Póka - Tátrai Regeneráció - interjú
Póka - Tátrai ReGeneráció. A név önmagában mindent elmond. Póka Egon Benedek és Tátrai Tibor munkássága mindenki számára nyilvánvaló: olyat alkottak ők, ami egy korszakot határozott meg, közelebb hozta a szabadságot az emberekhez, a zenéjük, alkotásaik a mai napig a legjobbak között szerepelnek - hatásuk érezhető a zenei élet minden szegmensében, s dalaiknak köszönhetően ezrek döntöttek úgy, hogy hangszert vesznek a kezükbe. Regeneráció: felfrissülés, újraképződés
Régi kapcsolat a Tiétek, rengeteg közös koncert - egy zenekarban és külön, külön is. Közös lemezek, vendégszereplések egymás munkáiban. Most pedig ismét együtt, egy színpadon. Hogyan alakult ez a közönség számára szerencsés döntés?
Tibivel ismerjük egymást amióta világ a világ, megjártunk rengeteg színpadot, stúdiót, kocsmát. Olyan közös múltunk van, ami magáért beszél, voltunk néha nagyon lent, de sokkal több a szép emlék. Amikor külön zenekaraink voltak akkor is megmaradt a barátság, a közös ízlés és értékrend, ha aktívan nem is, de jelen voltunk egymás életében - akár egy-egy közös koncert erejéig. Aztán eljött a pillanat, nem is olyan régen, hogy mindkettőnk fejében ugyanaz fogalmazódott meg: csak a zene van, együtt játszani, magunkért, ahogy mi szeretnénk, amit mi szeretnénk. Ha ez találkozik a közönség ízlésével, az se baj.
Volt nemrégiben egy közös koncert, Radics Béla barátunk születésnapja alkalmából, talán ott jöttünk rá, hogy nagyon jó együtt, folytatni kellene az örömzenélést - azokkal és úgy, ahogy mi szeretnénk.
Tudod, anno elkezdtünk rockzenét hallgatni, játszani és írni - ahogy jól esett, hangosan, dögösen. Az évek alatt ez nem változott, mégis valahogy kicsit beragadtunk a lefutott körökbe, a megszabott hangerőkbe. Most pedig visszajött a saját igényünk, nem kell semmi, senki csak az, amit mi szeretnénk. Nincsenek kötelező körök, megfelelések ez tényleg az, ami: regeneráció, nekünk is, nektek is.”
A zenekar egészen vegyes korosztályokból áll össze, azok legjavából, hiszen nem kell bemutatni a tagokat, mégis ritka, amikor ennyi évet ölel fel egy zenekar…
Figyelj, az egésznek ez a szépsége. Ki kíváncsi arra, ahogy öregemberek egymásnak prüntyögnek a színpadon. Játszottunk már mindenkivel, akivel csak lehetett ebben a szakmában, és ezekkel a fiatalemberekkel nagyon jó. Nem kell magyarázkodni, nem kell a helyére tenni a dolgokat, mert valahogy eleve így volt.
Egyébként meg ez a világ rendje, hogy az idősebb és a fiatalabb összeáll és átadja egyik a másiknak a tudását, a meglátását, nagyon nyitott dolog ez, ahol csak teremtő energiák vannak és bizony a kor egyáltalán nem számít, a próbateremben és a színpadon is egyidősek leszünk: kortalanok.
Tibusszal ezer éve ismerjük egymást, nézzük, ahogy öregszik a másik - aztán kézbe kerül a hangszer és minden olyan, mint 40 éve. Bár tény, jobban értékeljük, ha nem kell órákat zötyögni a turnébuszban koncert előtt és után, a lépcsőzésről nem is beszélve... Tornóczky Ferike zseniális gitáros, imádjuk, ahogy zenél. Tibusszal pedig kiegészítik egymást a színpadon, nincsen szólópárbaj, nincs verseny, együtt muzsikálnak és alkotnak valami igazán különlegeset - alázat egymás és a szakma felé, és persze embertelen technika és hangerő. Beálláson mindenki kikerüli a srácok cuccát, mert ha rossz helyen állsz, az bizony tartós halláskárosodáshoz és egy Tibi féle igazi sallerhez fogható.
Ferivel és Szakadáti Matyival 2007 óta zenélünk együtt, sőt Ferivel már régebbi a kapcsolat, de bátran kijelenthetem, hogy amióta megtaláltuk egymást, nem is igazán akarunk mással játszani. Olyan kötődés, kapcsolat van közöttünk zeneileg és emberileg is, amihez nem szükséges kommentár. Matyi nem csak dobos, hanem zenész, teremtő muzsikus ízig-vérig. Nagyon összetett a stílusa és a tudása, mert azon túl, hogy ugyanazok az alapok, egyazon zenészek inspirálták-inspirálják őt is, mint engem, komolyzenei tanulmányokat tud maga mögött, nagybőgő szakon végzett anno a konzervatóriumban. Mind a mai napig fejleszti, nyitja a tudását. Igazi zenei mindenevő és ez hallatszik a technikáján, stílusán. Kevés dobosról lehet elmondani, hogy a dobot dallamhangszerként tudja használni - na ő ilyen.
Így négyen azért már elég jól ismerjük egymást, kötetlen a viszony, megvan a kellő humor. Egy ilyen társaságba újoncként, fiatalként bekerülni nem könnyű feladat. Baricz Gergő idén végzett a Kőbányai Zenei Stúdióban, ahol az elmúlt 3 évben kiderült számunkra, hogy ez a fiatal srác nagyon jó képességekkel és pálinkával bír - már, akit érdekelnek, mindenféle evilági holmik. Erős hangja van, energikus és passzol közénk. Sokat kell még tapasztalnia, és nincs könnyű dolga, a repertoárunkban csupa karizmatikus énekessel készült dal szerepel, nehéz ilyenkor nem utánuk menni, hanem megtalálni a saját hangot, úgyhogy közben megmarad a dal eredetisége. Úgy gondolom, és ebben a többiekkel is egyetértünk, hogy Gergő remek választás lesz, hiszen élmény vele együtt dolgozni, zenélni, játszani - szoknia kell még a stílust, de ha nem csal a megérzésünk, akkor vele valami igazán különlegeset tudunk majd alkotni.”
Tehát akkor az elementáris rock több oldalról lesz támogatva, egyrészt a nagy öregek bölcsességéből és a fiatalok friss erejéből áll össze a banda különlegessége. Mire lehet majd számítani? Nosztalgia, örömzene vagy épp új dalok?
„Hangerőre. De lesz minden, amit szeretünk: a mi kedvenceink másoktól, mások kedvencei tőlünk. Örömzenélés mindenképpen, valamennyire nosztalgia is. Ma már elvétve lehet hallani azokat a dalokat, amik elindítottak akár minket is a zenélés felé - Cream, Hendrix, Zeppelin. Azt pedig bátran kijelenhetem, hogy a banda minden tagja imádja hallgatni és játszani a dalokat, ráadásul elég jók is vagyunk benne, szóval a közönség se lesz szomorú. De lesz újdonság az öregeknek és a fiataloknak egyaránt. Senki ne számítson öreges maszatolásra, ez kérlek kőkemény rocknroll lesz, a legjavából.”
Köszönjük a beszélgetést.
Póka Vanessza
Fotó: Polgár Péter
2016. december 22. 15:40