Samu, a gitáros (11-2. rész)…
… és Bencsik Sándor, az ember. A P. Mobil és a Pandora’s Box zseniális képességű hangszerese, zeneszerzője a visszaemlékezők szerint ellentmondásos egyéniség volt. Önmagával és zenésztársaival szemben kíméletlenül maximalista, ugyanakkor visszahúzódó, csendes, érzékeny karakter. A kőkemény, ám dallamos rockzene feltétlen és hűségesen kitartó híve, aki laza eleganciájával, finom modorával messze kitűnik a bőrös-láncos rockerek közül. Akit magánéleti gondjai éppúgy agyonnyomnak, mint az általa vezetett zenekar lecsúszása. Sorozatunkban a hetvenes-nyolcvanas évek egyik gitárhőse életének fontos mozzanatait elevenítik fel zenésztársai, barátai. Gombocz Lajos a Pandora’s Box szövegírója, a BHG- klub vezetője, a gitáros-szerző jó barátja a következőképpen jellemzi Bencsik Sándort: „Hitelesség és jelenlét. A hétköznapokban, a próbákon, a koncerteken való jelenlétére gondoltam. Mindenét beleadta abba, amit éppen csinált. Koncentrációban, precizitásban, emócióban. Olyan mértékig állt , amelyet mindenki megérzett a színpadon. Át tudta adni azt, ami őt mozgatta, hajtotta előre.”
A felsoroltakon kívül mivel töltötte a szabadidejét? Gondolom, a kulturális programokon túl is sűrűn találkoztatok.
Heti egy-két alkalommal jártunk a Gellért fürdőbe, ott is állandóan beszélgettünk. Eleinte általános baráti eszmecsere történt, később más, komolyabb dolgok is előkerültek. És amire mérhetetlenül büszke vagyok, alkotó társak lettünk. A Lecke utcában, kis szobája ágyán ülve, kezében a gitárral állandóan gyakorolt. Beszélgetés közben is fel-alá jártak az ujjai a húrokon. Egy jó dal elhangzása után órákon keresztül volt képes elemezni a hallott zenét.
A párkapcsolat is fontos szerepet játszott az életében. Volt Mariann előtt komoly barátnője?
Persze, a Nyuszifül. Általában így nevezte a lányokat, de ez az egy komolyabb és hosszantartóbb Nyuszifül volt. Nemrég találkoztam vele, az egykori fiatal hölgy azóta megasszonyosodott. Amúgy mindenféle helyeken akadtak szívbéli barátnői, ám érdekes módon nem a tartalmatlan kapcsolatokra, röpke szexuális kalandokra vágyott. Arról nem beszélve, hogy ebben is igényes, és nem mellesleg eléggé gátlásos volt.
Úgy tudni, a politikáról, a szocialista társadalmi berendezkedésről is megvolt a véleménye.
Hogy finoman fejezzem ki magam, nagyon nem szerette a rendszert, baráti körben csak „cuci”-nak hívta. Egyébként ez családi indíttatásból ered. Tisztában volt vele, és el tudta különíteni a jót a rossztól; aki élt az előző érában, az pontosan tudja, miről beszélünk.
Többen emlegetik az öltözködési, viselkedési szokásait, amelyekre az igényesség mellett a kifinomult stílus a jellemző. Olyan is akadt, aki piperkőcnek nevezte. Te hogyan látod ezt?
Samu egyéniség volt. Amíg mások „igen”-t üvöltenek, ő képes halkan, suttogva „nem”- et mondani. Az általad említett igényesség az élet minden területén megnyilvánult nála. Otthon éppúgy megtalálható a márkás, jófajta szivar, a sokféle arcszesz, és a begyűjtött italkészlet. Ez utóbbi azért tudott felhalmozódni, mert nem ivott magában; csak társaságban, vagy alkalmakkor, s megválogatta, mit fogyaszt. Hangulatától függően elsősorban a viszkiket, vagy az unikumot szerette, de sohasem itta részegre magát. Magyarországon akkoriban – leszámítva egy-két delikátesz üzletet – alig lehetett normális sajtokat kapni. Begyűjtötte az információkat a lelőhelyekről, és összevásárolta a legfinomabb termékeket. Úgy gondolom, aki a felsorolt tulajdonságokkal rendelkezik, nem sajnálja az időt a minőségi áruk beszerzésére – beleértve öltözködési igényességét is –, egyáltalán nem piperkőc. Inkább azt mondanám, minden tekintetben ad magára; én úgy nevezném, hogy gurman és igényes. Emellett mindenben mértékletes.
Még két tulajdonságát kellene helyére tennünk: zárkózottságról, magába fordulásról beszélnek, illetve az időnkénti pikírt megjegyzésekről, mint reakcióról.
Samu mielőtt valamit tett, vagy valamire reagált volna, általában tízig elszámolt magában. De előfordult, hogy csak kilencig; ez hozhatta magával az említett reakciót. Hiszen ő is emberből volt… Nála is előfordult, hogy túlcsordult a pohár, ilyen esetben nem tudta visszafogni magát. Sokszor magában rágódott. Tapintatból, konfliktuskerülésből adódóan inkább nem fejtette ki saját véleményét, így tudott csendes ember maradni a harsány zenészvilágban. Azon kevesek közé tartozott, aki a belső hangjára is tudott figyelni. Sajnálom, hogy a később történtek figyelembe vételével már nem a nyolcnál mondta ki a véleményét. Ennek következménye lett az a bizonyos belső őrlődés.
Térjünk vissza a P. Boxhoz. Említetted, hogy az Ómen lemez felvétele után Pityivel összevesztetek. Minden kapcsolatod megszakadt a zenekarral?
Amikor kiderült, hogy a lemez Hobo szövegeivel jelenik meg, attól a pillanattól kezdve megszakítottam a kapcsolatot a zenekarral. Miután Samu nagyon közel állt hozzám, a Mr. Basaryval létrejött Metal Company időszakában elkezdtem szöveget írni a dalokra. Akkor készült a Szép társaság, a Ha egyszer megszólalnál, és talán még két nóta, de végül egyik sem az én szövegemmel került ki. Mielőtt befejeztük volna a közös munkát végképp elegem lett, nem szerettem volna még egyszer átélni az Ómennel történteket. Nehezen viselem a kudarcot. A Bill és a Box formációban már abszolút nem vettem részt, Samuval abban az évben, szinte az utolsó pillanatban találkoztam utoljára. Tudtam róla, hogy Illés Lajos szólólemezén gitározott, általában ezt tartják az utolsó felvételének. Pedig 1987 tavaszán Huzella Péter zenéjére, ami abszolút populáris, de gyönyörű rádiófelvétel, megírtam A tizediken című dalszöveget. Kevesen tudják, de ez lett Samu utolsó stúdiófelvétele. Rajtuk kívül a Kaláka együttesből Gryllus Vilmos, valamint Rátonyi Róbert zongorista, Csurgai Attila dobos és Tóth Tamás basszusgitáros szerepelnek rajta.
Arról se feledkezzünk el, hogy közben részt vett az I. Gitárpárbaj projektben. Az is elgondolkodtató, ha minden rendben van a zenekar háza táján, vajon elvállalja-e…
Tette ezt annak ellenére, hogy nagyon nem szerette a versenyeket, a versengést. Mégpedig azért, mert nem szerette fitogtatni a gitártudását. Mégis elvállalta, mert valamilyen módon kapcsolatba hozta a klasszikus zenével, amelyhez vonzódott. Volt egy késztetése, hogy ezekről átiratokat készítsen. Akkortájt vették fel a hanglemezgyárban a Dongót, s emlékezzünk vissza az 1982. május 29-i sportcsarnokos Popmajálisra, ahol a Halálkatlan című számot a Für Elise gitárátiratának improvizációjával vezeti be! Ma már nem tudjuk megmondani, mi történt volna, ha az egyik magyar sztárzenekar gitárosaként jut el a párbajra, vagy pedig egy olyan szituációban, amikor a magán-, illetve szakmai életének minden felépítménye romba dől. 1986-ra szétesik a P. Box, Marcsival való kapcsolata pedig az idő eőrehaladtával – családi okokból – zaklatottá, zűrzavarossá válik. Elfogy körülötte a levegő. Mit tegyen? A hakni nem az ő világa, miként a Bill és a Box Company sem. Az kényszerpálya. Mindehhez a Gitárpárbaj bőven vállalható számára, amelyre a szokásos maximalizmusával készül fel, és tesz eleget a feladatnak a színpadon.
Hogyan alakult a kapcsolatotok az utolsó időszakban? Tudtad, mire készül?
1987-ben még házasságban éltem, Samu pedig Marcsival és kislányával, Mariannal. Lejártunk ugyan hozzájuk Szigetszentmiklósra, ám a kapcsolatunk meglehetősen szaggatottnak mondható. Legutóbb elég csúnyán összevesztünk a dalszövegeken, miután beolvastam: nem az volt a bajom, hogy nem tetszik neki, vagy nem jó, hanem az, hogy nem szól róla. S ez megkérdőjelezte a barátságunkat, kihatott a későbbi kapcsolatunkra. Közvetlenül a disszidálása előtt, amikor már nem kerestük egymást, véletlenül összefutottunk a Lehel téri aluljáróban. Marcsival volt. A találkozásunk pillanatában megéreztem, hogy baj van. Csak annyit mondott, hogy kis időre Svédországba mennek, és elbúcsúzott. Egyébként tudtam a disszidálási szándékáról, hiszen korábban nagyon sokszor beszéltünk arról, hogy előbb-utóbb el fogja hagyni az országot. Szívből utálta a „cuci”-t. Utólag tudtam meg, hogy Samu cuccainak elhelyezése érdekében járták a várost, ám ezeket soha nem kaptak vissza. Az örökösök sem.
Halálhíréről a szomszédtól értesültem, amikor elém tolta az újságot. Azt hittem, megőrülök. Haza sem mentem, a Duna parton bolyongtam. Mardosott a lelkiismeret, hiszen utolsó találkozásunkkor megéreztem a bajt. Beszélnem kellett volna vele, amit elmulasztottam. Meggyőződésem, ha akkor kibeszéljük a problémákat, másként alakulnak a dolgok… Annyira megzakkantam, hogy kerestem a helyeket, melyik lenne a legalkalmasabb arra, hogy véget vessek ennek az egésznek.
Az önvádon túlmenően, aminek nyilván nincs értelme, szerinted miért kellett – főképp ilyen módon – befejeznie a földi létet?
Szervezőként dolgozott a zenekarral egy Dragovics nevezetű ember, szenzációs figura. Samu az ő telefonján beszélt vele és Zsöcivel, később kiderült, hogy ezeket a beszélgetéseket lehallgatták. Így olyanok is a nyomára akadhattak, akiknek nem kellett volna. Samu haláláért egyértelműen az akkori társadalmi rendszert, a „cuci”-t okolom, és azokat az embereket, akik nem álltak mellé. A későbbi történésekre rávilágít az a tény, hogy odakinn a táborban megfenyegették. Miszerint, ha nem tér haza a családjával együtt, könnyen baj történhet testvére gyerekeivel. Ezt egy akkori táborbeli ismerősétől hallottam, akivel közös fotó is készült, és ma Kanadában él. Az is tény, hogy Samu részéről korábban történtek öngyilkossági kísérletek, számomra mégis életszerűtlen, hogy kidobja a dzsekijét az ablakon, majd utána veti magát. Közvetlenül az anyósa és a kislánya mellé. Ha az idegenkezűséget kizárjuk, akkor is ott az említett fenyegetés okozta pszichikai nyomás, amit egy ilyen érzékeny idegrendszerű ember nem tud elviselni. És ez már passzív gyilkosság. De abban és más hasonló jellegű táborokban, ahol a tisztességes politikai menekülteken kívül sajnos szép számmal akadtak bűnöző elemek is, pénzért bármit elvállalnak...
Több mint harminc év telt el Samu disszidálása, illetve halála óta. Ennyi idő távlatából nyilván nehéz rekonstruálni az eseményeket, és bizonyítékok sem állnak rendelkezésre. Amit elmondtam, a saját érzéseimet, illetve a véleményemet tükrözik, hiszen Samut nagyon jól ismertem. A barátom volt.
Miben látod személyének, illetve munkásságának jelentőségét?
A legfontosabbnak a törekvéseit tartom. Törekedett a harmóniára, törekedett arra, hogy mesterfokon elsajátítson valamit, amely mindennél lényegesebb volt a számára: a zene és a gitártudomány. Szerzőként komoly életművet hagyott maga után. Halála óta a második nemzedék nő fel úgy, hogy ismerik és szeretik az általa komponált, előadott dalokat. S, ezek még csak nem is kötődnek előadókhoz: az országot járva azt tapasztalom, hogy különböző helyeken és alkalmakkor, különböző zenekarok tűzik műsorra szerzeményeit, sokszor egészen fantasztikus erővel, energiával. Samu tulajdonképpen él. Hiszen sikerült egy olyan örökséget az utókorra hagyományoznia, amely múlhatatlan és örökérvényű. Ebben a szétfolyó világban pedig csupán azok az értékek maradnak meg, amelyek az emberek lelkében megjelennek.
Hegedűs István
2018. november 18. 04:37