MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Subtones: Octopus

Dalközpontú urbánus poplemez Subicz Gábortól és zenekarától. Virtuóz jazzfunk koncertzenekarként indult, Octopus című albumukkal azonban új hangzások felé veszi az irányt a Subicz Gábor vezette Subtones. A csapat továbbra is együtt dolgozik Jónás Verával, valamint Kiss Flóra énekesnő is csatlakozott hozzájuk.  Az új felállásban egy műfaji határokon átívelő, dalközpontú, kísérletező poplemezt készítettek. 

A Subtones mindig megújuló, kísérletező kedve nem hagyott alább, sőt, az utóbbi időben új színeket is felvettek a palettájukra. Új felállásban muzsikálnak tovább, amelyben Jónás Vera és Kiss Flóra énekesnők a dalok és a vokális zene irányába, míg Szarvas Dávid ütőhangszeres-beatboxer az afrikai ritmusok és az urbánus zenei hangzások felé terelik a brigádot. Így született meg nagylemezük, ami nem véletlen kapta az Octopus címet. „Bár a zenekar már évek óta játszik, most érzem azt, hogy végre valóban megszületett, és arccal rendelkező élőlénnyé változott. A feje én vagyok, és nyolc karja van, mint egy polipnak: Kiss Flóra és Jónás Vera énekesnők és szerzők a dalokat hívják életre, Benkő Dávid, Csókás Zsolt és Fonay Tibor építik fel a zenét, Csízi László és Szarvas Dávid a ritmus-vázt adják az egészhez, és végül Fenyvesi Márton a sound designer, akit szinte kilencedik tagként kezelünk mindannyian” – meséli Subicz Gábor, jazztrombitás-zeneszerző, a csapat vezetője.

Az album dalaiban a legkülönbözőbb zenei világok olvadnak egybe, teret adva szikár dalformáknak és a nagyívű improvizációknak egyaránt. „Általában nagyon különböző zenéket hallgatok egymás után, klasszikus zenét, jazzt, elektronikust, régi tánczenét, népzenét, progresszív, repetitív, vagy akár szabad dolgokat. Amikor a sok munkától kiürülök, akkor kell valami, ami laktató, de izgalmas, átmozgat, de azért az intellektusomat is leköti, és mindenekelőtt érző emberként hat rám. Legutóbb, nagyjából egy éve azon vettem magam észre, hogy nem találok ilyen lemezt. Éreztem, hogy valahol ott kell lennie a világban, de mégsem találtam. Ekkor kissé nagyképűen úgy döntöttem, hogy írok magamnak egyet! Ez lett az Octopus. Olyan ez, mint egy válogatáskazi, amit az ember a csajának csinál: ilyesmiket hallgatok, ez vagyok én” – idézi fel a lemez születését a zenekarvezető.

A dalok azonban a két énekesnő aktív közreműködésével nyerték el végleges formájukat. „Gábor átgondolt témákkal, és már nagyrészt kidolgozott ötletekkel érkezett a próbákra, de minden új rezgésre, azonnal reagált. Sokat jelentett, hogy egyenrangú partnerként értékelt az engem illető dalok alkotói fázisában. Legfrissebb tagként is megkaptam azt az őszinte kíváncsiságot, amit szerintem szükséges odaadni egymásnak, ha valakik együtt dolgozunk. Egyébként a maga nyers egyszerűségével felcsigázott Gábor szándéka, hogy megírja a zenét, amit mostanában a legszívesebben hallgatna. Pop lemezt tervezett, ami különösen érdekelt, hiszen Gabival korábban csak big band közegben vagy vagy filmzenén dolgoztunk együtt. Az eredmény nyitottan fuzionál a csapat minden egyes tagjának egyéniségével” – emeli ki Kiss Flóra. A zenekar másik énekesnője, Jónás Vera pedig így vélekedik az Octopusról: „Szerintem ez a lemez típus nem volt még itthon, nem hasonlít semmire és senkire. Igazán furcsa és meghökkentő zenei anyag, sűrű és izgalmas. Nem illik háttérzenének, se egy pohár bor mellé este. Ez a lemez figyelmet és koncentrációt követel. Büszke és hálás vagyok, amiért részt vehettem az alkotói folyamatokban is, rég csúsztak ki belőlem ennyire könnyen dalszövegek. Aki hallgatja, az most tekerje fel a hangerőt, és gyártson idétlen koreográfiát a fura metrumokra, a karantén alatt szerintem semmi másnak nincs értelme!”

A Subtones lemezbemutató koncertjét nyár elejére tervezte. A jelenlegi helyzethez alkalmazkodva május 9-én online koncertet tartanak az Együtt az Egészségügyért kezdeményezés keretében. A közvetítés alatt olyan egészségügyben tevékenykedő alapítványt mutatnak be, mely kiemelt szerepet vállal a világjárvánnyal szembeni védekezésben. A nézők a koncert alatt adománnyal segíthetik a bemutatott alapítvány munkáját.

Subtones: Octopus: https://backl.ink/140534252

YouTube:  https://www.youtube.com/playlist?list=PLqpREOcJcXk8YldBBYbxcy2g_ew0wdjFv

Subtones Facebook: https://www.facebook.com/subtoneshungary/ 


 

 

2020. április 29. 11:29

Minden jog fenntartva. 2020 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA