Saját utakon tovább vinni az értékrendet - 1. rész
„A rock and roll legfontosabb alapértéke a szuverenitás” – vallja az ötvenes éveinek eleje-közepét taposó – nyugodtan mondhatjuk – fiatalember, aki a családi hagyományoknak köszönhetően hamar megismerkedett a művészvilággal. Ahogy állítja, a tizenhárom éves „idült profi” nem elégedett meg a néptáncban elért komoly eredményeivel, hamar a „könnyűzene” bűvkörébe került. A szinte kötelező amatőr zenekarok után a Kimnovak együttesben kamatoztatja muzikális képességeit, hogy aztán úgy tűnik, örökre beszippantsa a zenés színház. Rendezőként nevéhez fűződik a negyvenes jubileumára (pozitív értelemben vett) koncepcionális változtatáson átesett István, a király, valamint a Beat ünnep, illetve Illés 60 produkciók tető alá hozatala. Novák Péter énekes-zeneszerző-dalszövegíró- műsorvezető-színész-rendezővel beszélgettünk.
Úgy tűnik, a hármas szám komoly szerepet játszik életedben (csakúgy, mint a tíz éves periódusok): az egyik sajtótájékoztatón tett nyilatkozatod szerint édesapád révén, már 1983-ban, tizenhárom évesen, a városligeti Királydombon szaladgáltál az István, a király rockopera próbáin. Vagyis már ott magadba szívtad a zene és a színészet levegőjét. Ez indított el a pályán, vagy már előtte értek ilyen irányú hatások?
Nem ez indított el a pályán, az igazából nagyon kis srác koromban kezdődött. Olyan közegbe születtem, amelyben – szüleimnek köszönhetően – a néptánc, a népzene önkifejezési forma volt, ilyen módon hamar kapcsolatba kerültem ezekkel a műfajokkal. Képességeim is azt mutatták, van értelme ezzel foglalkozni. Hat éves koromtól néptánc tagozatos iskolába jártam, amely akkor még egyedülálló volt az országban. Tizenhárom évesen már „idült profinak” számítottam ebből a szempontból.
Ami az István, a királyt illeti: az akkor ébredező rockzenei, illetve színházi érdeklődésemet nyilvánvalóan ez a produkció, illetve ezt megelőzően a szintén Szörényi-Bródy: Kőműves Kelemen mélyítette el, ahol már apám keze alá dolgozhattam, magyarul én ugráltam órákig a színészekkel helyette, hogy megtanulják a lépéseket… A darabok műfaji sokszínűsége, izgalmas dramaturgiája már tizenéves fiatalként is megérintett, magával ragadott. Azon túl, hogy értettem az üzenetüket, ízlésemnek és korai ambícióimnak is abszolút megfelelt.
És mennyire felelt meg a Cég, illetve az Aranyláz együttes, eközben nem megfeledkezve a Holló Színházról?
Minden mindennel összefügg, bár néptánc tagozatosként váratlanul került érdeklődési körünkbe a könnyűzene, gondolom afféle életkori sajátosság okán. Már az általános iskola harmadik-negyedik osztályában is volt zenekarunk Albatrosz néven, és Emmi néni napközijében léptünk fel az osztálytársaimmal, mindenféle eszkábált hangszerekkel. Volt benne gitár, szájharmonika, a piacra jártunk marhabélért, hogy a szemetesládákból dobszerkót eszkábáljunk, és – követve a régi hagyományokat – a Pacsirta rádióból átalakított gitárerősítő a mi életünkben is szerepet játszott.
Szereztünk egy pick upot, amit aztán bele lehetett applikálni egy vágódeszkába, hogy abból gitár lehessen valami akusztikus nyakkal összedolgozva. Szóval minden fázisán átmentünk annak, amit az általunk igen tisztelt nagy elődök megírtak a könyveikben. A Szörényi-Bródy- könyv, a Locomotív GT története, Hobo Rolling Stones-könyve, Ungvári Tamás Beatles bibliája kötelező olvasmányainknak számítottak, kívülről tudtuk valamennyit.
Ilyen módon is szerettünk volna az elődök nyomába lépni. Nyolcadik általános iskolás, illetve első gimnazista tanulókként a Cég együttes hirtelen meglódult. Ez ’83-’84 -re, a budapesti underground fénykorának idejére tehető, ekkor indult el a könnyűzenei pályának egyfajta víziója. Életem első professzionális együttese az Aranyláz lett, ott már mindenki tudott normálisan zenélni. Már a Céggel, aztán az Aranylázzal is saját számokat írtunk, utóbbival önálló nagylemezünk jelent meg, már a kilencvenes évek elején. Beneveztünk különböző versenyekre, amelyeket aztán rendre meg is nyertünk. Baráti társaság voltunk, azon belül Nagy Gergővel, mint basszusgitárossal kifejezetten jóban voltam, így vele alakult meg a Kimnowak zenekar is. Az általános iskolában fogant önkifejezési láz idáig kísért bennünket, és bizonyos értelemben kitart a mai napig.
Amikor a Cég együttes kezdett felfelé kapaszkodni, Galla Miklós lett a menedzserünk. Mi akkor már a Lágymányosi Közösségi Házhoz kötődtünk, amely a KFT klubja is volt egyben. Mai fejjel szinte hihetetlen, ahogy élvezhettük a támogatásukat; használhattuk a hangszereiket, a próbatermüket. Elképesztő volt! Óriási segítség és példás figyelem néhány tizenéves kölyökre, tanulságos történet… Gallával is remek munkakapcsolat alakult ki, így aztán mikor 1990-ben nem vettek fel a Színművészeti Egyetemre a harmadik forduló után – az Aranyláz zenekarral azonos napon – megkeresett, és felajánlotta a Holló Színházban való közreműködést. Megint több műfajban találhattam magam a színpadokon. A Holló Színház különlegessége a Monty Python-féle humor, Galla anglomán őrülete, tökéletes fordításai, megtették hatásukat. Nem feltétlenül színházi, sokkal inkább filozófiai, vagy gondolati értéket képviselt. Egyrészt megnyitotta a látásmódomat a világ jóleső fatalizmussal történő értelmezésére, másfelől óriási tapasztalatokra tettünk szert a turnézás területén, csakúgy, mint a párhuzamosan futó Aranylázzal. Aztán a Kimnowakkal már közös sorozatunk is volt…
Amely elhozta számodra a következő hármast. 1993-ban ugyanis a néhai Pribil Gyurival és az említett Nagy Gergely basszusgitárossal megalapítottátok a Kimnowak zenekart. A keresztelőről annyit, hogy nyilván a szépemlékű Kim Novak amerikai filmszínésznő és családi neved összecsengése adta az ötletet, bár az némileg extrém.
Alapvetően valóban egyfajta frivol fricskának szántam, de az is benne volt, hogy le akartam rázni egy lemezkiadót. Akkoriban az Operettszínházban is játszottam, nagyon szerettek volna egy szólólemezt csinálni velem. Engem viszont mindig a közösség érdekelt, sehogy se akartam belemenni. Végül a Kimnowak névvel próbáltunk meg úgy csinálni, mintha ez egy szóló projekt lenne, vagy valami hasonló. Első pillanatban jó ötletnek tűnt, aztán rajtunk maradt… Kétségtelen, hogy a korabeli interjúk névmagyarázattal indultak, akár a Holló, akár az Aranyláz, akár a Kimnowak esetében, de hát nem könnyű úgy címkézni valamit, hogy jóformán azt sem tudod, mi akar az lenni!
Pribil Gyuri, a Kimnowak gitárosa ízig-vérig muzsikus egyéniség és zseniális hangszeres volt. Hogy kezdődött az ismeretség, milyen viszony alakult ki közöttetek, te hogy látod a személyiségét?
Nagyon érzékenyen érintett az elvesztése. Mióta elment, nem nagyon telik el úgy hét, hogy ne jutna eszembe. Nem véletlen hát, hogy halálával meg is szűnt a lehetőség, hogy Kimnowak néven valaha valamit is csináljunk. Már csak annak okán is, hogy ez a vállalkozás kettőnk szerzői együttműködése volt. Sokkal több, mint egy barátság.
Gyuri annak idején látta a Cég együttest, ahol nagyon bírta, ahogy a színpadon jelen vagyok. Így aztán amikor Nagy Gergővel egyetemben megkerestük az új zenekar alapításának ötletével, állítása szerint már várta a jelentkezésünket. Annyi biztos, hogy mi meg korábbi együttesét az S-Modellt láttuk, ahol nem lehetett betelni briliáns, balkezes gitárjátékával. Egy Hendrix reinkarnációba oltott Keith Richard állt a színpadon, mindehhez rasta hajkoronával. Szédületes volt! Mindkét oldalról nagy egymásra találás történt, ami nagyon hamar remek együttműködéssé nemesedett.
Ami a személyiségét illeti: Gyuri rendkívül szuverén alkat volt, nem bírt semmiféle flexibilitással. Az, hogy a világ változik körülöttünk, független alkotóként számára nehezen viselhető tény volt. Nem véletlenül költözött ki egy erdő mélyére. Rendíthetetlenül ragaszkodott az értékrendjéhez, szóval ebben a mostani időminőségben biztosan megőrült volna.
(Folytatjuk)
Hegedűs István
2025. január 11. 11:20