Real World Studios látogatás az Audio Technica jóvoltából
Élmények az 50-es szériát bemutató eseményről. Rengeteg olyan helyet őrzünk emlékeinkben az élet legkülönbözőbb területeiről, melyet ilyen-olyan - legyen az vallási, történelmi, művészeti, érzelmi vagy pusztán csak szakmai és még persze sok egyéb - okból kifolyólag nyugodtan illethetünk a "kultikus" jelzővel. Lehet, hogy az ily módon számon tartott kis szegletei a világnak kizárólag csak egy-egy ember számára bírnak ekkora jelentőséggel, de megeshet, hogy hatalmas embertömeg sóhajt fel a mindenki számára ismerősen csengő név hallatán. Bizonyos esetekben maguk az okok is összefolynak és az imént felsorolt számos elem egy sajátos elegye szolgál alapjául annak a folyamatnak, melyben átadjuk magunkat a hely szellemének egy várakozással és tisztelettel teli - ugyanakkor mámoros állapotban - miközben próbáljuk magunkba szívni és elraktározni az élményt.
Nemritkán a csak egy bizonyos szakmákhoz köthető "szentélyek" olyan emberek szívét is megdobogtatják, akik nem tagjai az adott területtel foglakozó szűk rétegnek és a kapcsolódó foglakozások egyikét sem űzik. Képesek hasonlóan euforikus állapotba kerülni, vagy legalább felcsillan a szemük és egy különleges, finom izgalom lesz úrrá rajtuk. Ez persze nem meglepő, ha az a bizonyos szakma egy olyan művészeti ág technikai és ugyanakkor művészi kreatív hátterét biztosítja, mint a zene. A Real World Studios, mely eredetileg Peter Gabriel személyes, de mások számára is nyitott alkotói bázisa az egyik ilyen, még ma is működő gyöngyszem a legendás hangstúdiók sorában. Ez a világ (mármint a hangstúdióké) a legtöbb ember számára - még sokszor a szakmán belül is - csak egy nagyon erősen technika-orientált műszaki bűvészmutatvány, ahol űrközpontokat is meghazudtoló kábelrengeteget, sok ezer apró gombot és tekerentyűt, megannyi kis villogó fényforrást, hangfal- és számítógép-monitorerdőt ölel körbe a mérnöki precizitás és a gépek hada. Természetesen a minőségi, naprakész, karbantartott, műszakilag és ergonómiailag is tökéletesen átgondolt technika elengedhetetlen alapkövetelmény, de mit sem ér lélek avagy pozitív kisugárzás (és persze nem utolsó sorban az azt kialakító és biztosító, megfelelő emberek) nélkül. Ez a hely pont az ilyen szemléletmódot szeretné kidomborítani: próbáljunk meg mindent elkövetni, hogy a művészi kreativitás minél szabadabban szárnyalhasson. Teremtsünk nyugodt, inspiráló és támogató környezetet, ahol a napfény, a víz és a természet közelsége ugyanilyen meghatározó. A zenészlegenda álmai helyszínét a híres fürdővárostól Bath-tól csak 13 km-re fekvő Box nevű faluban találta meg. A 200 éves vízimalom 1987-ben került a tulajdonába és komoly átalakításokon esett át. Az ikonikus, óriási üvegablakokkal és lélegzetelállító panorámával rendelkező "Big Room" utólag épült hozzá közvetlenül. Elég rendhagyó, de egyben zseniális ötlet teszi még különlegesebbé: a klasszikus, szeparált keverőhelyiség és feljátszó kialakítást újraértelmezve, ezeket egy légtérben valósítja meg. Ezáltal valódi alkotótábor jelleget és munkamenetet biztosít az itt dolgozóknak, egy olyan teremben, mely tiszteletet parancsolóan hatalmas, akusztikailag mégis intim, nem zengő, levegős, de nem túl száraz. Természetesen a hagyományos osztott kialakítás is lehetséges vagy paravánok (akusztikai árnyékolóelemek) ill. két ún. iso booth (hangszigetelt fülke) segítségével; vagy a régi malom épületében található "Wood Room"-ot, mint feljátszót, vagy feljátszókat használva. Ez utóbbi is külön üzemelő, teljes értékű stúdió bír lenni: rendelkezik egy üveg tólóajtóval leválasztható, méretesebb fülkével, mely adott esetben (hiszen amúgy itt is az "egy légtérben az erő" az alapkoncepció) akár technikai helyiségként is szolgálhat. Ez a bizonyos "fa szoba", egy alapterületében ugyan kisebb, de nagyon nagy belmagasságú, legendásan kiváló akusztikájú terem, mely a fa és kő burkolatok különleges kombinációjának köszönhető meleg, gazdag, karakteres hangjával nem véletlenül vált világhírűvé. A két fő stúdió természetesen közvetlen kábeles összeköttetésben áll egymással, bárhonnan bármi elérhető, így egy produkció könnyedén használhatja akár mindkettőt egyszerre. Semmi sincs igazán röghöz kötve az épületen belül, így akár a Big Room is könnyen átalakítható filmes hangutómunkára. (Ha valaki inkább a félhomályosan misztikus, a külvilágtól valóban teljesen elzárt sötétebb odú jellegű stúdiókat részesíti előnyben, nem biztos, hogy ez a napfény által erősen átjárt, természetközeli élményt nyújtó alkotói műhely az esete. Bár mielőtt elhamarkodottan döntene, nyugodtan tekintse meg a filmhang miatt függönyökkel lesötétített vetítővásznas átalakulást!...) Azon már talán már meg sem hökkenünk, hogy az egyébként festői környezetet biztosító hatalmas birtokon - ahol a stúdió méretes üvegablakain keresztül egy fákkal és bokrokkal körbevett kis tóban gyönyörködhetünk - több "házikó" is helyet kapott: fogadóépület, szállás, konyha/étkező (mint egy saját kisvendéglő) stb., de találhatunk próbatermet, sőt még kajakot is, ha valaki a tavon szeretne feltöltődni... A nyugalomra vágyók kellemes sétát tehetnek a tavon is átvezető kis fa gyalogúton keresztül, bejárva a "kertet"; az idillt csak néha zavarja meg a közelben elsuhanó vonat zaja, ami persze a stúdió falain belülre már nem jut el.
Mindezek tudatában talán nem meglepő, hogy a professzionális hangtechnikában elsősorban mikrofonjairól (amúgy fejhallgatóiról, és lemezjátszó hangszedőiről is) ismert Audio Technica ezt választotta csúcskategóriás stúdiómikrofon szériáját bemutató zártkörű rendezvényének helyszínéül. Az apropót a legújabb, nemrég megjelent AT5047 nevet viselő családtag adta. Európa meglehetősen sok szegletéből érkeztünk az eseményre: pro audio-s kereskedők, stúdiótulajdonosok, zenészek, hangmérnökök és producerek, valamint a szaksajtó képviselőinek formájában. A majdnem egész napos program - mely a cég történetén keresztül, a termékpaletta és a fejlesztőgárda megismeréséig - sok érdekes és értékes momentummal adott méltó keretet, az amúgy csak három tagot felvonultató széria számára. Az eredetileg délre kiírt kapunyitáshoz képest, aki kicsit bennfentesebb volt és megtehette természetesen korábban érkezett, így már tizenegy óra körül volt szerencsénk körülnézni a stúdióban és a birtokon. Tim Page, az Audio Technica professzionális audió termékeinek marketing menedzsere (egyébként az esemény főszervezője) köszöntött mindenkit és vállalta magára a házigazda és a műsorvezető szerepét. A közösen eltöltött ebéd (,melynek helyszíne természetesen a Big Room volt) és Kazuo Matsushita - a cég elnökének - videóüzenete után átsétáltunk a Wood Room-ba, hogy meghallgassuk Kweku Mainoo, afrikai zenész és népzenegyűjtő minikoncertjét. Akusztikus gitáron és korán (ez egy afrikai, hárfára emlékeztető pengetős hangszer) játszott, valamint énekelt. A stúdió egyik hangmérnöke, Oli Jacobs mutatta be a helyszínt és a használt AT mikrofonokat, majd átszáguldott, hogy sávonként rögzítse az általunk csak akusztikusan hallgatott előadást. Ezek után tértünk vissza az asztaloktól és az ebéd maradékaitól megszabadított "nagyszobába", hogy a stúdiómonitorokon élvezhessük újra a már 50-es széria segítségével felvett zenei szösszeneteket. Egy rövid videóízelítő következett az endorserek-ről (Edward Forth - művészi kapcsolatok menedzser - vezényletével) , melynek volt magyar vonatkozása is a világhírű Péter Bence zongorista személyében. A cég történeti áttekintése után - a direkt erre az eseményre Japánból iderepülő - Noriko Matsui termékfejlesztési menedzser tartott egy ismertetőt a fejlesztőmérnökökről és az osztály belső működéséről. Mivel ő maga is mérnökként dolgozott előtte, hitelesen tudta megosztani velünk gondolatait. Az 50-es sorozat megszületésének, tervezésének és technikai megoldásainak részleteibe Alex Lepges, pro audio termékmenedzser avatott be minket. Hogy azok, akiknek nem volt kedvenc tantárgyuk a fizika és a matematika ne kezdjenek fejvesztett menekülésbe, illetve a technokrata lelkületűbbek kapjanak még egy adag minőségi zenei dózist - mely egyidejűleg kidomborítja a már kívülről-belülről megismert mikrofonok valódi képességeit - következett a Chris Woods Groove Orchestra. Ismét a kivételes fa teremben találtuk magunkat és élvezhettük az akusztikus gitár, nagybőgő, hang és ütőhangszerek (alapvetően tabla) felállású akusztikus kvartettet, melyhez zárás képpen csatlakozott a már korábban megismert Kweku Mainoo. A "bázisra" visszatérve ismét lehetőségünk volt visszahallgatni az ezúttal is rögzített anyagot. Az esemény formális részét az Audio Technica Europe marketing igazgatója, Robert Morgan-Males zárta, majd egy közös csoportkép elkészítése után egy már kötetlenebb, itallal a kézben beszélgetős lazulás következett, amit egy ehhez méltó vacsora zárt a már említett külön kis étkező házikóban.
Visszakanyarodva a Real World mindennapjaihoz: természetesen a zeneiparban történt változások nem kerülték el ezt a stúdiót sem. A zenekarok már nem hónapokra érkeznek, hanem egy-egy hetet vagy csak néhány napot töltenek el itt a mindenképpen professzionális környezetet igénylő munkafázisokkal (hangszeres együtt játék, dobfelvételek stb.) Az sem meglepő, hogy akár minden nap más-más produkcióval kell dolgozniuk, hiszen így maradhat fenntartható egy ilyen komplexum. (A nagy stúdiók utáni kereslet az utóbbi időben erősen megcsappant, nagyon sokan tönkrementek és bezártak, vagy tulajdonosváltás után más üzleti modellel, újabb szolgáltatásokkal bővülve, de jóval kisebb szakembergárdával próbálnak meg talpon maradni. Nem ritka, hogy hangtechnikai iskolát nyitnak, vagy céges rendezvényeket fogadnak be...) Az ideálisnak éppen nem nevezhető zenepari helyzet ellenére Peter Gabriel "drágasága" már megint komoly fejlesztések előtt áll, melyek újabb stúdióépületeket és egy teljes ethernet alapú audió hálózat kiépítését jelentik. Mindezeket hallva és (átélve) remélem, még sokáig szolgálja a hangi élmények szerelmeseit eme nem mindennapi (sokak által "a hang temploma" vagy "hangmérnökök Disneyland-je" nevekkel illetett) értékes szelete a zenei világnak!
Külön köszönet Árki Attilának és az Audio Technica Central Europe-nak, hogy lehetővé tették ezt az élményt!
Technikai utóirat azoknak, akik tudják hogyan működik a fluxuskondenzátor.
Mivel a fent leírt esemény az Audio Technica csúcskategóriás mikrofonjait - AT5040, AT5045 és elsősorban az AT5047 - hivatott bemutatni, nem árt, ha egy kis műszaki oldalról történő megközelítéssel segítem a tudásszomj enyhítését. A széria megszületése előtt, a mérnökök csak annyi instrukciót kaptak, hogy tervezzenek egy kompromisszumoktól mentes, a legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelő mikrofont. Azt csinálnak és olyan anyagokat használnak amit vagy amiket csak akarnak - teljesen szabad kezet kapnak - nem számít mennyiben kerül. Ezek után jöttek elő az AT5040 koncepciójával, melyben ötvözték a kis- és nagymembrános kondenzátor mikrofonok előnyeit, valamint a hagyományos kör alakú membránokat téglalap alakúra cserélve annak hátrányaik is kiküszöbölték. De miről is van szó? Minél kisebb egy mikrofon membránja - és ezáltal kisebb a tömege és tehetetlensége - annál jobb a tranziens- és magasátvitele, jobban bírja a nagy hangnyomást, kisebb az off axis (nem fő irányból érkező hangokra való) elszíneződés; viszont csökken az érzékenysége és nő a saját zaja. Minél nagyobb a membrán mérete, annál jobb az érzékenység és alacsonyabb a saját zaj, viszont a tranziens- és magasátvitel romlik, nő az off axis elszíneződés és kevésbé bírja a nagy hangnyomást. (A nyomásgradiens - vagy más néven sebesség - mikrofonoknál nem csak a tehetetlenség szab felső határt, hanem a méretből fakadóan a membrán eleje-hátulja közötti útkülönbség és a diffrakció közösen határozzák meg a felső határfrekvenciát...) A kör alakú mikrofon membrán esetében az átmérőből következően van egy alap rezonancia és annak felharmonikusai, ebből következően: minél nagyobb egy membrán, annál alacsonyabban jelentkezhetnek a rezonanciák, melyek a hallható tartományba kerülve okozhatnak némi galibát. (Persze ezeket azért lehet valamennyire mechanikailag csillapítani...) Ezzel szemben a téglalap alakú megoldás kapásból két átmérővel rendelkezik, ezáltal két alap rezonanciafrekvenciával és azok felharmonikusaival. Az 50-es szériában az ilyen, téglalap alakú membránok feszítettsége hosszanti irányban folyamatosan változik, így a rezonanciafrekvenciák is: nem egymástól jól elkülöníthető diszkrét frekvenciákról beszélhetünk, hanem nagyjából egyenletes eloszlásban végtelen sokról, mintha nem is lennének. Nem csak frekvencia tartományban vizsgálva érdekes ez, hanem időben is (vizesés diagram): nincsenek a többihez képest hosszabb ideig "éneklő" frekvenciáink... A téglalap alaknak köszönhető az is, hogy az elméletileg kardioid irányjelleggörbe kicsit más, attól függően hogy a membránt hosszában vagy keresztben vizsgáljuk: ha a hosszabb oldala függőlegesen áll, vízszintes síkban szélesebb (ilyenkor az off axis elszíneződés is kisebb, hiszen a kisebb átmérő a meghatározó), mint függőlegesben (ilyenkor az off axis elszíneződés is nagyobb). Az AT5045 hangszermikrofon egy darab, nagy felületű, hosszanti irányban erősen elnyújtott membránnal rendelkezik, míg az AT5040 és AT5047 modellek 4db(!) válogatott, teljesen egyforma, kevésbé elnyújtott és kisebb membránt tartalmaznak, melyek egy nagy felületté állnak össze. Bingó! Az utóbbi két családtagban a kismemebrános kialakítás jó tranziensátvitele és nagy hangnyomástűrése egyesül a nagymembrános nagy érzékenységével és alacsony saját zajával. Mivel a fizikát nehéz megerőszakolni, az off axis frekvenciamenet ugyanúgy kiegyenlítetlen, mint hagyományos nagymembrános társaiknál. Oda kell figyelnünk, hogyha hangforrásunk minél közelebb kerül a mikrofonhoz, az óriási osztott felület közepéhez képest lehetőleg ne mozduljon el (főleg függőlegesen irányba ne...). Ha ezt betartjuk, egy nagyon minőségi és traszparens hangot kapunk, ami egyértelműen bizonyítja, hogy ezek a portékák egyáltalán nem drágák, csak sokba kerülnek... (Drága, ami nem éri meg...) A maximalizmus a természetesen nem áll meg itt, hiszen a külső, és belső reflexiómentes és rezgéscsillapított kialakítás, a speciális - gyerekzárral ellátott - kengyelek, a minimalista elektronikai megvalósítás (Még pad vagy mélyvágó sincs, ennek ellenére az AT5040 142 dB SPL maximális hangnyomástűrésével és 137dB dinamikatartományával, valamint az AT5047 esetében 148 dB max SPL és 142 dB dinamikatartományával valóban tiszteletet parancsolóak.), mind-mind a kompromisszummentes végeredményt szolgálják. Elektronikailag az AT5040 puritánabb, a kimenőtranszformátorral rendelkező AT5047-hez képest. Ezt utóbbi ugyanazt a minőséget hozza - egy leheletnyivel melegebb és gazdagabb karakterrel - viszont kevésbé "hisztis" a csatlakoztatott mikrofonelőerősítő tulajdonságaira, így nem feltétlenül kell árban megegyező készüléket keresni, egy mezei hangkártya előfoka is megbirkózik vele. (Nem úgy, mint a patyolat-tiszta-hangú, de nem rossz értelemben steril AT5040, ahol ez néha problémát okozhat.) Senkint ne tévesszen meg, hogy elektretmikrofonokról van szó, ezek valóban csúcskategóriás darabok!
Hidasi Barnabás
2018. április 8. 12:02