Szabó Ági
Nem is volt olyan régen, hogy a Szabó Ági név megkerülhetetlen volt, ha egy pop-produkció elindult! Minek köszönheted az akkori sikereidet? Szerinted miért volt erős brand a neved, és/vagy vonzó a személyed?
Arra emlékszem, hogy szinte fájón akartam, hogy egy előadó azt énekelje el, ami foglalkoztatja, amivel azonosulni tud. Arra vágytam, hogy boldog legyen, engem pedig felemelhessen, hogy ez általam történt meg. Persze a zeneszerzők boldogságára is áhítoztam, ők pedig akkor voltak boldogok, ha pontosan azt a dalt kapták vissza, amit odaadtak, vagyis nem módosítgattuk, nem ritmizáltuk át a soraikat. Belőlem ez a tisztelet magától jött, már az első szövegek során beszabályoztam magam erre. Akkor még fogalmam sem volt, hogy szabad-e bármin változtatni, megtoldani a sorokat, esetleg elvenni a szótagszámból. De olyan nagy volt bennem a megfelelési vágy, hogy inkább semmit, de tényleg semmit nem változtattam. Addig dolgoztam a sorokon, míg ki nem jött a tervezett tartalom a megadott ritmikával és szótagszámmal. Ezt biztos, hogy szerették az előadók és a szerzőtársak is.
Egyébként ez az évek során átalakult kicsit, és a tartalom olykor beelőzte a másik két szempontot. De alakultak a témáim és fejlődtek a képességeim is. Nosztalgikus hangulataimban némi pironkodással olvasom vissza néhány régi szövegemet. Ma már le nem írnék bizonyos sorokat, mindenképp keresnék megfelelőbb szavakat, kevésbé megszokott megfogalmazásokat. Ez persze rengeteg munka, de elsősorban ettől lesz szerintem valaki igényes és színvonalas alkotó. Talán engem is ezek miatt a pluszban beletett érzelmek és energiák miatt kértek fel sokan.
Aztán hoztál egy döntést, ami szerintem a szakmában ritka, főleg akkor, ha jól megy a szekér… kiszálltál. Miért és hogyan lépted ezt meg?
Ez egy többéves folyamat volt. Elkezdtem érezni, hogy a mondanivalóm mennyiségéhez és mélységéhez már nem elég egy popdal. Aztán ez visszatükröződött a munkákon, sok dal nem ment át, vagy ha átment és szerették, akkor valami más miatt maradt fiókban. Akkor még többet dolgoztam egy-egy dalon, hátha az én munkám nem elég jó, de nem ez volt a megoldás. Közben a zenei ízlés és a dalok érzelmi töltése is olyan irányba változott, amiben nem találtam a helyem. De sokszor magát a munkát is fárasztónak éreztem, untam az egyszótagú hosszú magánhangzós szavakat, a rímkeresést, és a nagyon szűk mozgásteret.
Emellett nem szerettem már a folyamat lélektelenségét sem – hogy küldenek egy dalt e-mailben, arra én visszaküldök egy szöveget, nem találkozunk, nem beszélgetünk, nem vagyok ott felénekléskor, hogy hozzátegyem, amit tudok. Nem voltam már biztos abban, hogy szükség van rám, illetve, hogy rám van szükség.
Az egyik dal után, amibe minden hitem, meggyőződésem beletettem és mégsem lett belőle semmi, már nem csak fontolgattam a kiszállást, hanem végleg abbahagytam.
Egy olyan élethelyzet, amiben nem boldogok a résztvevők, amiben nincs harmónia, vagy legalább fejlődési lehetőség, az számomra nem elviselhető. Ez az egy-két fontosabb dal fájt ugyan, de minden más szempontból megkönnyebbültem és semmilyen kétség nem volt bennem. Úgy éreztem, ez a kijelölt út, csak biztos akartam lenni benne, hogy mindent megtettem.
Azért nem tétlenkedtél közben. Publikus, hogy mit csináltál ebben az időszakban és milyen eredményekkel?
Ha az általánosan elfogadott értékrend szerint nézném, akkor tétlen, eredménytelen éveket látnék magam mögött. Ezt csak azért említem meg, mert tudom, mennyire nehéz magunkat leválasztani a világ materiális elvrendszeréről, pedig fontos lenne.
Azt csináltam ebben az időszakban, amihez az élet helyzetet teremtett: szerelmet éltem, otthont és biztos hátteret építettem, barátoknak, idegeneknek segítettem, betegségből gyógyulgattam és a spirituális fejlődésemen dolgoztam. Hogy legyen valami megfogható is, terveztem egy játékot és videóvágást tanultam, ezekben éltem ki a kreativitásomat.
Anyagi haszon, bármilyen megtérülés és különösebb siker nélkül végeztem ezeket, de így volt őszinte és igaz.
Akár a szakmai, akár a magánéletünket nézzük, aktív és passzív, sikeres és csendes szakaszok követik egymást. Szerintem az a titok, hogy ne higgyük a sikerest jobbnak vagy fontosabbnak, mert lehet, hogy az eredményességünk valójában attól függ, tudunk-e csendben lenni akkor, amikor az a feladat. Nekem szakmailag a passzivitás és a bizonytalanság kihívását hozta ez az időszak, és boldoggá tesz, hogy elbírtam vele.
.jpg)
Közben ment tovább az élet. Szemlélőként hogyan láttad a zeneipar alakulását a produktumok szempontjából? (és hogyan élted meg mindezt?)
Tudatosan egyáltalán nem szemléltem. Nem is nagyon hallgattam zenét ezekben az években. Abból, ami mégis beszivárgott, úgy láttam, pontosan arra megy, amerre én nem szerettem volna.
Bővebb elemzésbe azért sem bocsátkoznék, mert egy ideje figyelek rá, hogy ne bíráljam, kritizáljam mások dolgait, ha csak kifejezetten meg nem kér rá az alkotó, vagy nem ez a feladatom. Építőbbnek érzem, ha csak a saját szemszögemről, a rám gyakorolt hatásokról beszélek. Ezt itt nagyjából úgy tudnám összefoglalni, hogy más ízléssel, más divat szerint készülnek ma a dalok, kicsit mások az előadók is, és mástól boldogok a hallgatók, mint amitől én az vagyok.
A változás irányától persze nem voltam nyugodt, de éreztem, hogy már nem az én feladatom ezt megoldani. Semmilyen bűntudatom, hiányérzetem nem volt. Maximálisan a helyemen voltam és abban is bíztam, hogy az enyémhez hasonló szándékú és elkötelezett alkotóknak lesz lehetősége és kedve változtatni a dolgokon, ha kell.
A zenehallgatás milyen szerepet játszott ezalatt az életedben?
Szinte semmilyet. Zene helyett beszélgetéseket, előadásokat hallgattam. Az első években főleg spirituális témákban, az utóbbiakban pedig nagyrészt a közéleti, politikai kérdések érdekeltek iszonyatosan. Ez utóbbival vigyázni kell, mert az ember mérges és elkeseredett lehet tőle – ezen sokat kellett dolgoznom, hogy mindig visszataláljak a pozitív és szeretetteli nézőpontjaimhoz.
Viszont van néhány élethelyzet, ahol égető szükségem van zenére. Ilyen például egy nagyobb takarítás, vagy a húsz év alatt felhalmozott „jó lesz az még egyszer” cuccok hetekig tartó szelektálása. Vagy akár egy költözés, ami szörnyen megviseli a változást minimálisan sem toleráló lelkivilágomat. Ilyenkor olyan zenére van szükségem, amiből töltődöm, ami képes egy másik dimenzióba repíteni.
Ebben az időszakban nekem ezt a Group ’n Swing zenekar lemezei és Gájer Bálint szólódalai tudták megadni. Képzett, zseniális szerzők és zenészek, hangszeres, igényes, tartalmas dalok. A legduzzogósabb pillanataimból is csak arra emlékszem, hogy milyen jó volt a zene közben. Imádtam, imádom, ha jól akarom érezni magam, őket hallgatom.
Hogy jött a visszatérés gondolata?
Nem jött ilyen gondolat. Ezért sem nevezném visszatérésnek. Féléve meghallgattam két dalt azzal a céllal, hogy tudjam, kinek adjam tovább, és szinte az első meghallgatásnál konkrét ötleteim támadtak. Mivel ez nem túl gyakori, adtam egy esélyt nekik. Mindkét témát nagyon fontosnak éreztem, így tényleg boldog voltam, hogy mindkettő javítás nélkül átment. Főleg, hogy az egyik dalt a Hooligans-től kaptam, akik népszerűségükkel könnyebben tovább tudják adni a gondolatokat, amiket nagyon szerettem volna a hallgatókhoz juttatni.
Ettől függetlenül továbbra sem érzem, hogy „főállásban” kellene folytatnom, legtöbbször még mindig diszkomfortérzetem van, ha a szakmám velejáróira gondolok. De például Mujahid Zoli is megkeresett nemrég, akit énekesként és emberként is nagyon szeretek, és aki éppen a kedvenc zenekarom, az említett Group ’n Swing új énekese. Ez megint egy olyan együttállás volt, amit sorsszerűnek éreztem és meg is írtam a dalt. A Zolival és a zenekarral köztünk lévő összhang a végeredményen is látszik, mindannyian elégedettek és boldogok vagyunk.
Szóval szerintem az alkotói vágyam nyitott egy kis rést a zártságomon, de nem fog tudni minden bejönni rajta. Figyelek az élet ötleteire, de a saját érzéseimre is, és a kettő együtt majd eldönti a jövőm a szakmában.
Mit érzel, milyen képességekkel lettél felvértezve a “zarándokút” során? Mi az, amit ma a tapasztaltak tudatában csinálsz majd másként?
Jó a kérdés, de annyira más területeken fejlődtem és tapasztaltam ebben az időszakban, hogy nem látok olyat, amit a zenei szakmára vagy a szövegírásra tudnék vonatkoztatni.
Milyen terveid vannak a jövőt illetően, mint alkotó?
A videóvágást továbbra is szeretném csinálni. Viszont az életem előkészítő, alapozó fázisában vagyok, még semmi nem kialakult vagy végleges. Amit biztosra tudok, hogy rengeteg a mondanivalóm és a jobbító szándékom, amihez csatornára van szükségem. A filmkészítés például lehetne egy ilyen, mert a gondolatára kicsit felgyorsul a légzésem, ami biztos jele annak, hogy az ember újra motivált. De még nem tudom, melyik területe való nekem, mire vagyok egyáltalán alkalmas. Ez egy nagyon nagy és egyelőre ismeretlen világ. De ötleteim vannak, kíváncsian várom, hogy mivé formálódnak bennem.
Mi álmaid projektje?
Egy fontos témájú, mégis szórakoztató, időtálló film vagy sorozat forgatókönyvének megírása, esetleg megrendezése csodálatos álomnak tűnik.
Lombos Marci
2019. október 17. 14:55