Mi van a szelencében?
A HammerWorld kiadó színeiben három zenekar lépett színpadra Budapest egyik legkedveltebb szabadtéri koncerthelyszínén a Barba Negra Track-ben. A szeszélyes, esős időjárás ellenére is szépen gyülekeztek a népek, hogy áldozzanak a hamisítatlan rock oltárán. Másodikként a debreceni Pandora’s Box formáció hozta lázba a zsúfolásig megtelt nézőtér közönségét.
Ha hinni lehet a görög mitológiának, az agyagból gyúrt gyönyörűséges, ám (azóta is létező) mindenféle rossz tulajdonságokkal teleaggatott teremtménynek tudható be minden földi baj és szenvedés forrása: a háború, a betegség, a fájdalom és a gonoszság – szorosan nyomában a halállal. Ám Pandóra hirtelen mozdulattal visszazárt aranyszelencéjében azért ott lapult a remény is…
Amikor 1979-ben a P. Mobil két meghatározó muzsikusa Cserháti István billentyűs és Bencsik Sándor gitáros saját elképzelései megvalósítására új, más formációt hozott létre, a névválasztásnál egyikük sem gondolt arra, hogy az átkos legenda egy életen (legalábbis eddig harminchét esztendőn) át kísérti majd a szelencés csapatot. Noha a Pandora’s Box-ra keresztelt, és hamarosan a rockzene élvonalában küzdő társaság három nagylemezen is számot adhatott tudományáról, a tagsággal, közte a fronténekesekkel, mégsem volt szerencséje. Előbb Varga Miklós, majd Vikidál Gyula váltotta a közösségi munkát szóló-, illetve színészi (musical) pályára, közben ritmusszekció csere, majd a kivételes képességű Bencsik Samu lépett egy nagyot, hogy az országhatár nyugati felén túli, darázsfalvai menekülttáborban saját elhatározásából vessen véget életének. Az ezredfordulón Cserháti Pityi által Debrecenben életre hívott, tehetséges fiatalokból álló új P. Box-alakulat pályája, a harminc évvel korábbihoz hasonlóan, szépen ívelt felfelé. Egészen addig, amíg öt évvel később a zenekarvezető Cserhátin gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak, így a huszonegyedik század egyik legkiválóbb rock alkotását, a Pangea-album megjelenését – bár a súlyos betegen feljátszott Hammond-orgonaszólamok még a billentyűs ujjainak lenyomatát viselik – már nem érhette meg. A zenekar döntése szerint tovább él, alkot és dolgozik; más kérdés, hogy mai, kevésbé értékorientált világunkban aligha könnyű a dolguk.
Az a bizonyos péntek este (2017. május 12.), amikor három, egymást követő zenekar megméretéséhez zsúfolásig telt a népszerű, szabadtéri koncerthelyszín, sem indult szerencsésen. Ugyan nem szakadt ránk az ég, de a másodikként színpadra lépő P. Box koncertkezdéséhez mintegy aláfestésként hirtelen lezúduló zápor fedél alá kergette (már akinek jutott hely) a rockmuzsikára éhes tömeget. Ám, amikorra feldübörög a Rock and roll az égig kezdőnóta úgy tűnik, Zeusz odaföntről mégiscsak megkegyelmez a földieknek. A különleges orgánummal megáldott Koroknai Árpád rutinosan, hamar megtalálja a kontaktust a népes publikummal: magasba lendülő csupasz, vagy farmerdzsekis karok, izzadt homlokok és hónaljak, libbenő férfi és női hajkoronák, vagy csupán ritmusra bólogató fejek, de mindenütt csillogó szemek adják a visszajelzést.
Harminchét esztendő. Ha levonjuk a tétlenül, „garázsban” töltött időket, akkor is van miből meríteni. Így nem csoda, ha felbődül, és egy emberként zengi a „zsűri” a korai évek egyik rockhimnuszát, a Soha nem elég opuszát, de az egyvelegbe sűrített Ingajárat, Maradj a vonalban és Bukott angyal is megteszi a hatását. Hiába, akkoriban a monopolista rádióállomás még buzgón népszerűsítette a kemény alapokon nyugvó, ám dallamos muzsikát. A feszes alapokról Ferenczi Tibor és Kiss Konrád ritmusszekciója gondoskodik, amelyre bátran építkezhet Sándor József „Günter” ízes, cseppet sem túllihegett gitárjátéka, valamint Szabó Krisztián Hammond-orgona hangzású billentyűfutamai. Erre még Cserháti Pityi is elégedetten csettinthet odafönt…
„Itt élünk a Kárpát-medencében immár ezer éve, ahol senki más nem érti szavunkat” – hangzik az Ezer év opuszának felkonferálása Koritól, és elgondolkodhatunk: vajon lesz-e következő ezer év, s ha igen, vajon lesz- e helyünk a világban? Egy korábbi interjúban elhangzottak szerint e gondolatok foglalkoztathatták e szám megírásakor a több mint tíz esztendeje eltávozott zenekar alapítót: „A zenében többször is kifejezte a hazához, a nemzethez való viszonyát. Erre legjobb példa a Pangea-lemezre rögzített Ezer év című dal, amelyet nagyon fontosnak tartott, hogy csakis az általa – többszörösen megváltozatott és végül – jóváhagyott szövegváltozattal jelenhessék meg. Ezt megelőzően a P. Mobilban írt Honfoglalás, és a tervbe vett, de soha el nem készült Rákóczi-rockopera is ezt a vonulatot reprezentálja. Pityi abban a korban is fontosnak érezte kifejezni magyarságát, amikor ez még majdhogynem bűnnek számított”.
Az ő emlékére írt, legutóbbi (Mindenekfelett) albumon szereplő Szabadon száll, és az ugyancsak súlyos mondanivalót hordozó Veled múljon el markáns, ám dallamos tételei bejárják a nézőteret. Belopakodnak a fülekbe, agyakba, szívekbe, hogy rosszabb pillanatainkban, perceinkben is legyen fogódzónk. Mintha megállt volna az idő számukra, számunkra… Mindenki érzi, valami még hiányzik. Valami, ami nélkül nem fejeződhet be P. Box-koncert. Vágtass velem! Kori hangja szárnyal, a közönség egy emberként üvölti-skandálja a jól ismert dallamot, sorokat; a zenekar is elemében van: bemutatkozás, pár taktusos basszus-, illetve dobszóló, rövid billentyű-, majd gitár-„rázás” – és kész. Az aranyszelence bezárult, benne reménnyel a rock örökkévalóságáról és elpusztíthatatlanságáról.
Hegedűs István
2017. május 25. 13:10