Reni & Boka: „Zenészként nincs annál igazibb és emberibb, mint a saját dalodat játszani.”
Iszlai Reni és Szász Márk Boka duója 2022-ben alakult a Dunakanyarban. Közös világuk a többszólamú ének, a hangszeres improvizáció és az absztrakt történetmesélés. Zenéjük inspirációját a természet, a vizek és fák adják, dalaik belső, csendes terekbe vezetik el a hallgatót. Reni klasszikus és kortárs zenét tanult, számos ösztöndíjjal és interaktív zenei foglalkozások alkotójaként ismert, míg Boka világutazóként Afrika, Brazília és Kuba zenéit hozta be repertoárjukba. Mostani interjúnk apropóját első közös lemezük, a Forrás jelenti.
Hogyan emlékeztek vissza az első zenei élményeitekre? Mi indított el benneteket a zenélés útján?
Reni: Egy pöttyös szoknyára emlékszem, meg egy lemezjátszóra. Egy időben minden nap kértem a szüleimet, hogy tegyék fel A kis herceg meselemezt Ilyés Kinga előadásában, amelyben sok kortárs zenei aláfestés volt. Egyszerre volt ijesztő és magával ragadó. Utólag döbbentem rá, hogy ebben a hanganyagban nagyon sok klarinét szólt. A másik fontos lemezem a Smokie nevű bandáé volt. Ehhez kellett a pöttyös szoknya, végigpörögtem benne a lemezt. Mindig énekeltem, mindig táncoltam.
A tanítónénim tanácsára elkezdtem a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz járni, ott kezdtem el zenét tanulni, majd népdalversenyekre járni. Itt javasolták, hogy felvételizzek a helyi művészeti iskolába, ahol tízévesen csöppentem a zene akadémikus világába - klarinéttal a kezemben.
Boka: Óvodás koromban volt egy kazettás magnónk, amihez tartozott egy hangosbemondó mikrofon, olyan, mint a villamosvezetőké. Abba énekeltem állandóan az akkori rajzfilmek főcímdalait: Nils Holgersson, Hupikék törpikék… A legtöbbet a Vuk dalát énekeltem. Azt édesapám fel is vette, a mai napig megvan - sőt, felnőttként újraénekeltem, és így együtt van fent a Spotifyomon Pingú címmel.
Hogyan találkoztatok? Mi vezetett ahhoz, hogy duót alakítsatok?
Reni: Tizenhárom éve találkoztunk először, Boka akkoriban a PECA zenekarban énekelt. Én a Balassi-ösztöndíjam végét töltöttem Magyarországon, amikor Bokáék az A38 Hajón koncerteztek. Mi el akartunk menni rá, de lekéstük, a koncert után Boka leült velünk gitározni és énekelni a Duna-parton. Aztán elmentünk szentivánéji tűzugrásra, capoeiraedzésre a Feneketlen-tónál. Elég erős indítás volt ahhoz, hogy ez a kapocs megmaradjon - még úgy is, hogy aztán Boka elindult Dél-Amerikába, felpróbálni a szabadság színes ruháit. Én közben Magyarországra költöztem, elvégeztem a Zeneakadémiát, tanítottam, magam is elkezdtem a szabad zene által kibontakozni, majd családot alapítottam. Teltek az évek, és 2022-ben kapcsolódtunk újra össze. Nagyon vágytam már egy saját zenekarra, Boka meg…
Boka: Én pedig sem Brazíliában, sem a Kanári-szigeteken nem találtam igazán hozzám illő énekestársat, ezért itthon újra végiggondoltam, kit hívhatnék fel. Az a tíz év, ami az első találkozásunk óta eltelt, mindkettőnkön pont annyit alakított, hogy az első újratalálkozásunk és az első közös éneklésünk katartikus lett. Megtaláltuk a Reni & Bokát.
Hogyan születik egy dal nálatok? Inkább ösztönös, improvizatív folyamat, vagy tudatos tervezés eredménye?
Reni: Tudatosan még csak egyszer sikerült dalt írnunk… Amikor azt mondtuk magunknak: Nem igaz, hogy sosincs elég külön időnk az alkotásra! Próbáljuk ki, milyen, ha a gyerekek mellett írunk egy pörgősebb dalt. Ebből lett a Karaván című számunk. Biztos a gyerekszoba zsivaja is kihallatszik belőle.
Boka: A dalok leginkább akkor születnek nálunk, amikor valóban van kiüresedett tér és elme. Ilyenkor ebben a térben érezhető, hogy a hétköznapokon túl egy mélyebb réteg mutatkozik meg - ahol a felismerések a háttérben gyűlnek. Én elkezdek gitározni, Reni pedig elkezdi „látni” a dalt. Aztán mivel nem festő, leírja szövegként. Mire kikristályosodik a harmóniamenet, megszületik a dallam is, amire ráülnek a szavak - és addigra már körbevesz minket a dal világa.
Melyik volt eddigi pályafutásod legmeghatározóbb projektje, fellépése, és miért?
Reni: A Zeneakadémiai mesterdiploma-koncertem. Sokat szorongtam, sokat őrlődtem az elég jó vagyok-e állapotaiban. Nem tudtam zene nélkül elképzelni a napjaimat, ugyanakkor agyonnyomott. Elkezdtem „titokban” megengedni magamnak, hogy lemásszak a kotta hangjairól - hogy csak úgy játsszak, csak érzéssel. Annyit akartam érezni, hogy már ne halljam az üldöző gondolataimat. Ismét használni kezdtem a hangom, és újra örülni tudtam a zenének. Ez beszivárgott a klarinétjátékomba is. A diplomakoncertemen volt egy olyan katartikus megélésem, hogy összeér a két világ, felszabadulttá válok, és vállalom ebben a közegben, hogy így vagyok jó - legyen az akármilyen.
Boka: Kettő ilyen pont jut eszembe a Reni & Boka előtti időkből: egy bensőséges és egy grandiózus. Az első, amikor Bobby McFerrinnel, az improvizált, szabad éneklés legnagyobb varázslójával énekelhettem együtt Debrecenben, a Főnix Csarnokban. A grandiózus pedig az volt, amikor Németországban, Európa legnagyobb sambafesztiválján ötezer ember előtt énekelhettem úgy, hogy mögöttem a színpadon harminc dobos, a közönség soraiban pedig további kétszáz dobos ütötte, hogy csakaraka-csakaraka.
Mit jelent számodra a saját hang megtalálása?
Reni: Folyamatos vedlést - ha le tudom követni a művészetemmel a belső változásaimat. Azt, amikor akkor is befelé figyelek, amikor kifelé fordulok.
Boka: Nekem elsőre a felejtés jut eszembe. Elfelejteni, elengedni mindent, amit már hallottam mástól. Van az a csoportos játék, amikor becsukod a szemed, hátradőlsz, és a többiek elkapnak… Ezt jelenti.
Hogyan hatnak rád más művészeti ágak (pl. képzőművészet, irodalom, film) az alkotás terén?
Reni: Régebben nagyon szerettem volna mindebből sokat, sőt még többet - a legújabbat, a legextravagánsabbat. Ma nagyon vágyom rá, hogy megérintsen egy-egy alkotás, de nem keresem aktívan. A természet mellett élünk. Közhely, de a kert végében lévő lakóhely változásait élem meg művészetnek, és ez eltölt szépséggel. A felkavarodásra, a keserűségre, ami most sok szólamban jelen van, nem vágyom.
Ugyanakkor a szabad mozgás és az írás fontos támaszaim és kísérőim: segítenek bejárni azokat a részeim, amelyekhez a zene által nem férek hozzá.
Boka: Az utazásaim előtt szerettem művészfilmeket nézni, Kunderát vagy Bulgakovot olvasni, de az utazásokkal a saját életem lett a film, a könyv és a festmény, amit nézek. Ami hordozható formában még így is megmaradt, az egy kártyapakli volt, mind szürreális képekkel, és ezekből ajándékoztam azoknak, akikkel találkoztam, akiknél laktam egy-egy éjszakára. Például, ahogy mini emberek pumpálnak fel mazsolákat, hogy újra teljes szőlőszemek legyenek. Vagy ott van a Dixit – amit a mai napig használunk játékos dalírásra a gyerekekkel.
Ha valaki nem követi a pályátokat, mely dalokkal kezdje a megismerkedést?
Reni: Szerintem az Erdő egy átfogó út. Van benne minden, ami mi vagyunk: harmónia, diszharmónia, kioldódás, tükörbenézés, megengedés, lüktetés, pasztell és kilövés, fejlődés.
Boka: Igen, az Erdőben minden benne van! Én mégis a Tükröt szoktam elsőként megmutatni másoknak, mert szerintem abból annyi harmónia árad, hogy sokszor mindent visz, mindent letarol.
Mit jelent számotokra a győzelem az Öröm a Zene nagydöntőjén?
Reni: Gyógyítóan jól esik. Azt érezzük, hogy látva vagyunk. Ezt már kis közösségekben is éreztük, de szakmai közegben, ahol ilyen sok profi és kidolgozott produkció sorakozik fel, még nem.
Ahhoz kellett, hogy sok ember egyszerre érkezzen meg egy megállásnyi időre, hagyják magukat időn kívülre kerülni, és megengedték nekünk, hogy ezt betöltsük. Ez már egy nagy csoda.
Boka: Tényleg nagy dolog, mert egyáltalán nem játszunk mainstream zenét, és üzleti szempontból sem mi leszünk a legeladhatóbbak. Egy 700 lelkes faluban élünk, távol attól, amit egyébként alapvetően rezeg a zeneipar. Szóval nagyon fontos elismerés ez. Többször mondta a zsűri, hogy „receptre kéne felírni a zenénket”. Igyekszünk ezt az energiát, amit a figyelem által kaptunk, a további alkotásba fordítani. Megjelent a Kisgombos Live Session sorozatunk első dala, a Kicsiszobaén. Ezt követi még három dal, aztán Forrás címmel, advent idején érkezik az első nagylemezünk.
Mit tudhatunk a Forrás lemezetekről?
Reni: Ez a lemez az elmúlt időszakot őrzi - az első dalainkat, belső és külső tájainkat. A duó hangzást igyekeztünk rögzíteni rajta, bár a dalok egy része eltér attól, ahogyan élőben ketten előadjuk őket.
Az albumra megalkothattuk azt a hangzást, ahogyan amúgy is szólnak bennünk a dalok: több rétegben, néhol dobokkal.
Boka: Ami külön nagy élmény volt számunkra - miután mindkettőnk kamaszkori kedvence a Kispál és a Borz volt -, hogy a lemezt Lovasi András stúdiójában, a LA Gardens-ben vehettük fel Maczkó Róbert hangmérnökkel, aki a Kispálék mellett a Budapest Bárral és sok éven át a Csík Zenekarral is dolgozott. Nagyon jó érzés ilyen sok tapasztalattal rendelkező emberrel dolgozni a stúdióban.
Reni: A Forrást hallgatva abban bízunk, hogy mindenki talál egy kis frissességet magában, ami mentén visszatalál a kezdetekhez, ahol még kevesebb volt az akarás. A lemez dalai nemcsak belső forrást jelentenek számunkra, hanem valódi forrásokat is, a Börzsönyben, ahol élünk. Az egyikhez vízért járunk, a másikhoz pedig leroskadni és csodálkozni.
Boka: Forrás volt a turnénk neve is, aminek keretében tavasztól őszig gyűjtöttünk a lemezre. Így a Forrás sok ember közös dedikáltságát is jelzi. Jelképesen összegyűltünk egy kupacba, hallgatni.
Hogyan képzeled el a következő 5–10 évedet zeneileg és személyesen? Mik a tervek?
Reni: Mindig ijesztőek ezek a kérdések. Személy szerint tervezős vagyok, egy-egy évre előre tervezek. De azt is tudom, hogy nagyon ritkán lesz pont úgy, ahogy elterveztem. Valahogy az élet sokkal játékosabban adja oda a dolgokat, amikre vágyom. Ügyesen szelektál is, mert sok minden valójában nem is szükséges.
A Reni & Bokával nagyon izgalmas időszakhoz érkeztünk, ami aktív éveket vetít előre, ha erre mi is készen állunk. Éppen most lettünk zenekari formáció. Ezzel lehetőségünk lesz fesztiválszínpadokon is sokkal inkább megmutatkozni. A Hangfoglaló program válogatásának eredményét várjuk. Ha ott lehetünk a mentoráltak között, akkor azt sejtjük, hogy több lehetőségünk lesz olyan közönséggel is találkozni, akikkel eddig nem.
Tervben van egy második lemez felvétele, zenekarral. Lassan kész az anyaga egy babalemeznek, ami az első könyvemnek organikus folytatása lenne dalkönyvként.
Boka: Idén adventkor elindulunk külföldre. Németországi és brüsszeli magyar közönségnek játszunk majd. Erdélyben rendszeresen járunk, a gyökereink miatt is. A Baltikummal és Írországgal folytatunk levelezést. Folyamatosan és organikusan épülnek ezek az irányok; reméljük, öt év múlva már sok Renibokás gombostű lesz a térképen.
Reni: Zeneileg most sok izgalmas zenekaromat leépítettem, hogy jobban tudjak fókuszálni arra, ami teljesen a saját zeném. De úgy sejtem, lesznek azért megnyilvánulásaim kísérletibb, alternatívabb, összművészetibb projektekben, vagy a saját alkotói hangom Renibokán túli rétegeit kezdem el felkutatni. Valahogy nyughatatlan vagyok, sok ötletem van, és szeretem, ha több mindent csinálhatok. Mindeközben nagyon fontos tanulásom személyesen az egyensúly szem előtt tartása. A következő öt évben is azon fogok dolgozni magamban, hogy jó szülő és jó társ legyek, és jól érezzem magam a bőrömben. Gyakran érezzem a megelégedettség érzését.
Boka: Engem a tíz év utazás alatt annyi impulzus ért, hogy a következő öt–tíz évre szinte teljesen kitölt az, ahogyan most élünk: szerető családi fészekben, hegyek közt, vízhez közel. A teljességhez annyi hiányzik még, hogy még többet koncertezhessünk, és hogy egy évben legalább egyszer eljussunk a tengerhez.
Mi az a tanács, aminek fiatal zenészként örültél volna és amit most másoknak szívesen átadnál?
Reni: Van helyed!
Boka: Ha már most írsz saját dalokat, szuper. Ha nem, kezdd el! Nem baj, ha még nem szól akkorát - majd fog. Zenészként nincs annál igazibb és emberibb, mint a saját dalodat játszani.
írta: Hatos Niki
2026. január 9. 05:02