Mi lesz veled rockzene? – 15. rész
Sorozatunkban régóta eszkalálódott problémát vetünk fel: hol tart ma a rockzene Magyarországon? A hetvenes-nyolcvanas években virágkorát élő műfaj napjainkra kikerült a fősodorból, ám jelenlegi mélyrepülése – nemzetközi példákat alapul véve – ekkora mértékben mégsem indokolt. A fővárosi helyzetkép után kíváncsiak voltunk arra, érvényesülhet-e egy vidéki rockbanda szűkebb környezetében, Budapesten, illetve országszerte; milyenek a hanglemezpiaci lehetőségeik, illetve miként viszonyul hozzájuk a helyi, vagy az országos média. A hortobágyi Chrome Rt. zenekar alapító-énekes-frontembere Kovács Attila arról az általános kérdésről is kifejtette véleményét, amely e sorozat fő témáját adja…
A zenekar több mint egy évtizede működik és a Hortobágyon alakult. Hol tartotok most ismertségben?
Hivatalosan tizenhárom évesek vagyunk, ha nem számítjuk a megelőző, szárnypróbálgató esztendőt. Azt mondhatom, hogy a vidéki zenekarokhoz képest viszonylag sokat koncertezünk, bejárjuk az országot, sőt külföldön, a magyarlakta területeken is megfordulunk. Ám még mindig nem tartunk ott, ahol tarthatnánk, hiszen érezzük magunkban a potenciált, de a közönség visszajelzései is azt igazolják, hogy van igény arra, amit csinálunk.
Milyen fellépési lehetőségeitek adódnak a lakóhelyeteken, illetve környezetében?
A Kilenclyukú híd mellől indultunk, de három tagunk Balmazújvárosból származik: Dobi Attila basszusgitárosunk, Gém Peti dobosunk és a szólógitáros Dobi Bálint. E nagyváros és Debrecen, valamint környéke részéről érzem a felénk irányuló segítő szándékot, hiszen büszkék arra, hogy erről a vidékről származik egy zenekar, amely már bizonyos népszerűséget vívott ki magának. Kivesszük a részünket a falu-, illetve városnapi rendezvényekből, de ott vagyunk a motoros találkozókon is. A nyári fesztivál már nehezebb kérdés, oda inkább a nagyobb tömeget megmozgató zenekarokat hívják. E helyekre az esetleges régióbeli ismeretség útján lehetséges bekerülni; ez esetben is főként a délutáni, vagy korai műsorsávba hívnak, ahol a fő attrakció előtti időszakot kell kitölteni. Télen más lehetőség híján ott vannak a klubok, ahová ugyancsak meghívásos alapon megyünk. Amíg más bandák „kapura” játszanak, vagyis övék a belépődíj (rosszabb esetben annak csupán a nagyobbik része), addig a Chrome Rt. speciális helyzetet élvez: amellett, hogy a klubkoncertek belépődíjmentesek, mi minden esetben megkapjuk a fix fellépti díjunkat. Az utóbbi évben javasolták nekünk, hogy próbáljuk ki a belépődíjas rendszert csupán azért, hogy a közönség is érezze, ad nekünk valamit.
S, hogyan álltok a fővárosi bulikkal? Meg tudtátok vetni a lábatokat Budapesten?
Korábban dolgoztunk egy menedzserrel, aki budapesti fellépéseket is intézett nekünk, így jutottunk el a Big Bike klubba. Erről a helyről csak jót tudok mondani: úgy szerveznek koncerteket, hogy tisztességesen kifizetik az ott fellépő zenekarokat. Ráadásul a rendezvények egytől-egyig ingyenesek, tehát megelégszenek a vendéglátó forgalmával. Ez is nagy segítség egy vidéki zenekarnak, de találkoztunk egy fővárosi menedzserrel, Becs Józsival, aki által más budapesti helyeken is meg tudjuk mutatni magunkat. Több alkalommal szervezett dunai hajóutat, ahol a közönségnek, de nekünk is különleges élményt jelent koncertezni. Szeretnénk, ha a főváros, de az ország minden pontján megismernének bennünket.
Lehetőségeiteket mennyire befolyásolja, hogy kemény rockzenét játszotok?
A nulladik Chrome Rt. albumot is beszámítva épp a negyedik lemezünkre készülünk. Kemény, dallamos rockzenét játszunk, amelyben, kisebb arányban – összesen öt szerzeményben – lelhető fel a nemzettudatot erősítő dalszöveg. Az összes többi magát az embert, és a vele kapcsolatos történéseket állítja középpontba, amelyet mindenki a sajátjának érezhet. Voltak, akik nemzeti rockzenekarként aposztrofáltak bennünket, ami nem igaz: mi a nemzet zenekara vagyunk! Talán épp a dallamos, és szövegcentrikus zenénknek köszönhetően a nagymamától az unokáig szinte minden generációval találkozunk koncertjeinken. S, hogy a kérdésedre válaszoljak: egyetlen alkalommal hozott össze a sors olyan szervezővel, aki pont a zenekar stílusa miatt nem tudott felléptetni bennünket, de jóindulatát bizonyítandó azonnal ajánlott egy olyan rendezvényt, az Open Road Harley Davidson fesztivált, ahol stílusban megfelelhettünk. A Chrome Rt. esetében még soha nem találkoztam a rockzene iránti diszkriminációval. Ezzel együtt sajnos sok tévhit kering a rock műfajáról: azt feltételezik, hogy ez durva, agresszív zene, miközben ott vannak a dallamok, és az igényes szövegek. Aki például meghallgat bennünket, vagy más, ebben a stílusban mozgó zenekart, anélkül, hogy tudatosulna benne, könnyen a rockzene rajongójává válhat.
Visszatérve a kiadványokhoz: miképpen jutottatok el az első album megjelenéséig?
Az első kiadott lemezünk (A világnak szívében) a Rockinform Magazin mellékleteként – bár készült műanyag dobozos változat is – papírtokban jelent meg. Szerencsénk volt, vagy az égieknek köszönhető, nem tudom: mindenestre óriási dolog, hogy egy patinás szaklap a szárnyai alá vett bennünket. Más kérdés, hogy a kiadvány nem hozta meg az elvárt reményeket, vagy ismertséget. Második albumunkat (Tövis) a Replicából átigazolt új basszusgitárosunknak, Falatnak köszönhetjük: mivel az említett banda jó kapcsolatot ápolt a HammerWorld Magazinnal, ők felvállalták a Chrome Rt.-t is. A várt siker azonban ezúttal is elmaradt, pedig jól sikerült anyagról van szó. A segítőkészségek ellenére sem tudtunk elegendő muníciót gyűjteni ahhoz, hogy valamely kiadó megtaláljon bennünket, és megjelentesse albumainkat. Éppen ezért, 2015-ben a zenekar úgy döntött, hogy Reinkarnáció c. lemezünket magánkiadásban bocsátjuk útjára. Ami a fogadtatást illeti, sokak szerint előremutató, fejlődésünket igazoló hangzóanyagot tettünk le az asztalra. Amúgy kétélű fegyver ez: a kiadáshoz nélkülözhetetlen összeget elő tudtuk teremteni ugyan, ám a terjesztéshez szükséges promóció messze elmaradt a hivatalos kiadó által gondozott lemezanyaghoz képest. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy a negyedik kiadványunkat is önerőből készítjük el, és magunk terjesszük.
Milyen viszonyban vagytok a helyi médiumokkal? Terjesztik a dalaitokat, figyelnek rátok?
Annak idején egy-két adóval, így a helyi Campus rádióval tartottuk a kapcsolatot. Ők játsszák a dalainkat, de próbálkozunk más, ismertebb, hallgatottabb állomásokkal is. A rajongóktól kapunk ugyan visszajelzéseket, hogy itt-ott felbukkan a zenekar, de összességében nem vagyunk elégedettek, elég csekély a média-megjelenésünk. És itt nem feltétlenül és kizárólag a Chrome Rt.-re gondolok, ugyanez áll a rockműfaj többi szereplőjére is. Ez alól talán a Tankcsapda és a Kowalsky meg a Vega a kivétel, őket viszonylag többet lehet hallani. Az embernek olyan érzése van, mintha szándékosan hallgatnák el a műfajt.
Szerinted a kultúra területén van lemaradás a főváros mögött? Szenved-e valamilyen hátrányt egy vidéki rockzenekar a budapestihez képest?
A vidék mindenképpen hátrányos Budapesttel szemben, elég, ha csak a kétmillió fővárosi lakost vesszük. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy ez potenciálisan nem jelent ugyanennyi rockrajongót, de a fővárosban eleve több lehetőség kínálkozik egy zenekar számára. A Chrome Rt.-t tekintve – ahogy korábban is említettem – még összetehetem a kezem, hogy ilyen mértékű koncertlátogatottságot tudtunk elérni. Látok ugyan relatív fejlődést, ám ez még mindig elmarad attól a nézőszámtól, amelyet a műfaj megérdemelne. Főképp a befektetett energia függvényében. Konkrétabban: a kora délutáni órákban elindulunk Hortobágyról, majd hazaérünk másnap hajnalban csupán azért, hogy legyen egy negyven-ötvenfős közönség előtt játszott budapesti klubkoncertünk.
Saját szemszögötökből hogyan látjátok a rockzene helyzetét Magyarországon?
A média szempontjából látok némi elmozdulást, hiszen a fővárosban szól a rockrádió. Mi nagyon boldogok vagyunk, mert az adón a Chrome Rt.-t is lehet hallani. Ezen túlmenően több internetes rádió bukkant fel újabban, amely szintén rockot „sugároz”, ám a „nagy” média továbbra is hallgat: úgy tűnik, még mindig nem akar foglalkozni a műfajjal. Arra hivatkoznak, hogy rétegzene, ami persze nem igaz. Azért rétegzene, mert ki akarnak bennünket rekeszteni a kultúrából, amit nem hagyunk. Annál is inkább, mert a nagyszámú visszajelzés alapján elmondhatom, hogy a rockzene iránt igenis, megvan az igény. A fellépések tekintetében nem nagyon van rálátásom más bandákra, a miénkről azonban elmondhatom: a munka mellett nem nagyon van időnk több bulit játszani, úgyhogy ezzel elégedettek vagyunk. Sokfelé jártunk, úgy látom, hogy a rockzene – eléggé széttagolt formában ugyan, de – valamelyest reprezentálva van a fesztiválokon. Nagy általánosságban itt is az alternatív irányzat győzedelmeskedik. Ami pedig a lemezpiacot illeti, úgy gondolom, világviszonylatban nem olyan rossz a magyar rock helyzete, amely a hazai körülményekről nem mondható el. Látjuk, hogy a fizikai hordozók ideje lassan lejár, helyét átveszi az internet. Ám, ha egy zenekar komolyan gondolja a létezését, muszáj megjelennie a kézben tartható formában is. Ha kell, magánkiadásban, ahogyan mi is tesszük. És, ha másért nem, hát a hűséges rajongók kedvéért, akik azzal tiszteleik meg kedvenc bandájukat, hogy megveszik a CD-jét. Jó dolognak tartom, hogy újabban létezik egy program, a Cseh Tamás Program, amely támogatja a műfajt, valamint a kezdő zenekarokat. Megítélésem szerint viszont eléggé kevesen részesülnek belőle. Ennek ellenére bíztató jeleket látok; mindennek örülök, ami előre mutat és segíti a műfaj életben maradását.
Hegedűs István
2017. június 12. 16:05