Minden úgy jó, ahogy van
Interjú Hajdu Klárával. Az első emlékem vele kapcsolatban, hogy épp a ClassFM-be kerültem be gyakornokként, ő pedig előtte való pár napban volt bent egy interjún – amin a későbbiek folyamán, miután bekerült adásba, a vágást gyakoroltam házi feladatként. Szerettem, s szeretem a mai napig a kellemes, bársonyos énekhangját, s azt az alázatot, ahogy a színpadon létezik. A sors furcsa játéka, hogy egy véletlennek köszönhetően hallottam őt végre élőben énekelni, mégpedig a Balázs Elemér Grouppal, ekkor már vendégként. Jelenleg ugyanis saját Quartetjének új lemezanyagával koncertezik (a következő épp március 22-én, a Budapest Jazz Clubban lesz), mellette pedig más kihívások is várnak rá.
Hajdu Klárával egyfajta visszaemlékezést tartottunk a kezdetekről, szakmai kihívásokról, az interjú végén pedig az is kiderült, hogy mostani énje mit üzenne a tizenévesnek.
Egy fiatal, sikeres, nagy sikereket megélt, de továbbra is alázatos, szerény énekesnőt látok magam előtt, ha rád nézek. Te hogyan látod magad kívülről? Mit érzel, hol tartasz most? Merre jársz az utadon?
Hajdu Klára: Nem szoktam túl sokat gondolkodni ezen, de vannak olyan mérföldkövek az életemben, amikor kicsit megállok és számot vetek. Nemrég gondoltam bele, hogy tizenhat éve vagyok a pályán; onnan datálom, mikor megkaptam az első gázsimat, de lassan harminc éve annak, hogy elkezdtem zenélni. Ezalatt az idő alatt fantasztikus zenészekkel játszhattam és alkothattam együtt, egy tucatnyi lemezen éneklek szólistaként és legalább ennyin, mint vokalista. Majdnem tíz évig énekeltem a Balázs Elemér Grouppal és a saját zenekarom, a Hajdu Klára Quartet is már nyolc éve alakult. Szabadon kalandozhattam a műfajokban. A jazz mellett számos pop zenei formációban is énekeltem. Hálás vagyok a csodás lehetőségekért.
Ha a hátteredet nézzük, akkor egy műkedvelő és a zenét nagyon szerető családba születtél. Ez tulajdonképpen már meghatározta annak idején, hogy te erre a pályára fogsz lépni? Volt benned valaha kétség, merültek fel kérdőjelek? Mehettél volna más irányba is?
Hajdu Klára: A szüleim is zenéltek fiatalon, de nem lettek zenészek. Remek zenei ízlésüknek köszönhetően jobbnál jobb dalokon nőttem fel. Korán felfedezték, hogy van érzékem hozzá, így zenei óvodába, majd zenei általánosba és zeneiskolába írattak. A jazzéneklést magam választottam tizennégy évesen. Nekem nagyon evidens volt a zenei közeg, talán pont ezért nem fogalmazódott meg bennem, mi leszek, ha nagy leszek. Ha meg kellene mondanom, mikor tudatosult bennem, hogy énekesnő leszek, akkor azt mondanám, hogy a középiskola elvégzése után, mikor a székesfehérvári jazzkonziba mentem. Ezt követte a Zeneakadémia jazz tanszaka, de ekkor már bőven a fiatal jazzénekesek közé soroltak. Mivel a zene mellett a tanítás is érdekelt, már középiskolába is pedagógia szakra jártam és a diplomámat is művésztanárként szereztem. Így az éneklés és a tanítás teljesen összefonódott és a kettő együtt teszi ki a mindennapjaimat.
Az első Megasztár nagy változást hozott annak idején az életedben, hisz Balázs Elemér ott és akkor látott meg téged a tévében, majd keresett meg azzal, hogy szeretné, ha csatlakoznál a zenekarához. Nehéz volt felnőni a feladathoz, hogy egyik pillanatról a másikra bekerültél a mély vízbe?
Hajdu Klára: Mai napig meseszerűnek érzem, hogy ez így történt. Egyik pillanatról a másikra profi, általam nagyon tisztelt zenészek közé kerültem. Nagy volt rám a kabát, de igyekeztem belenőni. Nagy feladatokat kaptam, Elemér bedobott a mélyvízbe, de kitartó és lelkes voltam. Fantasztikus muzsikákat rögzítettünk, négy albumot készítettünk el együtt, aranylemezeket és Fonogram díjat kaptunk. Számos hazai és külföldi koncertet adtunk, rengeteget utaztunk és olyanok voltunk, mint egy család. Meghatározó időszak volt. Nagyon sokat tanultam tőlük, mellettük váltam énekesnővé és ezért mindig hálás leszek nekik.
Majdnem egy évtizedig voltál tagja a Balázs Elemér Groupnak, ezalatt az időszak alatt végezted a tanulmányaid, külföldi s itthoni koncerteken léptél fel, Fonogram díjat is nyertetek...Hamar felnőttél? Hogy nézett ki az akkori Klára? Voltak benned bizonytalanságok? Hogy tudtad összeegyeztetni a dolgaid?
Hajdu Klára: Mikor felvettek a jazz tanszakra, már a BEG énekesnője voltam, ami valljuk be elég fura helyzet volt, mert a jazzfesztiválokon az akkori tanáraimmal, mint kollégák léptünk fel egymás után, majd az iskolapadban, mint diákot láttak viszont. De azt hiszem sikerült ezt mindig jól kezelni és türelmesek voltak velem, még akkor is, ha több hétig turnéztam és nem jártam órákra. Felelősségteljesen igyekeztem végezni a feladataimat. Hamar fel kellett nőnöm, mert húsz évesen kirepültem a családi fészekből és amellett, hogy tanultam, kisebb segítséget leszámítva magamat tartottam el. Budapestre költöztem és egyedül laktam. Mindig erősnek kellett lennem, de persze nekem is voltak dilemmáim, mint minden fiatalnak. Most, hogy így visszaemlékszem, könnyedén vettem az akadályokat és nagyon szép szakasza volt ez az életemnek.
Olvastam tőled egy igen érdekes gondolatot a most megjelent BEG könyvben, ezt most idézném is.
„Egyre inkább megfogalmazódott bennem, ki vagyok én, mit csinálok majd egyedül, mi lesz, ami már nem a BEG, mi az, ami az enyém.”
Mi a tied egészen pontosan?
Hajdu Klára: 2012 végén jöttem el Eleméréktől. Nem haraggal váltunk el, csak elengedtük egymás kezét. Akkoriban kicsit megfeneklett a zenekar és nagy váltás következett számukra is, hiszen többen szálltunk ki majdnem egyszerre az együttesből. Én épp akkor alakítottam át a zenekaromat, ami addigra kissé elcsendesedett. Vágytam rá, hogy azokat a dalokat énekelhessem egy lemezen, amik nekem nagyon sokat jelentenek. A „Come with me” című lemezünkön debütáltam, mint szerző, hiszen saját dalom és szövegeim is helyet kaptak a feldolgozások mellett. Dalválasztásban eklektikus volt, hiszen saját szerzeményeink mellett mai kortárs jazz zeneszerzők darabjai, pop-, jazz örökzöld és egy népdal is szerepel az albumon, de úgy gondolom a saját hangzásvilágunkban adtuk elő, ami nagyban tükrözte az én akkori lelkivilágomat. Neumann Balázs, Soós Márton és Hoff Marcell nagyon jó partnereim voltak ebben, hiszen hasonló a zenei világunk. Ezt a lemezt már sokkal inkább a sajátomnak éreztem.
Megalakult a quartetted, megjelent az első lemezetek is, aminek nagy sikere volt és van is a mai napig. Mi a cél, mi az irány ezzel a zenekarral?
Hajdu Klára: Tavaly októberben Oláh Krisztián lett az új zongoristánk, akivel már az új lemezt is rögzítettük, amin a nagyszerű Fekete-Kovács Kornél volt a vendégünk, hiszen a legendás jazztrombitás, Chet Baker előtt tisztelgünk ezzel. Ez is egy nagyon fontos állomás az életemben, mert ebben a műfajban a legnagyobb kedvencem Baker, és az általam kiválasztott dalok sokat jelentenek nekem. Jelenleg ezzel az anyaggal koncertezünk. Hamarosan készítünk egy klipet is. Nem titok, hogy ezt az albumot külföldre is szeretnénk terjeszteni, csakúgy mint az előzőt. Ezekkel az ismert dalokkal, talán könnyebben tudunk nyitni kifelé. Emellett folyamatosan pörög az agyam, sok lemezre való ötletem van. De nem kapkodok, szépen haladunk ezen az úton tovább.
.jpg)
Az életedhez szervesen hozzátartozik a tanítás is, a fiatal generáció úgymond felnevelése. Mit tudsz nekik átadni, s mit tanulsz te tőlük?
Hajdu Klára: Nagyon szeretek a növendékeimmel lenni, megfiatalodom köztük. Úgy érzem hiábavaló lenne a tudás, amit ennyi idő alatt magamba szívtam, ha nem adhatnám át nekik. A tanításból magam is sokat tanulok, mert mindig jön olyan helyzet, amit meg kell oldanom, amin át kell segítsem a diákot, legyen az szakmai vagy lelki akadály. Élvezem ezt a kihívást. Fogom a „gyermekeim” kezét és terelgetem őket. Többen versenyeket nyertek meg, vagy kirepültek és bekerültek jazzkonzikba, egyetemekre, ami büszkeséggel tölt el.
Milyennek látod egyébként a mostani fiatalokat? Tudatosabbak, komolyabbak, mint mondjuk te voltál fiatalon? Mennyire kell őket terelgetni, tanácsokkal ellátni őket? És itt tanács szinten nem biztos, hogy kimondottan szakmai dolgokra gondolok. Mennyire fogékonyak ők a mai világ rezgéseire?
Hajdu Klára: Kicsit felgyorsult a világ és hamarabb nőnek fel a mai gyerekek. Minden más most, mint az én időmben. Szerencsés vagyok, mert nagyon jó családban nőttem fel, teljes harmóniában, és mai napig a hátországot jelentik nekem. Ez a mai világban sajnos ritka, sok a csonka család és a sérült vagy mélyszegénységben élő gyerek. Mi pedagógusok, nem csak tanítjuk őket, hanem igyekszünk segíteni nekik a felnőtté válásban. Mivel magánórákat tartok, nem csoportokat tanítok, gyakran előfordul, hogy akár egész órák telnek beszélgetéssel, ha a diáknak problémája van. Sokszor kikérik a véleményem iskolai dolgokban, továbbtanulással kapcsolatban és nem ritka, hogy magánéleti kérdésekben is. Igyekszem őket jótanácsokkal ellátni. Mivel az éneklés nagyon intim dolog, ezért közel állnak hozzám a tanítványaim lelkileg, főleg azok, akikkel éveken át heti rendszerességgel találkozom. Azt gondolom, hogy azok a gyerekek, akikkel én dolgozom, elég kivételesek, mert a zene finomítja a lelküket és így nyitottabbak a világra. Ritka köztük a deviáns fiatal.
Ha egy mondatban tanácsot adhatna a mostani éned a tizenéves Klárának, mit mondana?
Hajdu Klára: „Minden úgy jó, ahogy van!”
Írta: Rosta N. Napsugár
Fotók: Farkas András és Dóra Blanka
2016. október 28. 14:10