Stílus és jó ízlés
„Szeretném nem elrontani azt, hogy a rádióhallgatók jó szívvel emlékeznek rám!” – mondja fél évszázad rádiós múlttal a háta mögött, a tőle megszokott tréfás attitűddel a Radio Novi Sad hetvennégy esztendős, vérbeli szakembere. A zenei rádiózásban kreativitásával, sajátos humorával, lelkesedésével, innovatív ötleteivel a Futótűz, a Hangrázda, illetve a Pipsz elnevezésű adásokkal szinte új iskolát teremtett, rövid időn belül a hallgatók kedvence lett. Rádiós korszakának kezdetén talán maga sem gondolta, hogy később, a nyolcvanas évektől kezdve, a Szabad Európa Rádió egykori műsorvezetője, Cseke László örökébe lépve, ugyanazon legendás műsorokat fogja vezetni. Miként azt sem, hogy a gyerekkorában úgyszintén hallgatott Amerika Hangja munkatársaként dolgozik majd. Szkopál Béla a korai magyar diszkósok példaképe az USÁ-ból hazatérve manapság Szegeden, visszavonultan él családjával.
Főként a nagy generáció emlékeiben él a hetvenes évek elejéről az akkori Radio Novi Sad Futótűz című műsora. Ami megfelelt a Radio Luxembourg, a Szabad Európa zenei adásainak, valamint Komjáthy György kívánságműsorának, bár ez utóbbi erősen domesztifikáltnak mondható az előzőekhez képest. Akkoriban szomjazták a nyugati zenét, amiket te is forgattál, így komoly hallgatottságra tettetek szert. Tito országában hogy jöhetett létre egy ilyen rádióállomás?
Az Újvidéki Rádió, a nemzetközi frekvenciabizottságnál jegyzett Radio Novi Sad (RNS), 1949. november 29-n szólalt meg először. Ma is sok nyelven sugároz műsorokat, annak idején jugoszláv vagyis „szerb-horvát”, magyar, román, szlovák és ruszin nyelven beszélt.
Pár hónappal vagyok fiatalabb csupán a rádiónknál, de csak vénségemre olvastam azt, hogy létrehozása propaganda célokat is szolgált. Vagyis azon felül, hogy a Vajdaság területén élő népeket a saját nyelvükön tájékoztassa a hírekről, eseményekről, szóljon a „vasfüggöny” mögött élő emberekhez is, ellensúlyozza a „sztálinista propagandát”. Valamennyi nyelvi osztály azonos struktúrára épült, a politikai-informatív szerkesztőség mellett kialakult a kulturális-, illetve oktatóműsorok szerkesztősége, faluműsor, gyermekrádió, komoly- és szórakoztatózenei szerkesztőség, vidámműsor, ifjúsági műsor, valamint a rádiódráma, vagyis hangjátékműsorok szerkesztősége.
Utóbbit fémjelzi, hogy állandó, vagyis havi fizetéses rádiószínész együttese is volt egészen a kilencvenes évekig. Az ötvenes években, a rockzene előtt, a dzsessz számított megtűrt műfajnak. Amíg a Belgrádi-, a Zágrábi-, Szarajevói-, Skopjei-, Ljubljanai Rádió is heti néhány órányi dzsesszműsort sugározhatott csupán, a Radio Novi Sad könnyűzenei szerkesztői szinte szabad kezet kaptak. Meg valutát. Kiutaztak Rómába, Párizsba, ahonnan vissza is jöttek, lemeztárnyi bakelit albummal, meg negyvenötös fordulatú kislemezekkel.
Dr. Angelo Vlatkovity, jeles zenei szerkesztő visszaemlékezéseiben olvastam, hogy a műsorok híre eljutott Willis Conoverhez is. Ő nem más, mint a VOA (Amerika Hangja) rádió világhírű „hangja”, akinek dzsessz műsora által, vagy éppen miatt, tanultak meg angolul világszerte. Személyesen jött Újvidékre megismerni a zenei szerkesztőséget, kezet szorított és gratulált a munkatársaknak, sőt az 1950-es évek végén, vagy a hatvanas évek elején, valamelyik stúdiónkban egy órányi dzsesszműsort rögzített hangszalagra. Vladislav Hajtfogel kolléga Rock and Roll je stigao kasnije, vagyis A rock and roll később érkezett című könyve sajnos nem említ pontos évszámot.
A Radio Novi Sad magyar nyelvű műsorában, vagyis az Újvidéki Rádió történetében komoly jelentőséggel bír az 1953-as illetve ’54-es esztendő, mivel ekkor kapja meg a 100 kW-os adóállomást és tér át a 236,6 méteres középhullámra. A hallgatók visszajelzései Nyugat-Németországból, Csehszlovákiából, a Közel-Keletről, de a Szovjetunióból is érkeznek. Az URH adó 1963-ban indult be.
Miképpen lettél a rádió munkatársa?
A mobiltelefon és internet nélküli világban, miként a legtöbb gyerek én is a Tüskevárat olvastam, és persze az Egri csillagokat. A rádióban gyermekhangjátékokat meg a Csin-bumm cirkuszt hallgattam, este a „Jó éjszakát gyerekek!”-kel aludtam el és álmodtam szépeket. Aztán az évek során következtek a Rejtő Jenő- regények, és az esti mese helyét a Radio Luxembourg vette át. A fekete-fehér tévében pedig egy másik cirkusz, a Monty Python’s Flying Circus tágította fantáziámat.
Talán mert jó voltam „hangosolvasásban”, kilenc éves koromban kezdtek foglalkoztatni a gyermekrádióban. Délelőtt iskola, délután próbák a rádióban és hangfelvételek, iskolarádió, gyermekhangjátékok felnőtt, profi rádiószínészekkel, rendezőkkel. Különös, elragadó közösség. Így zajlottak a gimis éveim is, de Fülöp Gábor diáktársammal akkor már iskolai lapot szerkesztettünk. Ő később az ELTÉ-n szerzett diplomájával dramaturg lett az Újvidéki Rádiónál. Engem Pestre küldött a rádió felvételizni a Színművészeti Akadémiára, ahonnét Major Tamás eltanácsolt... Szerencsémre, mert így maradhattam Novi Sadon, ahol a Magyar Szó napilap, a Dolgozók hetilap, a Képes Ifjúság, sőt még az Új Symposion is a humoreszkjeimet publikálta.
Felvettek a bölcsészetre. Magyar nyelv- és irodalom szakon hallgattam néhány szemesztert és vizsgáztam stilisztikából, meg fél tucat valamiből, amikor az egyetemi tanulmányok helyett hasznosabbnak láttam főállásba lépni a rádiódrámánál. Olyan munkahelyet képzeljünk el, ahol alkotómunkával foglalkozhatsz és közösségi életet is élhetsz. A D-stúdióban a felvételek vagy montázs akár hajnalig is eltarthat, az M-stúdióban koncertfelvételek zajlanak, egy harmadikban gyakorol a rádió tánczenekara vagy a népzenekarok valamelyike. Ha felmégy a „deszk”-be, a hírosztályra, ott mindig megtalálod az ügyeletes gépírónőt, de lektor is van, ha éppen bizonytalankodsz, megérti-e a hallgató, amit mondani szeretnél. A zenei-, ám főként a rádiódráma hangmérnökeit és asszisztenseiket még gyermekszínészként ismerhettem meg, és ez az, ami sokat jelentett, amikor 1970-ben, a zeneosztály szerkesztője, Jámbor László felkeresett a rádiódrámánál, hogy lenne-e kedvem az ő általa kitalált Futótűz című ifjúsági könnyűzenei adást vezetni. Elolvastam a hatvan perces adás szövegét és vállaltam.
A „pite”szeletekre bontva: tizenöt százalék toplista slágerek, tizenöt százalék új előadók bemutatása, vagy a nagymenők „híresztelése”, a műsoridő fennmaradt harminc százalékát pedig kitöltik a hallgatók kívánságai. Három-négy adást szalagra vettünk, ezek el is hangzottak péntek esténként, fél nyolcas kezdéssel. Jó néhány hallgatói levél is érkezett, főként zenei kívánságokkal. A zeneosztály főnökei elégedettek lehettek műsorvezetői munkámmal, Jámbor Laci pedig valószínűleg olvashatta humoreszkjeimet. Tudta – bár nem vagyok párttag –, hogy állandó munkaviszonyban vagyok rádiónknál, és az ötödik adás után megkérdezett, volna-e kedvem magamra vállalni a Futótűz szerkesztését és a kivitelezést is. – Örömmel, de bizonyos feltételekkel! – válaszoltam. Kértem és kaptam egy zenei munkatársat, Kovács Károly személyében. Felvételre és montázsra rendelkezésemre bocsátották a D-stúdiót, (dráma stúdiót) hangtechnikusnak pedig Morvai Károlyt, a D-stúdió „hangmérnökkirályának” (Fece Iván) az asszisztensét.
Elmondásod alapján szép sikereket könyvelhettél el a kultúra szinte valamennyi területén, elsősorban zenei rádiósként. Honnan a zenei affinitás: családi indíttatás, esetleg művészi örökség?
Semmilyen hangszeren nem játszom, nem tudok sem énekelni, sem pedig táncolni. Zenei ismereteimet a Radio Luxembourg adásaiból merítettem, a rádióhallgatás már pici korom óta a szenvedélyem. A műsorkészítésben viszont kilenc éves korom óta veszek részt. Ha nem lettek volna szüleim (apám, szerszámlakatos volt a Jugoalatban, édesanyám, háztartásbeli), annyi időt töltöttem a rádióban és a klubjában is, ahol étkezni is lehetett, hogy akár bentlakója is lehettem volna.
Mindezek ellenére a korai magyar disc jockey-k egyik példaképe lettél, Cseke László mellett hamar megteremtetted a zenei rádiózás rád jellemző stílusát. Miként alakítottad ki magadnak?
Nem tudom, hogy létezett-e ilyen egyáltalán. Annyi bizonyos, hogy azt a célt tűztem ki magam elé, miszerint a kommerciális rádiózást (akkor csak a Luxi volt hallgatható) ötvözzem a Monty Python abszurd humorával. A saját elképzelésem szerint produkált „Jingls”, vagyis szignálzenékkel és kitalált reklámokkal, mint például: „Töltsön egy hetet a Guinea-i kannibáltörzs étlapján!”, vagy éppen harminc másodperces „hangjátékokkal” színezett, igazi rádió-showműsorral. 1970-ben, a magyar nyelvű rádiózásban talán „dám jellemzőnek” (Dám László egykori rádiósról elnevezve – H.I.) nevezhetném ezt a fajta stílust. Minderről azt gondolom, a stílus keveset ér, ha nem társul hozzá jó ízlés. Ennek alátámasztására idézném Johnny Carson (amerikai talkshow legenda) tanácsát: have style and good taste!
A rádiózás mellett nem dolgoztál lemezlovasként?
Nem. Voltak ugyan vendégfellépéseim a Vajdaságban és Magyarországon, Szegeden az Órásnál, aki az a Tóth András, aki később létrehozta a Rádió 88-at. Na és Pécsett, valamelyik egyetemen volt részem feledhetetlen élményben, amikor Dám László vendége voltam. A diszkózás teljesen más műfaj, mint a rádió. Veszélyesebb. Akinek a rádión csalódást okozol, egyszerűen frekvenciát vált, de te továbbra is ott ülsz a stúdióban, sértetlenül, és tudod, hogy legalább ketten hallgatják az adást: az interjúalanyod meg te. Ellenben az a diszkós, aki rosszul teljesít, jövedelem nélkül maradhat, sőt akár még verést is kaphat.
Beszélgetésünk elején említetted, hogy a zenei szerkesztők nyugatról szerezték be az aktuális lemezeket, vagyis azokat a forrásanyagokat, amelyből az adó, azon belül a Futótűz című adás naprakész zenei kínálattal jelentkezhetett. Rendezettek voltak a játszási jogok?
Az RNS hangszalag és hanglemeztára aranybánya volt a rádiós produkció minden műfaja számára. Ami viszont a naprakész rockzenei műsorok zsánerét illeti, szerintem, nem voltunk akkora előnyben, mint az kitűnt az adásokból. A Jugoton meg a többi hazai lemezgyár préselte ugyan az újabbnál-újabb nyugati liszenszeket, a nyugati lemezgyárak viszont nem szállították nekünk rendszeresen a demo-anyagokat úgy, ahogyan az tették a saját rádióállomásaiknak.
Az áthidaló megoldást a rádiónak külsős munkatársként dolgozó disc jockey-k jelentették, akik saját csatornáikon jutottak hozzá az újdonságokhoz. (Néhányuknak nagymenő saját diszkója volt.) A könnyűzenei osztály például vagy fél tucat ilyen munkatársat foglalkoztatott. Remek rádióműsorokat készítettek, rock, rythm and blues, dzsessz, vagy akár a disco műfajban. Hozták a saját lemezeiket, kitöltötték a jogdíjlistát, melyik felvételből mennyi idő hangzott el adásban, a rádióállomás a jogdíjat pedig átalánydíjban fizette a jogvédő irodáknak. Visszaemlékezve, így működtek a dolgok.
A hallgatóktól magam is kaptam néhány kislemezt külföldről, amit az említett kisebb adminisztrációval hitelesítettem. Csak tizenöt évvel később, az USA-ban, a SZER (Szabad Európa Rádió – H.I.) vagy a VOA lemeztárában láttam, mekkora „ingyen” demo-lemez halmazzal kell megbirkózniuk nap, mint nap.
A Futótűz rendkívül népszerű péntek esti műsor volt. Vannak hallgatottsági adatok?
Igen, vannak sajátos felmérési adataim 1972-73-ból, három kartondobozba zárva egy fészerben. Akkoriban ugyanis, Jugoszláviában még nem működött az Ipsos- vagy Nilsen-féle közvélemény kutatás, mert nem volt rá igény. Az később, a kereskedelmi műsorszórással jelentkezett. Nekem viszont 1972-ben volt szükségem hallgatottsági adatokra, amikor a hallgatók annyira elárasztottak zenei kívánságaikkal, hogy megváltoztatta volna a Futótűz jellegét, ha a hatvan perc adásidőből tizenöt percnél többet szorítok ilyenre.
Tehát szerettem volna igényelni a műsoridő bővítését, hiszen akkoriban már élőben zajlottak a „gyönyörű péntek esték” betelefonálásokkal, telefoninterjúkkal és ehhez hasonlókkal. Olyan keverőpulttal kellett volna korszerűsíteni a stúdiót, amit az adásom után a vasárnap délutáni sportközvetítések műsorvezetői is tudnának használni. Csak éppen nekik nem jutott eszükbe.
A hallgatókhoz fordultam segítségért. Feltettem nekik a kérdést, kell-e a Futótűz, vagy sem? Egyben az éteren keresztül megkapták a felkérést az aláírásgyűjtésre, amelyet a címünkre kértem postázni. A legtöbb aláírás beküldőinek jutalmat küldtünk, sztárfotót, hanglemezt, és egyebeket. A hallgatók özönvízszerű reagálása a rádió teljes stábját megdöbbentette. Jugoszláviából, Magyarországról, Csehszlovákiából, Romániából és az akkori Szovjetunióból érkezett az „igen, kell a Futótűz” aláírások tömkelege, számuk meghaladta a százezret. Nyugaton ezt lobbyzásnak neveznék; akkor nekem, a hallgatók segítségével sikerült elérnem, hogy a Futótűz műsorideje péntek estéken harminc perccel bővült, a vasárnapi napon pedig ráadásként kapott még tizenöt percet a Sport, Zene, Derű című kapcsolásos adásban.
Több mint ötven év elteltével, nyugdíjas koromban a Facebookon felvettem a kapcsolatot néhány régi „aláírásgyűjtő hallgatóval” Magyarországon és Szlovákiában. Ilyen hosszú idő után is tudtunk újból örömöt szerezni egymásnak.
Magyar nyelvű adásról beszélünk ugyan, ám arra nézvést volt- e valamiféle visszajelzés, hogy az akkori jugoszláv (ma szerb) lakosság is rendszeresen hallgatta a műsort?
Hallgatni hallgatták, ezt tudom a szerb, meg horvát rádiós-diszkós kollégáimtól, és persze a rock kritikusoktól. Ám arról, hogy pontosan mennyien és milyen rendszerességgel, nincs adatom.
Pontosan hány éven keresztül sugárzott az adó?
A Radio Novi Sad az idén ünnepeli fennállása hetvenötödik évfordulóját. Ahogy a beszélgetés elején említettem, 1949-ben a középhullámon szólalt meg először a 201 méteres hullámhosszon. A Futótűz idejében a magyar nyelvű adások, vagyis az Újvidéki Rádió műsora a 236,6 méteren volt hallgatható hajnaltól éjfélig. Nem szűnt meg, ma is működik az FM-en, vagyis az ultra rövidhullámon: a 90.5, a 92.5 MHz és 100.3 MHz-en fogható. A Wikipédia szerint „Az egyetlen határon túli magyar nyelvű állami rádió, mely napi 24 órában sugároz”. A Vajdasági Rádió és Televízió Közszolgálati Médiaintézményhez tartozik; az interneten is elérhető, mint Újvidéki Rádió2, vagyis ÚR2.
Volt egy másik műsorod is a Hangrázda. Ott milyen tematika működött?
1970-től 1980-ig, tehát tíz esztendő alatt, valójában Ugyanazt a rockzenei adást készítettem az Újvidéki Rádiónak, de három különféle cím alatt: a Futótűz (1970-73), a Hangrázda (1974-75) és a Pipsz (1977-1980).
Mindhármat péntek estéken sugározták középhullámon és URH-n. Nagy gondot fordítottam arra, hogy radiofonikus maradjon, tájékoztató és szórakoztató jellegű is legyen. A hallgatók visszajelzéseiből következtetni lehet az adások közösségépítő szerepére. A szakmai elismerés 1975-ben érkezett meg, amikor a Jugoszláv Rádióállomások Országos Fesztiválján, a Zenei adások műsorvezetővel kategóriában az első díjat a Hangrázda nyerte.
Aztán az Egyesült Államokban telepedtél le. Mi volt a távozásod oka és mihez kezdtél a lehetőségek hazájában?
1980-ban senki nem kergetett el Jugoszláviából, mint ahogyan senki sem invitált, hogy jöjjek az Egyesült Államokba. Talán kalandvágy, vagy talán az, hogy az adott hivatásban az adott környezetben harminc éves koromra elértem a csúcsot és kellett az új próbatétel... Büszke vagyok az amerikai három évtizedemre is. Vízvezetékszerelő-inasként, valamint gyári segédmunkásként megismerhettem az amerikai „munkásosztály” mentalitását.
1983-ban, az US Festival negyedik napján megértettem az amerikai country zenét. Később, a Szabad Európa Rádió tudósítójaként, Ábel Pál néven jelentkeztem a Forgószínpadban, és készítettem hetente kétszer a Délutáni Randevút Los Angelesből, illetve New Yorkból. És, ha már Szabad Európa Rádió, mindenképp meg kell említenem Cseke Lászlót, aki igaz, hogy a Teenager Party című adásból zenei műsorvezetőként lett ismert, ám egy rendkívül sokoldalú, nagyszerű szerkesztő, újságíró, rádiós szakember volt. És nem utolsó sorban remek főnök.
1991-ben átigazoltam az Amerika Hangja rádióhoz. A magyar nyelvű adás megszűnése után elvégeztem a video-journalist szaktanfolyamot és 2001-től a VOA Los Angeles-i stúdióban tevékenykedtem rádió és tévéadások produkciójában. 2012-ben éltem a korkedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségével és miként labdarúgó a futballcipőjét, szegre akasztottam mikrofonomat.
Hazatérésed után Szegeden telepedtél le. Mivel töltöd a napjaidat és van- e valamilyen terved, amit meg szeretnél valósítani?
Feleségemmel panellakók vagyunk Szegeden. A Covid-19 pandémia idejében ugye korlátozva volt a szabad mozgás, nem mehettünk, nem utazhattunk sehova... attól féltem, hogy mi leszünk a „Sehova Tanúi”. Ekkor döntöttük el, hogy vásárolunk egy kis gyümölcsöst. Időnk java részében azóta is ott „földművelődünk”, kertészkedünk. Konyhakerti veteményeket, főzelékféleségeket és gyümölcsöt termesztünk, de csak annyit, hogy a vakond, a földikutya, a lóbogár, a levéltetvek, a káposztalepke mind jóllakjanak, ám azért nekünk is maradjon valami. Egy konténer – „amerikai vécé konyhával” –, a szerszámtároló, pedig mint „földművelődésiház” jelenti a telki luxusberendezést.
Ami a tervem megvalósítását illeti: szeretném nem elrontani azt, hogy a rádióhallgatók jó szívvel emlékeznek rám!
Hegedűs István
2025. március 6. 07:53