Nyitottan állni a zenéhez
Minden valószínűség szerint egyszeri és megismételhetetlen koncertélmény vár azokra az igényes zenekedvelőkre, akik augusztus 13-án ellátogatnak a „híres városba”, a Szabadtéri Játékok Újszegedi Színpadára. A frenetikusnak ígérkező fesztiválon ugyanis nem kisebb világhíresség gondoskodik a különleges, katartikus muzsikáról – és ezzel együtt a minőségi szórakoztatásról –, mint a Stanley Jordan Quartet, soraiban két remek magyar zenésszel, Horváth Kornél ütőhangszeressel, valamint Dörnyei Gábor dobossal. Utóbbitól – aki nem mellesleg éppen húsz esztendeje él a brit fővárosban és vezeti londoni LCCM zenei egyetem ütős tanszakát – megtudtuk, mi a titka az amerikai Stanley Jordan gitáros-billentyűs szinte egyedülálló virtuozitásának, a brit Laurence Cottle invenciózus basszusgitár játékának valamint azt is, milyen kapcsolat fűzi magyar ütőhangszeres társához. A zenész állítása szerint a quartet műsora leírhatatlanul eklektikus: Mozarttól, Debussy-ig, Jimi Hendrixen, a Led Zeppelinen és Michael Jacksonon át Sting feldolgozott dalai is megszólalnak – igazi zenei extázissal.
Húsz esztendeje élsz a brit fővárosban, ahol a London College of Contemporary Music (LCCM) zenei egyetem – mondhatjuk, az amerikai Berklee College of Music megfelelője – amelynek ütős tanszakát vezeted. Hogyan kerültél oda és miként sikerült elérned ezt a pozíciót?
Nagyon, szinte észrevétlen elrohant ez a húsz év. Hízelgő, hogy az egyetemünket a Berklee-hez hasonlítod, amely London centrumában, az úgynevezett 1-es zónában található. Igaz, minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy a létező legmagasabb színvonalat nyújtsuk az egyetemes zenei oktatásban, tényleg a világ minden részéről érkező tanítványoknak. Mind a hangszeres oktatás, mind a tökéletesen felszerelt, hangszigetelt épület körülményei fantasztikusak.
A kinevezésem előtt tizenöt évig tanítottam egy másik egyetemen, ahová egy Londonban élő amerikai menedzser hívott meg. Innen, illetve a közös Zildjian Endorsementünk kapcsán ismert meg Richard Brook, aki az LCCM-en az elődöm volt. A nyomorúságos Covid-évek után meghívott néhány napra vizsgáztatni, osztályozni, szakvéleményt adni a végzős diákokról. Úgy éreztem, nagyon tetszik neki, ahogy véleményt formálok, és a nyugati kultúráknak megfelelően, mindig építő, pozitív és előremutató kritikával álltam elő a tanítványokat illetően. Ezt természetesen – a brit fővárosban töltött évtizedek után – megfelelő szakzsargonnal, angolul kellett benyújtani a zenetagozat igazgatójához. Ekkor még sejtelmem sem volt arról, hogy a tarsolyában van egy másik ajánlat egy új egyetem beindításához; ahol nem csupán a dob tanszék vezetőjeként, hanem mint az egész zenetagozat irányítója számítanak rá egy új, magasabb pozícióban.
Magyarul: alaposan letesztelt, mielőtt tovább állt, majd ennek eredményeként személyesen javasolt az LCCM Head of Drums pozíciójának betöltésére, amiért örökké hálás leszek neki. Idén fejeztem be itt a második, teljes akadémiai tanévemet.
Jövőre lesz épp tíz esztendeje, hogy elfoglaltad a Stanley Jordan Quartet dobszékét. Hogyan ismerkedtetek meg, és mennyire jelentett kihívást számodra a világhírű dzsessz gitáros- billentyűssel játszani?
A Stanley Jordan Quartettel fellépni, számomra minden egyes alkalommal egy zenei álom abszolút beteljesülése. Ugyanakkor nehéz is persze, mert hihetetlenül magas a színvonal, a műsor folyamatosan változik, arról nem beszélve, hogy a főhős esetenként olyan tempókat diktál, hogy ember legyen a talpán, aki annak megfelel! Úgyhogy szinte minden buli előtt szoktam gyakorolni azt a brutálisan gyors swinget, ami egy teljesen egyedülálló „ride cintányér” jobbkéz-technikát követel.
A Stanley Jordan Quartetbe – minden túlzás nélkül – világklasszis ütőhangszeres társam, Horváth Kornél révén kerültünk be, aki internetes kapcsolatban állt Stanley menedzserével, Marinella Colombóval.
2010-ben sikerült rögzítenünk a Hunnia Records kiadó által tHUNder Duo with Dom Famularo címmel megjelentetett DVD-t. Kedves barátunk – Pálmai Gábor a Tam-Tam Dob-Centrumból – segítségével megnyertük magunknak a nagy dobmágust és oktatót, †Dom Famularo-t; ennek a gyönyörű felvételnek és kiadványnak köszönhetően Marinella és Stanley is beleszeretett a tHUNder Duo ritmikus-etnikai zenei hangzásvilágába. Így kezdődött el ez a sikeres munkakapcsolat. Azóta Stanleyvel világszerte szerepeltünk a Santiago Jazz Festival fő fellépőiként Chilében, Afrikában, a Zöldfoki Szigeteken és persze Európában is; legutóbb Spanyolországban egyazon fesztiválon Billy Cobhammel, Randy Breckerrel és Arthuro Sandovallal. Természetesen Angliában is teltházzal fogadtak bennünket, méghozzá a legendás Ronnie Scott’s-ban.
Most viszont a Szegedi Szabadtéri Játékokra kaptatok meghívást. Mire számíthat augusztus 13-án a közönség, milyen különlegességekkel készültök?
Ez a fellépés kimondhatatlanul fontos számomra. Szegeden születtem és nőttem fel, a szívem még mindig – és örökre – oda húz. Igaz, nem volt könnyű gyerekkorom, de megszámlálhatatlan csodálatos emlék köt a városhoz; és amikor Szegedre látogatok, akkor érzem csak tiszta szívemből igazán, hogy otthon vagyok! Rengeteg különlegességgel készülünk, Stanley saját slágerei és világhírű feldolgozásai mellett mindenki teret es szólót kap. A quartet műsora leírhatatlanul eklektikus, Mozarttól, Debussy-ig, Jimi Hendrixen és a Led Zeppelinen keresztül Kathy Perry-ig, Michael Jacksonon át Stinget is érintve érkezünk meg a tHUNder Duo dob- és perkaszóló számaihoz – igazi zenei extázissal.
A felsorolás alapján nehéz lenne – és persze nincs is szándékomban – beskatulyázni a Stanley Jordan Quartet zenéjét. De mégis, hová lehetne sorolni? Mi a meghatározó irányvonal?
Igazából nem is tudom, hogy milyen műfajban játszunk. Természetesen a műsorunkban megtalálhatók a magas szintű dzsessz improvizációk, ám ugyanúgy megfér nálunk a rock, a blues, a világzene, az avantgárd, a klasszikus zene, a dzsessz balladákon át egészen a legsúlyosabb improvizatív progresszív-rock zúzásig. Millió dolog miatt imádom Stanleyt, de leginkább azért, mert egyrészt remek zenész, másrészt igazi művész, határok és korlátok nélkül; egyszerűen egy végtelenül nyitott szellemiség.
Jordan zseniális gitárjátékát többek között a kétkezes tapping-technika határozza meg, de arról is elhíresült, hogy két gitárt, vagy épp egy gitárt és egy zongorát képes egyszerre megszólaltatni. Szegeden is találkozhatunk majd az effajta zenei-technikai bravúrokkal, ha úgy tetszik, show műsorral?
Számomra – de a közönség számára még inkább – teljesen elképesztő, amikor egyszerre gitározik, zongorázik és énekel. A közelmúltban játszottunk egy egész hetet az ötvenedik Bern Jazz Festival keretein belül Svájcban, ahol lehetőségem nyílt közelről megfigyelni, amint bal kézzel játssza a basszust a szólógitár nyakán, ugyanakkor jobb kézzel szólózik a zongorán. Vagy épp ellenkezőleg, amikor bal kézzel játssza a basszust a zongorán, jobb kézzel pedig tapping, vagy „touch” technikával fölötte szólózik a gitárján. Ezzel egy időben néha még énekel is egy kicsit … És nem ám egyszerű szólamokat! Csak azt tudom mondani, hogy amit Stanley csinál, az egész egyszerűen lélegzetelállító.
A basszusgitárt a nem kevésbé karizmatikus brit Laurence Cottle session zenész szólaltatja meg, aki a dzsessz mellett – és többek között – Mike Oldfielddel, George Michellel lépett színpadra, de a Black Sabbathban Geezer Butler posztján is helyt állt. Jordan mellett vajon mennyire érvényesítheti e zenei sokszínűséget?
Laurence a legnagyobb ajándék a zenekar hangzását tekintve; hang-, illetve képfelvételi, valamint fellépési sztárlistája gyakorlatilag végtelen. Pontosan egy ilyen profira volt szükségünk, aki amellett, hogy egy tüneményes ember (minden kottáról elsőre leveszi a hangokat, de remekül pingpongozik is), mindig mindent hall, és pont annyit játszik, amennyit kell. Stanley is nagyon szeret vele dolgozni, mert fenomenális hangszínnel, tökéletesen tartja a tempót; mindemellett zeneileg és zenekarilag egyaránt támogató pozícióból közelíti meg a számokat. Nagy örömömre szolgált, amikor javaslatomra ő lett a zenekar basszusgitárosa. Korábban több stúdiófelvételen vettünk részt együtt, így pontosan tudtam, kit javasolok erre a posztra.
Stanley gyakorlatilag egy végtelen technikával rendelkező csodálatos szólista, aki mellé nem kellene olyan basszusgitáros, aki folyamatosan „tűvé teszi” a hangszert, hiszen ezáltal túl sűrű lenne az alap, eltűnne a groove. Úgyhogy, szerintem megtálaltuk a tökéletes embert a pozícióra. A zenei sokrétűségre mindenki részéről száz százalékig szükség van, hiszen sosem lehet tudni, hogy a következő pillanatban milyen stílusba kezd bele a „főhős”.
És, ha már a zenei sokszínűségnél tartottunk, e tekintetben te sem maradsz le társaidtól, hiszen a kezdetekben a rockzene iránt érdeklődtél, de a dzsessz mellett megfordultál gyakorlatilag az összes élvonalbeli pop-zenekarban Magyarországon. Ezek csupán életed egy-egy szeletének (kirándulásnak) számítanak, amit lezártnak tekintesz, vagy épp ellenkezőleg, hagytak némi nyomot a játékstílusodon?
Mindig is a zenei sokszínűségre törekedtem, gyakorlatilag minden műfajban imádtam játszani. Egyszerűen szórakoztatott, hogy naponta új stílusokkal próbálkozhatom, ennek megfelelően igyekeztem mindent megtanulni. Számomra csak a nagybetűs ZENE létezik, azon belül mindent szeretek, ami jó! Valamennyi amerikai példaképem – Billy Cobhamtől, Dave Weckl-n át egészen Vinnie Colaiuta-ig – megszámlálhatatlan dzsessz fellépésük mellett folyamatosan játszottak mega-pop produkciókban, legyen az Peter Gabriel, Paul Simon, vagy épp Tina Turner...
Ettől meg nem lettek rosszabb dobosok, csak egyszerűen nyitottan álltak a zenéhez. Véleményem szerint ez a jelenlegi világban elengedhetetlen, ha az ember ebből szeretne megélni. Óriási szerencsémre Londonban én lettem az egyik „Top UK pop-producer”, mint Andy Whitmore „házi dobosa”, aki Eric Claptonon át Elton John felvételeken keresztül az Atomic Kittenig, Jason Donovanon át Terrrence T’rent Darby-ig mindenkinek a producere volt.
Az imént szóba került Horváth Kornél, a magyar ütőhangszeresek meghatározó alakja. Általa és veled, nagyon erős ritmusszekció adja meg a zenei alapot. Milyen az együttműködésetek?
Horváth Kornél számomra sokkal több, mint egy ütős kolléga, gyakorlatilag családtagnak számít. Idén egészen pontosan húsz (!) éve, hogy megkerestem őt a tHUNder Duo gondolatával, és legnagyobb örömömre igent mondott. 2005-ben Martonosi György barátunk meghívására léptünk fel először a Dobosok Farsangja című rendezvényen – a többi már történelem.
A DRUMEO-tól kezdve, Észak-amerikai turnén át (ahol első nap elhagyták Kornél csomagját), tíz éve mindenhova együtt megyünk Stanleyvel; nehéz lenne felsorolni, hogy mi mindent tanultam Kornéltól. Nem csupán a végtelen minőségbe vetett hitet, de a szervezésen át a kommunikációig, a zenei fókuszt, a dinamikáktól a virtuozitásig mindent. Amíg élek, hálás leszek ezért a barátságért, és kíváncsian várom, hova jutunk el együtt a következő húsz évben!
Összefoglalva az eddigieket: a dzsessz- illetve az igényes muzsika kedvelői tehát augusztus 13-án, a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében – soraiban két magyar muzsikussal – találkozhatnak a világhírű Stanley Jordan Quartettel. Akik lemaradnának erről a különleges koncertélményről, bepótolhatják esetleg más alkalommal itt Magyarországon? Lesz- e még fellépésetek hazánkban a közeljövőben?
Egyelőre nem tervezünk más fellepést ezzel a formációval Magyarországon – bár reméljük, lesz még alkalom –, úgyhogy minden érdeklődőnek, igényes zenekedvelőnek azt javasoljuk, hogy 2025. augusztus 13-án látogasson el Szegedre, a Szabadtéri Játékok Újszegedi Színpadára a Ligetbe! Leírhatatlan szeretettel és izgalommal várunk mindenkit, erre a valóban különleges – egyelőre úgy tűnik: egyszeri és megismételhetetlen – alkalomra! Itt csakis hamisítatlan élőzene fog szólni, a négy zenész szíve-lelke legmélyéből.
Hegedűs István
2025. június 23. 08:41