PODCAST: EGY RÁDIÓS MEGFONTOLÁSAI
Két évvel azután, hogy utoljára ültem rádióműsorban mikrofon mögött és más tevékenységek kanyarjait róttam szorgosan, elővett a rádiózás ösztöne; a kíváncsiság, az alkotás és a közlésvágy parancsoló deleje, a radio sapiens (sugárzó ember) belső driveja. És mert úgy láttam, hogy az aktuális piaci helyzetben nem találnám kényelmesen a helyem (mert nincs igazi, tétre menő lehetőség a kísérletezésre és a bevállalásra), ezért a podcast felé fordultam. A podcast szabadságot ad, ugyanakkor erősen aláaknázott terület. A keskeny út. Ezekkel a posztokkal az a célom, hogy közös tapasztalattá tegyem a személyes és szakmai megfontolásokat, amelyeket ezen az úton megteszek. Minden út egyedi, de ahol a sok ösvény összefut, olyan forradalmi tartalmak születhetnek, amelyek jelentős hatással lehetnek életünk minőségére. Elvégre: mi másért is akarnánk szót-emelni?
A mikrofonnak nincs lelke. Lelke annak van, aki belebeszél. A mikrofon azért van, hogy ezt segítsen közvetíteni. Ám ez nem rózsaszín gondolat, hanem szakmai megfontolás, ami számomra szempontot ad a technikai felszereléshez. Ha riportokat készítenék; helyszíni jelenlét, közvetítések és színes összeállítások adnák az érdeklődésem fókuszát, más típusú megfontolásaim lennének. De azok a tartalmak, amelyekben most elsősorban gondolkodom, amelyek e podcastok irányát és alaphangját adják, igénylik a lélek rezdüléseinek a közvetíthetőségét is. Pál apostol például azt írja, hogy a hit hallásból van, az pedig Krisztus beszéde által. Hogy ennek mi köze van ehhez? Nos, én ugyan az egész állítás igazát vallom, de annyi igazságot talán mindannyian meg tudunk szavazni az apostolnak, hogy amikor valaki valakinek a „lelkére beszél”, akkor ott valami fontos az egyik lélekből indul, majd a másik fülén át érkezik a szívébe, ahol hatni kezd. Én alapvetően olyan emberi tapasztalatokkal szeretek dolgozni, ami innen jön. Nem feltétlenül maga a személy kiléte fontos (pl: portré), sokkal inkább a személyesség hitelessége és nyomatéka. Például az első podcastnak Krekó Péter szociálpszichológus volt a hőse, aki a TÖMEGPARANOIA címmel írt könyvet a „fake news”-ok csodálatos, szép új világáról. Arról a világról, amelyet már a mindennapokban élünk. Nem igazán fontos, hogy milyen ember Krekó Péter; az a fontos, hogy mennyire elkötelezetten kutatja egy évtizede az álhírek és mítoszteremtés működését és ránk gyakorolt hatását. Egy kutató, aki érthetővé tesz számunkra egy minket is érintő jelenséget, ráadásul szenvedélyesen teszi mindezt, mert személyesen fontos számára az ügy; ez a szenvedély a személyiségéből jön, és sokkal hatásosabban érvel vele – és így már a beszélgetés akusztikája is más lesz…
(https://www.mixcloud.com/HorváthGergely/kultúrfitnesz-podcast1-no-para/)
Olyan mikrofont kerestem, ami mindezt tudja. Végül kifejezetten broadcast, vagyis rádiós adásminőségre képes megoldásban gondolkodtam, mert ott ez a szempont alapból megvan. Nem a paramétereket néztem; egyrészt nem technikai az érdeklődésem, és keveset mondanak a paraméterek. Másrészt sokkal inkább megbízom számomra hiteles emberek személyes tapasztalatában. Innen már minden út az Audio-Technica irányába, azon belül pedig annak BP40-es mikrofonjához vezetett – ráadásul épp párhuzamosan dolgoztam velük a B32 Lemezjátszó-estjein, ahol a lemezjátszójukról és az egyedi hangosításukról volt meggyőző tapasztalatom, így amikor szóba jött a podcast, adta magát egy „mikrofon-próba”.
A BP40 nagyon széles spektrumát veszi az hangnak, de nem gereblyézi össze a háttérzajt, sőt, kifejezetten jól szűri azt, beleérve a számítógépek monoton duruzsolását vagy a környezeti zajokat. Mindeközben viszont fókuszálttá teszi magát a beszédet. Közelről dinamikus létére egy kondenzátoros mikrofon érzékenységével bír, amíg a beszélő kb. 10 centire van a mikrofontól. Ez adhat praktikus nehézséget, mert van, aki nem szeret ennyire közel engedni magához egy idegen „testet”, másrészt a folyamatos mikrofon elől való elhajlás e 10-15 centin túl már számottevő halkulást is jelent, amire figyelni kell (fejhallgató-kontrollal megoldható), a puffogás veszélyét pedig a mikrofonon belül elhelyezett szivacs igyekszik kiküszöbölni. De minden beépített kompresszálás, stb. nélkül olyan gazdag hangszínben és dinamikában vesz, hogy a számomra fontos peremfeltételt gyönyörűen teljesíti. Alkalmas arra, hogy közel hozza az embert.
A mikrofonnak nincs lelke, de egy rádiós/podcaster számára mégis talán a legfontosabb munkaeszköz. A vele való munka pedig felszínre hozza azokat az apróságokat és jellemzőket, amelyek így vagy úgy de személyessé teszik ezt a „munkakapcsolatot”. Itt folytatjuk…
Szerzői névjegy : Horváth Gergely
VOLTfólió- illetve Korrektúra-díjas rádiós műsorvezető, író, moderátor. A Kultúrfitnesz alapító szerkesztő-műsorvezetője, több rádiós műsor kreatív producere, a zenei albumkoncepció fontosságát propagáló Lemezjátszó estek házigazdája. Szerzőként többek között a Jézus és a rock and roll című könyv szerzője. 2018 indította podcastjait (link: https://soundcloud.com/kulturfitneszpodcast).
.jpg)
2018. október 1. 06:48