Paya csak egy van!
Hímer Bertalannal, vagy ahogy mindenki ismeri: Payával a rockzene hozott össze. Már első találkozásunkkor el-és megtaláltuk a közös hangot, aztán az azonnali kölcsönös szimpátia barátsággá nemesedett. Egyike azoknak, akik rengeteget tettek és tesznek a rockzene ügyéért. Élt már át nehéz éveket, de aki a rockzenén nevelkedett, egy zsebkéssel és egy öngyújtóval ki lehet tenni a vadonba, azt is túléli. A nehézségek nem elkeserítették, hanem újabb területek felé terelték. Örömmel osztom meg az olvasókkal az alábbi beszélgetést.
A Rockinform 2011. januári megszűnése óta tartod-e a kapcsolatot a régi munkatársaiddal?
Természetesen! Ez egy nagyon jó brigád volt, mondhatom, hogy baráti kapcsolatokkal. Veled rendszeresen találkozom koncerteken, Miskolcon és környékén, de Pesten is. Hegedűs Pistivel úgyszintén, aztán Vadászi Laca és Perényi Dénes a legközelebb lakó kollégák, velük rendszeres a messenger üzenetváltás, Denivel a zenekara kapcsán rendszeresen interjúzok, de a koncertjeire is eljárok. Túri Csabával, Olasz Sanyival szintén Facebook kapcsolat van egy-egy téma kapcsán. Bigfoottal telefonon és néha pesti koncerteken értekezünk, miként Heidrich Balázzsal is. Miskolcon még Mocsári Laci fotós kollégával rendszeresen futunk össze az általam szervezett koncerteken, Bobek Zsolti is jár ezekre, de Simkó Peti is megjelenik időnként, meg Pálóczi Horváth Csaba is. Szóval ez elég intenzívnek mondható még a mai napig is!
Hova írsz napjainkban?
A Rockinform megszűnése után először az EST Lapoknak írtam felkérésre. A régióban öt ilyen lap jelent meg, azokba kerültek be eleinte az interjúim. Utána már az ország összes EST lapjában jelentek meg anyagaim, ez elképesztő példányszám volt! Több mint 200 ezer! Dicsőségnek jó volt, de keresetnek elég szolid. Később az interjúim hosszabb verziói kikerültek az EST.hu-ra. Itt csak akkor szóltak, ha valami kiemelt anyag kellett. Kerekes Band, FreshFabrik, meg volt egy Lajkó Félix is, amit egyből rám osztottak, mert, ha valaki boldogul a „nehéz” interjúalannyal, akkor az én vagyok. Negyven percet beszélgettünk, jól sikerült, utána Félix is megjegyezte, hogy velem jó interjúzni…
2014-ben jött Andrásik Remo felkérése, hogy írjak a Music Média Magazinnak. Ezt követően pár rockinformos be is szivárgott ide, Hegedűs Pisti és te is írsz már egy ideje a lapnak. Két éve felkértek, hogy dolgozzak a helyi Lokál Extrának is, kulturális témakörben adok le anyagokat leginkább. Tavaly októbertől írok a Volt egyszer egy beatkorszaknak is, sajnos kevés időm jut oda cikkeket gyártani. Egyébként van az életemben a megélhetési újságírás rész, meg a szerelem. A szakmaibb jellegű anyagok elkészítése - ide a MMM-nak, meg a Volt egyszer…-nek. Ezek feltöltenek! A két felületen az utóbbi időszakban megjelent anyagaim közül büszke vagyok, mondjuk a Varga Janóval készült anyagra – ez egy koncertszervezésemhez kapcsolódott, a V.J. Project-et hoztam Miskolcra-, meg az eddás Csapó Gyuri interjúra, ami az EDDA Szovjetunió-beli turnéjáról szólt. Na, annak volt visszhangja! A Hammer is átvette…
Pár hónapja pedig elkezdtem írni a Promotions.hu felületre is. Szóval négy helyre írok most, de más helyi újságokban is jelennek meg cikkeim, mivel a koncertszervezésemhez kapcsolódóan gyártok kész sajtóanyagokat, interjúkat, amit szívesen fogadnak az újságok, mert nem kell vele dolgozniuk. Ezek logikusan név nélkül jönnek le. Nekem az a fontos, hogy a rendezvényeimet tudjam promótálni sok felületen.
.jpg)
Az írás mellett rádióztál is. Milyen emlékeid vannak erről az időszakról?
Nem akartam én direktben rádiós műsorvezető lenni, de a Rockinform megszűnése után rá voltam utalva, hogy több helyen is kipróbáljam magam, a pénzbevétel miatt. Jött egy felkérés, hogy „interjúzós” emberre lenne szükség. Először reggeli műsort vezettem Rokker Zsoltti – Erdei Sándor- barátommal, aztán ehhez társult egy hétvégi autós magazin, amit a középiskolai végzettségem kapcsán szintén nem laikusként csináltam. Ezt követően jött egy név- és koncepcióváltás a rádiónál, onnantól egy kulturális programajánló műsort vezettem, immár egyedül. Szabad kezet kaptam a tartalomban, egy idő után a zenei szerkesztést is rám bízták. Sejtheted, hogy mi lett a vége! Ha-ha! Egyébként egy kommersz zenei arculattal bíró, elektronikus zenét preferáló közegbe kerültem, még élő Dj-zés is volt esténként a rádióban! Persze ezt nem én csináltam! Nálam az igényes rock, blues, alter koncepció ment a műsoromban, az interjúkhoz is kapcsolódó zenékkel. Remek időszak volt ez olyan szempontból is, hogy akkor már dolgoztam a Music Média Magazinnak és a rádióban készült interjúim egy része leírva is megjelent. Így született meg például a tízrészes Edda sorozatom is 2017-ben, amit a rádióban csináltam, de a MMM is megjelentette az online felületén. Gyakorlatilag a bábszínháztól a szimfonikus zenei vonatkozásokig minden szerepelt a műsorban, logikusan a könnyűzenei témák előtérben voltak. Volt olyan adásom, amiben 2 óra alatt 3 interjúm volt, Koncz Zsuzsa, Zagar, Ganxsta Zoli… Mivel akkor már megkaptam „Az Év zenei újságírója” díjat, nem csinálhattam felkészületlenül, rutinból interjúkat. Volt egy elvárásom magammal szemben. Jöttek is a visszajelzések, például egyszer Kowalsky sajtósa telefonált a rádiós főnökünknek az interjú után, hogy ki volt ez a műsorvezető, mert ő még ilyen felkészült rádióssal nem találkozott! Ebben az időszakban egyébként heti 15 interjút csináltam az 5 hétköznapon! Mikor már én szerkesztettem, kicsit lazítottam a gyeplőn, mert azért ez elég feszített tempó volt, különösen, hogy műfaj függetlenül kellett anyagokat csinálni. Képzeld el, hogy Koós Jánostól a Cloud 9+-ig minden előfordult! A bogárkiállítással és a fosszíliákkal kapcsolatos interjúkról nem is beszélek.
Persze voltak még extrémebb esetek is, egyszer a rádiós főnököt egy ismerőse kérte meg, hogy valami EU-s pályázat miatt kell neki sajtómegjelenés. Pont indultam be a rádióba, mikor hívtak, hogy ma ez is beesett, fontos. Kérdeztem, hogy: témakör? Válasz: kistérség szennyvíz hálózatának fejlesztése, EU-s pályázatból… Bementem, a polgármesterrel egy félórás interjúban letoltam a kötelezőt. Ezek nagyon jó emlékek, a mai napig vigyorgok a történeteken. De városi rendezvényen – beugróként- interjúztam a főszakáccsal, aki a város bazi nagy méretű kocsonyáját megalkotta. Szerettem az extrém helyzeteket az élő műsorban, szerintem a sponteneitás, a szokatlan megfogja a hallgatókat. Egyszer Zalatnay Cini telefon interjúja közben beállított hozzá a postás. Mondtam neki, adja át a kagylót a pasinak – félig poénból. Szóval a postással is beszéltem 1-2 percet adásban. Még olyan is előfordult, hogy a rádióval szemben lévő épületben működött egy fogászat és valamiért egyszer nyitott ablaknál akcióztak az egyik páciensen. Nekem nem kellett több, két zene között leközvetítettem a fogorvosi beavatkozást az ablakunkból…
Egyébként ebben az időszakban jött a színpadi „szpíkerkedés” is. Ha már rádiós hangja van az embernek. Ezt sem én találtam ki magamnak, beosztottak, munkaköri kötelezettségként. Mivel a Miskolci Kulturális Központ, ahol főállásban dolgozom, rengeteg rendezvényt visz, így családi naptól kezdve, adventi- és fesztiválprogramokat is konferáltam. Andrásik Remo felkérésére pár éve én vezetem le a Budapest Music Expon a Hangfoglaló tehetségkutató háromnapos döntőjét is. Ez profilba vág, szeretem is csinálni!
Az utóbbi években legendás miskolci művelődési intézményekben bukkantál fel és a megjelenésed felpörgette a város koncertéletét. Mennyire volt nehéz jó alaposan felkavarni a leülepedett állóvizet a koncertszervezés terén?
Kicsit kettős a dolog lecsengése bennem. A Rockinform 2011-es megszűnése után öt kulturális közmunka programban vettem részt, logikusan nem dalolva, de nem adódott más lehetőségem sokáig, pedig kerestem. Kábé éhenhalás ellen volt ez csak jó. Senkinek nem kívánom azt, amit átéltem az alatt az öt év alatt! Komoly egzisztenciális romlás volt, először a kocsimat adtam el, utána a garázst, a gitárerősítőimet, effektjeimet… Szerencsére, később épülgetett a karrierem, apránként jött rádiós felkérés, újságok.
A sors fintora, hogy az első közmunkás időszakot a Gárdonyi Művházban töltöttem, aminek a fellendítésén most egy éve munkálkodom, immár főállásban. A Miskolci Kulturális Központban kaptam végre állást tavaly, és ide több intézmény is tartozik, ezek közül én négy helyszínre szervezek most koncerteket az NKA Hangfoglaló klubtámogatói pályázat kapcsán.
Szóval a Gárdonyiban füvet nyírtam, raktárt rendeztem, rendezvényeket ügyeltem, de ha éppen a takarítónő leszámolt, akkor takarítottam is… Nem szégyen a munka! Egyik barátom mondta ebben az időszakban, hogy nem az én szégyenem, hogy ilyen kvalitásokkal ezt kell csinálnom. Egyébként ebben az időszakban is tervezgettem, szervezkedtem, a megszűnő EST Lapok helyi tulajdonosával akartunk egy FESZT.info nevű produkciót létrehozni, print, online, telefonos felületeken. 2014 elején komplett tervet dolgoztam ki erre, már a lapalapítási papírok is megvoltak – a mai napig őrzöm-, de a befektetőnk visszalépett.
Ezt megelőzően még 2013-ban, a nagy munkanélküli időszakomban szerveztem egy tehetségkutatót az egyik helyi klubba, meg az 1973-as Diósgyőri Popfesztivál 40 éves évfordulójára egy háromnapos megemlékező koncertsorozatot. Nem volt belőle pénz, mert önkéntes alapon álltunk össze páran, hogy legyen már valami, ha senki sem csinálja, ne maradjunk megemlékezés nélkül.
A következő közmunka a Vörösmarty Művházba vezetett. Itt egyik nap ablakkeretet festettem, termet rendeztem, a másik nap pályázatot írtam, koncerteket szerveztem. Itt már volt érdemi tevékenységem is, a koncert érából évtizedek óta kiesett intézménybe szerveztem miskolci zenekaroknak klubot, pályázati pénzből csináltam teltházas Török Ádám Mini és Ferenczi Gyuri Rackajam koncerteket, de iskolásoknak is rendeztem népzenei és jazz előadást is - koncertekkel fűszerezve.
Aztán három közmunka etap következett a Miskolci Kulturális Központban. Itt először az Ifjúsági Házban tevékenykedtem, megörököltem egy nem túl sikeres pályázati koncertsort, majd a Kultúrházak Éjjel-nappal rendezvényhez kapcsolódva szerveztem egy MiRock nevű rendezvényt, hat miskolci zenekar fellépésével. Ennek sikerén lovagolva jött egy Tátrai & Jazztelen koncert, majd egy Mobilmánia Vikidállal. Mindkettő teltházas volt, a jó promóciónak köszönhetően. Itt megjegyezném, hogy a koncertek után mindkét zenekar megkeresett, hogy legyek a koncertszervezőjük. 2017-ben egy másik intézményünket is „megkaptam”, ez már egy 500 fős helyszín, ez az Ady Művház. Itt nyáron a Djabe & Steve Hackett koncerttel kezdtem, aztán jött a Zártosztály és a bakancsos Edda tagok buli. Ennél kicsit több tevékenységem volt, mint egy sima koncertszervezőnek. Már tudtuk, hogy Barta Alfonz jön Amerikából fellépni, meg Zsöci is jelen lesz, akkor beindult az agyam és előálltam azzal, hogy szervezzük úgy, hogy még több embert hívunk meg. Végül kilenc egykori Edda tag volt jelen fellépőként. A miskolci teltházas buli után a pesti ugyanezen koncepcióval volt megtartva és az meg is jelent DVD-n, CD-n, Őrült érzés címmel. Ennek még a névadója is én voltam.
Ezt követően jött a klubtámogatói pályázat, amivel 2017 októbertől indultak a koncertek három helyszínünkön. Ripoff, Bill, Hobo, Random Trip, Zagar, Varga János Project, Laár- Bornai duó, VHK, Dinamit, Mobilmánia, Pokolgép, Kormorán, Sex Action és még sorolhatnám. Itt még mindig közmunkában voltam! 2018 márciusában vettek csak föl főállásba. Szóval, lendületbe jöttünk. Vannak terembéres rendezvények is, a Leander Kills visszatérő vendégünk, miként a Djabe is, de most ősszel, ezzel a verzióval jön az Ossian és a VHK is.
Hogyan tudod hasznosítani az ismertségedet és az elismertségedet a rockzenei társadalomban a koncertszervezés terén?
Nagyon jól. Gyakorlatilag bárkit elérek a kapcsolataim révén. Legtöbben ismernek is az előéletemből vagy a jelenlegi tevékenységemből, így más nexusban tudok tárgyalni. Jobb pozíciókat tudok elérni, akár gázsiban vagy egyéb részletekben. Aki dolgozott már velem – és rajtam keresztül a cégünkkel, az MKK-val-, az rendszeresen keresi a lehetőségét, hogy ismét partnerek legyünk egy-egy koncerten, rendezvényen. Podlovics Petin keresztül hoztam az egyik külvárosi, kisebb művházunkba Ripoff Raskolnikovot duóban. Peti nem értette, hogy az egy évvel korábbi, belvárosi, menő klubban miért voltak fele annyian, mint nálunk. Hasonló volt a szituáció az idei Laár-Bornai duós koncerten is. Őket először hoztam, hisz nem is sok helyen játszottak eddig. András felesége a menedzser is, aki koncert után érdeklődött, hogy mi a titka annak, hogy ennyien eljöttek egy majdnem ismeretlen műsorra.
Mi volt a koncepciód Miskolc újbóli hazai rock-térképre helyezésével? Mennyire nehéz feladat megküzdeni a nagy cégek vagy az önkormányzatok által szervezett rendezvényekkel, ahol ingyen láthatók zenekarok?
Úgy gondoltam, hogy első körben a művházakon szocializálódott korosztályt kell megszólítani, utána lépkedhetünk tovább. Logikusan a zenei értékeket szem előtt tartva állítottam össze a koncertprogramokat. Félreértés ne essék! Nem csak a saját kedvenceimet hívom meg! Ha-ha! A fent elmondottakból látszik, hogy kisebb intézményekkel indultam, fokozatosan kaptam újabb feladatként egyre nagyobbakat, míg idén már eljutottam az ország legnagyobb téli, háromnapos fesztiváljának zenei programjának megszervezéséig, ami két színpadon zajlik, harminc fellépővel. Szerencsés helyzetben vagyok, mert a mi cégünk egy önkormányzati intézmény, komoly struktúrával, felkészült emberekkel. Logikusan nem minden eredmény csak az én érdemem, de hoztam egy koncepciót, hozzáállást, felkészültséget, amivel tényleg életet tudtunk lehelni több intézményünk programjába. Én gyakorlatilag a marketing csoportban dolgozom, mert az összes intézményünk, rendezvényünk sajtózásával, promózásával is foglalkozom, a mellett, hogy szervezem a koncerteket is.
Az általad emlegetett ingyenes koncertek is nagyrészt a mi rendezvényeink. Komoly odafigyelés, naptárazás kell, hogy ne üssék a programok egymást. Én egyébként figyelem a városban zajló összes klubot, koncertet, hogy nehogy egymásra szervezés legyen. Időnként egyeztetünk is. Volt rá példa, hogy az egyik klubtól elkunyiztam az egyik fellépőt, mert nekünk kellett valamelyik városi rendezvényre. De konkrét eset volt, hogy Pallai Zsolti hozott egy Paksi 60 koncertet Miskolcra, ami egy hétvégére esett volna a mi Pokolgép koncertünkkel. Felhívtam, egyeztettünk, a Pokolgépnek jó volt egy másik időpont, így azt arrébb raktuk, hogy ne vigyük el egymás elől a közönséget, mert az mindkettőnknek rossz lett volna.
Szóval a „térkép” és a programok ismeretében meg lehet találni azokat a produkciókat, amelyek elütnek, mondjuk az ingyenes rendezvényétől és eljön a közönség. Például az emlegetett Tátrai & Jazztelen teltház úgy jött össze, hogy közben háromnapos ingyenes városi fesztivál zajlott! Más szegmensű fellépőkkel.
Fontos, hogy a térségre szabott jegyárakkal kooperáljunk. Van, hogy magasabb árat kapok egy-egy zenekartól elsőre, amivel megcsinálom a költségvetést és, ha reménytelennek látom, akkor vázolom a helyzetet, megmondom, hogy én ennyi látogatót tippelek, ebből ilyen gázsit tudok nekik kitermelni. Az esetek 99%-ában sikerül megegyeznünk. Csak halkan jegyzem meg, hogy több rendezvényünkre tizes nagyságrenden belüli tévedéssel szoktam megmondani előre a nézőszámot.
Sok szempontot kell figyelembe venni a koncertek szervezésénél, egyik, hogy ki, mikor lépett föl utoljára a városban, azon a koncerten mennyien voltak. Sokat járok koncertekre, ezek valahogy rögzülnek bennem. Vannak kihagyhatatlan ziccerek! Pédául a VHK-t húsz év után hoztam Miskolcra! Sejted, hogy volt rá igény. A zenekar már annyira el volt keseredve, hogy „Miskolc kapuin dörömbölve” néven Facebook eseményt hoztak létre, mert senki nem akarta felléptetni őket. A Facebookon, fórumozások közepette valaki megadott engem, hogy keressenek. Kivételes hangulatú koncert lett, hálálkodó zenészekkel, nézőkkel, jó jegyeladással. Csak a sztori kedvéért, az egyik kapatos haverom, koncert után letérdelt elém és kezet csókolt, hogy én ezt a koncertet megcsináltam! Következő héten pizzát rendeltem és jött a futár, aki az ajtónyitás után – meglátva engem- rögtön az előző heti VHK koncert élményeit kezdte mondani, hogy milyen szuper volt. Szóval elképesztő visszajelzéseim vannak! Milyen realitása van annak, hogy egy miskolci Dinamit koncert végére Szörényi Levente beállít?! Gyakorlatilag semmi, de megtörtént. Nem is tudom melyik koncertre, ajándékokat kaptam a közönségtől, volt, aki pálinkát hozott, volt, aki lekvárt, volt, aki vagy 50 bakelit lemezt! Ilyen visszacsatolással érdemes ezt csinálni, nagy töltést ad egy-egy koncert. Ettől jobb már csak a színpadon lehet, zenészként. Szívügyemnek tekintem az összes rendezvényemet. Vallom, hogy minden jegyvásárlóért meg kell küzdeni. Én a bulikon beállok a közönség közé, szoktam mondani: szagoljunk bele a produkcióba! Jobbról, balról, középről, elölről is „kipróbálom”. Lehet, hogy fanatizmus, de éreznem kell azt, amit a közönség kap. Aki fizetett. Hogy tudjak az ő fejükkel is gondolkodni, az ő szívükkel is érezni.
Egyébként az eredmények ezeken a tényezőkön felül a promózásban rejlenek. Rudán Joci barátomnak magyaráztam egyszer – koncertegyeztetés ügyben telefonon-, hogy jó lesz a koncert, van nálunk egy „fasza kis marketing brigád”, az teszi a dolgát. A kolléganők röhögtek a háttérben és az óta ez szállóige lett, még a céges vacsorákon is kirakjuk névtáblán a „fasza kis marketin brigád” címkét.
Áldoznak-e az emberek manapság anyagiakat arra, hogy élőben láthassák kedvenceiket?
Fentebb hangsúlyoztam a jegyár kulcsfontosságát. Hiába akarnék én 4-5 ezerért jegyet eladni, ha nincs fizetőképes kereslet. De mondjuk 3000 körül meg lehet találni azt a réteget, aki kellő létszámban ott lesz. Ez működik. Már tudom, melyik intézményünkbe, milyen gázsival tudok koncertet csinálni és ahhoz milyen vállalható jegyárat kell kiókumlálnom. Szóval áldoznak az emberek az élő koncertekre, csak meg kell találni a megfelelő produkciót és a megfelelő jegyárat.
Azt viszont sajnálattal tapasztalom, hogy a legtöbb zenész csak ül az elefántcsont-tornyában otthon és nem hajlandó megnézni a kollégáit koncerten. Tisztelet a kivételnek!
A nevedhez fűződik a P. Mobil együttes fél évszázados fennállása jubileumi turnéjának első koncertje egy legendás helyszínen. Ha mint egy „állatorvosi lóként” tekintünk erre a rendezvényre, hogyan láttál hozzá és hogy vezényelted le ezt a hatalmas eseményt?
Ez fontos, meghatározó rendezvény volt. A Gárdonyi Művház parkja egy legendás koncerthelyszín. Tavaly megkaptuk a Poptörténeti emlékpont táblát is. Akkor már szerveztem oda egy Török Ádám Mini koncertet vendégekkel, és ráhúztuk a ’73-as Diósgyőri Popfesztivál 45 éves megemlékezését is erre a rendezvényre, egy soha be nem mutatatott film vetítésével, amit sikerült előbányásznom. De az nem a hátsó részen volt, hanem a ház előtti, letérkövezett kisebb traktusban, ami 2-300 fős rendezvényre ideális és rendkívül hangulatos a park miliőjével. Ennek fogadtatásán és rendkívül jó sajtóvisszhangján felbuzdulva döntöttünk úgy a cégnél, hogy idén erősítünk és két nagyobb koncertet rakunk a hátsó, eredeti helyszínre, három kisebbet pedig az előbb emlegetett kisebb részre.
A P. Mobil a hetvenes évek közepén volt, hogy hetente lépett föl itt a parkban vagy a házban, plusz egy rendkívül elkötelezett miskolci közönségbázissal rendelkezik a zenekar, meg ugye, van a Miskolc című daluk is, illetve Baranyi Laci innen származik. Szóval mikor mondtam Lórinak, hogy ide szeretném a Mobilt hozni, rögtön kombinált, hogy: akkor legyen turnényitó állomás májusban! Mondtam, hogy jó, akkor ez egyúttal parknyitó is lesz. Szóval, ezer szálon értek össze a dolgok. Szívügy volt a rendezvény, plusz erre a helyszínre az első szervezésem. Elindult a szokásos kör, Facebook esemény, plakátok, tablók, sajtózás, és az eseménynél egyre gyűltek az érdeklődők. A koncert hetén már kétezer fölött járt az érdeklődők száma! Sajnos aznap esett, ez sokakat eltántorított, de végül majdnem ezer jegyet eladtunk. És a koncert idejére az eső is elállt. Eddig ez volt a leglátogatottabb, általam szervezett, fizetős rendezvény. Meg még jött Lóri, hogy kerítsek citerazenekart, mert kell a produkcióba, akkor már látszott, hogy ez egy különleges este lesz. Minden összevágott, folyamatosan egyeztettünk, jó volt az együttműködés. Ott állni a keverőnél, a közönség soraiban, elképesztő élmény volt. Néztem jobbra, tömeg, néztem balra, tömeg… Kölyökkorom kedvenc koncerthelyszínére hoztam egy egyedi produkciót. Fontosnak tartom a helyszínhez való kötődést is. A felsorolt intézményekbe mind jártam kamaszként koncertekre, persze utána is. Meghatározták az életemet, zenei ízlésemet azok a bulik, ezek hatására kezdtem zenélni, meg lettem egy elfajzott zenei szakíró, meg most már, öt-hat éve, koncertszervező is. Sokat kaptam akkoriban a zenétől, zenekaroktól, zenészektől, most ezt igyekszem visszaadni nekik és a közönségnek is.
.jpg)
A rockzene emlékeinek értékmegőrzésére is gondot fordítasz, a múlt évben rocktörténeti emléktáblát lepleztetek le a már említett, legendás helyszínen. Helyén kezelik szerinted hazánkban a rockzenét, mint kortárs művészeti ágat? Vannak-e még hasonló elképzeléseid Miskolcon rocktörténeti emlékpontok kialakításáról?
Igen, tavaly májusban a Gárdonyi megkapta az emléktáblát. Még két helyszínünk van tervben, amint a vezetőség úgy dönt, hogy pályázhatunk azokkal is, akkor intézem.
Rádiós, televíziós szinten semmiképpen nincs helyén kezelve a rockzene, akkora lemaradásunk van ezeken a területeken, amelyet szerintem sosem fogunk behozni. Média – rádió, tv- ügyben beleragadtunk a posványba! A kereskedelmi rádiók pályafutásuk kezdete óta elcsökevényesítették a zenei közízlést. Ennek sajnos érződik az „eredménye”.
Szerencsére a zenészképzésünk jó irányba halad, rengeteg tehetséges muzsikus kerül a piacra. Tehetségkutatók ügyében az Öröm a zene tehetséggondozó program dicséretes összefogással működik, szerintem a döntőre ráférne már egy tv-s közvetítés, de ismerjük a helyzetet. A Nagyszínpad már elérte ezt a státuszt, ezt a rendezvényt is örömmel konstatáltam, hogy létezik. Az NKA Hangfoglaló programja jó támogatásokat nyújt sok területen. Mi is ennek a támogatásával tudunk olyan koncerteket is megszervezni, amire, mondjuk nem jönnek el annyian, de értékesek és fontosnak tartjuk a bemutatásukat. Ezen a téren rengeteg ötletem lenne Miskolc vonatkozásában, de ugye nem hozhatok egy évben tíz progrock, world music, jazz, jazz-rock, blues produkciót a városba. Szívem szerint megtenném!
Szóval, vannak már reményteli elmozdulások, évek óta kapnak magas állami kitüntetéseket a zenészeink, a pop-rock történeti helyeinket is felhelyezzük a térképre egy-egy emléktáblával. A TV2-n, az A38 koncertközvetítéseiben is lehet csemegéket találni.
A rocktörténeti dokumentálás fontos, már itt is elindult valami, a Volt egyszer egy beatkorszak blog hiánypótló tevékenységet folytat, örülök, hogy a részese lehetek veled – és több, más neves kollégával- ennek a tevékenységnek!
Melyek a közeljövő tervei és feladatai a fejedben és a naptáradban?
A mostani pályázati programból három koncertünk van még hátra. Június 28-án egy Message To Hendrix & Tátrai Tibor, július 12-én Rudán Joe akusztik és július 19-én az évi rendes Zártosztály & bakancsos Edda tagok koncert – mindhárom a Gárdonyi parkban lesz. Azt hiszem, elég jó a kínálat!
Júniusra szervezek egy tehetségkutatót a miskolci Helynekembe, ez a rendezvény az Öröm a Zene tehetséggondozó program miskolci állomása, innen a nyertes bekerül az országos döntőbe. Már elkezdtem összeállítani a következő pályázati koncertsort, ami majd októbertől indul. Közben megy a napi, heti kötelező program, írom a cikkeket a koncertjeimhez, rendezvényeinkhez kapcsolódva. Gyakorlatilag öt helyre dolgozom egyszerre, szerencsére legtöbb tevékenységem kapcsolódik egymáshoz. Hatodik ez a tehetségkutató, meg időnkét beesik egy-két zenekari- vagy rendezvény promózás is, ezeken felül. Várom a július közepét, addigra lefutnak a betáblázott rendezvények, akkor talán pihenhetek egy kicsit.
.jpg)
A szabadidődben jut időd zenét hallgatni? Követed a friss lemezmegjelenéseket? Magánemberként gyakran jársz koncertekre?
Szabadidőm kevés van, a kikapcsolódás leginkább a koncertlátogatás. Igen, gyakran járok ilyenekre, mivel szeretek képben lenni. Szakmai ártalom, meg kell néznem, ki milyen műsorral fut éppen, mennyire veszi ezt a közönség, hogy tudjam hasznosítani az infókat. Egyébként amatőröktől világsztárokig sok mindent megnézek élőben. Heti két koncert össze szokott jönni. Az utóbbi években rákaptam arra, hogy a backstage-ben, a színpad mellett is nézzem a koncerteket. Más aspektusból látom a produkciót, tanulságos számomra.
A lemezmegjelenéseket igyekszem követni, bár a mai világban rengeteg anyag kerül ki a piacra. Leginkább az engem érdeklődőkre hajtok rá, de van, hogy valahol meglátok egy ígéretes, számomra ismeretlen muzsikát, akkor azt is meghallgatom. Mikor rádióztam, ott minden stílusban képben kellett lenni az interjúk miatt. Meghallgattam számomra stílusidegen dolgokat is, természetesen szabadidőmben nem ilyeneket kagylózok! Két Hi-Fi rendszer is van itthon, meg számítógépen is hallgatok zenét, leginkább a gyors elérés miatt.
Gondolkodtál már azon, hogy a megszerzett tudásodat átadod iskolai keretek között?
Igen. Erre volt is egy felkérésem, évekig voltam vendégelőadó Réz András sulijában, a Werk Akadémián, a zenei menedzsment szakon. Itt sajtózásról, koncertszervezésről, zenekari- és rendezvény promótálásáról, kapcsolatépítésről tartottam háromórás előadást. A leadott anyag mellé a hallgatók kaptak tőlem egy 52 ezer karakteres anyagot is, ami szintén ezekről a területekről szólt. Remélem sikerrel hasznosították! Idővel ez a szak megszűnt a suliban, így most nincs ez irányú ténykedésem.
Az interjúból is kiderült, hogy milyen szerteágazó tevékenységet folytatsz, azt tudom, hogy 2003-ban Marshall díjat, 2014-ben az Év zenei újságírója díjat is megkaptad. Most, hogy tavasszal 30 éve indult az újságírói pályád Miskolcon, és rengeteg miskolci zenekarról, rendezvényről írsz, kaptál-e már a várostól bárminemű elismerést?
Nem. Azt gyanítom, hogy messziről jól látszom, közelről viszont nem. Ha-ha! Nekem fontosabb a zenészek, a közönség és az olvasók elismerése, reakciója a munkámmal kapcsolatban, ez inspirál. Persze, szoktam látni a híradásokban, hogy helybéli kollégák milyen sajtós kitüntetéseket kapnak a várostól. A rockzenei újságíró ezek szerint egy más kasztba tartozik. Fentebb kérdezted, hogy helyén kezelik-e a rockzenét, a kortárs művészetek között. Ebből is látszik, hogy még nem, miként a zenei szakírókat sem. Persze ezt most nem magam miatt mondom, hanem az újságírói szakmában betöltött szerepünk miatt. Annak viszont örülök, hogy az Öröm a zene minden évben díjaz egy kollégát, a HANOSZ jóvoltából! Legalább valahol értékelik a munkánkat. Külön büszkeség, hogy már három rockinformos újságíró részesült ebben a díjban, velem együtt. Hegedűs Pisti és te is benne vagy a körben, ez is egy jó visszaigazolás arra, hogy együtt és külön-külön is letettünk valamit az asztalra, országos szinten.
El sem hinnéd, mennyi ismeretlen és ismerős jön oda hozzám, hogy mindig megvették a Rockinformot és, hogy abból tájékozódtak, meg milyen fontos orgánum volt ez nekik…
Schuster Lóránt óta tudjuk, hogy „A rockzene örök és elpusztíthatatlan!”, szerinted igaza van ebben Lórinak?
Az „öregnek” mindig igaza van! Ha-ha! Egyedi módon látja át a dolgokat, szeretek vele interjúzni, beszélgetni. Hozzávetőleg 65 éve fut már a rock n’ roll és a rockzene, és mindig meg tudott újulni. Mindig jöttek újítók, persze egyre nehezebb a helyzet, mert az elődök már sok mindent megcsináltak, kipróbáltak. A 60-as években induló zenész generáció sajnos már kifutóban van, mi több, a fiatalabbakat is aprítja a kaszás… Az ő eltűnésükkel biztos, hogy másabb lesz a színtér, mondjuk tíz év múlva.
Látsz fiatal tehetségeket, akik majd felemelik és tovább viszik a rockzene zászlaját?
Sok koncertet nézek meg, sok zenét hallgatok. Nem feltörekvő zenészekről van szó, de örömteli, hogy létezik itthon Special Providence, Europien Mantra, Kézdy Luca is különleges produkciókban vesz részt. Még frissebbek közül szeretem a Nomádot, nagy felfedezés volt a rádiós időszakból az Elefánt, kezd beérni a USEME is és még sorolhatnám… Persze ezek nem aréna rock vonalon mozognak!
Rozsonits Tamás
2019. szeptember 17. 11:38