MOLNÁR SÁRA: Akármi volt éppen az életemben, a zene fix pontot, megnyugvást, kikapcsolást jelentett.
Inkább vágysz csendes, lágy és autentikus hangokra, mint vad, hangos, féktelen zajkeltésre? Akkor a Boyongó munkássága neked való, pláne, ha kedveled a a folk mellett a népdalokat, a progresszív pop-rockot, vagy éppen modern fúziós elemeket is. Mostani beszélgetésünk fókuszában az a Molnár Sára (fuvola, ének) zenekari tag áll, aki jelenleg kóruskarnagy-zeneelméletet is tanul. Hogy miért? Most kiderül!
Sára, milyen voltál gyerekként? Volt, ami arról árulkodott, hogy művész, zenész, előadó lesz belőled?
Amióta eszemet tudom, érdekeltek a hangszerek és a kóruséneklést is mindig nagyon élveztem. Akármi volt éppen az életemben, a zene fix pontot, megnyugvást, kikapcsolást jelentett. Kapcsolódást magamhoz, az érzéseimhez és másokhoz is. Gyerekkoromban imádtam énekelni, zenélni, ezzel a környezetem mindig tisztában volt. Minden zenélős csapatban benne voltam a suliban, a barátokkal találkozva hosszú órákat tudtam végigzenélni.
Kiskoromban, az akkori karnagyaimra nézve azt gondoltam, hogy egyszer én is ott fogok majd állni. Néhányszor elgondolkodtam a gimnáziumi évek alatt, hogy megpróbálkoznék egy konzival, de aztán elvetettem az ötletet. Végül néhány szakváltás után úgy tűnik, mégis ezen a pályán kötök ki, nem csak a Boyongó miatt.
Hogy jött az életedbe a zene? Ki hívta fel a figyelmed arra, hogy tehetséged is van hozzá?
A szüleimnek köszönhetően indult el minden. Mindketten kórusban énekeltek, mi pedig húgommal belenőttünk abba az - egyébként felnőtt - kórusba. Közben zeneiskolába is beirattak, előbb zongorázni, majd fuvolázni tanultam. Mindenféle egyéb iskolai kórusokban kezdtem el énekelni és ez valahogy később is az életem része maradt.
Nem emlékszem egy konkrét olyan élményre, hogy bárki külön felhívta volna a figyelmemet arra, hogy tehetséges vagyok, de valahogy az volt a megélésem gyerekként is, hogy ez nekem aránylag kis energiabefektetéssel is megy. A visszajelzések is sokszor ezt igazolták, általában dicsértek. És szerettem. Főleg a fuvola és a kórus volt, ami tényleg megfogott, de visszagondolva ezek voltak azok, amik közösségi élményt is adtak.
Kiktől tanultál sokat szakmailag?
Zenekari szinten a zenész társaimtól. Együtt tanultunk, - tanulunk még mindig,- bele ebbe az egészbe és én sok olyan dolgot raktam már el a közös munkának, a felmerülő problémák közös megoldásának köszönhetően, amik szerintem később is nagyon hasznosak lesznek majd. Az egyéni zenei életem tekintetében volt az utóbbi években egy-két fantasztikus tanár, akiknek hála olyan helyeken lehetek most, amikről korábban álmodni sem mertem. A legtöbbet Tőri Csabának köszönhetek, aki mindenben támogatott, amiben éppen szükségem volt. Mindig végtelenül hálás leszek neki azért, hogy elindított azon az úton, amin most járok.
Öröm a Zene tehetségkutató-sorozat 2023/2024-es évadát ti nyertétek meg a Boyongóval. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra jelenleg?
Nagyon-nagy örömmel! Az egész tehetségkutató és a nyár egy hatalmas kaland volt. A keszthelyi fordulóra már egyenesen egy fesztiválról, kisbusszal érkeztünk, miután szerintem már egy hete együtt laktunk, zenéltünk, utaztunk mindenhova. Fáradtak, de lelkesek voltunk. Az pedig, hogy megnyertük a tehetségkutatót, az egyik legörömtelibb emlékem. A várakozásra és a boldogságra emlékszem, amikor kimondták a nevünket. Fölugrottunk, megöleltük egymást, fantasztikus érzés volt. Azt hiszem, ilyenkor tudatosul bennem igazán, hogy nem csak mi szeretjük, amit csinálunk, hanem mások számára is értékes.
Idén a Hangfoglaló Induló előadói alprogram 11. évadának egyik támogatott produkciójává is váltatok. Milyen érzések dolgoznak benned ennek kapcsán?
Nagyon sok ötlettel, lelkesedéssel és várakozással vágtunk neki ennek az évnek. Kíváncsian várom, merre visz minket ez az út, milyen élményeket, tapasztalatokat szerzünk és merre tudunk majd tovább menni.
Tavaly jelent meg “Láthatáron” kislemezetek. Csináljunk kedvet azoknak, akik még nem hallgatták meg ezt a munkátokat!
A kislemezen három dal kapott helyet: a “Szederinda”, az “Ágrólszakadt” és a “Fellegek”. Ebből két szám egy három-négy napos tábor során született, amit Katinkáék garázsában tartottunk. Leültünk, végigzenéltünk három napot szinte megállás nélkül, a végén pedig három új számmal indultunk haza.
A harmadik szám korábban született és szép lassan alakult azzá, ami végül a lemezen hallható. Fuvola például sokáig nem volt benne.
A számokon mindig közösen dolgozunk. Általában Boldi hozza a dalokat, amihez mindenki hozzáteszi a saját ötleteit, majd közösen is alakítunk még rajta. A kislemez három számán erősebben érezhető a népzenei dallamvilág, de valójában csak az egyik dolgoz föl konkrét népdalt.
Mi a legnagyobb bók, dicséret, amit valaha kaptál?
Hogy ha nem látnának, akkor is ki tudnák találni, hogy én fuvolázom, mert annyira sajátos hangszínnel játszom. Ezt sosem felejtem el.
Van, amit nem gondolnak rólad az emberek, de örülnél, ha többen tudnák?
A legtöbb helyen a népi vonal szeretetén, a hagyományőrző tevékenységeken szoktak meglepődni, de a zenekarban éppen ez az, ami többek között közös pont.
Nagyon érdekelnek az emberek, a mély beszélgetések, a lelki kapcsolódás, az önismeret, talán ez az, ami még a zenével egy fontossági szinten van az életemben.
Vannak alkotók, akik egy megszokott környezetben dolgoznak, míg mások, ha éppen a vonaton éri őket az ihlet, akkor ott veszik fel telefonjukra az anyagot. Te melyik kategóriába tartozol?
Nem fontos, hogy megszokott környezetben legyek, inkább csak hogy aránylag csönd legyen, halljam magam. Egyedül, vagy egy-két emberrel közösen ötletelve szeretek dolgozni. A fuvola témák kitalálásához elég fontos, hogy nálam legyen a hangszer, így általában ez otthon, esetleg a próbáink során valaki más lakásában történik praktikus okokból. Vonaton is írtam már, de olyankor általában nem zenei dolgok születnek.
Ha valaki nem követi a munkásságotokat, melyik dallal kezdje a megismerkedést?
Nagyon sokféle zenét játszunk, egy szám alapján nehéz reális képet alkotni rólunk, mert ha nem tetszik az egyik, lehet, hogy lesz egy másik, ami meg nagyon megtalálja az embert. Nekem eddig talán a “Csavargó” és az “Örvény” volt a kedvencem, de most az új számok kezdik átvenni ezeknek a helyét. Azok még nem hallgathatóak, de dolgozunk már az ügyön!
Hogyan látod a jövőt, a jövőd? Milyen zenei terveidről tudhatunk?
A zenekarral mindenképp megyünk tovább, szerintem szuper az irány, amerre haladunk. Azt érzem, hogy zeneileg is tudunk fejlődni és közben mindig valami újat mutatni. Remélhetőleg egyre több számot adunk ki és bízom benne, hogy a koncertezést is hasonló ütemben tudjuk majd folytatni. Ez a nyár nagyon más lesz zenekari szempontból, mint eddig, úgyhogy szerintem ennek a tapasztalatai alapján tudunk tovább menni a jövőben, hogy mi az, amit meg szeretnénk tartani és mi az, amit nem.
Jelenleg kóruskarnagy-zeneelmélet tanárnak tanulok, úgyhogy zenei terveim ehhez kapcsolódóan is vannak. Ezen a téren is annyit szeretnék tanulni, amennyit csak lehet és minél több gyakorlatot szerezni igazi kórusokkal. Később szeretnék tanítani, esetleg iskolákba vagy egyéb olyan helyekre járni, ahol lehetőségem van megismertetni mindenféle emberrel a zene - és főleg az éneklés - felszabadító erejét. Abban hiszek, hogy sokkal boldogabb lenne a világ, ha mindenki számára rendelkezésre állna a zene, mint eszköz, a saját érzelmeinek feldolgozásához. És nagyon szeretném ezt az eszközt olyan emberek kezébe is adni, akik esetleg korábbi negatív tapasztalatok következtében elzárkóztak ettől.
A mély beszélgetésekből, lelki kapcsolódásokból, színes-szagos, változatos zenékból sosem elég! Sára, Boyongó sok sikert az úton!
Hatos Niki
2025. július 12. 09:31