Mókus
Ha van a magyar zenei életnek különleges csodabogara, aki játszva áll bele bármilyen zenei műfajba - a komolyzenétől a jazz-en keresztül a pop-ig -, ha kedve tartja, akkor Ő az. Zenéjének sajátos világa mindenhol megjelenik, és a “mindenhol” nem túlzás… láttam már őt az Aréna színpadán egyedül - illetve a loop-ével, vagy egy vidéki klubban rockzenekarral, hallgattam végig musicalt a MÜPA-ban, melynek ő volt a zenei vezetője, és ültem végig koncertjét a Millenárison, aminek alapjául taoista bölcsességek szolgáltak… zenéje idomult a stílusisztikai elvárásokhoz, mégis mindig erősen érezhető volt benne ugyanaz az ember, ugyanaz a zenész: Szirtes Edina “Mókus”.
Ritkán beszélsz magadról, engem viszont érdekelne, hogy milyen közegben találtad meg a zenét, mint játszótársat?
Igazából azért nem tudok sokat erről mesélni, mert magam számára túl egyszerű és már-már unalmas, ahogyan zenejátszótárssá cseperedtem. Oviban a Nővérem kezéből kivettem a hegedűt, mert idegesített, hogy nem tudott vibràlni...
Ezután kiválasztottak a Kecskeméti ÉZI (akkor nagyon magas színvonalú) zenetanodájába, s azóta sem teszek mást, mint zenélek és zenét tanulok.
A kèrdésre, hogy “mi szeretnél lenni, ha nagy leszel”, azt válaszoltam 6 évesen, hogy zeneszerző és karmester! Nem tudom, honnan szedtem ezt. Az biztos, hogy otthon nagy odaadással vezényeltem a Hegedűversenyeket, melyek valódi bakelit lemezekről szóltak. Majdnem felrepültem, annyira élveztem!
Vagyis zenész szerettem volna lenni és zenész lettem! Ebben semmilyen ördöngősség nincs... néha el is gondolkodom ezen, mennyire hihetetlen... hàlàs vagyok tiszta szívemből!
Nyilván emlékszel a kezdeti időszakra… könnyen tanultál gyakorolni vagy dolgozni a zenével?
Gyakorolni borzalmasan nem tudtam. Sem a fegyelmem, sem a kitartásom nem volt elegendő - most sem az -, és ez leginkább a türelmem hiányán múlik. Azonnal muzsikálni akartam, és rettentően bosszantottak a korlátaim. Ez egyébként a mai napig tart!
Játszani viszont azonnal akartam! Majd beleszakadtam, ahogy teljes átéléssel játszottam az első hangversenyen az Egy boszorka van című dalocskát. Picit talán túl is gondoltam a benne rejlő szenvedélyt.
Hogyan ismerted fel magadban az önmagát kifejezni akaró Mókust?
Ez az amit az ember nem keres, hanem “elszenvedi” a benne lévőt… azt a valamit, ami soha nem hagyja nyugodni!
Persze amíg élünk, nevelni kell! Formálni, tökéletesíteni és jóvá, embereket szolgálóvá alakítani. Ezt nem szakmai értelemben mondom!Mindig figyelnünk kell arra a “valamire”, ami leginkább energia, erő, kreativitás, vagy álmodozás vagy csak vágy.
De nem ragadhatunk le a saját magunk “mutogatásánál”! Meg mell tanulni, hogyan szolgálhatunk vele, és hogyan tehetjük a
legtöbb jót. Ezen vagyok amíg élek!
Mennyire volt könnyű vagy nehéz felvállalni az első dalaidat?
A legnagyobb boldogság volt, ugyanakkor teljesen természetes saját zenét játszani. Elsős koromban írtam az elsőt egy mesejátékhoz. Nagyon egyszerű semmiség... de az érzés, amiből fakadt , az pontosan ugyanaz, mint most. Meggyőződésem, hogy a gyermekekben benne van! Szinte mindenkiben! Ez nem más, mint a szabad gondolkodás a zenében - épp úgy, mint az életünkben. Mindez nem több, mint egy vágy, egy egyszerű játék. A gyermekek ösztönösen alkotnak! Folyamatosan! Mert mernek játszani, álmodni, az elméjük nyitott... nem félnek csak amikor megtanítják nekik a “nagyok”, mi az a kudarc! Mert az alkotásban nincs rossz, vagy jó... az az elme és a szív áradása! Ennek pedig NEM LEHET ALACSONY A SZÍNVONALA!
Persze folyton fejleszteni kell! Szakmailag is. Igen... de ez maga az élet. Enélkül “teljesítő bólogatók” vagyunk. Nem kell jónak lenni, hanem IGAZNAK! Igazinak...
A sajátos, “Mókusos” íz már a kezdetekben érezhető volt? Tudatosan alakítottad a zenét a magad formájára?
A zeném pontosan úgy alakul bennem, ahogyan én magam is változom, fejlődöm, érzek.
Mindig vágyom valamire, történnek velem dolgok! Hatások érnek, olykor nem hagynak nyugodni. Szóval ez a sajátos “íz” sem az enyèm.
Minden ami lenyűgöz a zenében, az ötvöződik és felszínre tör!
Minden amiért rajongok!
Mesélj arról, ahogyan inspirálódsz? Egyrészt zeneileg, másrészt gondolatilag!
Abból a rajongásból inspirálódom, ami bárhol életre kelhet, bárki iránt kialakulhat, aki első sorban mély és igaz!
Ez úgy inspirálja bennem a zenészt, mint az embert! A zene “előtt” amikor saját darabot írok, mindig gondolat van! Konkrétan egy gondolat-világ. Amely sokszor a körülöttünk lévő egészen egyszerű élethelyzetekből fakad. Egy mosolygós kedves néni egy brutálisan élettelen kiégett, érzéstelen helyen. Aki hordozza magában a fényt, mindennek ellenére! Az Ő mosolya! Vagy egy betegséggel élő, aki nem adja fel és küzd! Az Ő ereje.. sorolhatnám. Mindenből lehet erőt meríteni.
Ezen felül inspirál a művészet maga! Bármely ága. Egy cigàny énekes hangja, amely olyan mélyről fakad, mintha abban a pici emberi testben egy végtelen világ lenne...
Lenyűgöz a tehetség! Bizonyosság számomra valami kivételesség létezésére. A hihetetlen zenei művekről nem is beszélve. Amiket van szerencsénk hallgathatni, mert ránk hagyták a kivételes és kiválasztott művészek , akik miatt lehetünk jobb, igazabb emberek! Mert a műveikben ezt tanîtják nekünk.
Ha Te dolgozni kezdesz, abból egész estés darabok születnek… mesélj arról, hogy neked mit jelent az ihlet? Hogyan világosodsz meg?
Az idő nem számít. Sokszor ráébredek, hogy túl sok - mondhatnám úgyis: sokk - vagyok! Úgy időben, mint dinamikában, vagy gondolatban. Nem sűríthető egy darab minden ütemébe új és új zenei gondolat, amely megszakít valami folyamatot!! Ezt tanulom! Letisztulni. Csendesíteni a bennem rohangáló gondolatokat.
Miután valóban a “zene az alibi”, hogy elmondhassunk valamit, amiben hiszünk, szinte egyértelmű, hogy hosszúra nyúlik. Hiszen erről nem tudok - még - összefogottan vagy nyugodtan beszélni. Azt hiszem, még mindig nem nőttem fel, vagy lettem elég bölcs a csendhez!
A muzsika lehet prédikáció, példabeszéd és imádság! Ennek soha nem kell véget vetni! Ha el vagyunk bizonytalanodva vagy tévedve, segít. Ha egyszerűen csak szomorúak vagyunk, segít. Mondjuk sírni, valahogy úgy, hogy a könnyekkel távozik belőlünk a fájdalom. A zene olyan erő ami megfogalmazhatatlan, mégis megfogalmaz helyettünk mindent.
Hogyan öntöd formába a benned megjelenő víziót?
A zeneszerzés soha nem a hangokkal, vagy az azokon való gondolkodással kezdődik, így én soha nem is gondolkodom rajtuk! Addig maradok csendben, amig meg nem hallom! Ha van vers, melyet zenésítünk az nagy segítség, mert magában hordozza a gondolatot, amihez meg kell találnunk a hangokat, ritmust. Van, hogy dallamot kapok (azt gyorsan lekottázom, vagy ha vezetek, akkor telefonnal rögzítem), de van, hogy lüktetést. Addig olvasom a verset, addig figyelek a gondolatra, a sorokra, amíg egyszercsak elkezd énekelni vagy lüktetni. Soha nem találhatjuk mi ki! Meg kell őket hallanunk! Éreznünk az erejüket! Sokszor a születendő zene terét, kiterjedését, energiáját hallom meg. Azaz érzem. Tudom, hogy bársonyos, kerek, belebújós, simogatós lesz a dal, vagy erőteljes, szélsebes, nyíllal bennünket eltaláló, szívet-lelket átfúró... és van még végtelen számú a lehetőség.
Ebben a rovatban kifejezetten női alkotókat kérdezek… Te megkülönböztetsz női és férfi zenét? Vannak dalok, lemezek, zenék, amik nőknek vagy férfiaknak szólnak?
Nem szeretem a “nemizálást”! Az a fontos, ami ezen felül van. Van valami “magasabban lévő egység”.
Persze meghallom, ha női, vagy férfi. Szerintem sokunk meghallja... vannak is csodák. Büszke is vagyok a csajokra, amikor bitang tehetségesek, de én nem ilyen vagyok! Szeretnék feljebb látni, érezni. Azok a zenék, melyek életet adtak nekem, azok ott vannak valahol fent, és egyszerre nagyon mélyen bennünk. Valami megfogalmazhatatlan egység, ami mindent összeköt. Téren és időn átível. Ahova innen elmegyünk, ott talán nem lesz férfi vagy nő, csak az ember pici lelke. A fénye. Az energia. A jósága! Ezek kötnek össze bennünket szerintem.
Ez csak érző szándék. Nem szakmai elemzés persze...
Én magam akkor vagyok a legboldogabb, ha a játékommal, zenémmel elfeledtetem, hogy én magam ki vagyok, mi vagyok!
Ha csak azt érzik, amiben hiszek! Azt szeretném tovább adni.
Mi az, amin alkotóként most dolgozol?
Jelenleg a MAO -val egy közös szerzői lemezen dolgozunk. Hatalmas és nehéz munka, de rendkívűl megtisztelő, hogy ilyen lehetséges! Saját darabjaim egy ilyen kivételes Big Band-re.
Közben készül egy Freud - Álomfejtés lemez, melyet Fábri Péterrel írtunk közösen Kováts Kriszta megbízásából.
Gyakorolnom kell sokat, mert játszom a Győri tavaszi fesztiválon Fassan László - Szokolay Balázs “Dongó” és a belőlem álló trióval. Készülök még a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, ahol Lukács Miklós cimbalom művésszel játszom, aki szintén a példaképem. Közben folyamatosan koncertezem, és nyáron a Liszt Ferenc Kamarazenekarral lesz egy szerzői estem… szóval van dolgom bőven.
Mi lenne - szintén alkotóként - álmaid projektje?
Van egy titkos álomkoncertanyag a szívemben.
Életreítéltek dokumentumkoncert. Emberi sorsok inspirálják a tételeket. Ez még titkos... remélem, lesz módomban elárulni egyszer, amikor már a megvalósulás oly közeli, hogy teljes szívvel mondhatom el mindenkinek...
Lombos Márton
2018. június 29. 08:16