Mike Gotthard, azaz Gotthárd Misi
Gotthárd Misi nevével akkor találkoztam először, amikor Borlai Gergő őt hívta el egy European Mantra koncertre Lukács Peta helyettesítőjeként, mert úgy gondolta, hogy Misi az a kedves, megbízható gitáros, aki szakmailag is abszolút megfelel erre a feladatra. Aztán az is kiderült számomra, hogy ő az a fiatal srác, aki az Ocho Machoban játszik. Azóta elkészítette első szólólemezét itthon, és a nemzetközi színtéren is elismert zenészek közreműködésével, Intellectual Brutality címmel.
Lényegében születésed óta az életed része a rock, a blues és a jazz zene.
Édesapám anyukája ének–zene pedagógus és kórusvezető volt a zalalövői általános iskolában, tehát volt egy klasszikus vonal a családban, apa pedig abszolút a rock, blues, jazz vonalat erősítette. Jimi Hendrixen, Led Zeppelinen, Emerson Lake and Palmeren, ZZ topon, B.B.Kingen, Eric Claptonon nőttem fel, az volt a természetes, hogy ezek szólnak otthon. Amikor bekerültem az oviba, majd később az általános iskolába, nem értettem, hogy hogyan lehet, hogy a csoporttársaim ezeket nem ismerik. Kicsi koromban leginkább a rock zene fogott meg. Apa sokat hallgatott a jazzes, fúziós zenét is, például Weather Riportot, de ezekhez meg kellett érnem. Aztán egyszer csak nekiálltam ezekkel is foglalkozni.
Volt olyan konkrét előadó, aki miatt gitározni kezdtél?
Először nem is gitároztam, hanem dobolni kezdtem el. Apuék rendszeresen tartottak baráti összejöveteleket a zenésztársaival, zenéket hallgattunk, és amikor próbáltak, akkor én is mentem velük zenélgetni. Apa saját kezűleg készített nekem hangszereket, volt kis basszusgitárom és kis dobom is. Akkor még – nyilván – össze-vissza játszottam, de nagyon élveztem. Amikor először ültem a dobfelszerelés mögé egy Creedence dalt lekísérni, a lábam még nem ért le a lábdobhoz, de végig ütöttem a kettő-négyet. Tetszett a dobolás, de már akkor sem volt kérdés, hogy gitározni szeretnék, mert a kedvenc zenéimben is mindig a gitározás fogott meg először. A dobolás után basszusgitároztam egy kicsit, majd a hetedik születésnapomra megkaptam az első gitáromat. Amikor még otthon laktam, volt lehetőségem dobszerkón játszani, időnként még beültem csépelni, aztán ez a lelkesedés lassan elmúlt. Bodajkon a suliban zenekari gyakorlaton beültem párszor dobolni, de botrányosan rosszul ment már. Viszont midi billentyűzeten a mai napig jól dobolok!
Amikor elkezdtél nyitni a jazz és a fúziós zene felé, akkor Mohai Tamás tanítványa lettél.
Igen, kifejezetten tőle szerettem volna tanulni. Jártunk Boom Boom koncertekre, ott tetszett meg ahogyan Tamás gitározik, de nem tudtuk, hogyan lehetne őt elérni. Egyszer, amikor édesapámmal Körmenden játszottunk, utánunk lépett fel a Sport1 TV zenekara, aminek egy Budai Csabi nevű riporter volt a gitárosa. Ő jött oda hozzám buli után azzal, hogy szerinte Mohai Tomihoz kellene járnom, tőle kaptuk meg az elérhetőségét. 11 éves koromtól 15 éves koromig kéthetente jártam fel Tamáshoz Zalalövőről Pestre magántanítványként. Épp elsős gimis voltam Körmenden, amikor Tomi szólt, hogy a bodajki Hangszíntér zeneiskola a következő évben indítja el a szakközépiskolai képzést, és ő is ott fog tanítani. Így Körmenden befejeztem az első évemet, és 2006-tól már Bodajkra jártam. Egyébként 7 évesen, amikor megkaptam az első gitáromat, először autodidakta módon kezdtem tanulgatni, majd édesapám segített nagyon sokat. Bár ő basszusgitáron játszott, el tudta nekem magyarázni az elméletet és átírta nekem az akkordokat. Aztán Polgár Peti járt le hozzánk rendszeresen, ő is rengeteg jó zenét vett fel nekem, és sokat gitároztunk együtt. Ezután kerültem Zsoldos Zoli bácsihoz, aki Vas megyében nagyon nagy blues gitáros, tőle is sokat tanultam.
Miután Budapestre jöttél, elég gyorsan elterjedt a neved a szakmában, és rendszeresen hívnak is játszani elismert jazz- és rock zenészek. Hogyan sikerült néhány év alatt bekerülnöd a körforgásba?
Elvégeztem a bodajki sulit, felvételiztem a jazz tanszakra, és felköltöztem Pestre. Ekkor már játszottam Zala – és Vas megyében különböző jazz formációkkal, viszont a fővárosban lényegében még nem nagyon voltak zenész ismerőseim Kovács Dávidon kívül, akivel együtt jöttünk fel vidékről és lakótársak voltunk néhány évig. A tanszakon ismerkedtem meg sok fiatal zenésszel, nagyon jóban lettünk például Szebényi Danival, Paczári Viktorral, Tálas Áronnal, Szeifert Bálinttal és Serei Danival. Már akkor is szerettem volna saját zenét játszani, létrehoztunk különböző formációkat, jártunk jam session-ökre, és folyamatosan készítettük a közös videókat. Aztán egyszer csak megindultak a dolgok, egyre többen megismertek a szakmában. A tanszak tök jó időszak volt az életemben mindamellett, hogy nagyon sokat tanultam és rengeteget köszönhetek Babos Gyuszi bácsinak, Horányi Sanyi bácsinak és minden tanáromnak. Számtalan kapcsolatom lett abból, hogy jártunk az éjszakába és haverkodtunk. Ha visszagondolok az eddigiekre, amellett, hogy mindig tettem a dolgom, mindenképpen szerencsésnek is mondhatom magam. Mindig úgy alakult, hogy volt lehetőségem meglépni a következő lépcsőfokot. Például az egyik évben játszottam a Dobosok Farsangján Geröly Matyikával, és Szumper Ákossal is. Ekkor léptek fel Borlai Gergőék Tzumóval és Barabás Tomival. Azon a Dobosok Farsangján találkoztam először Sántha Gabesszal, akivel nagyon jóban lettünk. Általa kerültem kapcsolatba a Boss-szal, hiszen látta, hogy Roland jazz chorust használok Boss pedálokkal és megtetszett neki ahogyan játszom. Emellett ott beszélgettem először Gergővel, akinek hatalmas rajongója voltam, amikor kimentem cigizni ő is pont kint volt, és dumáltunk, mert neki is tetszett, ahogyan gitároztam. Még ebben az évben hívott, hogy helyettesítsem Petát a European Mantrában.
Nagy szerepe van mindezekben a sikerekben az Ocho Machonak is, ahova akkor hívtak el a fiúk, amikor végzős voltam Bodajkon. Ha nincs az Ocho, akkor nem tudom, hogyan tudtam volna Pesten maradni, és, hogy hogyan lenne saját lemezem. Egy csomó kapcsolatom is származik onnan, sokat köszönhetek a srácoknak. Gyakorlatilag amióta eljöttem Bodajkról, önfenntartó vagyok, és a zenélésből tartom el magamat, közben tanítani is elkezdtem. Mindemellett pedig úgy gondolom, hogy egy olyan dolgot csinál a zenekar, ami – nyilván nem egy szakmai közönségnek szól, mint a saját dolgaim, de – egy tök jó magyar raggie–pop–rock zenekar, ahol gitárszólók is elférnek, jól érzem magam a csapatban. Azt különösen szeretem, hogy élőben feelingben inkább rockosan szólal meg a műsor.
2016-ban jelent meg az első szólólemezed, az Intellectual Brutality, amin Borlai Gergő, Barabás Tamás és Szebényi Dani mellett játszik még Scott Kinsey, Gary Willis, valamint az orosz Anton Davidyants és az olasz Federico Malaman is. Hogyan alakult ki ez az elképesztő névsor?
Nagyon régóta megvolt már maga a gondolat, hogy szeretnék egy ilyen anyagot, a számok nagy részét már jóval korábban megírtam. Danival fésültük össze a demókat, ő az egyik legjobb barátom, minden formációmban együtt játszottunk, egyértelmű volt, hogy a lemezen ő fog billentyűzni. Gergő az egyik kedvenc dobosom, az első vagy a második közös koncertünk után meg is kértem, hogy dobolja fel a dalokat, amire azonnal rá is bólintott, ez hatalmas megtiszteltetés számomra. Ráadásul nagyon jó volt vele és Tomival együtt játszani, imádom őt is, így evidens volt, hogy őt is felkérem, nagyon örültem, hogy igent mondott. Amikor Gergőnek elkezdtem küldözgetni a demókat, akkor vetette fel, hogy esetleg hívhatnánk még a lemezre külföldi arcokat. Azonnal rávágtam, hogy „Atyaúristen! Ez nagyon nagy király lenne!” Így jött a képbe Willis, Kinsey, Anton és Federico. Willis és Kinsey nyilván nagy kedvenceim, Federiconak sok dolgát láttam, Antonról is hallottam, de Gergő által kerültem vele jobban képbe. Igazából Gergőnek köszönhetem, hogy így létrejött ez az album. Ez az első lemezem, nagyon örülök, hogy meg tudott születni ebben a formában. Álmodni sem mertem volna erről!
A csapat egy részével a budapesti lemezbemutató után egy kisebb külföldi turnéra indultatok. Milyen tapasztalatokkal tértél haza?
2016-ban Antonnal, Gergővel és Danival tartottunk egy lemezbemutatót itthon, másnap Kassán játszottunk, majd Oroszországban és Svájcban is volt buli. Annyira jól működött ez a négyes fogat, hogy ebből lett is egy formáció, az Electric Shock, amivel azóta Gergő nótáit is játszottuk és nagyon jól működött. A turné nagyon jó volt, igazából nekem az jött le, hogy komázzák ezt a zenét az emberek ott kint. Moszkvában például konkrétan sold out bulit csináltunk a Kozlov klubban, ami hatalmas dolog, erre nem is gondoltam volna. Még Anton is mondta, hogy az volt az első sold out-os koncertje ott. Elképesztő volt megélni a saját zenémet játszva, ráadásul ilyen zenészekkel, hogy ennyi ember kíváncsi ránk! Oroszországban egymás után volt négy buli, és ez a hangulat ismétlődött estéről estére. Nyilván, ez nem egy húszállomásos turné, de számomra így is hatalmas dolog, és azért dolgozom, hogy még sok ilyen legyen! Minden jó volt, a bandázás, az utazás, és, hogy repkedünk egyik koncertről a másikra. Persze, Gergőék ezt csinálják egész életükben, nekem tök jó volt belecsöppenni ebbe. Nyilván lesz ennek folytatása, egyrészt az albumnak is, illetve zenekari szinten is szeretnék egy lemezt felvenni ezzel a felállással. A szólólemezt megint úgy tervezem, hogy több mindenki játszik rajta, az Electric Shock albumot meg tök jó lenne úgy elkészíteni, hogy a nótákat is együtt írjuk meg, és konkrétan csak mi négyen játsszuk fel őket.
A második szólólemezeden már elkezdtél dolgozni?
Igen, öt nóta már megvan. Majd fel kell őket gitároznom újra, amiket elküldtem azok csak demók, de három dalt már feljátszott Gergő, Anton és Dani, valamint Gudics Martin, Gudics Marci és Nagy János „Yancha” is játszanak egy-két dalban. Most dolgozom a többi nótán, folyamatosan agyalok. Igazából úgy vagyok vele, hogy a dalok majd adják, hogy kik azok, akiket még elhívok vendégnek, de van, amit már eldöntöttem. Például szeretném, ha ezen a lemezen fúvósok is megszólalnának. A jazz-rockos vonal marad, de más lesz ez az anyag mint az előző.
Rengeteget koncertezel az Ocho Machoval, emellett szakmailag elismert vagy, és huszonévesen már olyan világhírű zenészekkel játszottál együtt mint Gary Novak, Gary Willis vagy Scott Kinsey. Szerintem kívülről nézve kijelenthető, hogy sikeres zenész vagy. De ennek van egy másik oldala is, amit csak te ismersz. Te hogyan látod magad, és azt, ahol most tartasz?
Nem tudom, hogy kívülről hogy tűnök, csak azt tudom, hogy mit érzek belül. Nagyon örülök, hogy sokan elismerik amit csinálok, és tetszik nekik ahogyan gitározom, ezek nekem nagyon fontosak. Viszont rengeteg terv van még amit meg szeretnék valósítani. Édesapám azt szokta mondani amikor valami jó dolog történik, legyen az egy sikeres koncert, vagy bármi amiről büszkén mesélek neki, hogy „Nagyon jó, nagyon örülök, büszke vagyok rád! Pipa! Mi a következő?” Ez egyrészről tök jó, mert folyamatosan motivált vagyok, és mindig azt nézem, hogy mi az amit szeretnék elérni és ahhoz mi a következő lépés. Nem vagyok elégedetlen, de nem nagyon időzöm el azokon a dolgokon amik már megtörténtek. Nincs olyan, hogy sütkérezek az elégedettségben, hogy csináltam egy saját lemezt, és megveregetem a vállam, hogy király vagyok. Viszont olyan pillanatok vannak, amikor gyilkolom magam, mert telik az idő, itt vagyok mindjárt 30 évesen, és még egy csomó minden nem történt meg abból amit szeretnék. És van olyan is, amikor végiggondolom, hogy basszus, azért mennyi minden történt az elmúlt időszakban, csak amióta felkerültem Pestre, a lemez óta mennyi mindenki megismert nem csak itthon, hanem külföldön is, és olyan zenészekkel vagyok kapcsolatban, akikről X évvel ezelőtt álmodni sem mertem volna, hogy valaha velük játszom. Ilyenkor megnyugszom. Alapvetően folyamatosan azon jár az agyam, hogy még többet gyakoroljak, hogy még jobban játsszak. Agyalok, hogy hogyan tudnék még többet fellépni a saját dolgaimmal, hogy többen megismerhessenek. Azt érzem, hogy ennek sosem lesz vége. Szeretném, hogy minél több emberhez elérjen a zeném, minél több új emberrel játszhassak együtt, hogy új inspirációk érhessenek, még nagyon sok mindent szeretnék kipróbálni akár műfajok terén is.
Pacziga Linda
2020. április 9. 07:15