A kaliforniai gyártó KLA-sorozatát már nem kell bemutatnunk senkinek. Hordozhatósága és megbízhatósága miatt gyorsan a szolgáltatók egyik kedvence lett, aktív kialakítása jelentősen leegyszerűsítette a telepítést és a konfigurációs időt is, mindemellett kiváló ár-érték aránnyal, szépen is szól. Azonban az idő múlásával új trendek és technológiák honosodnak meg az AV-iparban. A KLA-sorozat így is szép hosszú gyártási ciklust élt meg, a trónkövetelő időközben pedig már meg is érkezett.
Mit is szerettünk a KLA-ban? Aktív kialakítás, jó hang, állványra helyezett vagy függesztett használat, jó ár-érték arány, kiváló súly-teljesítmény ráta. Fogjuk ezeket az előnyöket és tegyük bele a 2020-as évek új ipari sztenderdjeit, adjunk hozzá több automatizmust, rövidítsük a telepítési időt. El is jutottunk a QSC új fejlesztéséhez, az L-osztályhoz.
Tehát adott egy teljesen új sorozat, ami ötvözi a KLA előnyeit, a kor kihívásaival és abszolút arra koncentrál, hogy még gyorsabban és hatékonyabban tudjuk felépíteni és üzembe állítani.
A sorozat komponenseit megvizsgálva két topsugárzóval (LA108, LA112) és egy szubsugárzóval (LS118) találkozunk. Az LA szélessávú sugárzók 8 és 12 colos méllyel vannak szerelve, azonban fontos különbség köztük – méretük és teljesítményük mellett, – hogy amíg az LA108-ba egy magasfrekvenciás driver került beépítésre, addig az LA112-ben már kettőt találunk belőle!
(A cikk végén minden egyéb technikai különbséget megtalálsz egy táblázatban!)
De mik is azok az újítások, amivel az L-osztály lépést tart a korral, vagy netán meg is előzi az
AWARE (Automatic Wireless Array Recognition)
Ez az újítás talán a kedvenc automatizmusom a rendszer egészét tekintve, ugyanis a topok egymáshoz illesztve egy infra jeladón keresztül azonosítják magukat és egymást is, így pontosan tudják, hogy hol és milyen szögben helyezkednek el egymáshoz képest és azt is, hogy hány darabból épül fel a konfiguráció. Ennek gyakorlati haszna szintén megkérdőjelezhetetlen, ugyanis a mélyközép frekvenciák összeadódása velejárója a line-array rendszereknek, azonban ezt a QSC mérnökei már a beépített DSP-re bízták, ami korrigálja a fürt hangreprodukcióját, kiküszöbölve az előbb említett problémát. Ha már itt tartunk, egymáshoz illesztve 6 darab LA a maximális mennyiség riggelés esetén, állványon pedig az LA108-ból 3, az LA112-ből pedig 2 darab tehető egymásra!
RapidDeploy
Jelentősen egyszerűsödött az építés is, ugyanis jóval hatékonyabb lett a függesztés, ami egy klikk-rendszert takar. Az LA-k oldalán lévő ADD/REMOVE/LOCK szentháromság pontosan azt teszi, amit várunk tőle: ADD módban egyszerűen adhatunk hozzá újabb egységet, amit a REMOVE-val eltávolíthatunk, a LOCK-kal pedig zárhatjuk ezt a kapcsolódást. Amennyiben a felső sugárzó megfelelően stabil helyzetben van, egyetlen ember képes a fürt további építésére, ami jelentősen gyorsítja a munkafolyamatot építésnél és természetesen a bontásnál is. (Gyakorló technikusok az utóbbinak jobban szoktak örülni!) Ha a konfig felépült, már csak a szögeket kell belőni a feladathoz, pontosabban a hallgatóság méretéhez. Ez szintén egy okos megoldással, lépésenként növelhető és csökkenthető az oldallapokon lévő PUSH gombok benyomásával. Beállítható szögek: 1,5/6/12 fokban.
LEAF Waveguide (Length-Equalized Acoustic Flare)
Ez egy speciális, belső hangterelő rendszer, mely segít a középmagas és magas hangok diszperziójában, hogy kellő részletességgel és artikulációval szolgáljon a hallgatóság egészének, akár egészen nagy területen is.
DSP
Szemfülesek kiszúrhatták, hogy ez nem egy újabb fejlesztés neve, hanem maga a processzor és a szoftver elválaszthatatlan párosa, ami – mint már említettem – igazán modern felfogást ad a rendszerünkhöz. Amellett, hogy számolja a fent említett frekvencia-összeadódásokat és javítja is őket, nagyon sok minden mást is ez a DSP végez. Ebben dolgoznak a jeloptimalizálás elősegítő szűrők (FIR, IIR) és itt történik a jel konverziója is, amennyiben nem analóg módon küldjük a jelet a keverőből a hangsugárzókba. Ez a hátlapot megnézve már sejthető is, hiszen az XLR bejárat és annak továbbfűzése mellett, ugyanezen logika alapján találunk két ethernet csatlakozót. Ezeken képes ugyanis az L-osztály Dante jelet fogadni, illetve teljes rendszerállapotot is felügyelni.
Ha már felügyelet, a hátlapi színes kijelzőn is ellenőrizhető minden egység állapota!
SysNAV
Az előbb beszéltünk a monitorozásról, ezért gyorsan rá is térünk az ehhez használt ingyenes applikációra, melyet jelenleg iPadOS-en és Windows rendszeren használhatunk. A szoftver egyszerűen használható és minden hasznos információt megad (bemenő feszültség, beállított szögek, hangerő, limiter állapot), illetve ezek szabályozására is használható, valamint ezen keresztül frissíthetjük a hangsugárzók firmware-ét is!
A fentiekben jórészt az LA108 és az LA112 technikai újításait veséztük ki, azonban szeretnék egy külön bekezdést szánni az új szubsugárzóra is, hiszen szerves részét képezi az L-osztálynak.
Természetesen ugyanúgy Dante-képes, ahogy a többi komponens, azonban megtartotta az analóg elődjének számító KS118 legjobb tulajdonságait! Használhatjuk a DEEP funkciót, ami egy DSP algoritmusnak köszönhetően még teltebb és erőteljesebb mélyeket generál, mely jól alkalmazható modern, elektronikus zenei felhasználás esetén, illetve több darab esetén kapcsolhatjuk kardioid üzembe is, csökkentve ezzel a hátrafelé terjedő mély hangokat. Azonban az LS118 megjelenése nincs hatással a KS118-ra, mindkét termék párhuzamosan lesz elérhető a gyártó kínálatában!
A cikk úgy kezdődött, hogy az L-osztály a KLA utódja, így nemes egyszerűséggel kijelenthetném, hogy elsősorban azoknak ajánlanám ezt az egyszerűen telepíthető, erőteljes rendszert, akik már letették a voksukat az aktív line-array mellett. Azonban az új fejlesztések sokkal nagyobb réteg felé nyitnak, vegyük például a Dante képességet. Ez a fegyvertény alkalmassá teszi az L-osztályt arra is, hogy telepített fő hangrendszerként – mondjuk egy rendezvényteremben, művelődési házban vagy a sportközpont előadójában – integrálódni tudjon az épület teljes ökoszisztémájába.
De beszélhetnénk arról is, hogy egy 2 szubsugárzóból és 6 LA108-ból álló szett elfér egy nagyobb kombi csomagterében, így akár mobil hangosításként is kiválóan alkalmazható, de ha mégis nagyobb rendezvényt szeretnénk kiszolgálni, akkor modularitása miatt bármikor kiegészíthetjük további egységekkel. Így válik igazán multifunkcionálissá az L-osztály és ne féljünk ezt kihasználni!
Úgy gondolom alaposan körül jártuk a témát, de ha kétségeid támadtak, annak csak örülünk, mert mi is hiszünk abban, hogy a hangsugárzók hangja és karaktere egy nagyon szubjektív dolog és hiába a szép szavak, úgyis a fülünk dönt a végén. Ezért, ha szeretnél egy jó élménnyel gazdagodni, vagy csak kicsit beszélgetnél velünk a QSC új termékcsaládjáról, keress minket, hogy megmutathassuk mire képes az L-osztály!
G. A.
2024. július 26. 14:17