MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Megérkezett Lajti Barni második nagylemezének első előfutára!

Lajti Barni mindössze 7 éves volt, amikor először eszmélt rá, hogy mennyi mindent jelent számára a zene. Ekkor ugyanis nővére megajándékozta a Jonas Brothers: Self-titled albumával. Innentől kezdve nem volt megállás, 2016-ban, autodidakta módon megtanult gitáron játszani, 2018-ban pedig becsatlakozott egy másik hangszer is, a zongora. 

Barninak időközben szövetségesei lettek, énektanárként például a Tornóczky All Access énekese, Nagy Ricsi segíti a fejlődésben, aki azóta a hangszerelésben is támogatja őt.

„Ricsi énekórái után mindig azt éreztem, hogy ma is tanultam valamit. Az egyik alkalommal elvittem neki az első olyan saját dalomat, amit egészen jónak éreztem. Tetszett Ricsinek, gyakorolni kezdtük, majd felajánlotta, hogy csinál hozzá egy zenei alapot. Elkészült a ’Workflow’, amit a stúdióból hazatartva már anyukámnak is megmertem mutatni. Anya el sem hitte, hogy én énekelem a dalt. Nem is az angol nyelv lepte meg, inkább az, hogy ekkor hallotta először énekelni a fiát.”- emlékszik vissza a kezdetekre Barni.


Lajti Barni első zenei megjelenését mégsem ez a szerzemény jelenti, hanem a pörgősebb, vidámabb hangvételű „Want Me Yours”, amit 2020. novemberében publikált a legnagyobb videómegosztón. Ezt követte a „Desperate Love”, majd harmadikként érkezett a már említett „Blinded”, valamint egy nyolc számból álló album.

Némi szünet után, 2021 végén Barni új erőre kapott, így ismét közös munkára invitálta Nagy Ricsit. A nyáron megjelenő „Filofóbia” nagylemez minden anyagán együtt ötleteltek, dolgoztak a srácok. A korábbiakhoz képest fontos újdonság, hogy magyar nyelvű dalok is készültek, a hanganyagon így 6 angol, továbbá 8 magyar szerzemény lesz hallható.

Erről az albumról most pedig megérkezik az első előfutár, „Homályos a város” címmel.

„Mindig nehéz feladat kitalálni, hogy melyik dal legyen az első, amit kiadunk. A Homályos a város az elengedésről szól, a szakítás utáni lelkiállapotról, a menekülésről az éjszakába. Az éjszakába menekülés valójában csak rövidtávon enyhíti a fájdalmat, hosszútávon annál károsabb módszer.” – árulta el Barni

LEGFONTOSABB LINKEK:
Homályos a város: https://youtu.be/aa3jufN8YcQ
LajtiBarni YouTube: https://www.youtube.com/@lajtibarni
LajtiBarni Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100063439707141
LajtiBarni Insta: https://www.instagram.com/barnilajti/ 


 

2023. május 5. 17:59

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA