Samu, a gitáros (5. rész)…
… és Bencsik Sándor, az ember. A P. Mobil és a Pandora’s Box zseniális képességű hangszerese, zeneszerzője a visszaemlékezők szerint ellentmondásos egyéniség volt. Önmagával és zenésztársaival szemben kíméletlenül maximalista, ugyanakkor visszahúzódó, csendes, érzékeny karakter. A kőkemény, ám dallamos rockzene feltételen és hűségesen kitartó híve, aki laza elegenciájával, finom modorával messze kitűnik a bőrös-láncos rockerek közül. Akit magánéleti gondjai éppúgy agyonnyomnak, mint az általa vezetett zenekar lecsúszása. Sorozatunkban a hetvenes-nyolcvanas évek egyik gitárhőse életének fontos mozzanatait elevenítik fel zenésztársai, barátai. Ezúttal Monostori Péter a Pandora’s Box archivátora és Csiga Sándor szövegíró eleveníti fel a legendás gitárossal, illetve formációjával kapcsolatos élményeit.
Hogyan kerültetek kapcsolatba Samuval, illetve magával a P. Box-szal?
Monostori Péter: Családi kapcsolatok és a véletlenek sorozata következtében – majdhogynem hátulgombolós kisgyerekként – ismerkedtem meg vele 1977 elején. Samunak köszönhetően olyan bulikra is eljutottam, amelyekre életkoromból adódóan csupán hét-nyolc évvel később nyílt volna lehetőségem. Így élőben láthattam a klasszikus, Révész-féle Generált, vagy a Geminit. Három év múlva a Lecke utca 4. számú ház első emeltének oldalsó kis szobájában aztán találkoztam egy hosszú, barna hajú sráccal, aki az ágy szélén ücsörgő és gitározó Samuval szemben a földön ülve jegyzetelt valamit. Akinek a személyében később igazi jó barátra leltem…
… És aki itt ül velünk. Sanyi, akkoriban csupán dédelgetted a szövegírói ambícióidat, vagy ez egy korábbi alkotói folyamat részének tekinthető?
Csiga Sándor: Különböző iskolai zenekarokban már készültek saját dalok, ám az igazi lökést az 1971-ben alakuló Locomotív GT adta számomra. Ők abba a Volán klubba jártak próbálni, amely a Wesselényi utcai ruhaipari szakközépiskolával szemben található, mi pedig az iskolai órák helyett átszökdöstünk hozzájuk. (Megjegyzem, az épület ma a Zeneművészeti Egyetem használatában áll). Innen már rock történelem: két évvel később átalakul az LGT, az onnan kiváló Frenreisz Karcsi megalapítja a Skorpiót. Első fellépésükre a Gesarolból lett P. Mobillal közösen, a fővárosi Egyetemi Színpadon került sor. Az azt követő turnéjuk szolnoki előadását nem hagyhattam ki; Frenreiszen és Papp Gyulán keresztül itt ismerkedtem meg Bencsik Samuval. Ettől kezdve rendszeres kapcsolatot tartottunk; Schuster Lórival és a vele történt Metró klubbeli beszélgetések már az esetleges közös munkáról szóltak. Megmondom őszintén, ehhez akkor még nem éreztem eléggé érettnek magam, nem mertem belevágni. Igazán a ’78-as Szolidaritási Rockfesztiválon – ahová Lóránt hívott –, majd ugyanazon év októberében a Láng Gépgyár-i koncert kapcsán, valamint az azt követő időszakban kezdett volna komolyabbra fordulni a dolog, de a rock történelem ismét közbeszólt: az 1979-es esztendő a „nagy felbomlások” éve lett. Ekkor alakult át a Mini és a Skorpió, ekkor lépett ki Vikidál a Mobilból, és csatlakozott az újonnan szerveződő Dinamithoz. A Budai Ifjúsági Park felső teraszán találkoztam össze Németh Gabival és Vikidállal, akik jelezték, hogy szükség volna a munkámra. Attól kezdve feljártam a Szépvölgyi úti Papp Gyula által bérelt lakásba, amelynek alig pár négyzetméteres kis szobája a zenekar próbaterme lett. Készültek a zenék, és persze írtam a szövegeket is amelyekből részletek – ugyan nem a saját nevemen – mégis felkerültek a Dinamit debütáló műsorába, majd a lemezre. Aztán jött a Fekete Bárányok koncert a Hajógyári Szigeten, amely végül egy házibuliba torkollott. Ott találkoztam Cserháti Pityivel, aki közölte velem, most jött el a közös munka ideje, ugyanis a zenekar Schuster Lóránt nélkül, egy új formációban képzeli el a jövőt. Megadta Samu telefonszámát, találkoztunk, és onnantól nagyon szoros együttműködés alakult ki közöttünk.
Ez az új formáció lett volna a sokat emlegetett Kentaur…
M.P.: Igen, vagyis ez úgy nézett ki akkoriban, hogy Lóránttól kollektívan elköszönnek, majd más elnevezéssel, az egész zenei stáb közösen folytatja. Odáig jutottak mindössze, hogy elkészültek a promóciós fotók a Feneketlen tó melletti területen. Ám, mint tudjuk, Lóránt aligha feladós típus, és sorban győzködte a tagokat, hogy álljanak el az elhatározásuktól. Elsőkét Totót vette célba, őt viszonylag gyorsan rávette a maradásra. Bajnokkal (Kékesi László basszusgitáros – a szerk.) kissé nehezebben jött össze a személyes találkozó, ám a Szép Ilona vendéglő közelében összefutottak. A beszélgetés hatására ő is visszakozott. Tunyó még „billegett” kicsit, amíg Pityi javaslatára – az énekes döntését megkönnyítve – letettek az átigazoltatásáról. Mint szegény Cserháti később elmesélte, szólt barátjának, Samunak, hogy ne erőltessék tovább, inkább csak ketten menjenek. Aztán megalakult a P. Box, s Tunyó érdekes módon az oda-vissza üzengetések – mint a „Kié a nagy P. ?” kontra zeneszámok közötti beszólogatások – mellett is jó viszonyt ápolt Samuval. Ennek nyomai az archívumban fellelhetők.
Cs.S.: A szétváláskor Samuék elhozták azon szerzeményeik egy részét, amelyeket Amszterdamban, vagy a turnét követően írtak. Az osztozkodás során átkerült a valamikori Élsz-e még?, amely Hölgyválasz címmel folytatta P. Box-beli pályafutását, továbbá a Halálkatlan, valamint az Amszterdam munkacímű nóta, amelyből az Éjféli szekér készült.
M.P.: Az Élsz-e még? gitárkiállását pedig áttették a Fekete Bárány című dalba. És itt köszön vissza a már emlegetett jó kapcsolat, haverság, hiszen az említett három nótát Tunyó és Bajnok – immár a P. Box korszakban – Samu lakásán próbálják rekonstruálni. Ugyanis nem maradt a kezükben értékelhető felvétel a próbákról. Így Bajnok az Éjféli szekér című nótában egyik szerzőként szerepel.
Mit tudhatunk a Pandora’s Box névválasztásról? Ugyanis e köré is többféle legenda szövődött…
M.P.: Ez a történet még 1976-ra, a Szegvári-s P. Mobil felállásra nyúlik vissza, hiszen műsoron tartották a Procol Harum azonos című szerzeményét. A nóta megragadt Samuban, majd a zenekari megbeszélésre – tudatosan, vagy sem – Sanyi magával hozta a lemezt. Onnan már csak egy lépés, hogy a nevet rövidítve P. Box-ként használják…
Cs. S.: A rövidítésben Pityinek is volt szerepe; a maga lassú, vontatott beszédmodorában meg is jegyezte: – Csigám, gondolkodj! Ki a f…omnak kell egy ilyen hosszú név?
A közönség akkoriban eléggé nehezen tolerálta az esetleges átigazolásokat, főképp, ha egyik kedvencéről volt szó. Akár Gidófalvy Attilát a Karthagóban, úgy Vikidált is a Dinamit kezdeti bulijain bekiabálva leárulózták. Ugyanezt a P. Box sem kerülhette el, hiszen ezeken a koncerteken is történtek hangulatkeltések.
M.P.: Egy tipikus eset a kezdeti időszakból: Sáfár Öcsi a Pandora’ Box instrumentális átvezetője utáni szokásos basszusszólóját játssza úgy, hogy egyedül hagyják a színpadon. A mutatvány közben egy srác vad árulózásba fogott, amit a basszusgitáros eleinte egészen hősiesen tűrt. Egy idő után aztán megunta, megállt és a mikrofonhoz lépve leszólt a színpadról: – Miről beszélsz? – Otthagytad a P. Mobilt! – ordította vissza az ember. Erre Öcsi nyugodtan kifejtette, hogy ő soha nem volt a P. Mobil tagja. Ugyanis összetévesztették Bajnokkal…
Cs.S.: Miután sok mindent intéztem a zenekar ügyes-bajos dolgai közül, eleinte fölmerült, legyek én a zenekarvezető. Sőt még a színpadi jelenlétemről, számok közötti konferálásról is szó került. Egyiket sem vállaltam. Egyrészt pontosan a Munyó által emlegetett árulózások miatt, másrészt ez a státusz sokkal jobban ráillett Cserháti Pityire.
Úgy tudni, a dalszövegírás mellett ötletgazdaként is segítetted az új csapat munkáját.
Cs.S.: Így igaz. Samuval először agyban, aztán manuálisan raktuk össze közösen a leendő produkciót. Lázasan írtuk az új dalokat, szedtük össze az embereket, plakátot gyártottunk és sorolhatnám. A színes plakátok egyébként az akkori munkahelyemen az Zrínyi nyomdában készültek, s ennek érdekében még a KISZ-be is be kellett lépnem… Csakis így készülhetett el az ötezer darab, amelynek így csak az anyagköltségét kellett kifizetni. Ami az arculatot illeti, a Samuval való Bloody Mary-s (B.S. kedvenc itala; paradicsomlébe töltött vodka és némi só – a szerk.) beszélgetések folyamán kialakult a közös munkafilozófia, hogy nem elég jól előadni a dalokat, emellett komplett, érett produkciót is kell csinálni. Méghozzá maximalista módon, amelyben Samu is komoly partnernek bizonyult. Nézete szerint nagyon fontos a zene, a szöveg, és a színpadi előadás egysége, ám az egésznek „meg kell jelennie” látványban is a színpadon. A bemutatkozásra jó alkalomnak bizonyult az 1982-es Pop Majális, ahol a P. Box az Edda, a Karthago és több más feltörekvő banda társaságában mutatkozhatott be. A színpadképek ötletét, a mítikus-misztikus hangulat megjelenítését egyébként a nyugati magazinokban látott fotók ihlették, ám igyekeztünk azokon is túllépni. Agyament elképzeléseinket szinte nulla forintból kellett megoldani: a gótikus betűtípusú feliratozást, a fáklyavivő lányokat, a magasított dobdobogó köré épített hungarocell várfal elkészítését, valamint a kiszáradt fatörzsre tűzött, lecsupaszított bikakoponyát. Ez utóbbit némi telefonálgatás után a vágóhídról szereztük be. A két, véres húsú állatfej – a szemük még a helyén volt –, amelyet jobb híján Szabó Putyur (A P. Box első dobosa – a szerk.) barátnőjének lakásában a fürdőkádban helyeztük el, békésen várta, hogy megszabadítsuk a számunkra felesleges húsrétegétől. Ehhez egy üstöt kellett szerezni, majd a ház udvarán tüzet rakva, forró vízben végeztük el a nem túl gusztusos műveletet. Amely nem is zajlott túl gyorsan, emellett meg kellett küzdenünk a hazaérkező hölggyel, aki nem volt elragadtatva a bizarr látványtól; az egyik bikafej az üstben rotyogott fertelmes szagokat árasztva, a másikkal Putyur párja kézmosáskor – szó szerint – szembesült, amíg az üveges szemű, véres-húsos koponya a fürdőkádban várta sorsa beteljesedését. A hungarocellt és a színpadi fényhez használt halogén izzókat egy építkezésről szereztük be. A Budapest Sportcsarnok színpadához méltó méretű, teljes hátteret adó pókhálót éjjel, Pityinél, az útkereszteződésben csináltuk, a pókot pedig egy eléggé undorító, különleges nyomdai ragasztóból formáztam meg. A fáklyákat kegyszerboltban vásároltam, még tömjént is vettem hozzá. A koponyákat két kiszáradt akácfakaróra tűztük, amelyeket az erdőből hoztunk.
M.P.: A színpadképhez társult még Sáfár Öcsi V’73-ból hozott betétjének basszus aláfestésével előadott, és Varga Miki által intróként elmondott Pandora legendája. Eközben lepedőből varrt tógában, kezükben égő fáklyával a színpad két oldalán megjelent két fiatal csaj, majd tömjénfüstbe burkolva, a zenekar belecsapott a kezdő nótába.
Milyen feladatod volt a P. Box mellett?
M.P.: Pontosan a P. Mobil-Kentaur váltáskor azzal kezdődött a munkakapcsolat, hogy Samunak feltettem a kérdést a korábbi P. Mobil fotók archiválásnak ügyében. Amelyre válaszként előhozta a gyűjteményét, vagyis egy műanyag táskába ömlesztett fotók-, illetve újságkivágások, cikkek tömegének ömlesztett elegyét. A feladat tehát adott volt: az újságcikkeket Samuval együtt tematizáltuk, rendeztük, a fotókat pedig fotóalbumokba rakosgattuk. A későbbi zenearchívum is ez időtájt kezdett összeállni, mindennek az alapját a korai P. Mobil-, majd P. Box felvételek képezték. Bálint Csabával aztán a kilencvenes évek elejétől kezdve más zeneanyagokkal, ritkaságokkal is feltöltöttük, amely majd’ négy évtized alatt komoly gyűjteménnyé, a TTT archívummá nőtte ki magát.
Samu nem csupán a zenére, de a dalszövegekre is odafigyelt. Mennyire volt elégedett a munkáddal, vagy íratta át a verseket?
Cs.S.: Vegyük példának A zöld, a bíbor és a feketét, amelyről azt is hallottam, hogy Samu igazából egy ’56-ról szóló dalt szeretett volna, de én nem tudok erről. Azt is állították, hogy a vers nem az enyém. Erre azt tudom mondani, hogy akik a próbateremben jelen voltak, saját szemükkel láthatták, amint befejeztem szövegírást. Béla halála után fogant meg a gondolat, hogy ennek róla kell szólnia, majd, miután Samuval átbeszéltük, néhány nap múlva nekikezdtem. Az utolsó pillanatokban a próbán készült el. Már csak a címén törtem a fejem, azt pedig – ott és akkor – Szabó Putyur találta ki. A próba után felálltunk, s indultunk a temetésre. Ami a nóta sorsát, illetve az átírást illeti: Vikidál vitte be a hanglemezgyár akkori márkamenedzseréhez (MHV Start – a szerk.), Wilpert Imréhez, akinek nagyon tetszett: kivétel a „lánctalpas éjszakák” című sor, amelyet Gyulának ott helyben ki kellett cserélnie. Vagyis nem Samu, hanem a lemezgyári illetékes íratta át, mert túlzottan politikusnak tartotta.
Samu egyébként valóban igényesen állt a szövegekhez: annyit kért, hogy ne legyen olyan, amit a P. Mobil csinált, ne legyen olyan, amit más is csinált, ne legyen oktató-nevelő, ne legyen szájbarágós és ne legyen direkt. A nótákat halandzsa angollal felénekelve kaptam meg, figyeltem a hangulatvilágát, majd általában többszöri meghallgatás után írtam rá a szöveget. Kivétel A levél, amelynek először a szövege készült el, Samu erre írta meg – nagyszerűen – a zenei részt. Az is előfordult persze, hogy a sorok azonnal szembe jöttek velem. Maximalista lévén – és ebben találkoztunk Samuval –, saját magammal is kritikus voltam.
(folytatjuk) Hegedűs István
2018. május 27. 07:33