Samu, a gitáros (7-1. rész)…
… és Bencsik Sándor, az ember. A P. Mobil és a Pandora’s Box zseniális képességű hangszerese, zeneszerzője a visszaemlékezők szerint ellentmondásos egyéniség volt. Önmagával és zenésztársaival szemben kíméletlenül maximalista, ugyanakkor visszahúzódó, csendes, érzékeny karakter. A kőkemény, ám dallamos rockzene feltételen és hűségesen kitartó híve, aki laza elegenciájával, finom modorával messze kitűnik a bőrös-láncos rockerek közül. Akit magánéleti gondjai éppúgy agyonnyomnak, mint az általa vezetett zenekar lecsúszása. Sorozatunkban a hetvenes-nyolcvanas évek egyik gitárhőse életének fontos mozzanatait elevenítik fel zenésztársai, barátai. Most épp Schuster Lóránt P. Mobil-főnökön a sor, hogy megtudjuk, miként látja saját szemszögéből a „Szőke Herceget”.
Samu a Beatricéből igazolt a Gesarolba. Milyen körülmények között történt a zenekarváltás? Ismerted őt korábbról?
Nem, nem, azt sem tudtam, hogy kicsoda. Akkoriban még mi is a „sz…rban kavarogtunk” annak ellenére, hogy a zenekarnak létezett egy klubja a Lágymányosi Ifjúsági Házban. Cziránku Sándor helyett kellett gitárost keresnünk, miután egy teljes koncertet a közönségnek hátat fordítva játszott le a Budai Ifiparkban. Ennek érdekében leadtuk a drótot a szakmában, de feladtam egy hirdetést is. Erre jelentkezett Samu.
Mi volt a belépője?
Rory Gallagher Same Old Story-ját játszotta, és nagyon rendben volt. Olyan ritmusszekció állt mögötte, mint a Losó Laci - Póta Andris páros, amely irgalmatlanul jó és magabiztos zenészekből állt. Losó, csak úgy, mint Samu, autodidakta módon tanult meg zenélni, a kis Póta viszont nagyon képzett dobos volt. Samut azért vettük fel, mert jól tekert a gitárján. Még a Gesarolba érkezett, de az 1973-as diósgyőri rockfesztiválon már a P. Mobil gitárosaként lépett fel. Ez volt az „új zenekar” első megmozdulása. A balatonszemesi KISZ-táborban koszt és kvártély fejében minden este játszhattunk és előtte próbálhattunk, itt alakult ki az a P. Mobil felállás, amelynek már Huszár Györgyi, és a Birka becenévre hallgató Serényi Miklós énekesek is a tagjai voltak.
Hogyan zajlott a kezdeti időszak? Mennyire illeszkedett a zenekarba az új gitáros?
Hamar kitűnt, hogy bizonyos agressziót rejt magában, amelyet azonban igyekezett visszafojtani. Emellett eléggé rátarti volt, igaz, ugyanez a másik két zenészről, a ritmusszekcióról is elmondható. Póta – mintegy bemelegítésképpen – már a próba előtt egy órával megjelent, csak hogy gyakorolhasson. Losó abszolút hallással rendelkezett, mindent előre kigyakorolt. A tökéletességre való törekvésével odáig ment, hogy a mikrofonállványára visszapillantó tükröt szereltetett, amely a pergődobra volt irányítva. Így nem csupán hallhatott, de láthatott is mindent, ami hátul, a doboknál történik. Az egyik próbán kisebb atrocitás is történt: kiderült, hogy a kis Póta nem nézett utána valamilyen dobtémának, mire Samu egyszerűen felrúgta a cinállványt. Érdekesség, hogy Andris tizenhat évesen, szülői engedéllyel járhatott próbákra és léphetett föl a zenekarral, Losó pedig a munkahelyét hagyta ott a Gesarolért. Egy alkalommal aztán be is vitték a rendőrségre, ahonnan én hoztam ki. Más kérdés, hogy Laciéhoz hasonlóan az én személyi igazolványom munkahelyrovata is üres volt… Visszatérve Samura, meg kellett szoknunk a meglehetősen fanyar humorát, az időnkénti epés beszólásait, amiből mindenkinek jutott valami. A köznyelv ezt gizdaságnak nevezi, ami időnként nagyon idegesítő tudott lenni. Bár kulturáltan, visszafogottan adta elő, azért mégiscsak kinyílt a bicska a zsebben. Később, a Vikidál korszakban Cserháti Pityi kezelte a zenekari kasszát, aki – úgy emlékszem valami késés miatt – teljesen jogosan levont valamennyi összeget Gyula gázsijából. Az érintett már ezen is felháborodott, de Samu pikírt megjegyzése csak olaj volt a tűzre; úgy elborult az agya, hogy szegényt a torkánál megragadva fölnyomta a falra. Úgy kellett őt kimenekíteni.
A munkában hozzád hasonlóan maximalista volt. Hogyan zajlottak az alkotói folyamatok?
Ennek a folyamatnak az első és talán egyik leglényegesebb része, hogy a zenei ízlésünk nagyon sokban megegyezett. És itt nem feltétlenül a Deep Purple-re gondolok, hanem pl. a Dire Straitsre. Akik a rockzenét nem csak művelik, de érzelmileg is kötődnek hozzá, azok egy hullámhosszon működnek. Más szóval, a zenei megoldásokban általában azonos következtetésekre jutnak. E tekintetben nagyon megértettük egymást Samuval. Nem alakult persze minden felhőtelenül, ő sem vette jó néven, ha valaki beszólt neki, vagy bírálta a munkáját. Sokak számára ismerős lehet a Miskolc című szám története: lehozta a próbára, de a refrénje nem tetszett. Kértem, hogy írjon egy másikat helyette. Megsértődött, hazament és a következő próbára hozta a ma ismert változatot. Nem örült neki, de elfogadta a kritikát, és ezt a tulajdonságát nagyon szerettem. Arról nem beszélve, hogy ezzel mindannyian jól jártunk!
Általánosságban, hogyan jöttetek ki egymással?
Akkoriban, a P. Mobil időszakban még fogalma sem volt arról, hogy a már említett kellemetlen beszólásai, csípős, a megszívott cigaretta mellől odavetett megjegyzései – amellett, hogy a pálya széléről kiabált be – a másikat hogyan érintik. Erre akkor jött rá igazán, amikor a P. Boxban neki kellett megvívnia azokat a küzdelmeket a zenésztársaival, a technikusokkal, a szervezőkkel és a hivatalokkal, amelyeket én is megvívtam. Mint valami ombudsman, mindig harcolni akart, és nem csupán saját jogaiért. Azt sem szabad elfelejteni, hogy legalább egy fél napot alkudoztam az első komoly cuccára, egy Fender Stratocaster gitárra, amelyet tizenhét- és tizennyolcezer forint között vettem meg egy nyugatra kijáró vendéglátós zenésztől. Hogy ez a pénz mennyit ért a hetvenes években, jól példázza, hogy húszezerért már egy vízpartközeli balatoni telket lehetett vásárolni…
Akkoriban csak különleges esetekben lehetett megúszni a kötelező, kétéves katonai szolgálatot, amely nem egy zenészpályát, egzisztenciát (sőt esetenként párkapcsolatokat-házasságokat) tört derékba. Ennek elkerülésében is próbáltál segíteni neki, ám csak félig-meddig sikerült.
Előfordult, hogy a próbahely előtti parkban a hátára véve és cipelve rohangált velem körbe-körbe. Ezzel a módszerrel – emellett annyira nem evett, hogy a bőre alatt jól látszódtak a csontok – elérte, hogy ötven (!) kiló alá kerüljön, mert ez alatt a súlyhatár alatt megúszhatta a honvédséget. Többször próbálták besorozni, egy alkalommal aztán bevitték. Azt viszont elintéztem neki – s nem volt egyszerű mutatvány –, hogy fél év szolgálati idő után leszereljék.
Jól emlékszem, hogy ez alatt a fél év alatt Tátrai helyettesítette őt a zenekarban?
Amikor Samut katonának vitték, volt még egy gitáros a zenekarban, Lengyel Gabi, aki pár évvel ezelőtt hunyt el Németországban. Gabi kiváló hegedűs létére nagyon jól gitározott, de az arra az időre eső Egyetemi színpadi koncertünkön Tátrai Tibi beugróként játszotta végig a műsort. Egy, vagy két bulit nyomott velünk; nem volt a P. Mobil tagja, csupán kisegített bennünket. Az mindenestre tény, hogy Tibusz korábban megkeresett a közös zenekari munka érdekében, ám azzal a feltétellel, hogy nem akar osztozkodni Samuval. Vagyis ki kellett volna tennem őt a P. Mobilból. Samu nem igazán értékelte, hogy ezt nem tettem meg. Később, a felvidéki barátjának írt leveléből kiderült, mennyire másképp látta a helyzetet, amikor a P. Box-problémákat neki kellett megoldania.
A Nem érzek semmit című dalt tartják Samu első szerzeményének. Emlékszel a születésének körülményeire?
A dal témáját az előző zenekarából hozta magával, amit aztán – a hangszerelést is beleértve – közösen raktunk össze. Volt valami szövegkezdemény is talán, de a végső formáját én írtam meg.
Összességében miben állt gitártudománya, amitől gitárhősként tekintünk rá?
Többek között, és ez talán a leglényegesebb, hogy a gitár részeket mindig előre kimunkálta, sohasem bízta magát a véletlenre. Ettől – persze nüanszoktól eltekintve – mindig ugyanabban a minőségben, tisztasággal szólaltak meg. Óriási dolog részéről, hogy halálpontosan, precízen hozta azt a hangulatot, amit a közönség elvárt tőle. És még valami: ott van egy porcelánbaba szőke hajjal, zakóban, ezüst karlánccal – amit mindig rázogatott – szájában a jellegzetes cigije; és aki mindemellett úgy gitározik, mint Ritchie Blackmore, vagy Rory Gallagher. Akik egyébként a kedvencei voltak. Emlékszem, akkoriban még a roma csajok is jártak P. Mobilra, akik különösen kedvelték őt: számukra ő volt a „Szőke Herceg”.
Egyetlen alkalommal fordult elő, hogy a másik gitárkirály Radics Béla a zenekar vendégeként lépett föl a Budai Ifjúsági Parkban. Mit művelt ott a két zseniális gitáros?
Mindkettő tekert, mint az állat! (nevet) Könnyen ki tudtak bontakozni, hiszen blues- és rock and roll sémákat játszottak, rendesen kiélhették magukat. A szólókat egymás között tisztességesen beosztották, ez a felvételen is jól megkülönböztethetően hallatszik. Béla sem bízta a véletlenre, „jó hangulatban” tolta, Samu pedig – szokásához híven – mindent beleadott. Meg kell jegyezzem, Samu akkor már sokkal, de sokkal jobban játszott mint Béla, hiszen ő leszállóágban volt. Mondhatni térdig állt az alkoholban. Ám ahogy kiállt, megfogta a gitárt, no meg a neve – meghozta a hatását. Mellette Samu, a feltörekvő tehetség, az „új fiú”; a két srác kiváló párost alkotott. Ha szemléletesen akarnám kifejezni, azt mondanám, az egyik megy lefelé a metró mozgólépcsőjén, a másik éppen fölfelé, és valahol félúton találkoznak… Béla egy jelenség volt, aki korát megelőzve kiválóan idézte föl a Hendrix- és Cream számokat. Lehet, hogy szentségtörésnek hangzik, de Samu generációja, sokkal jobb technikával, és egészen más stílusban gitározott. Tehát ez a korosztály minden szempontból előrelépést jelentett, ahogyan a zene is sokat fejlődött ebben az időszakban. Ugyanez igaz a jelenlegi fiatal zenészekre is: ma úgy játsszák el az említett előadók nótáit, mintha csak eredetiben hallanánk. Csupán az a különbség, hogy azóta eltelt egy pár évtized, más alapokról indultak – és ezek az emberek már akkor gitároztak úgy! És nagyon fontos még, hogy a gitárjátéka alapján mindkettő felismerhető volt. Kérdés, a mai generációkra is igaz-e ez a megállapítás…
Hogyan élted meg a kiválást, és a Kentaur megalakulását? Hiszen a P. Mobil egyszerre két kulcsembert is veszített.
Szomorú történet ez. Cserháti Pityi és Samu nem értették, hogyan működnek a dolgok egy zenekar életben tartása és előmenetele érdekében. Először ki akartak rúgni, ez nem sikerült. Aztán elmentek, és Kentaur néven csináltak volna egy másik zenekart, de Samun és Pityin kívül a zenekari tagok mind visszajöttek. Bajnokéknál tartottunk egy zenekari megbeszélést, ahol Samu kijelentette: őt nem érdeklik, miről szólnak a dalszövegek. Erre reagálva megkérdeztem: – akkor miért nem írsz olyan dalokat, mint a Neoton? Nem nagyon tudott mit válaszolni, mint azt, hogy az más…
… Ehhez képest később szinte sosem volt elégedett a dalszövegekkel: úgy Csiga Sanyi, mint Gombócz Lajos, vagy az európás Varga Misi verseit is rendre átíratta.
Úgy látszik, amikor a sajátját csinálta, már jobban odafigyelt erre.
(Folytatjuk) Hegedűs István
2018. július 22. 07:58