Samu, a gitáros (6-1. rész)…
… és Bencsik Sándor, az ember. A P. Mobil és a Pandora’s Box zseniális képességű hangszerese, zeneszerzője a visszaemlékezők szerint ellentmondásos egyéniség volt. Önmagával és zenésztársaival szemben kíméletlenül maximalista, ugyanakkor visszahúzódó, csendes, érzékeny karakter. A kőkemény, ám dallamos rockzene feltételen és hűségesen kitartó híve, aki laza elegenciájával, finom modorával messze kitűnik a bőrös-láncos rockerek közül. Akit magánéleti gondjai éppúgy agyonnyomnak, mint az általa vezetett zenekar lecsúszása. Sorozatunkban a hetvenes-nyolcvanas évek egyik gitárhőse életének fontos mozzanatait elevenítik fel zenésztársai, barátai. Ha Varga Miklós zenekari pályájának kezdete nem is innen datálódik, ám országos ismertsége mindenképp a P. Box-nak köszönhető.
A frissen alakult P. Box énekest keresett. Hogyan kerültél kapcsolatba a fiúkkal? Hogyan zajlott a meghallgatás?
Annak idején a Pesti Műsor újságírója Fábián Tibor volt a mentorom, aki beajánlott az épp alakuló P. Box-ba. A Zenit nevű zenekarban énekeltem, s egy alkalommal Cserháti Pityiék testületileg megjelentek a klubunkban. Erről mit sem tudva utólag is izgalomba jöttem, hogy kedvenc zenekarom, a P. Mobil két szerzője, valamint meghatározó muzsikusa is kíváncsi a teljesítményemre. Tibitől arról is tudomást szereztem, hogy túlságosan „patakyattilásnak” találtak. Ezen kissé elcsodálkoztam, sőt el is keseredtem, hiszen az Edda énekeséhez nem sok közöm volt. Nem is akartam hasonlítani hozzá. Még, ha Vikidált említették volna… Mert ő a valóban a példaképem volt. Pár nap elteltével azonban Pityi felhívott, és meghallgatásra invitált a BHG klubjába. Az Utolsó cigarettát és a Miskolcot kaptam feladatként, amit a zenekar rajongójaként nagyon jól ismertem. Ott még semmi sem dőlt el, Samu szólt, hogy szeretne beszélgetni velem a lakásán. Vagy másfél-kétórás – vodka-naranccsal kísért – jó hangulatú beszélgetés után, kijelentette: – te leszel az énekes!
Kaptál instrukciókat?
Akkor még nem. Abban a korszakomban, mint említettem, még teljesen Vikidál-fan voltam, és szerettem volna úgy énekelni, mint ő. Akkor még nem tudatosult bennem, hogy belőle egy van, és senki sem a klónjára kíváncsi. Erre a P. Boxban jöttem rá – nagyjából fél év elteltével. Egészen pontosan az ajkai dupla koncerten jött elő a saját hangom, ahol nagy tehertételtől szabadultam meg. Attól, hogy megfeleljek valaminek. Nem is tudtam volna mindkettőt végig énekelni, hiszen az a fajta előadásmód nagyon fárasztó, de a P. Boxnak is attól kezdve lett meg a saját, rá jellemző hangvétele.
Talán épp az általad említett hangvétel miatt az első P. Box lemez sokaknak meglepetést okozott. Te hogyan látod ezt?
Nem tudom, a zenésztársak részéről mennyire volt tudatos, de a P. Box abban a mezőnyben megtalálta a saját hangját. Sikerült kialakítani egy rá jellemző, egyedi stílust. Sáfár Öcsi zenei előélete nagy szerepet játszott abban, hogy nem annyira metálos, inkább kissé „soft-osabb” megszólalást sikerült kialakítani. Azon túlmenően, hogy saját nótákat hozott, az alkotás folyamatában is intenzíven részt vett. Főképp a hangszerelésben jeleskedett, de Samu, vagy Pityi témáihoz ugyanúgy hozzátette a saját ötleteit. Az énekes váltás után – azt követően, hogy Gyula jött a helyemre – a megszólalás a P. Mobiléhoz hasonlóan karcosabb, keményebb lett.
.jpg)
Említetted, hogy P. Mobil-fan voltál. Ott már kapcsolatba kerültél Samuval, vagy csupán később ismerkedtettek meg?
Nem, nem, én a nézőtérről figyeltem őt. Az viszont meglepett, hogy a sok lóhajú, bőrös zenész és rajongó között egy elegáns fiatalembert láttam, akit rockerként is a tisztaság és az elegancia jellemzett. Kilógott a sorból. A szó klasszikus értelmében rocker volt, ám nem akart annak látszani.
Hogyan tekintettél rá, mint gitárosra, és mint szerzőre?
Amikor a hangszer megszólalt a kezében, azonnal kiderült: ez a P. Mobil. Magam részéről azért tartottam nagy gitárosnak – miközben lehet, hogy akadtak nála gyorsabb kezű, virgásabb muzsikusok –, mert egyéni íz világgal rendelkezett. Ez különböztette meg a többi zenésztől, és tette egyedivé. A mai napig műsoron tartok egykori P. Box-nótákat, technikailag jobbnál-jobb gitárosokkal dolgozom, ám azokat a dalokat soha, senki sem tudta úgy eljátszani, ahogyan ő. Azt a hangzást, azt a feelinget, amelyet kialakított magának, rajta kívül senki sem tudta hozni. Zeneszerzőként pedig úgy a P. Mobilban, mint a P. Boxban – akár az azt követő formációkban is – maradandó dolgokat alkotott. Nyugodtan kijelenthetem, hogy Bencsik Sándor a magyar hard rock egyik szellemi atyja. Ha épp nem a legnagyobb. Olyan zenei tálentum, akinek voltak elképzelései a zenéről és magáról műfajról, és ebbe nem nagyon engedett beleszólni. Ennek következményeként többször konfrontálódott Sáfár Öcsivel, aki ugyancsak erőteljes zenei egyéniség. Sokszor szikrázott a levegő a próbákon. Emberileg jól kijöttek, kijöttünk egymással, a konfliktusok kizárólag szakmai alapon alakultak ki közöttük.
S, te hogyan láttad, mint embert? Hiszen nem egy átlagos karakterről beszélünk.
Eléggé zárkózott embert ismertem meg benne. Az alatt a két év alatt, amelyet a P. Boxban töltöttem, sem tudtam hozzá igazán közel kerülni. Azt gondolom, nem csak nekem, másnak sem nagyon nyílhatott meg. Ez alól talán Cserháti Pityi lehetett a kivétel, hiszen ők együtt jöttek el a P. Mobilból, s együtt csinálták meg a P. Boxot.
Nagyon fontos a közönséggel való kapcsolattartás, amely a P. Mobilban Schuster Lóránt tiszte volt. Samu a saját formációjában miként oldotta meg ezt a feladatot?
Nagyon-nagyon jól érezte a közönséget, az általa csak „csápinak” nevezett rajongókat. Rockerekről beszélünk, akik kinézetben, felfogásban, habitusban meglehetősen messze álltak Samutól. Annak ellenére, hogy távol állt tőlük, értett a nyelvükön, ráérzett a hangulatukra. Olyannyira, hogy a P. Box kezdeti időszakában külön megírta a felkonfok szövegeit, amelyeket nekem kellett elmondanom. Ismert, hogy abban az időben „halálos” ellenségek voltunk a P. Mobillal, s ez bizony vastagon érződött ezekben a konferálásokban. Ami egyáltalán nem volt ínyemre; kellemetlenül érzetem magam, hogy miért kell dehonesztáló dolgokat mondanom Schuster Lóriról, egy másik zenekar frontemberéről, a P. Mobilról, akik ráadásul a kedvenceim, példaképeim voltak. Ez inkább a kezdeti időkre értendő, később szerencsére oldódott ez a feszültség, sőt azóta Lórival is tisztáztuk ezt a helyzetet. Emellett – ugyancsak a kezdetekben – a P. Mobil kemény magjával is meg kellett küzdenünk, kezelni kellett a szituációt, a balhékat, az árulózásokat és a többit. Ám mindez csak addig tartott, amíg a P. Boxnak kialakult a saját rajongótábora.
Papp Gyula hívására megpróbálkoztál a P.S. Banddel, majd a Safarival. Erős csábításnak bizonyult a nemzetközi hírnév lehetősége?
Ravaszul csinálták, ám a váltásnak voltak előzményei. A P. Box megkapta a második albumlehetőségét is a hanglemezgyártól, mi pedig dolgoztunk a dalokon, mint például a Soha nem elég, a Bálvány, vagy a Valami rock and roll. Láttuk a perspektívát, szépen futott a szekér, ám ennek ellenére a levegőben lógott, hogy Sáfár Öcsit kiteszik a zenekarból. Ekkoriban hagyta el Révész Sanyi a Piramist, amely énekest keresett. Feltűnt, hogy az egyik BHG-bulinkon megjelent a komplett Piramis zenekar – persze Révész nélkül. A szándék nyilvánvaló: meg akarják hallgatni az énekest… Ugyanakkor megkeresett Papp Gyula és Soldos Laci barátom (korábban Tűzkerék dobos – a szerk.) azzal, hogy a szerveződő svéd-magyar zenekarba, a P. S. Bandbe frontembert keresnek. Papp Gyuszi megpróbált lyukat beszélni a hasamba, hogy Erdős doktor Neoton-szintű támogatást ígért, s nemzetközi szinten is óriási lehetőségek várnak ránk. Annak ellenére, hogy a mézesmadzag vastagon csöpögött a méztől, jeleztem neki, hogy nagyon jól érzem magam a Boxban. A szakmát ismerve semmi sem marad titokban, így ennek a híre is eljutott a zenekarhoz. Samuval és Pityivel hármasban leültünk egy nagyon komoly beszélgetésre, s jelezték, látták a Piramist a bulinkon (bár konkrét ajánlattételre nem került sor), s hallottak a P. S. Bandről. Ennek lényege, hogy a P. Box pályája felívelőben, a csapat szépen összekovácsolódott, tehát gondoljam át, mit lépek. Nem mellesleg a háttérben megjelent Vikidál Gyula, aki a feloszlott Dinamit után a Kuglival próbálkozott, ám valamiért nem jött be neki, tehát állás nélkül maradt. Igaz, Pityiék nem akartak vele dolgozni. Visszatérve a beszélgetésünkre, őszintén elmondtam, hogy én is szeretem a csapatot, jól érzem itt magam, csupán egyetlen kérésem van: Öcsit ne rúgjátok ki, ez az ötös fogat menjen tovább. A beszélgetés pozitív eredménnyel zárult: ők beleegyeztek, én pedig a szirénhangok ellenére is maradok, s együtt csináljuk tovább a P. Boxot. Rendben is lett volna, ám Gyuszi ravasz csellel rávett, hogy csupán egyetlen közös kép erejéig álljak össze a P.S. Banddel. Azzal győzködött, hogy nemzetközi, főleg nyugati piacra – és nem állandó jelleggel – dolgozó zenekarként ez a fotó Magyarországon nem fog megjelenni. És ekkor jött a meglepetés: a Budai Ifjúsági Parkban az esti bulinkra készülődtük, amikor a hangbeálláskor odajön Pityi, kezében lobogtatva az Ifjúsági Magazin legfrissebb számát, benne a fotóval. És az ismertetővel, miszerint itt látható a frissen alakult P. S. Band, közöttük Varga Miklóssal… – Ez micsoda?! Nem tudtam mit válaszolni neki, szörnyű szituáció volt. Aztán a másnapi vidéki bulinkra való utazás közben a buszban közölték velem, hogy megbízhatatlan vagyok és a továbbiakban nem kívánnak velem együttműködni, Vikidállal folytatják. Tehát nem én hagytam ott a zenekart, hanem ebből a kényszerhelyzetből adódóan a P.S. Bandben találtam magam.
(folytatjuk) Hegedűs István
2018. június 24. 18:33