Søren Andersen: „Abszolút régi vágású zenész vagyok!”
Chosen címmel szeptember 5-én látott napvilágot Glenn Hughes visszatérő szólólemeze, amit ezúttal is hűséges alkotótársával, Søren Andersennel készített el a Rock Hangja. A szakma által az elmúlt évtized egyik legjobbjának kikiáltott dán gitármágus ismét nagy szerepet játszott abban, hogy a Deep Purple és a Trapeze egykori basszusgitáros-énekese újra egy hibátlan eresztéssel állhasson elő. Akárcsak elődje, a 2016-os Resonate, a szupersúlyos hangzású Chosen is Andersen koppenhágai stúdiójában, a hírneves Medley-ben készült, a gitáros pedig dalszerzőként legalább annyit hozzátett az album dalaihoz, mint producerként és hangmérnökként. Alábbi interjúnk Sørennel viszont még jócskán a korong kiadása előtt készült, a legutóbbi budapesti Glenn Hughes-koncert idején találkoztunk vele, amikor is készségesen bemutatta színpadi felszerelését.
Ahogy látom, csak két gitár van nálad. Mi az oka ennek a minimalista hozzáállásnak?
Amikor Deep Purple-műsorral turnézunk, csupán egyfajta hangszerre van szükségem: a Fender Stratocasterre. Minden más típus értelmetlen lenne, ide nem kell Telecaster és Les Paul, Stratocasterből meg elég ez a kettő.
Te magad is a hetvenes évek modelljeire esküszöl, a széles fejű Stratocasterekre…
Nagyon kedvelem azt a korszakot. A fő hangszerem egy 1975-ös hangszer, még 2003-ban vettem, hétszáz dollárért…
Ugye most viccelsz…
Eszemben sincs! Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy a gitár borzalmas állapotban volt: a húrlábat lerögzítették, így a tremolókar használhatatlannak bizonyult, a három hangszedő és a koptató pedig nem az eredeti alkatrészei voltak. Kétségbeejtően rossznak nézett ki, de aztán a hangszerészem helyrepofozta. Új húrlábat kapott, valamint a nyakán is dolgozni kellett, mert eredetileg irgalmatlan vastag volt. A fogólapot Dunlop 6100 bundokkal látta el, ezek a legnagyobb Dunlop-érintők, melyek kaphatóak. Persze az elektronikát is cserélni kellett, de így legalább a kedvenc DiMarzio-pickupjaim kerülhettek bele: a Virtual Vintage Blues egy felkokszolt single coil, ami egyébként teljesen zajtalan és nagyon komoly középtartománnyal bír, tehát nem az autentikus Clapton- vagy John Mayer-hangzást adja, hanem a Gary Moore-féle Strat-soundot. Olyan feedback-et produkál, ami nem megszokott a Stratocaster esetében, így aztán rendkívül jól ki tudom használni a jelenséget színpadon. Természetes úton vált viseltes kinézetűvé, húsz év koncertezés Glenn-nel ezt eredményezte! Ezt a gitárt bizonyosan magammal viszem a sírba! (nevet) A másik Stratocaster a tartalék szerepét tölti be, mégis szinte egyenrangú a másik gitárral: ez egy 2007-es mexikói Standard, amit a hangszerészem öregített meg azzal, hogy eltávolította a lakkozást és a festést róla. Ezek a mexikói hangszerek elképesztően jók ám! Olyannyira jók, hogy a műsor felét általában ezzel a példánnyal játszom le. Ebben is ugyanazok a DiMarzio pickupok találhatóak, és a tremoló sem különbözik. Az egyetlen különbség az árukban lelhető fel: míg a ‘75-ös évjáratú hangszer úgy ötezer eurót kóstál, addig a mexikói modell egy ezrest ér, de minőségben nem igazán érzed ezt.
Ha nem bánod, vetnénk egy pillantást a többi cuccra is, leginkább az erősítőkre…
Csak nyugodtan! Az első erősítőm egy 100 wattos Marshall JCM 800 volt, amit mindig a tiszta csatornáján használtam, a torzítást pedig pedálokkal oldottam meg. Még most is kitartok e koncepció mellett, erre a turnéra azonban Plexiket hoztam magammal. Új modellek, és egyből megszerettem őket, amint tettem egy próbát velük. Nem tekerem ki teljesen őket, a torzítás pedig ebből a piros Blackstar Dept. 10 csöves overdrive-ból érkezik, ami a titkos fegyverem. Hihetetlen hangzása van! A szólókat clean boost-tal emelem ki, némi reverb és delay is szóba jön ilyenkor. Az effekteket egy Line 6 Helix HX vezérli, amihez egy olyan expression pedál kapcsolódik, ami wah-, whammy- és hangerőfunkciót is képes ellátni. Ez az rendszer nagyon jól használható színpadon, ráadásul kényelmes is turnézni vele: csak berakom a hátizsákomba, és már megyek is!
A Come Taste The Band albumról is elő szoktatok venni dalokat. A Tommy Bolin-hangzás előállítása mennyivel trükkösebb?
Nem nagyobb kihívás, mint a Blackmore-tónus becsatornázása, csupán más hozzáállást igényel. Bolin hangzásában a fuzz-tónus játszotta a főszerepet, ami nekem sosem volt ismeretlen, mert a legtöbb gitároshoz hasonlóan magam is átmentem egy komoly Hendrix-fázison. Tommy szerintem sokat merített Hendrix munkásságából, ez már akkor feltűnt, amikor először hallottam a Come Taste The Band-et.
A ládákról mit lehet tudni?
Marshall 1960b típusúak, négy darab Celestion G12T-75 szól bennük. A backline-t mindig a Marshalltól kapjuk, és általában Greenback hangszórókkal szerelt ládákat kérek tőlük, ám van úgy, hogy mást küldenek, például ezt. De nem panaszkodom, mert a G12T-75 is baromi jó cucc ám!
A hangosítást hogy oldjátok meg a koncertek alkalmával?
Shure SM57-es mikrofonokkal. Mindkét half stack szól a koncerteken, a rendszerem sztereó. A két fejet szinte egyformán állítom be, attól eltekintve, hogy az egyiken kissé lejjebb veszem a basszust, mert az alap hangkaraktere némileg mélyebb, mint a másiknak. Az összes többi potméternél az arany középutat választom, tehát 12 óránál állnak.
Mi van még, amit megmutatnál nekünk?
Talán ezt a Shure Wireless technológiát, ami a legújabb fejlesztésük. Imádom a vezeték nélküli rendszereket, semmihez nem fogható az a szabadság, amit a színpadon nyújtanak. Ez az új Shure GLXD16+ pedig a legjobb ilyen, amivel valaha dolgom volt!
A stúdiódban is használod ezeket a erősítőket és gitárokat, amikor Glenn-nel dolgozol?
A stúdióban mindig az adott dalnak megfelelő karakterű hangszert választom ki. Az a lényeg, hogy az eszközök illeszkedjenek a dal jellegéhez, tisztában kell lenni azzal, hogy mit igényel egy-egy téma. Felvételkor úgy nyolc erősítő van körülöttem, ezek egyike a JCM 800, de van egy Friedman-em is, amit imádok, mert gyilkosan szól! Aztán van egy Fender Bassman, továbbá egy Orange, ami a súlyosabb hangzásokhoz kell. A Peavey 5150-es fejet is nagy becsben tartom, de amikor Glenn Hughes dalait készítjük, általában a Marshallok a nyerők.
Ezek szerint régisulis módon dolgozol a stúdióban? Nincs Axe-FX, Kemper és Eleven Rack?
Abszolút régi vágású zenész vagyok ebből a szempontból. Az általad említett cuccok kiváló minőséget produkálnak, nekem azonban unalmasak, nem szórakoztató velük dolgozni. Imádok szarakodni a ládák mikrofonozásával, ami persze nem a legegyszerűbb módja a hangfelvétel készítésének, de hallatlanul izgalmas ilyen formában meglelni a kívánt tónust. Amúgy ha már saját stúdióm van, miért is ne engedhetném meg magamnak azt a luxust, hogy több időt fordítsak ilyesmire? (nevet)
www.sorenandersen.net
Írta: Danev György
Fotók: Valentin Szilvia - shockmagazin.hu
2025. december 20. 06:02