Ritmusok és terepasztalok – 2-rész
Mi késztet arra egy Gyöngyösön született, Cegléden nevelkedett kamasz fiút, hogy útnak induljon és jelentkezzen a budapesti Honvédelmi Minisztérium Zenei Növendék Iskolába? Hogyan lesz a fúvós növendékből remek ütőhangszeres, majd miként kerül a Sámsonból pályája csúcsát jelentő, országos és határainkon túl is rendkívüli népszerűségre szert tett Bergendy együttes dobszékébe? Minderre a választ az Express és Stúdió 11 zenekarokat is megjárt Debreczeni Csaba „Bucom” adja meg, aki életét végig zenélve ma régi kedvenc hobbijának, a terepasztal építésnek hódol, miközben a patinás Nautilus együttesben üti a bőröket.
Hét éven keresztül elképesztő sikereket éltetek meg (a Bergendyvel) együtt. Véleményed szerint mi volt a titka? Hogyan sikerült akkora magasságokba felkapaszkodni?
Az új csapat országos ismertsége a véletlennek köszönhető. Sokak számára ismert a történet, hogy 1970 Szilveszterén a Rádió 6-os és a tévé stúdiójában ugyanazt a műsort közvetítették. Az Expressz együttes valamilyen külső helyszínen, színházban játszott, mi pedig a rádió stúdióban. Mi egy Express- nótát nyomtunk, de Kangyal Öcsi (†Kangyal Ferenc, az Expressz együttes akkori dobosa – H.I.) dobolt nekünk, ők pedig egy Bergendy-számot, amelyet én doboltam. A zenét fejhallgatón keresztül kaptuk meg. Egyes nézők a fehér Senheiser fejhallgatót masninak nézték a hosszú hajunkon, némelyik meg is szólt érte levélben… Az akkori kezdeteleges technika semmilyen trükkre nem adott lehetőséget, minden a zenészek pontosságán, figyelmén, szakmaiságán múlott.
Mi eredetileg, mások mellett, a Hofi-Koós Showt kísértük élőben, aminek előbb vége lett, éjfélig maradt három-négy perc, amit nem tudtak kitölteni. Szóltak, hogy ez idő alatt játszhatunk valamilyen saját számot. Mi pedig előadtuk a Mindig ugyanúgy-ot, amit az éjféli időt várva egy egész ország látott-hallgatott. Egy csapásra ismertek és közkedveltek lettünk.
A sikeresség több mindenen múlott. Rózsi énekhangja, de leginkább a szövegei, amelyek nem csak a mondanivalójában, de prozódiájában (a zene ütemének és hangsúlyainak helyes alkalmazkodása a szöveg ritmusához és hangsúlyához - H.I.) is zseniálisak voltak. Kevés olyan magyar szövegírót ismerek, aki erre odafigyelne. Latzin Norbert slágereket írt, Rózsival nem tudom hogyan, de nagyon jól össze tudtak dolgozni. Aztán valamin összevesztek. A hangszerelés, a dalok kidolgozása már közös munka volt, mindenki hozzátette, amit tudott. Hajdú Sanyi kiváló hangszerelő volt, de zenét is írt, többek között az Iskolatáskát, ami akaratunk ellenére valahogy ránk ragadt.
Éreztél később valamiféle kifáradást?
Rózsi és Norbi viszonyának megromlását megérezte a zenekar. Már nem is beszéltek egymással. ’75-ben elment a Bergendyből, megcsinálta a saját zenekarát. Janó, vagyis Tóth János Rudolf jött helyette, aki nagyon jó zenész, a mai napig szeretem és figyelem, amit csinál. Új színt hozott be, elsősorban a gitározásával, ám az énekben – pedig sajátos, különös énekhangja van – Rózsi mellett kevesebb szerephez jutott. Janó igazi egyéniség, aki ha nem is hosszú időre, de megmentette a Bergendyt.
Beszéljünk rólad is. Emlékeim szerint iszonyú energiával ütötted a bőröket, méghozzá, ha jól tudom, mikrofonozás nélkül. Mennyire befolyásolta ez a technikádat?
Eleinte valóban hangosítás nélkül kellett dobolni. A Bergendy vége felé a lábdobba be volt téve egy mikrofon úgy, hogy a frontbőrt kivágtuk, csak egy vékony szegély maradt körbe. A pergő és a két felső tam közé szintén egy mikrofont helyeztek el, ez segített valamit. Az oldal tamnál semmi hangosítás nem volt. Megszoktam, hogy a beat-, vagy rock zenekarokban hangosan kell dobolni, ezen az előbb említett technikai megoldások sem változtattak.
Arról voltam híres, ahogy mondták: „Bucom úgy veri a dobot, hogy még!” De hát muszáj volt! Rózsinak ott volt a kétládás basszus Marshallja, Oroszlán Gyurinak a Fender combója, Latzin Norbertnek a Leslie a Hammond-orgonájához és hozzá még egy nagy Marshall is. Na, ezek mellett kellett megszólalnia a dobnak! Ja és nem volt dupla lábdob, de még duplázó sem (amit nem is tudom, miért neveznek annak, amikor nem egy lábgép van, hanem kettő), akkoriban én egy lábbal tudtam olyan gyorsan virgázni, mintha kettő lenne.
Milyen felszereléssel dolgoztál akkor?
Nagyon sokáig Medvecky-féle dobokon játszottam, nagyon meg voltam vele elégedve. Ma már Gretchet használok.
Hogy érezted magad a Demjén Rózsival közös ritmusszekcióban?
Rózsi nagyon jó basszusgitáros volt, jól tudtunk együttműködni. De nem csak én mondom ezt, hanem Friedrich Karcsi és Orszáczky Jackie is, akik láttak bennünket és mindkettőnek ugyanaz volt a véleménye, hogy nagyon jól együtt vagyunk. Nehéz basszusozni az ének mellett, de neki ez sem volt gond. Később sem, amikor azt hiszem, az ötvenedik születésnapjára meghívott bennünket, mármint az ez alkalomra összeállt Bergendyt az új Sportcsarnokba. Valaki, aki látta a tévében a koncertet felvételről, később mondta nekem, hogy Rózsi nem azt játszotta, amit ő hallott a tévében. Én meg eligazítottam: ne meséljen már nekem, én ott voltam, vele játszottam! Azt csinálta, amit kellett.
Demjén Rózsi távozásával megtört ugyan a lendület, ám Tóth Janó bízott egy progresszívabb jellegű, Syrius-pótló muzsikában. Elképzelése szerint ennek szellemében ment volna tovább a Bergendy, ám ez valamiért nem valósult meg. Részedről láttál erre reális esélyt?
Annak idején nagyon jóban voltam Tóth Janóval, és a mai napig szeretem, amit csinál. Amikor Rózsi bejelentette, hogy elmegy, szóltam Pistának, hogy így én sem csinálom tovább, Janó is elbizonytalanodott, hogy mi lesz vele. Arról a tervéről, amit most elmondtál, nem szólt nekem. Valószínűleg őt is váratlanul érhette Rózsi döntése, csak később merülhetett föl benne ez a gondolat. Biztos, hogy jónak tartottam volna ezt a felállást, ha megvalósul én is másképpen döntöttem volna.
Ugyanakkor Delhusa Gjon lett az új énekes. Nem gondoltál arra, hogy vele esetleg megismétlődik a Bergendy sikere?
Semmiképpen sem. Sőt, éppen ez volt az egyik ok, hogy 1977 júniusában otthagytam a Bergendyt. Egyébként tetszett Delhusa hangja, mert hasonlított Rózsiéhoz, inkább a viselkedésével volt bajom. Később, amikor már nem voltam a zenekar tagja, ki is ütközött ez a probléma. Vele nagyon rövid ideig játszottunk együtt, ha jól emlékszem, egyetlen közös videoklipünk készült. Egyébként sem sokáig volt a Bergendyben: ha jól tudom, talán egy hetes szovjet (leningrádi) turnét, meg egy tíz napos csehszlovákiai koncertsorozatot csináltak meg vele, utána vagy kitették, vagy ő lépett ki a zenekarból.
Mi igaz abból, hogy Rózsival, Tátrai Tibusszal, Papp Gyulával és veled – Demjén Rózsi első önálló szólóalbumán találkoztatok és vélhetően ennek kapcsán – alakult volna egy szupergrupp? Volt tudomásod ilyen tervről?
Nem tudok erről. Lehet, hogy valaki gondolkodott ebben, de hozzám ez nem jutott el. Azt viszont tudom, amikor a lemezgyárban felvettük Rózsi lemezét, a Sohase félj! című nótában – ahol azért odatettem magam – Tibusznak annyira megtetszett a játékom, hogy meg is jegyezte: „nem gondoltam volna, hogy te így tudsz dobolni!”. Tátrai egyébként a Sámsonnal is dzsemmelt néhányszor a Csiliben, úgy látszik, ott még nem figyelt fel rám. Csak azt sajnálom, hogy a Sohase féljt! élőben soha nem dobolhattam…
(Folytatjuk)
Hegedűs István
2024. december 21. 04:07