Pacziga Linda
Női dalszerzők és dalszövegírók rovatunkban ritkán van apropója egy interjúnak... szimplán arról szól, hogyan élik meg a munkájukat alkotói minőségben. A következő néhány oldal csupán amiatt lóg ki a sorból, hogy van aktualitása, ugyanis a Lindám nagylemez, ami a napokban lett kész, annyira egyedire, igazira sikeredett, hogy erről mindenképpen be kell számolni! Pacziga Linda első magyar nyelvű szövegeiből mindjárt egy izgalmas, hiánypótló anyag született. Nemcsak csajoknak!
Bár régóta foglalkozol zenével, viszonylag későn váltál alkotó emberré... azzá a Pacziga Lindává, aki saját dalait énekli. Mi volt benned addig? Hogyan bujkált benned az író?
Középiskolás koromban énekeltem néhány helyi zenekarban, ahol saját számokat játszottunk, itt főleg énekdallamokat írtam. Érettségi után a Kőbányai Zenei Stúdióban találkoztam olyan zenészekkel, akikkel hasonló zenéket szerettünk, készítettünk is néhány közös dalt. Ekkor kezdtem el dalszövegeket írni angol nyelven, amik közül egy-kettő szerintem egész jól is sikerült, viszont szerettünk volna nagy lemezkiadóhoz kerülni ezzel az anyaggal, és hamar egyértelmű lett, hogy erre csak magyar nyelvű szövegekkel kaphatunk lehetőséget. Ekkor szembesültem azzal, hogy nincsenek meg az eszközeim ahhoz, hogy a gondolataimat magyar nyelvű dalszövegekben jól kifejezzem, ráadásul a saját anyanyelvemen nem mertem nyíltan felvállalni az érzéseimet, ködösen fogalmaztam, értelmetlen szövegek születtek. Ekkor el is könyveltem magamban, hogy ebben nem vagyok jó, viszont időről időre beleírtam egy-egy sort az erre kinevezett füzetbe. Néhány éve gyűltek az ötletek, amikor elolvastam őket, és azt láttam, hogy van mondanivaló, vannak olyan képek, amik tetszenek, de ha a saját gondolataimat szeretném elénekelni, akkor tanulnom, gyakorolnom kell, mert formailag, felépítésiéig nagy még a káosz. Ekkor kértem meg egy dalszövegíró barátomat, hogy segítsen. Minden héten találkoztunk, adott egy csomó házi feladatot, amiken folyton pörögtem, elkezdett ráállni az agyam a feladatra. Aztán egyszer csak megírtam az első olyan szöveget, aminél már úgy éreztem, hogy úgy ahogy van, elénekelném.
Mit tud hozzátenni a sok megtanult és elénekelt dal a saját anyagodhoz?
Nagyon sokat! Egy fontos dolgot emelnék ki. Sokáig azért is ragaszkodtam ahhoz, hogy angol nyelven énekeljek, mert magyarul nem tudtam. Voltak dalok, amiket felvettünk barátokkal, tök jól állt a nóta, jól szólt benne a hangom, majd amint megpróbáltuk magyar dalszöveggel, szétesett az egész, a többiek pedig értetlenül néztek rám. Ez borzalmasan rossz élmény volt. Viszont nagyjából tíz éve elkezdtem zenekarral rendezvényeken énekelni, muszáj volt az összes nagy magyar slágert megtanulnom és rendszeresen előadnom. Valahol ennek a kényszernek köszönhetem azt, hogy bele mertem vágni a dalszövegírásba az anyanyelvemen, és, hogy már nem tartottam attól, hogy el is énekeljem azt amit megfogalmaztam.
Ha már itt tartunk… szerinted mi a jó evolúció? Az ember előbb tanul és utána fejezi ki önmagát, vagy előbb önkifejező, és közben megtanulja a hozzá szükséges eszközök használatát?
14 éves koromban elhívtak egy amatőr rockzenekarba szaxofonozni. Alapvetően feldolgozásokat játszottunk, de írtunk néhány saját dalt is, amikre a barátaink boldogan ugrabugráltak sörrel a kezükben, így meg voltunk győződve arról, hogy nagyon jók vagyunk. Amikor már úgy gondoltuk, hogy frissíteni kellene a műsort, akkor előkerült egy kazetta, amire például Cream, King Crimson és Jimi Hendrix dalok voltak felvéve. Elhatároztuk, hogy megtanuljuk őket a következő koncertre, de a legtöbbel hiába szenvedtünk, nem állt össze. Viszont minél többet foglalkoztunk ezekkel a számokkal, annál biztosabban tudtuk, hogy a saját dalaink nem igazán jók, kidobtuk őket, és újakat írtunk, amik már egy nagyon picivel jobbak lettek. Nekem óriási élmény volt ennyi idősen büszkén hazaszaladni, miután megírtuk az első dalunkat. Majd egy óriási pofon volt néhány hónappal később a saját fülemmel hallani, hogy amit játszom, az a múlt héten egész jónak tűnt, de rossz. Ezután sokkal figyelmesebben hallgattam zenét, és igyekeztem még többet tanulni, gyakorolni. Tehát, szerintem az, hogy valaki már akkor megpróbálja kifejezni magát, amikor még csak két szót, vagy két hangot ismer, az nem baj, sőt! De fontos, hogy legyen olyan visszacsatolás, ami nem töri le a lelkesedését, viszont jelzi, hogy ez még csak az út eleje.
Amikor nekifogtál a dalok megírásának, mit tartottál szem előtt?
Évekig nem vettem komolyan az ötleteimet, aztán egyszer csak kíváncsiságból elkezdtem felvenni őket, dolgozgatni rajtuk. Azok dalok amiket szeretek, akkor születtek, amikor elkezdtem kizárólag magamnak írni őket, mindenféle elvárások nélkül, csak mert jól esett. Az, hogy ezek elkészültek – ha rákerültek a lemezre, ha nem – segített mélyebben megélni a rossz, vagy épp az örömteli pillanataimat.
Van recept, vagy sajátos mozdulatsor, rituálé a dalok írásánál?
Ha valami foglalkoztat, felkavar, vagy szélsőséges negatív vagy pozitív érzéseket vált ki belőlem, azt képes vagyok napokig újra-és újra végiggondolni, magamban elemezgetni. A kavargó gondolatok közül elkapom azokat, amikből kiindulva összeszedetten meg tudom fogalmazni azt, ami bennem zajlik. Például, amikor nagyon egyedül éreztem magam, akkor láttam magamról azt a képet, hogy kint hagytak a hóban egyedül, kabátban vagyok és mezítláb. Ez alapján írtam le az első sort, és már láttam is magam előtt, hogy mi minden történik velem kint a hidegben. Néhány óra alatt elkészült a szöveg, mire a zongorához ültem vele, már nagyjából összeállt a fejemben a lüktetés, a dallam és a harmóniák. Ritkán írok meg ilyen gyorsan egy dalszöveget, van, hogy csak egy-két szófoszlány ragad meg a fejemben, és ez inspirál a zene megírásában. Ilyen volt a „járkáltam föl-le, föl-le, föl-le”, amit énekelgetve megírtam a dalt, amire utólag készült el a teljes szöveg. Ilyen esetben van, hogy napokig ülök a füzet fölött és 2-3 oldalt telefirkálok használhatatlan sorokkal, versszakokkal, majd amikor már azt hiszem, hogy esélytelen összehoznom valamit, akkor valahogy beindul az a folyamat amire vártam, és onnantól már egész gyorsan összeáll a kész szöveg.
Neked mitől jó egy dal? Mit szeretsz egy jó szerzeményben… és nyilván a kérdés magába foglalja azt is, hogy egy rossz dal mitől rossz számodra?
Az a helyzet, hogy nagyon sokszor hallgattam végig szakmabeliek beszélgetését arról, hogy melyik dal rossz, és miért rossz. Én nem szeretek részt venni ezekben a fejtegetésekben. Persze, léteznek ötlettelen, kezdetleges megoldásokkal összetákolt számok, amikre nem mondhatjuk, hogy jók. Viszont a mai napig készülnek olyan pop slágerek, amiknek az alapja egy egyszerű, akár elcsépelt harmóniakör, és egy jól megírt dallammal, egy erős mondanivalóval mégis nagyon jól működnek. Nekem az a fontos, hogy azt érezzem egy dal hallgatásakor, hogy a szerző pontosan tudta, hogy mit szeretne közölni velem, és a zene, a dalszöveg és az előadásmód egymást erősítik abban, hogy ez az üzenet egyértelműen eljusson hozzám.
Egyedül alkotsz, vagy van segítőd?
Természetesen, vannak segítőim. Otthon addig jutok el, hogy fel van zongorázva egy harmóniasor, és erre ráénekelek egy dallamot, általában már a kész dalszöveggel. Ezek csak vázlatok, amik a próbateremben válnak dallá. A Kabátban, mezítláb lemez nagy részét a Lindám két tagjával, Borbély Tamással és Kristóf Martinnal, valamint barátainkkal, Tari Bálinttal és Valastyán Tamással hangszereltük. Imádtam ezzel a csapattal a közös munkát, mindenki hozta az ötleteit, és hozzátett a dalokhoz egy kicsit magából. A lemez zenei producere Huszár Endre volt, aki nagyon aprólékos munkával hangsúlyozta ki a dalok karakterét, mondanivalóját.
Elkészítetted az első lemezedet. Vannak konklúzióid?
Először ijesztő volt számomra az a gondolat, hogy megengedem egy producernek, hogy döntsön azokról a dalokról, amik ennyire fontosak nekem. Aztán ahogy elkezdtünk Endrével együtt dolgozni, láttam, hogy tökéletesen érti, érzi, hogy miről szól ez a lemez, viszont nem kötődik érzelmileg a dalokhoz úgy ahogyan én, ami ebben a munkaszakaszban előny, jobb döntéseket tud hozni nálam. El kellett engednem a dalokat, és rábízni őket, ami nehéz volt. A következő lemeznél már talán könnyebben megy.
Azért ez nem egy tipikus csajos lemez... Hogyan reagál a környezet?
Akiknek mutattam az anyagot, régóta ismernek, és cseppet sem lepődtek meg, hogy ilyen lett ez a lemez. Ők álltak mellettem, amikor átéltem azokat az eseményeket, amikről a dalok szólnak, ezért nem is tudják kívülállóként hallgatni a számokat. A megjelenés óta folyamatosan kapom a visszajelzéseket, amik nagyon bíztatóak, de úgy gondolom, nem meglepő, hogy először a pozitív vélemények jutnak el hozzám, azok írnak rám, akik velünk együtt örülnek.
Most hogy elkészültél hogyan tovább?
Mindig csak a következő lépést tervezem meg előre, azt igyekszem minél jobban megvalósítani. Így mindig van feladatom is és sikerélményem is. Most örülök, hogy elkészült ez a lemez, azon dolgozom, hogy minél több emberhez eljusson.
Lombos Marci
Fotó: Kalocsai Richárd
2019. április 21. 15:46