MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Öröm a Zene döntő és díjkiosztó lesz az A38 Hajón

Tizenkettedik évadának döntő eseményéhez érkezett hazánk legjelentősebb tehetségkutató és gondozó sorozata, az Öröm a Zene. A kétnapos rendezvényen 20 határon belüli zenekar mutatkozik be az A38 Hajó színpadán élőben és 6 határon túli együttes videóbejátszás segítségével. A győztes 3 millió forintos jutalmazása mellett 10 kategóriában osztanak ki a szervezők díjakat olyan személyeknek, akik sokat tesznek a magyar hangszeres élőzenéért.

A Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) 2009 óta rendezi meg az Öröm a Zene (korábbi nevén Hangfoglaló Hétfő, majd Hangfoglaló Magyarország) tehetségkutató sorozatot, amely mára – az NKA Hangfoglaló Program hathatós támogatásával – a Kárpát-medence legnagyobb szakmai tehetségkutató sorozatává vált. Összesen 26 állomása van, amelyből 19 megyei és egy fővárosi, illetve 6 határon túli. Október 10-én és 11-én e tehetségkutatók nyertesei mérik össze tudásukat Budapesten, az A38 Hajón.

A határon belüli zenekarok élőben versenyeznek az A38 Hajó színpadán, míg  a határon túli együttesek videóbejátszás segítségével mutathatják meg tudásukat. A fináléba bejutott az

Valamennyi produkció online is követhető lesz a Hajónapló internetes felületén és a teljes eseményről kép- és hangfelvétel készül. Az Öröm a Zene döntőjében diadalmaskodó zenekar a HANOSZ-tól 1 millió forint értékben kap hangtechnikai berendezést, és 2 millió forinttal támogatja őket a Hangfoglaló Program.

A zenekarok produkcióit 8 tagú szakmai zsűri értékeli a helyszínen, melynek tagjai Andrásik Remo (zenész, gitártanár, a Hangszeresek Országos Szövetsége főtitkára, az Öröm a Zene sorozat szervezője), Horváth Gergely (rádiós szakember, az NKA Hangfoglaló Program szakmai kollégiumának tagja), Lombos Márton (dalszövegíró, a Hangfoglaló Program mentora), Nagy Szabolcs (kommunikációs szakember, a Hangfoglaló Program mentora) valamint a tavalyi nyertes Antares zenekar tagjai, azaz Dér Dávid, Kolosai Ferenc, Kovács Botond és Pap Dávid.
Az Öröm a zene díjátadó ünnepséget október 11-én, a zenekari produkciókat követően rendezik meg, amelyen a Hangszeresek Országos Szövetsége átadja az idei év Öröm a Zene szakmai díjait is 10 kategóriában (az év zenésze – az év könnyűzenei rendezvényhelyszíne – az év zenepedagógusa – az év felfedezettje – az év hangmérnöke – az év hangtechnikusa – az év világosító és látvány technikusa – az év hangszerjavító műhelye – az év zenei újságírója – az év különdíja) a hangszeres-élőzene népszerűsítése iránt elkötelezett személyeknek.
Az Öröm a Zene nagyszabású döntője a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) támogatásával jött létre.


2020. szeptember 21. 11:54

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA