Mi lesz veled rockzene? – 14/2. rész
Sorozatunkban régóta eszkalálódott problémát vetünk fel: hol tart ma a rockzene Magyarországon? A hetvenes-nyolcvanas években virágkorát élő műfaj napjainkra kikerült a fősodorból, ám jelenlegi mélyrepülése – nemzetközi példákat alapul véve – ekkora mértékben mégsem indokolt. Póka Egon után kíváncsiak voltunk más zeneoktatók véleményére is. Ezúttal Vajda Péter (Sóder, vagy rövidebben Soci) a Dürer Rendezvényközpontban található Rocksuli igazgatója, amellett a Kowalsky meg a Vega sztárcsapat dobosa, valamint Kékkői Zalán gitáros (legtöbben Ákos zenekarából ismerhetik, KÁOSZ Központ, Zenezóna Alapítvány kuratóriumi elnök) a Roland Zenesuli tanára alkalmi kerekasztalt alkotva beszélt – többek között – a zeneoktatás fontosságáról, a médiáról és persze a műfaj jövőjéről.
Valamelyik iskolának sikerült kinevelni olyan tehetséget, aki – szavaiddal élve – nem gépészmérnök lett, hanem hasznosította is az ott tanultakat?
Vajda Péter (Sóder, Soci): A Compact Disco nevű zenekarból, Török Emese tizenöt évvel ezelőtt nálam kezdte a tanulást, de a Kőváry Zoli-féle Trousers zenekar dobosa is hozzánk járt, mindkettőre büszke vagyok.
Kékkői Zalán: Polyák Andrist említeném. Több produkció keresett gitárost, én pedig jó szívvel ajánlottam őt. Mindenütt elégedettek voltak vele. Játszott az István, a király jubileumi sorozatában, de részese volt a Shrek és a Passió előadásoknak is. Jelenleg a Balkán Fanatik, valamint Rácz Gergő zenekarának tagja, emellett zongorázik, énekel; szóval igazi tehetség.
Hogyan látjátok: van-e értelme a képzésnek, amikor az elektronika, a számítógép szinte átvette az uralmat a zeneszerzés és a hangszeres előadás fölött? Tiszta erőből tombol az elektronikus zene, ráadásul a média is a könnyebb ellenállást választja, és nem a minőség felé tereli a fogyasztót, emellett a tömegek is az ilyen jellegű rendezvényeket részesítik előnyben.
S.: Akkor sincs semmi különös, ha az elektronika átveszi a szerepet a hagyományos hangszerektől. Majd jön valaki, vagy jönnek valakik, akik visszaveszik.
K.Z.: Nem tudom, hogy van-e vége ennek a folyamatnak. Folyamatos fejlődést látok a zenében. Most épp azt a stádiumot éljük, amikor az elektronikus műfaj hódít. Vagy kifelé megyünk belőle? Nehéz eldönteni – abszolút igazat adok neked abban – mert egyrészt valóban nagyobb teret kap az elektronikus zene, ugyanakkor az akusztikus és az egyéb hagyományos stílusok is jelen vannak. Azért mert a közönség részéről igény van arra, hogy hús-vér emberek élőben szólaltassanak meg valódi zenét hagyományos hangszerekkel. Fontos, hogy a produkció, a muzsika, ott helyben jöjjön létre. Ha ez nincs meg, csak „gombnyomás” van, s az eléggé unalmas. Ma már rengeteg stílusirányzat létezik, amelyben az említett műfaj mellett megfér a hetvenes-nyolcvanas évek zenéje is.
S.: Érdekes jelenség, hogy egyes előadók, bandák a lemezeiken elektronikus zenét játszanak, élőben pedig akkorát alakítanak, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Ez nem trend, magam részéről pedig nem is érzem problémának.
K.Z.: Említetted a médiát. Mit várhatunk tőlük, amikor nem létező embereknek nem létező műsoraik mennek a tévében?
S.: Szerinted, változna a helyzet, ha X rockzenekar látható lenne – mondjuk – a TV 2-es csatornáján?
Mindenképpen. Hiszen sokan azt sem tudják, hogy az a bizonyos X rockzenekar egyáltalán létezik.
K.Z. : Egyet értek. Ugyanis generációk maradnak ki az ilyen típusú zenéből. Pedig az igény meglenne rá. Sajnálom, hogyha bekapcsolom a tévét és nem látok benne színvonalas rock-, vagy egyéb zenei produkciót. Nem az a baj, hogy másból sok van, hanem az, hogy amit mi képviselünk, abszolút hiányzik. S, ahogy a kérdésben is felvetetted, a média véleményformáló szerepe miatt nagyon nincs jól az, hogy komplett stílusok, igényes műfajok maradnak ki a kínálatból.
S.: Akkor, visszatérve a sulira, egyrészt a mi feladatunk, hogy ezt a fajta zenét is megismertessük velük, másrészt pedig a szülők dolga. Azt azért megjegyezném, hogy ott a videómegosztó csatorna, és az internet, ahol mindenfajta zene elérhető. Csak épp tudni kell keresni, és azt is, hogy mit kell keresni. S, ha már itt tartunk, véleményem szerint ez a fajta nyilvánosság már nagyobb népszerűséggel bír a fiatalabb generációk körében, mint a hagyományos televízió, vagy a rádió. Arról nem beszélve, hogy a jó zene amúgy is megtalálja az érvényesülés útját: legjobb példa erre a mi zenekarunk, a Kowalsky meg a Vega. Sehol sem szerepelünk a médiákban, mégis teltházas koncerteket adunk.
Mindkét véleményben rengeteg az igazság, ám az sem elhanyagolható tény, hogy mindenkinek joga van a kulturális értékek megismeréséhez.
K.Z.: A rock-, vagy zenetörténelemmel kapcsolatban komoly hiányosságokat tapasztalok a fiatalok körében. A Beatles például már az én fiatal koromban sem létezett a korosztályom tudatában, ám ettől durvább, hogy tanítok egy tizennégy éves srácot, akinek semmit nem mondott az a név, hogy Guns N’ Roses. Az ő életében már egész egyszerűen nem létezett a zenekar, és nem is találkozott vele. Viszont szeretett volna megtanulni gitározni. Én mutattam meg neki, hogy van egy Slash nevű fickó cilinderben és Les Paul Gibsonnal, amitől teljesen begőzölt. Azóta neki is Slash copy-gitárja van, és több Guns-dalt is el tud játszani. Ez a történet is azt igazolja, hogy igenis utat kell mutatni a fiataloknak. Én például a tribute-bandák létezésének és szaporodásnak is örülök, mert ennek kapcsán olyan dolgok is láthatók-hallhatók, amelyekkel az ember soha életében nem találkozott.
S.: Létezik erre ellenpélda is: egyik tizenkét éves tanítványom lecikizte Michael Jacksont, és Zoránon kívül nem volt hajlandó mást meghallgatni. Ennek a dolognak egyetlen előnye, hogy egy ilyen idős srác pont Zoránban találja meg azt, amit szeret.
Gyakorlatilag eljutottunk oda, hogy a „kötelező” zeneelmélet, valamint gyakorlati tananyag mellett rock-, illetve zenetörténelmet is oktattok.
K.Z.: Egy gitárosnak nyilván tudnia kell, ki Slash. Még akkor is, ha tíz évvel ezelőtt született. Egyébként nálunk a suli keretein belül a közös órák keretében létezik egy olyan játéksorozat, ahol egy-egy híres zenekart kellett bemutatni. Tagok, lemezek, híresebb dalok…
S.: … Ahogy a történelemórán kötelező tananyag hőseink és nagyjaink élete, munkássága, úgy már az általános iskolai énekórákon bevezetném, hogy Bartók és Kodály mellett az ún. könnyű-, vagy rockzene nagyjait is megismerjék a tanulók. Igenis tudniuk kell, ki az az Angus Young, vagy Paul McCartney.
K. Z.: Mozart és Beethoven mellett nemcsak a népdalokat kellene megismerniük a gyerekeknek. Az egyetemes zenetörténelem óriási szeletei maradtak és maradnak ki máig a tananyagból. Azért fontos a sokrétűség, mert pont ez fordítaná a fiatalokat a hangszerek felé. Személyiségfejlődésükben a hangszer és a zene fontos szerepet játszik: megtanul koncentrálni, segíti az olvasási készségét, könnyebben megy a számolás, nő a kommunikációs készsége. Ezen túlmenően jobban figyel a társaira, zeneileg alázatosabb lesz, vagyis elsajátítja a közösségi szellemet. A „Hangszert a kézbe” elnevezésű országjáró programsorozat is pont e célból bontott zászlót. Nem profi zenészeket kell nevelni, épp ezért a mindennapos énekóra sem feltétlenül szükséges; az viszont igen, hogy minden intézményben legyen valamilyen hangszer, amit meg lehet szólaltatni.
S.: Létezik egy statisztika arról, hogy a világ mely országaiban, hány lakos rendelkezik saját hangszerrel. Amerikában minden második ember, Európában Magyarország az utolsó helyen áll. Az is kiderült, miért jó, ha minden második ember zenél: szó sincs arról, hogy ez konkurenciát jelentene azoknak a zenészeknek, akik ebből élnek. Íme, egy általános példa: bár nem tudok profi szinten muzsikálni, mégis valamennyire értek a zenéhez, így a koncerten a hivatásos hangszerest sokkal nagyobb tisztelettel hallgatom, mintha abszolút laikus lennék. Ebből következően nem fogom sajnálni a pénzt koncertbelépőre, vagy CD-re. Összefoglalva tehát: lehetséges, hogy a tanulóból soha nem lesz profi muzsikus, esetleg bot füle van, és affinitása sincs a zenéhez. A „Hangszert a kézbe” program mindezek ellenére kifejti jótékony hatását: az illetőnek nem feltétlenül kell zenei előállítóvá válnia, elég, ha tudatos zenefogyasztó lesz belőle. És a társadalom máris nyert.
Ti sem úszhatjátok meg a kérdést: mint gyakorló muzsikusoknak és tanárnak/zenei intézményvezetőnek mi a véleményetek a rock, mint zenei műfaj jövőjéről?
K.Z.: A rock örök és elpusztíthatatlan! Stílusok jönnek és mennek, hangszerelések és zenei ötletek keverednek, amiből különféle új dolgok nőnek ki, ám, ahogy korábban említettem: nem lehet kitörölni az agyakból az emberek tudatából, hogy hús-vér zenészek játsszanak színpadon, élőben, és valódi hangszerekkel.
S.: Zalán olyan jól megfogalmazta, hogy ehhez nem tudok mit hozzáfűzni.
Hegedűs István
2017. május 27. 11:28