MYLES KENNEDY – A tigris éve
Korunk egyik nagy énekes egyénisége, az Alter Bridge, illetve Slash zenekarának frontembereként sikert sikerre halmozó Myles Kennedy a napokban jelentette meg régóta formálódó első szólóalbumát. A személyes indíttatású, befelé forduló dalokat tartalmazó Year Of The Tiger lemez főként akusztikus hangvételben fogant Kennedy műhelyében, de ez nem jelenthet meglepetést az őt ismerők számára. Az énekes e munka kapcsán adott exkluzív interjút magazinunknak.
Nagyon régen, tíz évvel ezelőtt kezdtél dolgozni első szólólemezeden, amivel pár évvel ezelőtt el is készültél, viszont azt lehetett hallani, hogy utána gyakorlatilag kihajítottad a kukába a komplett zeneanyagot, és tiszta lappal, a nulláról kezdted újra a dalírást…
Myles Kennedy: Pontosan ez történt. Egy évtizeddel ezelőtt álltam neki a szólóalbum készítésének, és mire készen lettem vele, azt vettem észre, hogy nem reprezentálja megfelelően, hol is tartok zeneileg. Úgy voltam vele, hogy a dalok nem ütik meg azt a bizonyos szintet, és emiatt nem tudok közösséget vállalni velük. Egyszerűen idejét múlttá váltak az évek során, és noha rengeteg időt és energiát fektettem az elkészítésükbe, be kellett látnom, hogy ha őszinte akarok lenni magammal szemben, akkor ezt az anyagot nem adhatom ki. Nem éreztem volna jól magam, ha megjelenik. Tudtam, hogy hibát követnék el, ha a könnyebbik utat választanám és kihoznám, ezért inkább újra nekifutottam…
Mentálisan mennyire volt nehéz elölről kezdeni mindent?
Myles: Eléggé. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy iskolásfiú, aki miután elkészítette a féléves házi dolgozatát, fog egy gyufát, és felgyújtja az egészet, majd visszatér a kiindulópontra. Kemény volt meghozni a döntést, de tudtam, hogy helyesen cselekszem. Tökéletesen megbíztam magamban, számomra nem volt kérdés, hogy ennél jobban is meg tudom csinálni a lemezt.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a megjelenés előtt végighallgathattam a kész lemezt. Feltűnt, hogy mennyit merítettél az amerikai folklórból, a dalok tele vannak countrys, americanás hatásokkal. Ezek a valódi gyökereid?
Myles: Az biztos, hogy a zenei DNA-molekulám nagy részben e műfajokból épül fel. Mindig olyan ember voltam, aki igyekezett nem leragadni egyetlen stílusnál. Tizenévesen nyilván engem is a hard rock és a heavy metal kapott el, és évekig úgy éreztem, hogy az az én zeném, az vagyok én. Később viszont kialakult bennem az igény a más típusú muzsikák felfedezésére, és Robert Johnsontól kiindulva el is kezdtem felgöngyölíteni ezeket a zenéket. Érdekes, hogy amikor nekiláttam a szólóalbumnak, abszolút nem úgy álltam hozzá a feladathoz, hogy “akkor most készítek egy blues- vagy egy countrylemezt”. Annyira a személyiségem részévé váltak már ezek a stílusok, hogy a lehető legtermészetesebb módon jöttek elő belőlem az ilyen típusú dalok. Ráadásul sok ilyen irányú ötletem megvalósítására korábban nem volt módom a zenekaraimban, ez a platform viszont megfelelőnek bizonyult e témák kibontakoztatására.
Ha röviden meg kellene határoznod a lemez jellegét, mit mondanál róla?
Myles: Leginkább azt, hogy amerikai zene. Sok van benne a múlt század első felének itteni muzsikájából. Egyébként nem könnyű bármilyen címkét ráragasztani, mert amikor készítettem, egyáltalán nem gondolkodtam műfajokban, ahogy az előbb már említettem is. Szabad folyást engedtem az ötleteknek, hagytam, hogy menet közben nyerjék el végleges formájukat a dalok. Az emberek egyébként előszeretettel használják az Americanát mint műfaji megnevezést az album kapcsán, engem pedig nem zavar, nyugodtan hívhatják így is.
Alapvetően akusztikus lemez a Year Of The Tiger. Kihívást jelentett a bombasztikus rocklemezek után ilyen puritán módon hozzáállni a muzsikához?
Myles: Nem kimondottan, inkább azt mondanám, hogy roppant szórakoztató volt ilyen formában dolgozni. Szeretem a hangos elektromos gitárt, de az akusztikus hangszer már legalább 15 éve jóval közelebb áll hozzám. Ha otthon vagyok, akkor kizárólag akusztikus gitár van a kezemben. Ha dalokat írok, automatikusan az akusztikus gitár után nyúlok. Kényelmes, mert nem kell az erősítővel vacakolni, és amúgy is imádok különböző hangolásokkal kísérletezni rajta. Az akusztikus gitár csodálatos hangszer, amivel bármit ki lehet fejezni!
A szövegvilágot illetően ez egy mély mondanivalójú album. Milyen témák inspirálták a dalokat?
Myles: Egyetlen esemény köré csoportosul a lemez tematikája: édesapám halála a vezérmotívum, illetve az, hogy ez a tragédia milyen utóhatásokat gyakorolt a családunkra. Ebből a szempontból nézve ez egy konceptalbum, elejétől a végéig. Kronológiai sorrendben haladnak az események, apám halálával indul a korong, majd azzal folytatódik, hogy édesanyámmal és a bátyámmal mi mindenen kellett keresztülmennünk az ezt követő hónapokban. A lemez címe is azért Year Of The Tiger, mert a tigris évében vesztettük el apámat, a dalok pedig ezt az egy éves időszakot ölelik át.
Általában mi ugrik be először, a zene vagy a szöveg?
Myles: Leginkább a zene inspirálja a szövegeimet, bár a címadó dal sorai és dallamai évek óta a fejemben voltak, szóval ott fordítva történt, a gondolataimat zenésítettem meg. Az egy érdekes eset volt, egyszer mosogatás közben ugrott be a téma, úgyhogy gyorsan fel is vettem, hátha jó lesz még valamire! (nevet) Évekkel később írtam meg a zenét hozzá, ez azonban egyedi eset volt, mert szinte soha nem így történik. A legtöbb dalszerző először a zenét hozza össze, ami a későbbiekben meghatározza a szövegek mivoltát.
Egymagad írtad az összes dalt?
Myles: Igen, minden egyes dal a szívemből jött és engem láttat. Szerintem szólólemezt így van értelme csinálni…
Gitározás szempontjából milyen hozzáállást kívánt ez a korong tőled?
Myles: Mivel egy akusztikus anyagról van szó, sok a fingerstyle-játék a dalokban, és a slide-témákat sem fogtam vissza. Utóbbi játékmód szerintem roppant kifejező tud lenni, ezért előszeretettel használtam a dalokban. Igazából semmire sem mondtam nemet, igyekeztem megvalósítani, amihez csak indíttatásom volt. Kimondottan sok helyen alkalmaztam alternatív hangolásokat, ezt még anno Led Zeppelin-lemezek hallgatása közben lestem el Jimmy Page-től, majd jóval később egy barátom tanított meg mindenre ezzel kapcsolatban.
Sok érdekes hangszer felbukkan a dalokban, mint például a lap steel gitár és a rezonátoros gitár, ha jól hallom…
Myles: Abszolút jól hallod! Rezonátoros gitárokon már jó évtizede előszeretettel játszom, a lap steelhez viszont korábban még nem volt szerencsém. Utóbbi ötletével a producerem, Elvis Baskette állt elő, úgy érezte, sokat dobna az anyagon, ha itt-ott megbolondítanánk a hangszerelést némi lap steel-játékkal. A gond csupán annyi volt, hogy sosem játszottam még ilyenen! (nevet) Persze nagyon kíváncsivá tett a dolog, ezért gyorsan elkezdem képezni magam rajta. Rövid idő alatt totál beleszerelmesedtem a hangszerbe, és ez oda vezetett, hogy mindenképpen meg akartam tanulni játszani rajta a tőlem telhető legmagasabb szinten, szóval nem álltam meg ott, hogy feljátszottam egy-két sávot a segítségével.
Elégedett vagy a gitár-részekkel?
Myles: Teljes mértékben. Nagyon boldog vagyok, hogy végre sikerült egy olyan organikus, pőrére vetkőztetett, őszinte albumot készítenem, amilyet mindig is szerettem volna, ami nem tobzódik agyig torzított gitárokban. Tudod, a stúdióban baromi könnyű egymásra pakolni azt a rengeteg torzított gitársávot, dalszerzőként azonban sokkal inkább mozgat már a “kevesebb-néha-több”-hozzáállás, és azt hiszem, hogy ezt a koncepciót sikerült maradéktalanul megvalósítani az albumon.
Éneklő gitárosnak, vagy gitározó énekesnek tartod inkább magad?
Myles: Mindenképpen gitárosnak, aki énekel. Gitárosként indultam a pályán egykoron, és eszem ágában sem volt énekessé, frontemberré válni! (nevet) Roppant jól elvoltam úgy, hogy elbújhattam a gitárom mögé, az élet azonban úgy hozta, hogy meghallották a hangomat, és a frontra kellett állnom, ám ettől függetlenül továbbra is gitárosként tekintek magamra elsősorban.
Szerinted kik azok, akik leginkább örömüket fogják lelni a Year Of The Tiger lemezben?
Myles: Ez egy nagyon jó kérdés. Mivel a Year Of The Tiger nem egy hard rock-album, én viszont rockzenészként vagyok elkönyvelve, egyelőre fogalmam sincs, mit várhatok, milyen réteget érhetek el. Abban sem vagyok biztos, hogy a saját rajongóimat érdekelni fogja a korong. De nem is ezért készítettem el. Azt tettem, amit tennem kellett. Legrosszabb esetben édesanyámon kívül senkinek nem fog tetszeni, ő viszont büszke lesz rám, szóval már megérte! (nevet). Nyilván nem várható el mindenkitől, hogy szeressen egy ilyen speciális anyagot. Akármilyen is lesz a fogadtatása, annyi bizonyos, hogy az Alter Bridge zenekart támogató masszív rajongói bázis tette lehetővé számomra, hogy valami mást is kipróbálhassak, és ezért elmondhatatlanul hálás vagyok nekik!
A lemez egy európai kiadó, a Napalm Records szárnyai alatt látott napvilágot. Milyen érzés egy ilyen kisebb, független kiadóval dolgozni annak fényében, hogy évtizedekig a Roadrunnerrel működtél együtt?
Myles: A The Last Hero című legutóbbi Alter Bridge-lemeznél kezdtünk együttműködni a Napalmmal, és baromi jó benyomást tettek ránk. Amikor közeledtem a szólóanyagom kiadásához, először arra gondoltam, hogy megjelentetem magam, mindenfajta kiadói támogatás nélkül, de közben a Napalm jelezte, hogy érdekelné a lemez. Roppant lelkesek voltak, és mivel az Alter Bridge kapcsán is elsőrangú munkát végeztek, nem volt kérdés, hogy szólóban is leszerződöm hozzájuk. Kiváló a kapcsolatunk, nagyon értik a dolgukat!
Vannak turnéterveid a szólóalbum kapcsán?
Myles: Olyannyira vannak, hogy számos dátum már le is van kötve. Dél-Afrikában kezdem a túrát, majd Európában folytatom.
Mi várható a szólókoncertjeidtől? Akusztikus műsorban gondolkodsz?
Myles: Pontosan, és az első körben egymagam vágok neki az útnak, egy szál akusztikus gitárral fogok fellépni, zenekari kíséret nélkül. Azt tervezem, hogy a Year Of The Tiger albumot egyvégtében eljátszom majd, illetve amolyan retrospektív jelleggel számos fontos dalt az elmúlt évtizedek terméséből, legyen az Alter Bridge, vagy akármi más. Kisebb helyszíneken szeretnék játszani, ahol a légkör megfelelően személyes és intim lehet. Ez a koncepció azonban kizárólag az első körre vonatkozik, ahogy hangsúlyoztam is. Amennyiben össze tudok rakni egy jó kis szólóbandát, akkor abban a formában is útra kelek, de ez még a jövő zenéje.
Gondolom, az Alter Bridge most egy időre pihenőre vonul, hiszen Mark Tremonti gitáros is újabb szólómunkára készül…
Myles: Így van, múlt decemberben félretettük a bandát. Azt megelőzően 18 hónapon át turnéztunk, szóval itt volt az ideje némi szünetnek. A tervek szerint bő egy évig semmiféle mozgás nem lesz a csapat háza táján, valamikor 2019-ben jövünk majd össze újra, és akkor eldöntjük, merre tovább.
Végezetül egy Slash-hez kapcsolódó kérdés: hogy látod, most, hogy a Guns N’Roses újra a világ elsőszámú koncertattrakciójává vált, van esély elkészíteni a következő Slash Featuring Myles Kennedy And The Conspirators-lemezt?
Myles: Ez az, amire ma még nem tudok válaszolni. Jelen pillanatban mindannyian elfoglaltak vagyunk, a Guns gépezete pedig olyannyira felpörgött, hogy már nyilván a következő lépésen agyalnak. Attól függően lesz értelme számba venni egy következő Slash-album lehetőségét, hogy a Guns háza táján mi történik majd. Erre a kérdésre az idő fogja megadni a választ.
Danev György
2018. május 28. 06:46