, amin gyakorolhatok. Nem voltam még hét éves sem, de már ekkora áldozatokat hoztak értem. És ez később sem változott: ha eljött az ideje egy újabb lépésnek, mindig mindent megtettek azért, hogy segíteni tudjanak benne.
Hogyan születik egy dal nálad? Inkább ösztönös, improvizatív folyamat, vagy tudatos tervezés eredménye?
A dalszerzés sokféleképpen működik, és ez nálam sincs másként. Mostanában kevésbé tudatos, sokkal inkább improvizatív folyamat. Nagyon örülök annak, hogy van egy olyan zenekarom, ahol a klasszikus módon - egymással szemben állva, a próbateremben, jammelve - írjuk a dalokat. Ilyenkor mindig nagy dolgok születnek, főleg azért, mert összeállt egy olyan társaság, amely valóban egy nyelvet beszél. Ritka ez, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy mindez megadatott.
Melyik volt eddigi pályafutásod legmeghatározóbb projektje vagy fellépése? Miért?
Nehéz választani, talán nem is lehet. Óriási dolog volt Gary Willis és Hadrien Feraud oldalán állni, jazzklubokban játszani, ahogy az is hatalmas élmény volt, amikor a Kowalsky meg a Vega zenekarral többször is megtöltöttük a Sportarénát, és évről évre bejártuk az egész országot. Nagyon élveztem, hogy több mint negyven várost érintve, nightlinerrel utazva, a Henrik Freischlader Banddel együtt jártuk be egész Európát. Elképesztő élmény volt Téglás Zolival Los Angelesben dalt írni, majd a 22-szeres Grammy-díjas Howie Weinberggel, Frank Grynerrel és Scott Humphreyval befejezni az anyagot. Ugyanígy hatalmas dolog volt Mohini Dey oldalán Amerikától Ázsiáig végigturnézni a világot, és külön öröm, hogy az általam alapított godfater. zenekarral többször is megtöltöttük az Akváriumot, valamint felvettük a „0” című lemezt. Nagyon élveztem a Dalfutár munkálatait, ahol kétszer is részt vehettem. Presser Gábor oldalán koncertezni, és közreműködni az ő lemezén egy gyermekkori álmom volt, amit a mai napig nehezen fogok fel. És persze a most elkészült lemez és az aktuális koncertek is rendkívül fontosak számomra: elindulunk a saját zenekarommal, és ezt a kis családot itthon és a régióban is teltházas koncerttermek várják. Ez igazán nagy dolog.
Mit jelent számodra a “saját hang” megtalálása?
Azt hiszem, én csak annyit tudok, hogy mit szeretnék csinálni. A saját hangról nehéz nyilatkozni; jelenleg egyszerűen csak azt csinálom, amit jónak látok, mindenféle túlzott kompromisszum nélkül. Ha ennek van saját hangja, annak örülök, de alapvetően a hallgatóság ítélkezése dönti el mindezt. Belülről nehéz megítélni ezeket a dolgokat. Nagyon sokféle zenét hallgatok, és igyekszem minél többféle irányzatot megismerni. Vonz a klasszikus zene, a különböző népek saját zenéje, a rock, a soul, a blues - és még ezernyi más stílus. Aztán ezek a hatások összeállnak valamivé, ami végül a miénk.
Hogyan hatnak rád más művészeti ágak (pl. képzőművészet, irodalom, film) az alkotás terén?
Rengeteget igyekszem múzeumokba járni; elsősorban a festészet az, ami nagyon érdekel. Bármelyik új városba érkezem, az első dolgom, hogy utánanézek a helyi galériáknak, és ha az időm engedi, azonnal el is látogatok hozzájuk. Ugyanígy rajongok a különböző kézműves boltokért, ahol helyi művészek alkotásait lehet megvásárolni - óriási kincsekre lehet így bukkanni. Filmekre és sorozatokra mostanában nagyon kevés időm van, ahogy sajnos olvasni sem annyit tudok, mint szeretnék, de talán jövőre ezen változtathatok.
Ha valaki nem követi a pályádat, mely dalokkal kezdje a megismerkedést?
Azzal, amit jónak lát. Én nagyon szeretem a legújabb anyagot, ami novemberben jelent meg teljes egészében; abban van minden a fúziós jazztől, a kortárs zenén át a blues/soul zenéig, egészen a rockig.
Nemrégiben megjelent a Fohász dalod hivatalos videója. Mesélj erről a munkáról!
A dalt a zalaegerszegi zsinagóga színpadán, az ott található csodálatos Yamaha-zongorával rögzítettük. A teremnek van egy különleges varázsa, gyönyörű akusztikája, amit Gazdag Lászlónak és Nyerges Andrásnak köszönhetően, úgy hiszem, sikerült maradéktalanul megörökíteni. A szám témája is illeszkedik ahhoz, hogy egy nagy térben, egyedül, önmagamat kísérve adjam elő. Nagyon bensőséges darabról van szó, nehéz gondolatokat rejt. Már négyéves ez a szerzemény, és úgy érzem, hogy az elkészülésével egy kő esett le egy olyan helyről, ami talán már kissé elfáradt a cipelésében. Boldog vagyok, hogy megjelenhetett.
November végén a Várkertben mutatod be „Nap és a Hold!” lemezedet. Mit tudhatunk erről a korongról?
Ez egy 7+1 dalt tartalmazó korong. A lemezen megtalálható két szám, amelyet zongorával adok elő, valamint hat szerzemény, amelyeket a Usztics Pepe, Usztics Dani, Szabolcsi Bence Fészek, Puchner Benedek, Geröly Matyi és Baricz Gergő felállású zenekarral játszunk. Van olyan dal, amely most született, van olyan, amely a még meg nem jelent godfater. lemezmunkálatok alatt készült, és akad olyan is, ami teljesen máshonnan érkezett ide. A lemez címe pedig Nap és a Hold!
Hogyan képzeled el a következő 5–10 évedet zeneileg és személyesen?
Az idei év megtanított arra, hogy nem feltétlenül kell részletes tervet készíteni mindennel kapcsolatban. Ezért azt hiszem, hogy bízva abban, hogy minden rendben lesz, a helyemen szeretnék lenni 5–10 év múlva: muzsikálni, és jól érezni magam abban a zenében, amit játszom.
Mi az a tanács, aminek fiatal zenészként örültél volna és amit most másoknak szívesen átadnál?
Nagyon fontos az, hogy nem elég valamit jól csinálni - azt át is kell tudni adni, jól kell kommunikálni. Ez a rész kritikus egy muzsikus életében.
írta: Hatos Niki
2026. február 5. 07:56